Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara
2011. szeptember
******************************
Kinyitottam a szemem. Furcsa zaj ütötte meg a fülemet. Mi ez a hang? Megfordultam az ágyban és megpillantottam az izzadtságban fürödve forgolódó Raint.
Kimentem a fürdőszobába és hoztam egy törülközőt. Letöröltem az izzadtságot az arcáról, a karjáról és a lábairól. Levettem a ruháit és tisztát adtam rá. Sokszor csináltam már ezt végig. Amikor hazatértem a nyaralásból, Rain mindig velem aludt. Mindig sokat izzad, amikor alszik. Főleg amikor rémálmai vannak.
Megérintettem az arcát.
– Rain!... Minden rendben… Itt vagyok.
– Rea…? – Csak álmában beszélt.
– Igen. Én vagyok. – Megpusziltam a homlokát és átöleltem.
Rain ettől megnyugodott egy kissé. Nem tudom, miért kínozzák ezek a rémálmok. Mindig visszatérnek. Újra és újra. Kezdtem aggódni.
Az órára pillantottam. 2:37 volt.
Lehunytam a szemem és ismét elaludtam Rainnel a karjaim közt.
Amikor ismét kinyitottam a szemem, az első dolog, amit megláttam, Rain arca volt.
– Jó reggelt, Re! – mondta vidám mosollyal az arcán.
– Jó reggelt! – válaszoltam szórakozottan.
Észrevettem, hogy még mindig magamhoz szorítom Raint, ezért most elengedtem. Felkeltem és kimentem a fürdőbe, mialatt Rain átöltözött. Úgy egy óra alatt elkészültünk.
– Elkészítem a reggelit. Addig zuhanyozz le és csinálj valamit az arcoddal! – nevetett Rain, miközben kiment a konyhába.
– Oké!
– Ne maradj sokáig! – kiabált vissza.
– Igen. Igen. Tudom – válaszoltam.
Lezuhanyoztam, bevizeztem az arcom, fogat mostam és magamra kentem némi testápolót. Aztán kimentem én is a konyhába.
– Végeztél? Kész a reggeli.
– Igen. Végeztem. Csak had vegyek még fel valamit!
Magamra kaptam egy feszes pólót, fekete szoknyát és egy nem túl magas sarkú cipőt. Előkészítettem a Burburry kabátomat és a táskámat, aztán lehuppantam a konyhaasztalhoz.
– Tessék! – tett elém Rain egy adag rántottát baconnel és egy pohár narancslét.
– Köszi! – mosolyogtam rá.
– Nagyon szívesen – ült le Rain, és elkezdett enni.
Én is hozzákezdtem. Farkas éhes voltam.
– Hé, nővérkém!
– Hm?
– Izgatott vagy a ma este miatt?
– Azt hiszem. És te?
– Alig bírom kivárni. Már annyira szeretnék találkozni vele! A hangja alapján szimpatikus. Nagyon tiszta és kellemes.
– Tudom. Én is így gondolom.
– Nincs róla képed? – nézett rám Rain kíváncsian.
– Van. De nem akarom elrontani a meglepetést.
– Okéééééééé! – forgatta a szemeit Rain.
– Jobb, ha indulok. Szevasz, hugi! – Adtam egy puszit az arcára és kinyitottam az ajtót.
– Legyen jó napod, nővérkém! – szólt utánam tele szájjal.
– Rain… előbb nyeld le! – szóltam rá.
– Igen, anya! – szalutált, még mindig teli szájjal.
– Hányszor mondjam még el neked…? – sóhajtottam.
– Hogy? – kérdezte egy újabb adag belapátolása után.
– Semmi. Szia… És etesd meg Neshát!
Beszálltam a liftbe és lementem az alagsorba. Beültem a kocsimba és elindítottam a motort, majd elmentem Claesért. Megígértem, hogy felveszem ma reggel. Megálltam a házuk előtt és felszóltam telefonon, hogy megjöttem. Bepattant mellém az anyósülésre és már hajtottunk is tovább.
– Szóval…?
– Szóval mi? – kérdeztem vissza.
– Alig várom, hogy lássam őt ma este. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki.
– Légy türelemmel!
– Tudom! De tényleg meghalok a kíváncsiságtól. Nem tudom kivárni.
– Persze, persze!.. Vettél néhány ruhát ma estére?
– Ja… no problemo!
– Köszi, hogy vigyáztál Neshára, amíg el voltam.
– Persze. Nem nagy ügy… Amúgy, Re, nézd meg ezt!
Betett egy CD-t és megnyomta a lejátszó gombot. Jó szám volt.
– Jó, ugye?
– Ja. Mi ez.
– Ez a Twisted Brian McFaddentől.
– Ó!... Majd letöltöm valamikor.
Megálltunk az iskola előtt. Kiszálltunk a kocsiból és gyorsan beszaladtunk az épületbe. Elég hideg volt.
– Fúúú!... Borzasztó hideg van – vacogott Claes.
– Ja! Gyerünk az osztályba!
Mindketten bementünk a terembe.
Az első óra matek volt. Nagyszerű. Matek, korán reggel. Azt hittem, bármelyik pillanatban elalhatok. Nem mintha rossz lennék matekból. Végül is jó megy, csak nem vagyok az a matekmegszállott.
Óra után kimentem a szekrényemhez és kinyitottam a zárat, hogy eltegyen a könyveimet, de valami szokatlant találtam odabent.
– Mi ez? – lepődtem meg.
Egy rózsaszín boríték volt a nevemmel. „Rhiannon Lee Dawnnak!”
– Mi az, Re? – lépett mellém Claes.
– Egy levél.
– Egy szerelmes levél?
– Nem t’om.
– Fogadok, hogy egy szerelmes levél. Elég sokat kapsz belőlük. Miért vagy annyira meglepve?
– Ez most más. Ez az írás… Biztos vagyok benne, hogy ezt egy lány írta.
– Hűha! Biztos vagy benne?
– Úgy 86%-ig… Majd később elolvasom.
Becsuktam a szekrényt és visszamentem az osztályba és leültem az egyik középső padba. Pár perc múlva becsengettek és a tanár elkezdte az órát. Elővettem a levelet és felbontottam.
„Rhiannonnak!
Talán betegesnek fogsz tartani, miután elolvasod ezt a levelet. De már az óta el akarom mondani neked, mióta először megláttalak.
Mint ahogy gondolom már kitaláltad, lány vagyok, bár nincs kifejezetten lányos írásom. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is felfigyeltél rám. Te népszerű vagy, én viszont nem. Szóval, talán sosem figyeltél fel még a létezésemre sem. Csak azt szeretném, hogy tud, hogy nagyon kedvellek. Nem úgy, mint egy barát a barátját. Úgy, ahogy egy fiú szeret egy lányt.
Talán nem fogod érteni, miért érzek így irántad. De nem tudom többé magamban tartani. Szeretlek. Biztos vagyok az érzéseimben. Ez nem tréfa, vagy átverés. Tényleg így érzek.
Találkoznál velem? A fa alatt foglak várni az udvaron ebédidőben.
Komolyan gondolom.
Adele F. R.
Adele Robertson”
– Miss. Dawn! Megoldaná nekünk ezt a problémát? – szólított meg Mrs. Recture.
Felálltam és felírtam a választ a táblára. Mrs. Recture elégedetten nézett rám. Ez azt jelenti, hogy jól oldottam meg. Az óra hátralevő részében figyeltem arra, amit magyaráz. Utána még kémia és biológia óra volt. Aztán ebédszünet. Azonnal felálltam és kimentem a teremből. Vettem a büfében néhány szendvicset és egy flakon ásványvizet, aztán az udvar felé vettem az irányt. A fát kerestem.
– Meg van… – motyogtam magam elé. Leültem a fa alá és hozzákezdtem a szendvicsemhez. Senki sem volt ott. Bizonyára csak egy csíny volt. Kinyitottam a szódámat és beleittam, amikor hirtelen hangot hallottam a hátam mögül.
– Eljöttél! – Egy lány hangja volt.
Megfordultam, és megpillantottam a lányt, aki a szerelmes levelet írta. Barna haj, mogyoróbarna szemek, falfehér bőr. Helyes volt. Nagy szemek, vékony száj, közepes méretű orr. Úgy 168 centi magas volt.
Megkértem, hogy üljön le mellém. Kicsit vonakodott ugyan, de teljesítette a kérésem.
– Láttalak már azelőtt – jelentettem ki a szemébe nézve. – A te osztályod az enyém mellett van.
– Észrevettél? El sem hiszem. – Meglepettnek tűnt.
– Természetesen – mosolyogtam rá.
Szóhoz sem jutott.
– Még nem mutatkoztunk be egymásnak megfelelően – nyújtottam neki a jobb kezem.
Megszorította a kezemet.
– Adele vagyok – mondta zavartan.
– Én pedig Rhiannon. Szólíts Reának! A Rhiannon valahogy túl hosszú.
– Rendben, Rea – mosolygott rám.
– Remek. Végre egy mosoly.
– Miért nem csúfolsz ki? – Hezitálást hallottam ki a hangjából.
– Miért tenném? – néztem a szemébe.
Elpirult és elfordította a fejét.
– Mert… A levél miatt… Amit írtam.
– Igazából, úgy gondolom, nagyon bátor voltál, hogy megírtad azt a levelet. De… nagyon sajnálom… nem hiszem, hogy viszonozni tudnám az érzéseidet.
– Értem. Tudom, hogy te hetero vagy. Tudnom kellett volna. – A hangja elbicsaklott. Majdnem elsírta magát.
– Nem ezért. Van valaki más az életemben. Nem azért, mert lány vagy.
– Értem – szipogta.
– Ennyire szeretsz?
– Igen. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. – Potyogtak a könnyei.
Átöleltem a vállát és a szemébe néztem.
– Nagyon sajnálom. Elhiszed nekem?
– Nem tehetsz semmit ellene – szipogott Adele, de már nem sírt.
Átöleltem. Éreztem, ahogy zihál.
– Remélem, attól még lehetünk barátok.
– Remek – válaszolta.
Kibontakoztam az ölelésből és felálltam. Felé nyújtottam a kezemet. Elfogadta és én segítettem neki felállni. Odaadtam neki a zsebkendőmet.
– Köszönöm. Olyan kedves vagy.
– Nem tesz semmit. Most jobb, ha megyek. Még látjuk egymást – intettem búcsút és bementem az épületbe.
Bementem az osztályba. Claes már várt a padomnál.
– Hol jártál? – nézett rám aggódó tekintettel.
– Majd elmondom. Nem hiszem, hogy ez rá a legmegfelelőbb hely.
Claes bólintott. Ekkor megszólalt a csengő.
A nap hátralévő része dögunalom volt. Az utolsó óra után kimentünk Claesszel a parkolóba és beszálltunk a kocsiba. Elindultunk hazafelé és én elmondtam neki, mi történt az ebédszünetben. Amikor megérkeztünk a lakásomra és kinyitottam az ajtót, már hallottam is Rain dobogását, ahogy felénk rohan.
– Végre valahára! Azt hittem, belehalok az unalomba – öltötte magára azt az őrült arckifejezését.
– Az unalom meg tud ölni? – kötekedett Claes.
– Igen… nem tudtad? – húzta fel Rain az egyik szemöldökét.
– Nem. – Claes kiment a konyhába és hozott szódát a hűtőből.
– Hagyjátok abba! – szóltam rájuk. – Jobb lesz, ha készültök. Már fél öt van.
– Én használom a vendégszoba mosdóját – jelentette ki Claes.
– Én pedig lezuhanyozom – indult el Rain a másik fürdő felé.
Én lezuhanyoztam a saját szobám fürdőszobájában, aztán felöltöztem és kisminkeltem magam. Közben Rain és Claes is elkészültek. A csengő akkor szólalt meg, amikor épp a hajamat fésültem.
Hangok hallatszódtak a nappaliból. Aztán Rain jelent meg a háló ajtajában. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a meglepetést az arcán. Azt hiszem, félúton volt a meglepetés és az izgatottság között.
– Istenem, Re…!
– Mi az? – jöttem zavarba. Mi a baja?
– El sem hiszem! Most láttam egy istennőt.
– Ha? – Mégjobban összezavarodtam.
– Nem mondtad, hogy ennyire gyönyörű – suttogta.
– Á! – most már értettem, miért viselkedik ilyen furcsán.
– Azt hiszem, szerelmes lettem. Cupido nyila eltalálta a szívemet – csacsogta.
– Rain! Állj le! – néztem rá szigorúan.
– Értem, értem. Te láttad meg először. Megadom magam – tette fel mindkét kezét.
Kimentem a hálóból a nappaliba. Freya és Claes épp beszélgettek.
– Hello! Bocsi, hogy megvárakoztattalak!
– Semmi baj – állt fel Freya és adott egy puszit az arcomra.
Claes és Rain küldött felém egy amolyan „Ó!” pillantást.
– Indulhatunk?
– Igen – válaszoltam.
Freya Claes és Rain felé fordult. Ők is bólintottak.
Amikor kiléptünk a házból egy fehér Baby Bentley Limuzin fogadott minket. Freya kinyitotta nekünk az ajtót. A belseje egyszerűen fantasztikus volt. Rain majd felrobbant az izgalomtól.
– Hűha!... Kibérelted, Frey – kérdezte.
– Nem – jött a lakonikus válasz.
– A tied? – csodálkozott Claes.
– Úgy néz ki – bujkált egy apró mosoly Freya szája csücskében.
– Jó kis verda – dicsérte meg Rain.
Freya felnevetett és a fülemhez hajolt.
– Csípem a húgodat.
– Nehéz nem kedvelni – suttogtam vissza, mire Freya elmosolyodott.
Az autó megállt. Amikor kinéztem, egy előkelő éttermet pillantottam meg.
– Megjöttünk – jelentette ki Freya.
Kiszálltunk, és bementünk az étterembe. Gyönyörű volt. Nagyon elegáns és nagyon drága. Élvezhettük a hatfogásos, igazi gurmandoknak való étlapot. Hihetetlen volt. Úgy tűnt, Rain és Claes is megkedvelték Freyát.
Vacsora után Freya hazavitt bennünket. Claes nálam aludt, mert másnap, szombat lévén, nem kellett korán kelni. Ilyenkor alig lehet kirobbantani az ágyból.
Freya maradt még egy kicsit és megnézett velünk egy filmet. Rain elaludt közben a kanapén. Nagyon fáradtnak tűnt. Freya a karjaiban vitte be a hálószobába.
– Na, srácok, azt hiszem én is elteszem magamat holnapra – jelentette ki Claes.
Mi Freyával ittunk egy kávét és kimentünk a teraszra.
– Köszi, Frey! Igazán jól éreztem magam ma este – néztem a szemébe.
– Én is.
A szemei olyan gyönyörűek voltak. Azoktól a halványzöld szemektől mindig borzongok. Olyan meleg és szelíd a tekintete.
Néhány pillanatra egymásba révedt a tekintetünk. Aztán olyasmit mondott, amit sosem hittem volna, hogy hallani fogok tőle.
– Rea… azt hiszem, én beléd szerettem.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Palvin Barbara, alias Freya Aslin Platt
