Rea - Egy leszbikus románc története 19. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara
*****************************************************************
Kirángattam a csomagjaimat Claes kocsijából és előhalásztam a kulcsaimat valahonnan a táskám mélyéből. Már lassan úgy mozogtam, mint egy zombi. Talán félig már el is aludtam, mire beértem az épületbe. Odabent Anthony, a biztonsági őr fogadott, aki készséggel segített nekünk cipelni a csomagokat. Boldogan elfogadtam a felajánlkozását, és benyomtam a lift megfelelő gombját. Megköszöntem Anthony-nak a segítséget és a kezébe nyomtam egy kis borravalót, amikor elértük a lakásomat. Belöktem az ajtót, és egy nagy sóhajjal azonnal az ágyamba vetettem magam. Claes mosolyogva figyelt engem, amikor Nesha odarohant hozzám, és hevesen képen nyalt. Felnyögtem és a párnámba temettem az arcomat. Hallottam, ahogy Claes felkacag, és odahívja magához Neshát, hogy elvigye valahova, valószínűleg a konyhába. Pár perc múlva Claes visszajött egy nedves törülközővel és egy palack vízzel. Megtörölte az arcom, a nyakam, a karjaimat és a lábaimat, majd kinyitotta a flakont, és figyelte, ahogy egy húzásra megiszom a tartalmát.
– Biztos kimerült vagy. Minden rendben? Ugye nem vagy beteg?
Befészkeltem magam a meleg takaró alá, majd felnéztem Claesra, hogy megrázzam a fejem. Ő leült az ágy szélére, és aggodalom ült ki az arcra.
– Jól vagyok. Csak… fáradt.
– Túl keményen dolgozol.
– Ez minden, amit most tehetek. Meg kell dolgozni az életért, nemde? Valamiből fizetni kell a számlákat.
– Persze. De figyelj oda magadra is!
– Oké.
– Most jobb, ha megyek. Te meg aludj csak! Majd reggel beugrom érted.
– Miért nem maradsz? Reggel majd kölcsön adok néhány ruhát a holnapi napra.
– Nem. Semmi gond.
– Késő van. Kérlek! Maradj!
Reményteljes pillantást vetettem rá, ami működni látszott. Elmosolyodott, és kiment a fürdőbe, hogy átöltözzön egy bő pólóba és egy sortba, mielőtt mellém heveredett az ágyba. Hozzá bújtam, mire ő felkacagott.
– Nem akarsz átöltözni?
– Nem – válaszoltam. – Túl fáradt vagyok.
– Akkor majd én.
Azzal felállt és segített átöltözni. Talán néha zavaró lehet már az én koromban, ha valaki más vetkőztet. De az én munkámhoz ez hozzátartozott. Nem mintha exhibicionista lennék, de ez egy egészen más helyzet. Hiszen ő a legjobb barátom. Rendszeresen láttuk egymást meztelenül kb. öt éves korunk óta.
Aztán, amikor végzett, egymás mellé heveredtünk és álomba merültünk.
***
Másnap reggel kilenckor ébredtem. Kótyagos fejjel vánszorogtam ki a konyhába, hogy igyak valamit. Amikor megfogtam a hűtő ajtaját és félig kinyitottam a szemem, hogy lássak is valamit, megpillantottam egy cédulát az ajtóra ragasztva.
„Reggeli a mikróban. Mindenképp edd meg! Én elmentem suliba. Majd hívlak. Claes.”
Fátyolos hangon hangosan felolvastam a szöveget, majd nyeltem egyet, hogy megnedvesítsem kiszáradt torkomat, aztán pedig nekiláttam a reggelinek.
***
– Ha xy 17, az azt jelenti, hogy az y… 2 – motyogtam a papírlap fölé hajolva.
A matekházimat csináltam, amit a tanárom minden hétköznap elküldött nekem, én pedig visszaküldtem, ha végeztem vele. Persze mindig voltak határidők, de szerettem gyorsan túlesni rajtuk. Épp neki akartam látni a következő feladatnak, amikor megszólalt a csengő. Lustán tápászkodtam fel a székemből, és oda csoszogtam az ajtóhoz, miközben fejben továbbra is a matekon agyaltam. A faliórára pillantottam. Alig múlt fél egy. Akkor ez biztosan Frey lesz. Szélesen elvigyorodtam, az ajtóhoz ugrottam és felrántottam azt. Ott is volt ő… Kellyvel. Sűrűn pislogtam, majd amikor rájöttem, nem káprázik a szemem, rámosolyogtam.
– Hello!
– Hali! Remélem, nem bánod, hogy jöttem – villantott rám egy szikrázó mosolyt.
– Egyáltalán nem. Gyere csak be!
Mindketten beléptek, Kelly pedig körbepillantott, miközben Frey kikéredszkedett a mosdóba egy gyors zuhanyra. Én közben kimentem a konyhába valami innivalóért.
– Mit kérsz inni? – néztem Kelly-re.
– Van söröd? – kérdezte, miközben körbepillantott a lakásban.
– Nincs. Sajnálom – kacagtam. Nyilvánvaló válasz, de azért csak meg kellett kérdeznie. Talán csak viccelődni akart.
– Észrevettem. Akkor legyen egy narancslé!
Vittem neki egy pohárral, és leültünk a nappaliban a kanapéra. Gyorsan leöntötte az egész pohár tartalmát a torkán, majd egy nagy sóhaj kíséretében nyújtózott el. Nem tudtam visszatartani a kuncogásomat. Ő csak mosolyogva pillantott rám.
– Szép lakás.
– Köszi.
– Biztos egy vagyon fenntartani.
– Mit egy vagyon fenntartani? – tűnt fel Freya egy törülközővel a feje köré csavarva.
– A kis barátnőd lakását. Lenyűgöző.
Lehet, furán hangzik, de mindig is lenyűgözött Kelly akcentusa. Ez csak még érdekesebbé tette azt, amit mondott. Frey odalépett hozzánk, és leült mellém a kanapéra, miközben a haját kezdte szárítgatni. Felálltam, és segítettem neki. Kelly csak bámult minket és mosoly ült ki az arcára.
– A kis szerelmes madárkák. Milyen cuki!
– Szeretnél többet látni? – cukkolta Frey.
– Tegyük ki a 18-as karikát?
– Talán – kuncogott Frey.
– Te kis perverz!
– De te még rosszabb vagy.
– Túl jól ismersz.
Nem tudtam megállni, hogy felnevessek a csipkelődésükön. Amikor befejeztem Frey hajának szárítását, visszaültem a helyemre.
– Amúgy, miről is akartál beszélni? – nézett a barátnőm Kelly-re.
– Ja, igen.
Frey bólintott, és várta, hogy Kelly folytassa.
– Öööö… de meg kell ígérned valamit.
– Mi lenne az?
– Ne légy rám dühös!
– Oké. Ezt megígérhetem. Mondjad!
– Én… – vett egy nagy levegőt Kelly, majd egy szuszra eldarálta a mondat hátralevő részét: – a húgoddal randizok.
– Hogy? – zavarodtam össze. De úgy tűnt, Frey nagyon is jól értett minden egyes szót. Először döbbentnek tűnt, majd zavartnak.
– Te? Irisszal randizol?
A szemei kidülledtek, ahogy Kelly-re nézett, miközben az bólintott, próbálva minél kisebbre összezsugorodni. Pár perc némaság után ismét Frey szólalt meg.
– Komolyan beszélsz? – kérdezte nyugodt hangon. – Mégis miért? Minek kell neked az a poronty?
Frusztrált volt a hangja, de nem volt dühös. Nem tudtam pontosan, mit érezhet, de nem haragot. Nem tudom, igazam volt-e, vagy sem, de mintha bosszúságot éreztem volna a hangjában. De miért? Ez nem fért a fejembe. Felvontam a szemöldököm és kérdő tekintettel Freyára néztem, miközben ő a bal kezébe temette az arcát. Aztán végül megint ő törte meg a csendet:
– Hogy történt ez az egész?
Lassan felemelte a fejét és Kelly-re nézett, várva a választ. Kelly fészkelődött ültében és idegesen lesütötte a szemét. Úgy viselkedett, mint aki ellopott egy sütit a szekrényről. Talán más helyzetben még fel is nevettem volna a képtől.
– Ööö…
Felpillantottam, és meglepetten láttam, hogy Kelly ismét Freya szemébe néz. Éreztem, hogy ismét visszatér az önbizalma.
– Nos, azt mondta, ha összetörnéd a szívem, csak hívjam fel.
Erre megszólalt egy csengő a fejemben. Miért hangzik ez olyan ismerősen? Várjunk csak! Ugyanezt mondta nekem is. A fenébe is! Micsoda egy flört-technika! Vajon Freya minden exének ezt mondja? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel se tűnt, mi zajlik körülöttem, míg végül Freya egy szava visszarántott a valóságba.
– Te egy vadbarom vagy. – Sosem hittem volna, hogy ezt valaha is hallom a szájából.
– Hogy? Te most baromnak neveztél? – rökönyödött meg Kelly.
– Pontosan. Jól hallottad. De mondd már el, hogy történt!
– Nos, felhívtam. Olyan kedves és aranyos meg minden, szóval amikor randira hívott, rögtön igent mondtam. Olyan hihetetlen. Aztán a dolgok csak úgy követték egymást, és mire észbe kaptam, már együtt jártunk. – Olyan álmodozó kifejezés ült ki Kelly arcára, amitől Freya dühösen felsóhajtott.
– Persze, hogy hihetetlen. Ebben nagyon jó. Elcsavarni a lányok fejét, aztán meg megcsalni őket.
Meglepett, milyen hidegen beszél a húgáról. Olyan rossz lenne? Pedig olyan kedvesnek tűnt, amikor találkoztunk!
– Ne érts félre! – folytatta Frey. – Szeretem a húgomat. Mindent szeretek benne, kivéve ezt a szoknyavadász stílusát.
– Nos, igazából ezért vagyok itt.
Frey összevonta a szemöldökét. Egy ideig elgondolkodott, mielőtt megszólalt volna.
– Megcsal, nem igaz?




– Ó, igen. És nyíltan csinálja.
– Nagyszerű. Most meg kéne, hogy lepődjek, de vajon miért nem megy? – vicsorgott Frey.
– Visszatérve… Szeretnélek megkérni, hogy beszélj vele.
– Beszéljek vele? De miről?
– Nem tudom. Mondd el neki, milyen nagyszerű lány vagyok, és hogy ne üldözzön el, meg hasonló szarságokat!
– Mintha neked anno mondott volna bárki is ilyesmit, hm?
– De ez most más. Én tényleg szeretem őt, Frey! És nem hagyhatod, hogy a húgod folyton ezt csinálja.
– Miért? Te is folyton ezt csinálod.
– Nem! Azzal már leálltam.
– Na jó! Meglátom, mit tehetek, oké? Haza megyek ma délután és beszélek vele.
– Rendben – vigyorgott rá Kelly.
– Rea! Nem lenne kedved velem jönni? – nézett rám Frey szeretetteljesen. Hogy utasíthattam volna vissza?
– Dehogynem.
***
Aznap délután Freyjel megálltunk a szülei háza, vagy inkább kastélya előtt. Amikor kiszálltunk a kocsiból, Freya lerázott pár az üdvözlésünkre érkező alkalmazottat. Nem volt különösebben kedve társalogni velük. Én pedig csak bólintottam üdvözlésképp. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után végül elértük a hálószobát. Freya még ki sem nyitotta az ajtót, amikor női hangokat hallottam meg odabentről, és megállítottam a barátnőmet.
– Talán kopognunk kéne. Szerintem nincs egyedül – suttogtam.
– Reméljük, legalább ruha van rajtuk.
Azzal szélesre tárta Iris szobájának ajtaját, meg sem lepődve, hogy a húgát egy másik lánnyal a karjaiban találta ott. A csinos lány az ölében ült, és papírt és tollat szorongatott a kezében. Freya nyugodtabb volt, mint valaha. Úgy mosolygott, hogy az egyáltalán nem tűnt kényszeredettnek, pedig nyilvánvalóan az volt.
– Üdv, drága húgom! – ironizált. – Remélem, nem zavartam meg semmit.
– Hello, Frey! Rea!
Iris rám nézett, és rám villantotta a legcsábosabb mosolyát. Az ölében ülő lány sem zavartatta magát. Ránézésre úgy velem egykorú lehetett. Selymes szőke haja a melleire omlott, keretezve tipikus „szomszédlányos” arcát. Égszínkék topot és fehér sortot viselt, ami élesen elütött hosszú, napbarnított combjaitól. Rám nézett és elmosolyodott. Miután viszonoztam a mosolyát, Freya felé fordult.
– Természetesen nem zavartál meg semmit. Dennise-szel épp egy angol projekten dolgozunk.
– Nem is tudtam, hogy az angol projektekhez a tapizás és az ölelkezés is hozzátartozik. – Fogalmam sincs, hogy tudott Freya ilyen nyugodt maradni.
– Bocsánat az udvariatlanságért! – állt fel a lány, és odalépett hozzánk kezet fogni. – Dennise vagyok
Halkan kuncogott, amikor megfogta a kezem. Aztán odarohant Irishoz, és súgott valamit a fülébe. Nem értettem teljesen, de a modell, a magazin és az autogram szavakat ki tudtam venni. Iris rám nézett, én pedig, nem tehetek róla, de kényelmetlenül éreztem magam.
– Valami baj van? – erőltettem magamra egy mosolyt.
– Ööö… Úgy tűnik, nekünk meg kell beszélnünk egyet s mást. Rea! Megkérhetlek, hogy maradj itt Dennise-szel, amíg mi Freyával beszélgetünk egy kicsit? – pillantott jelentőségteljesen Iris a nővérére.
Némán bólintottam, miközben a könyvtár felé indultak. Amikor visszafordultam, Dennise már előttem állt, széles mosollyal az arcán. Visszamosolyogtam rá és leültem az egyik karosszékbe, ő pedig követte a példámat. Aztán váratlanul megfogta a kezemet.
– Istenem! Te tényleg Rihannon Lee Dawn vagy? A modell?
– Igen. Ismersz?
– Persze. Te vagy a kedvenc modellem.
Elpirultam és elfordítottam a tekintetem. Szóhoz sem jutottam. Tudom, hogy már hozzá kellett volna szoknom, de mindig jó érzés, ha felismernek.
– Kösz – motyogtam végül.
– Nem tesz semmit… Ez hihetetlen! Annyira imádlak! – mondta izgatottan.
Úgy egy óráig beszélgettünk, mielőtt Freya és Iris visszajöttek. Tapintható volt köztük a feszültség. Kérdőn néztem Freyára, de ő csak némán eltátogta, hogy „később”. Azt hiszem, nem ment túl jól a dolog.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Daria Wersbowy alias Kelly Richards.