Rea - Egy leszbikus románc története 3. fejezet

– Örülök, hogy látlak, Kel, de azt hiszem, jobb, ha Rea és én megyünk. Hamarosan kezdődik a film – mondta Freya, miközben megfogta a kezemet.
– Oké. Hello, Frey! Örülök, hogy találkoztunk, Rea. – Kelly arca úgy nézett ki, mintha a sírás határán állna.
– Mi a baj? – kérdeztem Freyától. Ő sem nézet ki valami jól.
– Bocsi. Csak kicsit rosszul esett újra látni őt – válaszolta a moziterem felé tartva, közben továbbra is fogva a kezemet.
– Minden rendben? – kérdeztem. Úgy látszott, még mindig szereti azt a lányt. Nem is csoda, hiszen az exe egy igazi szépség volt.
– Jól vagyok. Nem is szabadna rosszul éreznem magam, amikor moziba megyek egy gyönyörű modellel, nem? – próbált mosolyogni. Istenem! Olyan édes volt.
– Igaz. Ha így viselkedsz, akkor gyorsan dobni foglak – viccelődtem, széles vigyorral az arcomon.
– Rendben – nevetett a tréfámon. – Ó! Bocsi! Csak most veszem észre, hogy még mindig fogom a kezedet – mondta szórakozottan és elengedte a kezemet.
– Tényleg?
– Igen. Ugye nem gond?
– Nem. Nem bánom.
– Akkor jó.
Megkerestük az ülőhelyünket és felvettük a 3D-s szemüvegeket. Pár perc múlva el is kezdődött a film. Nagyon jó volt. Azt hiszem, muszáj lesz kivárnom azt a négy-hat évet, amíg a következő film elkészül, mivel a Resident Evil filmek elég sokáig készülnek. Türelmesnek kell lennem.
– Ez csodás volt. Gyerünk, együnk valamit! Már nagyon éhes vagyok.
– Rendben. Mit akarsz enni? Húst és vért? – kuncogtam.
– Nagyon vicces. Ha zombi lennék, tudnál róla.
– Persze, persze. Szóval, mit szeretnél enni?
– Nem t’om. Mit szólnál egy pizzához?
– Remek. Szeretem a pizzát.
– Rendben. Akkor menjünk! Hozom a kocsit. Addig várj itt! – mondta, miközben elsietett a parkoló felé.
Megálltam a mozi előtt és vártam. Csak a mozitól elég messze tudott leparkolni, úgyhogy örültem neki, hogy nem kell addig elgyalogolnom. Miközben ott ácsorogtam, éreztem, hogy valaki a vállamra teszi a kezét.
Egy magas srác volt az, világosbarna hajjal, mogyorószínű szemekkel, megnyerő mosollyal. Az erős arcéle és egyenes arca nagyon jóképűvé tette, és az öltözéke is kitűnő volt.
– Hogy álldogálhat egy ilyen gyönyörű lány egyedül egy mozi előtt? – kérdezte erős brit akcentussal.
– Csak várom a barátomra – válaszoltam.
– Igazán?... Én Diominuiq vagyok – szorította meg a kezemet.
– Rhiannon – mutatkoztam be én is.
– Meghívhatlak egy ebédre? Vagy, ha úgy jobb, csak egy pohár borra?
– Bocsi, de elfoglalt vagyok. És amúgy sem szabad még innom – Istenem, csak kopj már le! Nem szeretem, amikor valaki így rám nyomul. Nem mintha nem nézett volna ki jól, csak egyszerűen nem érdekelt.
– Miért? Hány éves vagy? – húzta össze a szemöldökét.
– Tizenhat – válaszoltam.
– Tényleg? Hűha! Hát, akkor az ebéd talán jobb ötlet.
– Tényleg nem lehet.
– Miért? Talán nem vagyok elég jó neked?
– Tényleg nincs időm.
– Megvárlak. Csak add meg a számodat!
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.
Hirtelen éreztem, hogy valaki átkarolja a derekamat. Oda fordultam és Freyát pillantottam meg.
– Kérlek, segíts! – üzentem neki a pillantásommal.
– Oké! – nézett vissza rám. – Hello, kicsim! Sajnálom, hogy ilyen sokáig várattalak – folytatta hangosan és megpuszilta az arcomat.
– Semmi gond. Tényleg – mondtam, miközben visszafordultam a sráchoz.
– Rendben, hölgyeim! Muszáj mennem. Jó volt találkozni. – Majd összetörte magát, hogy eltűnhessen.
– Mi a fene volt ez? – kérdezte Freya, miközben odasétáltunk a kocsijához.
Miután beszálltunk, mindent elmeséltem neki. Miután befejeztem, hangosan felnevetett.
– Vannak, akik nem tudják, mikor kell feladni.
– Igaz. Köszi, hogy kimentettél.
– No problem. Szóval? Pizza? – mosolygott rám.
– Tökéletes.
Elmentünk New York City leghíresebb pizzériájába. A hely tele volt.
– Remek. Nincs hely.
– Megehetnénk a pizzát a lakásomon is – ajánlottam fel. – Mit gondolsz?
– Nagyszerű.

Vettünk két pepperónis pizzát gombával és visszamentünk a lakásomra. Kinyitottam néhány doboz szódát és leültünk a kanapéra tévét nézni, miközben esszük a pizzát.
Freya úgy habszolt, akár egy vadállat. Befalt egy egész pizzát, míg én csak egy harmad szeletig jutottam.
– Hűha! Jó gyorsan eszel – lepődtem meg.
– Mondtam, hogy éhes vagyok – mosolygott, és megsimogatta Nesha fejét.
– Mikor ettél utoljára? Egy hete?
– Nem – nevetett. – Reggel.
– De legalább most már jóllaktál?
– Most már jól vagyok. Legalábbis egyelőre. Aranyos kutya. Hogy hívják?
– Nesha.
Az órájára pillantott és én is megnéztem a sajátomat. 5:34 volt.
– Szeretnél még valamit csinálni? – kérdeztem.
– Nem. Nem igazán. Nyolc előtt már nem.
– Ó. Értem.
– …
– Szóval, elmondod, hogy mi van veled és Kelly-vel?... Persze csak ha nem bánod.
– Semmi gond. Kelly is modell. Egy megbeszélésen találkoztunk az ügynökségén. Már az első pillanattól kezdve nagyon jóban voltunk. Hamarosan barátok lettünk, aztán együtt kezdtünk dolgozni. beleszerettem és ő is belém. Aztán elkezdtünk randizni. Egy évig és három hónapig tartott. Csak két évvel fiatalabb nálam, de néha úgy viselkedik, mint egy gyerek és nagyon könnyen féltékeny lesz. De én nem bántam, egészen addig, amíg meg nem láttam csókolózni egy másik lánnyal egy partyn. Teljesen józan volt. Ezt még elfelejtettem neki, de megint hazudott. Rajta kaptam, amikor egy lánnyal flörtölt a bárban. Elegem lett, úgyhogy szakítottunk.
– Sajnálom.
– Nem kell. Én nem sajnálom. Kétszer is átvert.
– De még mindig szereted őt… nem igaz? És azt hiszem, ő is szeret téged.
– Igen. Még mindig szeretem. De ez már nem számít. És igen. Ő még mindig szeret engem. Amikor találkoztam veled… amikor kinn voltunk a parkban. Ő hívott. Találkozni akart velem. Beszélni a kapcsolatunkról. Végigbeszélgettük az éjszakát. Azt mondta, én vagyok az egyetlen, akit igazán szeret. A többi csak úgy megtörtént.
– Mit válaszoltál?
– Azt mondtam, hogy hibát követett el. Meg azt, hogy még mindig szeretem, de csak, mint barátot.
A mindenit! Ez durva volt. Freya már adott neki egy második esélyt, de azt is elszúrta.
– Csak sírt és sírt. Bizonygatta, hogy csak engem szeret, de én azt mondtam, hogy most már tovább kell lépnie. „Mert már képtelen vagyok ugyanúgy szeretni, mint azelőtt.”
Könnyeket láttam csillogni a szemében, de nem sírt. Látszott, hogy bántja a dolog. Igazán érzékeny lélek volt.
– Remélem, hogy találsz majd valakit, akit ugyanúgy tudsz szeretni, mint Kelly-t szeretted azelőtt.
– Én is remélem. Elvégre, még sok hal van a tengerben. Nem kell aggódni. – Az arcán széles mosoly terült szét és a szemei felvillantak.
– Így van. Ez az, kislány! – szorítottam meg a kezét.
– Talán hamarosan találok majd valakit. Hamarosan – nézett rám.
– Találni fogsz. Egyszer. Előbb, vagy utóbb – simogattam meg az arcát.
Átölelt. Ahogy a karjai között tartott, melegség és biztonságérzet töltött el.
– Köszönöm, de most már muszáj mennem. Mindjárt fél nyolc van.
– Rendben. – Az igazat megvallva, kissé csalódott voltam.
Kinyitottam az ajtót, miközben ő felvette a kabátját és a napszemüvegét.
– Szia, Rea! Remélem, hamarosan látlak újra.
– Igen. Hamarosan. És köszönöm – mosolyogtam rá és adtam egy puszit az arcára.
Ő csak mosolygott, majd elsétált a lift felé.
Kitakarította és vettem egy forró zuhanyt. Aztán megnéztem az e-mailjeimet és megetettem Neshát. Átvettem a pizsamámat és lefeküdtem aludni. Másnap korán kellett kelnem és nagyon fáradt voltam már. Nagyon jól éreztem magam. Freya nagyon kedves volt. Mindent ő fizetett. A mozit, a pizzát, mindent. Valahányszor én akartam fizetni, mindig lebeszélt.
Mielőtt lehunytam volna a szememet, megszólalt a telefonom. Üzenet érkezett Freyától.
„ Jó éjszakát! Szép álmokat kívánok! Aludj jól! Nagyon jól éreztem ma magamat. Ismételjük majd meg egyszer! XOXO”
Visszaírtam neki.
„Jó éjszakát! Remélem neked is szép álmaid lesznek. Én is jól éreztem magam, és én is várom a következő alkalmat.
Puszi, Rea.”
Folytatása következik!
Ui.: A képen Daria Werbowy alias Kelly Richards