Forever Young 9. rész

9.    „A férfi hordja a nadrágot”
De a suli, az élet ugyanúgy folytatódott, mint azelőtt. Dolgozatokat írtunk, órákra jártunk, és végre kiírták a meghallgatások eredményét. Amint ránéztem a táblára, menten majd összeestem a sokktól.
12. jelenet: Brooklyn Prime – Patric Barett
- MI??? – üvöltöttem magamból kikelve a suli folyosójának közepén, de úgy, hogy azt a másik szárnyban is hallhatták. – Na, nem! Ez teljességgel kizárt!
- Márpedig de! – hallottam a hátam mögül, és valaki megfogta a derekamat. Pechére felismertem a hangját.
- Tűnj el innen, te mocsadék szemétláda! – fújtattam, és kivágtam magam Patric karjai közül. Majd sziszegve folytattam – Ne gondold, hogy ettől bármi megváltozik. Ugyanúgy gyűlöllek, mint eddig. Sőt, ha lehet még jobban – és közel toltam az arcom az övéhez, hogy érezze a fenyegetésem súlyát. De ő csak elmosolyodott, és végigsimította az arcomat.
- Jól áll, ha dühös vagy – mondta érzéki hangon, majd otthagyott. Döbbenten, megütközve álltam ott, és a gondolataimban ez a 2 mondat váltogatta egymást:
12. jelenet: Brooklyn Prime – Patric Barett
- Jól áll, ha dühös vagy.
12. jelenet: Brooklyn Prime – Patric Barett
- Jól áll, ha dühös vagy.
12. jelenet: Brooklyn Prime – Patric Barett
- Jól áll, ha dühös vagy.
Arra eszméltem, hogy a teremben ülök, és PJ próbálja kiszedni belőlem, hogy mi a bajom.
- Brooklyn! Hahó, Brooks! Szólalj már meg, mi a bajod! Brooklyn!
- Olvastad a kiírást? – kérdeztem, amint visszatért a hangom.
- Nem. Miért? Nem kerültél be?
- De. Bekerültem.
- Akkor nem értem, mi a baj.
Én csak azt a mondatot ismételtem el, ami megmaradt arról a papírról.
12. jelenet: Brooklyn Prime – Patric Barett
- Ó... – számára is minden világossá vált. Következő szünetben felkerestem a tanárokat.
- Nem, Brooklyn. Nektek muszáj együtt szerepelnetek. Te tudsz énekelni, ő tud táncolni, minden Csé, mint csodálatos – mondta az énektanár, Tancsinéni. A sajátos szlengje miatt hívtuk Tancsinéninek, mint például fújka, jujka, I, mint imádnivaló, Figyelemke, és a többi. De én nagyon csalódott voltam, hogy semmit sem tehetek.
Egész álló nap ezen rágódtam, még a kórházban is. Pedig örülnöm kellett volna, mert Barbie állapota egyre csak javult. Már be is mehettünk hozzá.
- Jaj, Brooklyn, ne aggódj ennyire. Ebből te csak jól jöhetsz ki! Vagy lemosod a színpadról, vagy ő fog elkezdeni bőgni, és belefullad a saját könnyeibe – bátorított a kisbeteg. És végül is igaza van – Békén hagyott már a leveleivel?
Mi? Ők nem tudhattak a levelekről? Nem mondtam nekik... De akkor honnan tudja Barbie?
- Milyen leveleivel? – előzött meg Brian. Ezek szerint ő még nem tudott róluk. Ajjaj! Ebből baj lesz.
- Hát, azokkal, amiket Patric írt Brooklyn-nak.
Próbáltam valahogy hatni Barbie-ra, hogy hagyja abba, de nem vette észre. Közbe kellett lépnem.
- Hát, tudod, még tavaly Patric küldött néhány érdeklődő üzenetet, hogy miért utálom, de én nem írtam neki vissza.
- Ó, még hogy érdeklődő! Azok egyenesen szerelmeslevelek voltak. Olyanokat írt, hogy „Olyan távolságtartó vagy, pedig én közelednék!”, meg hasonlók. Én mondom, ez a gyerek szerelmes. Mikor is írta ezt? Miután szakított Carly-val, jól emlékszem? Azóta pedig szerelmi bánatból, amiért te nem írtál vissza neki, ő végigment a pom-pom lányokon!
- Én erről miért nem tudok? – fordult hozzám Brian, és barna szemeivel számon kérően nézett rám.
- Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak. Azt sem tudom, hogy Barbie honnan tudja – mondtam mentegetőzve.
- Nekem Angie mondta, még a szülinapi bulidon. Akkor beszéltük, mikor ti szobán voltatok – mondta. Nevetés bujkált a hangjában.
- Én láttam mikor írta – mosolygott Angie.
- Újságírónak kéne menned – mondtam.
És tényleg. Angie mindenhol ott van, mindenről tud, de sosem terelődik rá a figyelem középpontja. Meghúzza magát, beleolvad a környezetébe, és így nem terjesztenek róla pletykákat. Nagyon jól csinálja. Egyébként ő egy magas lány, kék szemekkel, szőke hajjal, ici-pici, szinte észrevehetetlen súlyfelesleggel, hófehér bőrrel, és bájos arccal. Amióta ismerem, kerüli a feltűnést. Jó tanuló, mindig is az volt, és remek táncos. Sosem volt még barátja, de számomra nyílt titok, hogy Randy-be szerelmes. Randy egy rendkívüli srác. Nagyon aranyos, jószívű, önfeláldozó, és ez fogja a sírba vinni. Rövid fekete a haja, kék a szeme, és körül-belül olyan magas, mint Angie. Ők is egy álompár lennének, tökéletesen kiegészítenék egymást. Szerintem Randy-nek is tetszik Angie, csak nem meri bevallani.  Csinálni kéne nekik egy olyan ál-randit, mint amilyet 100-ával csinált nekem és Brian-nek Jessica és PJ. Hátha nem esik le nekik a tantusz. Vagy ha le is esik, akkor is felötlik bennük az ötlet. Felvetettem hát, hogy a hétvégén találkozni kéne valahol.
- Hát, tudjátok, igazából nekünk már van programunk... – mondta Angie.
- Nektek? – kérdeztem összezavarodva.
- Nem tudtuk, hogy mondjuk el, de én és Randy már egy ideje találkozgatunk – azzal megfogták egymás kezét. Olyan kerekre nyitottam a szememet a meglepetéstől, hogy a többiek elnevették magukat, de azért ők is meglepődtek. Jessy azonnal elkezdett visítozva-tapsolva-ugrálva örvendezni.
- Úú, juj de jó, minden részletre kíváncsi vagyok! Mégis mióta? És hogy mondtátok meg egymásnak? És hányszor voltatok? És hol? Csókolóztatok már? Olyan cukik vagytok!
Nem tudom, hogy Jess miért ilyen izgatott mindig. Hiszen már ő is biztos 100 smárolt PJ-vel. Bár most, hogy belegondolok, még sosem láttam őket csókolózni. Lehet, hogy ez a baja. Hogy még nem csókolóztak. Félrehívtam, hogy megkérdezzem tőle.
- Na, ne már, annyi kérdezni valóm van tőlük. Légyszi, had menjek vissza!
- Jess! Neked mi a bajod?
- Mi? Nekem? Semmi bajom sincs! Hadd menjek vissza!
- Nem Jess, akkor máshogy kérdezem. Az a bajod, hogy még nem csókolt meg PJ?
Összezavart pillantással nézett rám, majd kifordult önmagából.
- Igen! Az a bajom! És unom, hogy te mindenre rájössz, mielőtt elmondanám neked! PJ egyszerűen nem mer megcsókolni! Semmi más bajom nincs, csak ez! Nagyon udvarias, kedves, folyton bókol, aranyos, helyes, de nem mer megcsókolni.
- Jaj, Istenem, akkor csókold meg te! – mondtam, mikor meguntam a nyafogását.
- Hm... – mondta.
- Na, ne mondd, hogy ez még nem jutott eszedbe! – hüledeztem.
- Hát igazság szerint még nem gondoltam erre...
- Akkor sürgősen ajánlom, hogy kezdeményezz. Hisz ismered PJ-t. Magától még a kezedet sem merné megfogni, ami egyrészt aranyos, másrészt idegesítő lehet.
Jessica hálásan mosolygott rám.
- Köszönöm, Brooklyn! Rád mindig számíthatok!
Azon a hétvégén köszöntött be az igazi tél. Leesett az első hó, majd eleredt az eső is, és csupa jég lett minden. A betervezett biciklizést is el kellett halasztanunk. Elővettük a téli ruhákat, a csizmákat. Hétfőn már kocsival mentünk suliba, nagykabátban. Amint beértem, megcsapott a meleg, örültem, hogy bekapcsolták a fűtést. Olvadozó végtagokkal immár vidáman baktatok a folyosón a termem felé, mikor meglátok egy párt csókolózni a terem előtti padon. De jó nekik - gondoltam magamban – na, majd ha megjön Brian. Mikor azonban közelebb értem, azt látom, hogy Jenny meg Peter az! Úgy nyalták falták egymást, mint még senki előttük a suli történetében. Na, ezek szerelmesek! Leraktam a táskámat a teremben, üdvözöltem az osztálytársaimat, majd megkönnyebbülve láttam, hogy ők is majd megfagytak, és náluk is előkerültek a téli ruhák. Megjött PJ is. Legnagyobb meglepetésemre semmi változást nem láttam rajta. Kimentünk a folyosóra, hogy megvárjuk a többieket, hogy szokás szerint együtt töltsük a reggelt. Amint azonban kiléptünk a folyosóra megláttuk Jessy-t, amint felénk csörtet. Olyan elszántságot láttam az arcán, hogy egyből rájöttem mire készül. De mikor kb. egy méterre ért tőlünk megtorpant.
- Sziasztok! Micsoda idő! Majd szétfagytam! – mondta kissé kényszeredett hangon.
- Szia! – mondta PJ, majd megölelte barátnőjét. Jessy csalódott, unott arccal nézett rám. Én meg bocsánatkérően néztem rá. Nem tehettem semmit. Következő szünetben Jessy ismét segítségért fordult hozzám.
- Figyelj, beszélj már vele, kérlek! Nagyon fontos lenne! A boldogságom múlik rajtad! – zsarolt meg a barátnőm. Lesújtó pillantással néztem rá, de azért megígértem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt.
A következő órán – ami ironikus módon háztartástan volt - megpróbáltam hatni PJ-re.
- Hallod, azon veszekedett Alex meg Brian, hogy vajon a 4 lány közül ki csókol a legjobban. Jessica hogy csókol? – kérdeztem minden furfangomat bevetve.
- Jól – hazudta szemrebbenés nélkül. Idegesen kifakadtam rá.
- Mi? Te szemét, hazug! Engem nem tudsz becsapni! Tudom, hogy még nem csókolóztatok Jessica-val! – suttogtam fenyegetően, mire PJ olyan mélyre csúszott a székben, hogy szinte alig látszott ki a pad alól. – Na, jó, végeztem, feljöhetsz! – könyörültem meg szegény fiún.
- Hidd el, engem is bánt! - suttogta. – Folyton az jár a fejemben, hogy én meg sem érdemlem Jess-t, és ez fog vissza. Én csak egy kis gyáva kukac vagyok. Nem is értem, hogy mit lát bennem az a lány.
- Jaj, ne sajnáltasd már magad! Légy férfi! Ez egy csók! Nem a kezét akarod megkérni! – mire a tanár ránk szólt:
- Gyerekek, min vitatkoztok annyira? Ha olyan fontos osszátok meg velünk is! – mondta fennhangon a tanár. Hm! Nem is rossz ötlet! – gondoltam, és felálltam a helyemről.
- Éppen azon vitatkoztunk a padtársammal, hogy egy férfi és egy nő potenciális kapcsolatában ki legyen a félénkebb, és ki az erősebb. Többségben úgymond a „férfi hordja a nadrágot”, mert fizikai előnnyel rendelkezik a nővel szemben, és ezért az ő szavának kell döntő értékkel bírnia. Ám ha a kapcsolatban lévő férfi valami miatt elveszti a tekintélyét – mondjuk, nem meri megcsókolni a partnerét – a nő fogja egy idő után átvenni a vezető szerepet – mondtam nagy okosan, és büszkén, hogy milyen találékonyan, és választékosan fejeztem ki magam. Erre egy elől ülő srác, Justin megszólalt:
- Igen, PJ, szerintünk is itt lenne az ideje, hogy megcsókold Jessica-t, mert még valaki lecsapja a kezedről – és pacsit váltott a mellette ülővel.
Mire PJ indulattól kipirulva felállt, hátra lökte a széket, és elkezdte gyűrögetni a kabátja ujját.
- Na, azt próbáld meg, te kis... – harapta el a saját mondatát idegesen, és szenvedélyesen. Hirtelen előbújt belőle a férfi, és ösztönösen védeni kezdte azt, ami az övé. Mosolyogva ültem a helyemre, amíg a tanár rendre intette a fiúkat. Az én dolgom itt véget is ért.
Következő szünetben PJ kiviharzott a teremből, és egyből Jess felé vette az irányt. Alig tudtam követni, olyan céltudatosan és elszántan ment. Na, ezt a PJ-t szeretem! Beértünk a terembe. Jess és Bry az ajtóhoz legközelebbi padban ültek. PJ szétnézett, konstatálta, hogy pechére sokkal többen vannak a teremben, mint szoktak, de ő már mindent elhatározott. Fogta magát, áthajolt a padon, és megcsókolta Jessy-t. Ő lefagyott a meglepetéstől, de látszott rajta, hogy nagyon boldog. Mindenki elkezdett tapsolni, meg fütyülni, meg a jó Isten tudja még mit, de a lényeg, hogy nagy örömujjongás támadt. Brian elismerően bólogatott.
- Szép munka! – majd belecsapott a tenyerembe, aztán megcsókolt, hogy mi se maradjunk ki a jóból.   PJ és Jess között megint minden rendben volt, és ezzel mi is visszazökkentünk a megszokott kerékvágásba. A kórházi látogatásokat leszámítva. De Barbie sérülései is egyre csak gyógyultak, és már el is kezdett járni tanulni. Igaz, még csak fejben. A kötései eltűntek, a sebei begyógyultak. Hatalmas volt a boldogság. Aztán elkezdődtek a színdarab próbái.