Forever Young 18.rész

18.    Szeretlek… Upsz, mégsem!
Brian gondolatai...
Ott ültünk a parkban Carly-val, és beszélgettünk. Meglepett, hogy milyen érzékeny lány, mégis elég rafinált. Nagyon fájt neki az, hogy Patric Nyomorult Barett szakított vele, és bevallotta, hogy velem csak féltékennyé akarja tenni.
- Figyelj, remélem nem bántalak meg azzal, ha azt mondom, hogy kihasználtalak. Nem rossz szándékkal... vagyis de, de nem a te irányodba. Patric-en akartam bosszút állni azért, amit tett, de nem igazán jött össze. Kicsit sem lett féltékeny! És ez engem kiborít! – fakadt ki Carly.
- Meg tudlak érteni. Te el tudod képzelni, mit érzek azután, amit Brooklyn tett velem?! Megcsalt, ráadásul összejött azzal a patkánnyal! Ne félj ő sem lett féltékeny a forgatagban. Úgy illegette magát, mint egy friss házas asszony. Nem tudom elképzelni, hogy azok ketten boldogok... És a legrosszabb. Hogy még ezek után is szeretem! Még mindig, és nem tudok nélküle élni! De úgy néz ki, hogy muszáj lesz. Ezt a nyakláncot vettem neki karácsonyra, és úgy terveztem, hogy ma kibékülök vele, erre bejelenti, hogy összejött Patric-kel – mondtam felháborodottan, és megmutattam a nyakláncot Carly-nak. Egy ezüst medált vettem Brooklyn-nak, amin két kis szív van, és ez a két szív egy kis részen összeér. – Azt akartam mondani neki, hogy „Ez a két szív összetartozik, akárcsak a miénk! Nem lett volna szabad elválasztanom őket!”, és megcsókoltam volna – erre Carly sírásban tört ki, és én pedig igyekeztem csitítgatni, de nem igazán sikerült. Mikor abbahagyta a sírást, elmondta, hogy Brooklyn milyen nyakláncot kapott Patric-től. Végighallgattam, de rájöttem, hogy ez annyira nem Brooklyn stílusa, és hogy Patric annyira nem ismeri őt... vagyis lehet, hogy már én nem ismerem ezt az új Brooklyn-t, aki mostanában olyan népszerű lett.
- És ti hányszor... tudod, mit akarok kérdezni, nem? Szóval hányszor voltatok ’együtt’? – kérdezte Carly, de kissé zavarban volt.
- Mi nem feküdtünk le egymással. Mért, ti igen?
- Persze. Már a táborban. Nem is egyszer. De remélem, most nem tartasz ribancnak, mert én tényleg szerettem Patric-et. De ahogy ismerem, Brooklyn sem marad sokáig szűz. Adok nekik... hm, egy hónapot - mondta Carly, és ez szíven ütött. Nem, Brooklyn nem olyan, tudom, hogy képes nemet mondani Patric-nek... Vagyis a régi Brooklyn nemet mondana. Ekkor azonban hallottuk, hogy valaki jön a parkba. Akkor úgy éreztem, hogy lehet, hogy csal a fülem, de mintha Brooks hangját hallottam volna. Aztán feltűnt a fák mögött egy lány, meg egy fiú, kézen fogva, és mikor közelebb értek, kiderült, hogy a fülem nem csalt. Tényleg Brooklyn és Patric volt az, amint a lakatos rácskapu felől jöttek. Előbb Patric nézett ide, aztán egy pillanat múlva Brooklyn is. Carly-val csak össze kellett néznünk, hogy tudjuk, mit tegyünk. Egy szempillantás alatt odaült mellém, és én megcsókoltam. Ekkor felötlött bennem, hogy utoljára Brooklyn-t csókoltam meg. De szenvedtem, és azt akartam, hogy ő is szenvedjen. És amint láttam ezt sikerült összehoznom. Annak ellenért, hogy ez a csók számomra, és Carly számára sem jelentett többet puszta bosszúnál. Miután elmentek Carly elhúzódott tőlem.
- Nem tehetjük ezt, igaz? – kérdezte.
- Hát nem – ráztam meg a fejem gondterelten. – Akármennyire is, én szeretem Brooklyn-t, és ha ő Patric-et szereti, akkor el kell engednem, és örülnöm kell, hogy boldog. Akkor is, ha ezzel tönkreteszi az életét.
- Dettó! Mármint én nem Brooklyn-t szeretem... – erre mind a ketten elnevettük magunkat. Visszakísértem Carly-t a SIX-hez, ahol már várták a szülei.

Brooklyn gondolatai...
Csókkal váltam el Patric-től, mikor hazavitt. Anya megkérdezte, hogy jól mulattam-e, de látta rajtam, hogy most is hulla vagyok, így hát nem faggatózott tovább. Elmentem lefeküdni, de sokáig csak forgolódtam. Mi lesz velem a suliban így, hogy Brian és Carly járnak? Vajon képes leszek végignézni? Az egy dolog, hogy Brian erős, és eltűri, hogy én Patric barátnője vagyok, de én gyenge vagyok!
Másnap, ahogy belenéztem a tükörbe, hirtelen bevillant, hogy mit álmodtam. Az iskola folyosóján állok, és Patric keze a vállamon van. Nagyon sokan állnak körülöttünk. Egyszer csak minden megszűnik, és egy sötét verembe kerülök. Látom, amint Brian az ölében tartja Carly-t, és csak nevet. Kiabálok, de már nincs ott senki, még Patric sem, nem hall senki, és már nem véd meg senki. Felhívtam Jessica-t, és elújságoltam neki, hogy Brian és Carly összejöttek.
- MI? – üvöltötte a telefonba. Pont erre a reakcióra számítottam. – Az nem lehet! – azzal lecsapta a telefont. Ha nem tévedek, akkor éppen őrölt módjára írja be Brian számát a telefonba, és köszönés nélkül ez a beszélgetés folyik köztük.
- HOGY KÉPZELED, HOGY ÖSSZEJÖSSZ CARLY ROVENS-SZEL?? – ordibálja Jessica.
- Mi? Mi a fenéről beszélsz, és egyáltalán ki vagy? – éledezik Brian, mert valószínűleg Jessica telefonja ébresztette fel. Azt sem tudja, hogy hol van.
- JESS MICHAELS, RÉMLIK? – itt Jess-nek elmegy a hangja, és halkabban folytatja. – Arról beszélek, hogy te tegnap összejöttél Carly Rovens-el. Igaz ez?
- Kitől hallottad ezt?
- ... Az mindegy! Igaz?
- Nem.
- MI AZ, HOGY NEM? NEKEM TE NE HAZUDJ! – keményít be megint Jessica, erre bevallja, hogy igaz.
- Na, jó, ha bevallom, nem üvöltözöl velem tovább?
- Csak ha igazat mondasz.
- Jó, igen, összejöttünk. És?
- Ó, Brian, Brian! Te is?
- Igen. Na, ha nem haragszol, én még visszafekszem aludni, mert veled ellentétben én igyekszem kihasználni a téli szünetet! Szia!
Ám ekkor igazából megcsörrent a telefonom. Jessica hívott vissza.
- Szia – mondta rekedten. Elment a hangja: pipa! – Brian-nel beszéltem – pipa!
- Elmondanád szóról szóra, hogy mit beszéltetek?
- Hát, úgy kezdem, hogy ráordítottam a telefonban, hogy „HOGY KÉPZELED, HOGY ÖSSZEJÖSSZ CARLY-VAL??” – pipa! – Aztán kiderült, hogy akkor kelt fel – pipa! –, és azt sem tudja, hogy hol van – pipa! – Aztán felvilágosítottam, hogy én vagyok – pipa! – , majd megkérdeztem,  hogy tényleg összejöttek-e – pipa!
- Folytasd, kérlek!
- Hát, azt mondta, hogy nem – pipa! – én meg ráüvöltöttem, hogy „MI AZ, HOGY NEM? NEKEM TE NE HAZUDJ!” – pipa! – Ezek után azt mondta, hogy ha lenyugszom, mindent elmagyaráz – pipa! – Mondtam, hogy jó, és mindent elmondott.
- Mi mindent?
- Hát úgy volt, hogy ő szomorú volt miattad, Carly meg Patric miatt, és Carly kihasználta Brian-t, hogy féltékennyé tegye Pat-et – nem pipa...
- De akkor mi volt a parkban?
- Ja, ott meg Brian akart féltékennyé tenni téged. És Carly is kihasználta Brian-t, így hát jött neki eggyel, és csókolóztak. De Brian semmit sem érez Carly Rovens iránt, és Carly sem érez semmit Bass iránt – nagyon nem pipa... Elakadt a szavam. Egy kérdést azonban fel kellett tennem.
- És irántam?
- Rólad nem beszéltünk. Bocsi! Ebből annyit szűrsz le, amennyit szeretnél. Na, nekem mennem kell, mert segítek főzni anyunak. Szia! És jobbulást! – azzal letette. De jó! Most kételyek közt vergődhetem át a karácsonyt!
Később Patric felhívott.
- Szia! Hogy aludtál?
- Jól, kösz!
- Valami baj van? Furcsa a hangod.
- Áh, nincs semmi. (Kínos csend) Komolyan! Minden oké! Később találkozunk? – erre elillant minden kétsége.
- Jó lenne! Ott leszek érted fél 3 körül, jó?
- Szupi. Alig várom! Szeretlek, szia! – mondtam, és letettem. Csak 5 másodperccel később eszméltem rá, hogy mekkora hülyeséget is mondtam! Szeretlek... Ajj, Brooklyn, mért kellett ezt? – gondoltam, és lerogytam az ágyra. Ismét elnyomott az álom, de körül-belül fél órát alhattam, maximum egyet. Fél kettő körül megebédeltem, aztán összekaptam magam, és Pat már itt is volt. Mikor ajtót nyitottam, hatalmas, széles mosoly terült el az arcán. Ja, tényleg... Biztos, mert szeretem... A nyavalyába, hogy mindig eljár a szám – igazából itt ennél jóval csúnyábbat gondoltam, csak az nem lenne illendő. Patric-kel beültünk a kocsiba, és elmentünk egy csendes parkhoz. Az egész parkoló üres volt, egy árva lélek sem járt arrafelé. Hirtelen gondoltam egyet, és átkászálódtam a hátsó ülésre. Patric nagyon furcsán nézett rám, mint ha megőrültem volna.
- Elárulnád nekem, hogy mi a jó büdös francot csinálsz? – kérdezte számottevő hangsúllyal.
- Aj, Patric, bízz bennem! Csak fogd be a szád, és gyere! – játszadoztam vele. El kellett terelnem a gondolataimat.
- Hát, jó... – sóhajtotta, és kiszállt az ajtón. Na, ez nekem eszembe se jutott. Jó tágas kocsija volt, amit a 16. szülinapjára kapott az apjától. Kinyitotta a hátsó ajtót, és beszállt. És akkor ráfordultam, az ölébe ültem, és csókolózni kezdtünk. Olyan érzéki voltam, amennyire csak bírtam, de tudtam, hogy fele olyan jó sincs, mint amilyen Brian-nel lenne alapból. Közel húzott magához, és a hideg kezét a tarkómra tette. Szerettem volna tudni, hogy mit gondol, de neki nem láttam a fejébe egy érintéstől, mint Brian-nek. Egyre közelebb húzott magához, és ez kezdett kényelmetlenné válni számomra. A kezemet a mellkasának feszítettem, és kissé eltoltam magamtól, mire ő áttért a nyakam csókolgatására. Ezt nem hagyhattam.
- Patric, Patric, várj...
- Valami baj van? – kérdezte kissé rámenősen.
- Nekem ez még nem megy.
- Mármint mi?
- Hát... az.
- Értem – mondta csalódottan, és kiszállt a kocsiból. Elmentünk sétálni, de szinte semmi számottevőről nem beszéltünk. Érződött, hogy kicsit mind a ketten zavarban vagyunk a kocsiban történtek miatt. Brian-nel ilyen sohasem történt. A park, ahol sétáltunk szép hely volt, csak annyira hideg volt, hogy nem bírtuk 10 percnél tovább, ezért a kocsiban folytattuk a nem-igazán-beszélgetést.
Otthon aztán dumáltam PJ-vel, Barbie-val, Jenny-vel, és a hallottak alapján erősen fontolgattam, hogy Brian-t is felhívom. Győzködtem magam, hogy semmit nem veszíthetek, ha felhívom, nem lesz semmi baj, megbeszélünk minden fontos dolgot. Egy röpke pillanat alatt megnyomtam a gombot, amit már egy másodperccel azután meg is bántam. De mit volt mit tenni, a fülemhez emeltem a telefont.
- Bíííp... Bíííp... Bíííp... Szia...
- Szia! Nem is hittem...
- Ez itt Brian üzenetrögzítője. Üzenj valamit a sípszó után, vagy hívj vissza később – egy pillanatra azt hittem, hogy felvette, de ha már itt a lehetőség, akkor hagyok neki üzenetet.
- Szia! Én vagyok. Gondolom, még mindig irtó dühös vagy rám, vagy még dühösebb. Megértem. Hidd el, én is az vagyok magamra... De azt tudnod kell, hogy nagyon hiányzik az együtt töltött idő. Egy hatalmas lyukat hagytál magad után, amit nem bírok elviselni. Ha meghallgattad hívj vissza! Kérlek... Szia! – mondtam, és összecsuktam a telefonomat.

Brian gondolatai...
Igazából végig ott voltam a telefonnál, mikor Brooklyn hívott, de nem vettem fel. Féltem a beszélgetéstől, féltem, hogy a fejemhez vágná Carly-t, féltem, hogy már nem szeret, és csak ezt akarja elmondani. De a legjobban attól féltem, hogy újra a barátom akar lenni. És arra nem lennék képes, mert szeretem. Így csak hallgattam a hangját, és emlékeztem azokra az időkre, amikor még minden rendben volt köztünk. Mikor szurkolt nekem a kosármeccsen, amikor csak ketten voltunk moziban, a szülinapjára, a közös tanulásokra, és minden együtt töltött percre. Rádöbbentem, hogy mennyire hiányzik. Elővettem a komódom mélyéről egy közös képet, ami a szülinapján készült. Éppen mosogatott rajta, én pedig mögötte álltam, megöleltem, és éreztem őt. A fotóalbumom is tele volt a róla készült képekkel, és mindegyiken mosolyog. Mostanában is mindig mosolyog azzal a különbséggel, hogy már nem rám. Minden, amit kerestem előtte, ott rejtőzött a szemében.