Forever Young 11. rész

11.    Betegség
A következő hetek során hatalmas nyomás nehezedett ránk. Többek közt kikérdeztek minket az iskolaújság szerkesztői. Kíváncsiak voltak mindenre, ami a darabbal kapcsolatos. Mi persze nem adtunk ki részleteket, hogy kicsit felcsigázzuk a közönséget. Kiderült, hogy sikerrel jártunk, mivel az előadás előtt 2 héttel elfogytak a jegyek. Ekkor azonban bekövetkezett egy hatalmas katasztrófa: lebetegedtem. Belázasodtam, fájt a hasam, hasogatott a fejem, a torkom égett, a fülem begyulladt. Annyi energiám volt, mint egy másnapos csigának. Vasárnap az orvos azt mondta, hogy egy hétig ne nagyon erőltessem meg magam, ne menjek iskolába, mert valószínűleg valami vírusos megbetegedésem van. Már sokan fordultak hozzá ezekkel a tünetekkel. Kedden már az orrom is folyt az antibiotikum hatására, bár hál’ Istennek már nem voltam lázas. Szerdán aggódó SMS-ek tömkelegét fedeztem fel a telefonomon, 18-ból kb.6 a Patric-é volt. Én csak egy üzenetet írtam neki vissza.
12:03
„Minden oké, péntekre jobban leszek!”
Brian-től is kaptam három üzenetet, de persze vele beszéltem telefonon, Facebook-on, Skype-on, és Twitteren. De neki is visszaírtam:
„Hétfőn már mehetek suliba!”
Amikor az ember beteg a napja nagy részét ugyebár ágyban tölti, az ágyban töltött idő nagy részét pedig átalussza. Csütörtökön fél 12-kor keltem fel, lezuhanyoztam, bevettem a gyógyszereimet, és visszafeküdtem aludni. Legközelebb háromnegyed háromkor keltem fel, amikor a csengő szólt. Felzaklatott külsőmre ügyet sem vetve takaróba burkolózva, piros orral, kócos hajjal kicsoszogtam az előszobába, hogy ajtót nyissak. Kicsit morcos voltam, amiért valaki kiugrasztott az ágyból, így összeráncolt szemöldökkel fordítottam el a zárat az ajtóban.
- Juj, de bájos vagy! – mondta Brian az ajtóban állva. – Zavarok?
- Nem, dehogy, bújj csak be! Nem éppen a legjobb formámat hozom ma… És megfertőzni se nagyon akarlak, szóval lehet, hogy jobb lenne, ha most elmennél!
- Na, ne viccelj! Még így is te vagy a leggyönyörűbb lány az egész világon! – mondta, és megcsókolt. Bementünk a konyhába, főzött nekem teát, és elmagyarázta az izomériát, meg a nevezéktant kémiából. Kb. egy órát töltöttünk együtt, és nagyon jól esett, hogy gondolt rám.
- Holnap is benézek, oké? – kérdezte.
- Az lesz a napom fénypontja – mondtam álmosan, és miután elment már dőltem is az ágyba. De a csengő megint felébresztett fél óra múlva. Megint Brian lenne az? – gondoltam, de ezt az ötletet elvetettem. Akkor meg ki?
- Szia! – vigyorgott rám Patric virággal és csokival a kezében. – Hogy vagy?
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem meglepetten.
- Uh, micsoda fogadtatás! – mondta csalódottan.
- Ne haragudj, csak megleptél!
- Jöttem, hogy szinten tartsuk a szövegünket! Ne aggódj, nem foglak túl hajtani! Szereted a karamellás csokit?
- Igen, a kedvencem…
Furcsálltam, hogy Patric itt van nálunk. És olyan otthonosan mozgott, mintha már legalább 100-szor járt volna itt. És miközben én a kanapén ültem a paplanomba bugyolálva a nappaliban, és monoton hangon mondtam a szövegemet, ő csodálatosan játszott. Élénken mondta a szövegét, miközben zoknit párosított, és kiteregetett. Mondtam neki, hogy erre semmi szükség, de nem hagyta magát.
- Ha már itt vagyok, hasznossá teszem magam. Ne is próbálj ellenkezni! – mondta nyomatékosan, és végül is, ha már így felajánlja, miért is ne? Mikor már a hajtogatást és a szövegtanulást is befejeztük leült mellém a kanapéra, és beszélgettünk.
- És mi újság a suliban? Történt valami izgalmas? – kérdeztem.
- Nem, igazából semmi számottevő. A héten mindenki be van sózva a színdarab miatt, a jegyeket úgy viszik, mint a cukrot. Tancsi néni aggódik, hogy rendbe jössz-e  jövőhétig.
- Nyugtasd meg, ha beteg leszek is, vagy ha néger gyerekek potyognak az égből is ott leszek, és éneklek, táncolok!
- Tudom. – mondta. Úgy nézett rám, mint aki belém vetette minden reménységét. Az arcával egyre közeledett felém, és én nagyon megrémültem. Meg akar csókolni? Ne! Kicsit fészkelődtem, hátrébb húzódtam, a fejemet szándékosan a másik irányba fordítottam, de ő csak egyre közeledett. Végig Brian járt az eszemben, és az, hogy én őt szeretem. Félve néztem rá, és mikor már egész közel ért elmosolyodott, és megpuszilta a homlokomat. Addig észre sem vettem, hogy nem lélegzek, amíg le nem esett az a bizonyos kő a szívemről, és fel nem sóhajtottam. Patric nevetett.
- Azért ennyire nem kell megijedned tőlem! Gyógyulj meg gyorsan, hétvégén még lehet, hogy benézek, jó? – simította végig az arcomat, felállt és elment. Furcsa módon kicsit csalódott lettem. Nem is tudom, hogy pontosan miért. Mert elment? Vagy mert nem csókolt meg?
Jesszus! Hogy gondolhatok ilyet? Nem, Brian, ő megcsókolt, és nagyon jó volt! Nagyon! Biztos csak a betegség, meg a gyógyszerek miatt gondolok ilyeneket.
A következő héten már megint mentem iskolába. Minden visszazökkent a megszokottan rohanó, és izgalmas kerékvágásba, ráadásul ezen a héten mutattuk be a színdarabot. Mind nagyon izgatottak voltunk. Minden hibalehetőséget kiaknáztunk, szétgyakoroltuk a lábunkat, hogy ha az eszünk elfelejtené a táncot, akkor az már magától menjen. A hangomat is karbantartottam, hogy nehogy az utolsó pillanatokban rekedjek be. Patric is izgult, ráadásul ő neki a szezon is elkezdődött. A színdarab premierje előtt már 3 meccsen is túl volt. Eddig 2-t megnyertek, egyet pedig szabálytalanság miatt elhalasztottak. Bosszankodott is emiatt eleget. Jess beküldött egy újságcikket az iskola Top 10 hőséről évfolyamonként, és a 10.-eseknél a következő volt a sorrend:
1.) Alex Fever - Önfeláldozás
2.) Patric Barett – Kosárlabda, Színdarab
3.) Brian Bass - Kosárlabda
4.) Brooklyn Flawless Prime - Színdarab
5.) Byron David Page - Színdarab
6.) Pamela Sayej - Színdarab
7.) Biby Forwood – DÖK-elnök
8.)Carly Rovens - Történelemverseny
9.)Parker Jonathan Johnson - Rádióriportok
10.)Megan Rosswell – Legtöbb újságcikk