Forever Young 10. rész

10.    De Patric…
- Anne! Nem tudtam, hogy mondjam el, de nagyon fontos vagy nekem. És kicsit másként, mint ahogy te azt eddig hitted! – ezek a szavak olyan borzalmasan hangzottak Patric szájából, hogy késztetést éreztem arra, hogy orrba verjem!
- Matt! Ne is folytasd! Vak voltam, és nem vettem észre, hogy a valódi boldogság itt van az orrom előtt!
Jaj, Istenem, a hányás kerülget...:O
- Most ki kell mondanom, amit az első percben kellett volna: Szeretlek! – mondtuk egyszerre Patric-kel, mire megszólalt a zene. Irtó jó táncos! És borzalmas ember, de a kettő nem hat egymásra. Mire vége lett a számnak, a végpózban állva – bepörgés, ölelés, és egymás szemébe meredés – vártuk, hogy Tancsinéni kibökje, hogy vége.
- Ééééééééééééééés, VÉGE! – azzal lelöktem magamról Patric-et.
- Ne csináld már, jók lennénk együtt!
Figyelemre se méltattam. Elindultam a színfalak mögé.
- Nagyon jó színésznő vagy – hízelgett.
- Hát, melletted muszáj, hogy jó legyek, mert mind a kettőnk helyett csak én játszom! – gyorsítottam a tempómon.
- Istenem, Brooklyn, áruld már el, hogy mi a bajod! – rohant utánam, és választ várt.
- Még nem esett le? TE! – céloztam jól a sértést.
- Komolyan! Úgy megváltozott minden! Emlékszel milyen jóban voltunk régebben?
- Ott a hangsúly: RÉGEBBEN!
- De miért?
Megállt. Én is megálltam. Hátranéztem. Széttárt karral, kérdőn nézett rám.
- Mi ennek az oka? Te tetszettél nekem. Már akkor. Bennem ez még nincs lezárva...
- Bennem meg nincs mit lezárni! El sem kezdődött semmi – hazudtam. – Kedves voltál velem. Aztán meg tapló. Mit vársz? Hogy ezek után térden csúszva fogok könyörögni?
- Nem, de...
- Semmi DE. Patric! Közöttünk nincs semmi. Nem is volt, nem is lesz. Ennyi. Végeztem – azzal megfordultam, és elmentem. A gondolatok száguldoztak a fejemben. Mit akar Patric? Tudja, hogy Brian-nel járok. De akkor mért csinálja ezt? És ha most, a próbák elején már ezt csinálja, akkor, mi lesz később? Ebből még problémák adódhatnak. Gondterhelt arccal hagytam el a nagytermet.
Kicsit felidegesített, hogy Brian csak nevetett, mikor elmeséltem neki ezt az egészet.
- Jajj, Broolyn, gyönyörűm, ne aggódj már annyit! Tudtuk, hogy lesznek majd olyanok, mint Patric, de kit érdekel, nem igaz?! Magasról teszek rá, és nem féltelek tőle. Ügyes kislány vagy te, tudsz vigyázni magadra. – megcsókolt, és tovább állt. Én komolyan féltettem a kapcsoltunkat, ő meg csak nevet rajtam. Feladom a reményt, hogy megértsem a férfiak elméjét.
Patric minden próbán eljátszotta ezt a kis jelenetet, én pedig kezdtem hozzászokni. Két hét után már csak ennyi volt az egész:
- Brooklyn, ma talán...
- Nem – azzal Pat tudomásul vette, és csalódottan elkullogott. Kezdtem rá kicsit más szemmel tekinteni. Egyrészt hízelgő volt, hogy ilyen kitartóan próbálkozott, másrészt... hm, magamat meghazudtolva megkedveltem. A próbák során visszatért az a fiú, akihez annak idején vonzódtam. Jajj, nem dehogy is! Miket beszélek.... gondolok. Az én fiúm Brian. Az én fiúm Brian. Brian. Nem Patric. Brian. De Patric... Patric kezd olyan édes, rendes, kedves, aranyos, helyes, sármos, felnőtt lenni, és ÉN tetszem neki. Brian az én fiúm. Neki is én tetszem. És ő sosem volt velem szemét. De Patric miattam megváltozott! Oh, olyan nehéz ez! Nem! Brian mindig jó hozzám. Sosem csalnám meg. Én őt szeretem. Ez csak egy kis pillanatnyi elmezavar volt.
A próbák egyre sűrűbbek voltak, Patric nem adta fel, és én úgy gondoltam, hogy ideje, hogy beszéljek vele.
- Patric! Tudod, hogy én miért utállak ennyire?
- Nem, és azért győzködlek már egy másfél éve, hogy elmondd!
- Hát azért utállak, mert nagyon megváltoztál – figyelmesen hallgatott, mint a diák a tanárt. – Annyira szerettem... nem, csak kedveltem azt a srácot, aki 8.-ban voltál, erre kilencedikre egy szociális köcsög lettél. Most 10.-esek vagyunk, és megint olyan jó fej vagy. Hogy megy ez nálad? Minden páros évfolyamban aranyos vagy, a páratlanokban meg bunkó?
- Nem, dehogy is! Csak tavaly olyan hirtelen lett 1000 barátom, és mindegyikőjüknek meg akartam felelni, de rájöttem, hogy igazából csak egy ember érdemes arra, hogy meg akarjak felelni neki: Te...
- Ne mondj ilyet. Te is tudod, hogy Brian-nel járok.
- Brooks! Te is tudod, mit kell tenned, ha tényleg csak Brian akadályoz meg.
Haboztam.
- Ööö... figyelj! Szeretem Brian-t, és ebben nem nyitok vitát – és már készültem felállni, mikor Patric megfogta a kezem.
- Várj! De legalább barátok lehetünk?
Elmosolyodtam.
- Igen.
Meglepődtem. Egy pillanatra elbizonytalanított a saját érzéseimben. Persze tudom, hogy ez csak egy kis megingás, de Patric miatt majdnem olyat tettem, amit egyébként soha. Tényleg szeretem Brian-t.
A próbáim alatt elkezdődtek Brian edzései. Közelgett az iskolai kosárbajnokság, és idén eltökélt szándékunk volt elnyerni a kupát az örök riválistól, a TIES-tól. 5 éve elszedték a HATS elől az első helyet, de most jött el az ideje, hogy visszaszerezzük. Brian a csapat tagja, úgy, ahogy Patric is. Ők ketten fej-fej mellett a legjobbak. Patric sokszor elkésett az előre megbeszélt gyakorlásokról, Brian meg a randikról. De én lenéző voltam. Tudtam, hogy nekik milyen fontos ez, és a suli hírneve áll rajtuk.
Patric és Brian csapattársak voltak, és emellett esküdt ellenségek. Brian ezt nem mutatta ki felém, de persze én láttam rajta. Patric azért utálta, mert szerinte csak ő az oka, hogy közte és köztem nem lehet semmi. Akármennyire is magyaráztam, hogy ez nem így van. Továbbá mind a ketten pályáznak a csapatkapitány posztra, és ebben szintén fej-fej mellett haladnak. Már csak az edzésen múlik, hogy ki lesz jobb. És a szurkoláson. Immár minden pom-pom lány Patric exbarátnője, de egyikkel sem járt 2 hétnél tovább. Brian-nek viszont ott vagyok én.
A tavalyi szezonban 2.-ok lettek a HATS-esek, ami dicséretes, de nem a legjobb. Idén mindenképp elsőnek kell lenniük, hogy a csapat bekerüljön a bajnokságba. Brian iszonyúan készült a mérkőzésekre. Minden reggel futott, diétázott, hogy formában legyen. Patric nem tett semmit. Ha szabadideje volt, a barátaival lógott, szórakozott, kocsmázni járt. De neki mindent megkönnyített a tánc.
Keveselltem az időt, amit Brian töltött velem, és sokalltam, amennyit Patric. A színdarabos próbák során már-már több időt töltöttem Pat-tel, mint Brian-nel. De az előadás egyre csak közeledett, és ez minden másról elterelte a figyelmemet. Eluralkodott rajtam az izgalom. Patric és én annyi külön próbát beszerveztünk, hogy minden szabadidőnk – és nem szabad időnk – ráment. Egyfolytában a darabon járt az eszem, és úgy belefeledkeztem a próbákba, hogy még Brian-t is elkezdtem hanyagolni.
- Jobb, és bal, bal, kettőt jobbra, és forog-forog-forog! És megáll! Nagyon jó! Egyre jobb vagy! – mondta Pat az egyik estébe nyúló próbánkon.
- Ó, köszönöm, de én még mindig nem érzem az igazinak – mondtam, de ekkor benyitott a terembe Brian. Eszembe villant, hogy találkozót beszéltünk meg aznap estére.
- Á, itt vagy... tok – meglepődött, mikor meglátta Patric-et. - Brooklyn, egy fél órája várok rád a suli előtt!
- Úr Isten! Bocsi, teljesen kiment a fejemből. Máris megyek! – És már rohantam is, hogy összepakoljam a cuccaimat. Egy pillanatra látni véltem, ahogy Patric arcáról eltűnik a mosoly, és szúrós tekintet váltja fel a helyét. 5 perc alatt elkészültem, és mikor visszamentem hozzájuk, de még mindig egymást gyilkolták a tekintetükkel.
- Gyere! – mondtam Brian-nek, és elhúztam az ajtó felé. Nem tetszett ez a „Húzz el a csajomtól, vagy különben...” arckifejezés. Mikor végre kiértünk a színpadról azt vártam, hogy kiabálni fog velem, de ehelyett megcsókolt. És nem állt meg egy csóknál, hanem a derekamnál fogva behúzott az egyik öltözőbe, és anélkül, hogy bármit is abbahagyott volna, bezárta az ajtót. Kezdtem gyanakodni, de nem tettem szóvá. Arra gondoltam, hátha csak ide hozott be, hogy kint a folyosón ne hallja minden takarító, amit beszélünk. De nem lett igazam. Mikor azonban már a pólóm alá is nyúlkált, akkor muszáj voltam közbelépni.
- Hé, hé, hé! Mit csinálsz?
-  Semmit. Miért, nem jó? – kérdezte suttogva, de nem nézett a szemembe.
- De, nagyon jó, de akkor se csináld!
- Mit? – és tovább csókolgatta a nyakamat.
-  Miért csinálod ezt? – kérdeztem, és próbáltam magamtól eltolni, de túl erős volt. – Félsz, hogy megcsallak Patric-kel?
Erre abbahagyta. Pár másodperciga szemembe nézett, majd hátrafordult, és leült a legközelebbi székbe. Láttam, hogy nagyon ideges, és zaklatott lett a kérdésem hallatán.
- Miért? Félnem kellene? – kérdezte féltékenykedve, számon kérően. Ekkor minden leesett.
- Értem már! Hát erre megy ki a játék! – nevettem fel. Olyan nevetségesnek tűnt, hogy egy ilyen fiú, mint Brian, idegesen, szorongva ül a székében, és választ vár, hogy megcsalom-e, vagy sem.
- Mi ebben olyan vicces? Én komolyan aggódom, te mag csak nevetsz? Miért, Brooklyn, miért? – és hallottam is a hangjában, hogy mindezt komolyan gondolja, de ettől csak még viccesebb lett az egész. Brian aggodalmas tekintettel végignézte, ahogy kinevetem magam, majd kérdőn nézett rám.
- Nincs mi miatt félned! Patric... ő csak rám van szállva! Én semmit sem érzek iránta. - ... - Csak szánalmat. Téged szeretlek, és ezt egy olyan fiú, mint Patric, sohasem fogja tudni megváltoztatni.
- Akkor milyen fiú fogja? – kérdezte kisfiúsan.
- Hát, minimum egy Taylor Lautner!
Erre lemosolyodott, és megnyugodott.
- Ez most komoly? Taylor Lautner?
- Úgy van! És ha megjelenik a szobám ajtajában, akkor bizony azonnal doblak – mondtam viccelődve.
És az este további részét nevetéssel töltöttük.
A másnapi próbán Patric így fogadott.
- Na? Na, szakítottatok? – kérdezte izgatott hangon. Valószínűleg ilyen arcot vághattam: -_-’’.
- Nem. Sőt, ha tudnád, hogy milyen fantasztikus volt a tegnap estém... – kamuztam, mert nem volt hangulatom, hogy megint végigjátsszunk egy ilyen beszélgetést. Patric arcán szertefoszlott a mosoly, és döbbent arckifejezés váltotta fel. Én meg elégedett vigyorommal faképnél hagytam, tudván, hogy elértem a célom.