A wilmingtoni hasfelmetsző VI. rész 13. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. február 11.

******************************************************************


Miután elvitte Almát a munkahelyére, Johnnie egyenesen bement a kapitányságra. Alig tudott megtenni néhány lépést, hogy ne kelljen fogadnia egy újabb munkatársa üdvözlését és jókívánságait a minél hamarabbi visszatéréshez. Kissé kényelmetlenül érezte már magát, hogy hirtelen ennyire a figyelem középpontjába került, úgyhogy gyorsan besurrant az osztagának szobájába és az asztala felé vette az irányt.
Pizo a saját asztalánál ült. Amikor észrevette a nő érkezését, az már mögötte állt.
– Kezeket a magasba, kopókám! – nyomta nevetve a mutatóujját a férfi fejéhez.
– Kérem, kérem! Ne lőjön! – mosolygott a férfi is. – A pénztárcám a farzsebemben van. De nem fog találni benne semmit, mert a kopóknak szart sem fizetnek.
– Ezt nem is tudtam – vágott vissza Johnnie és mindketten elnevették magukat. A nő a saját asztalához sétált és a székébe vetette magát. – Foglalkoztál a kis kérésemmel? – kérdezte.
Pizo hitetlenkedve nézett rá.
– Hát persze – mondta és elővett egy csomag aktát. – Itt van az összes ügyünk, amit az elmúlt néhány évben lefolytattunk és illhet az emberünkhöz. – Egy pillanatra elhallgatott és a másik elé tette az aktákat. – Néhányuk zárolták, de a legfölső valószínűleg nagyon fog érdekelni téged.
Johnnie elgondolkodva nézett rá, majd le a kezében tartott dossziékra. Kinyitotta az elsőt és felsóhajtott.
– Azt akarod mondani, hogy ez a kurva még mindig szabadlábon van? – kérdezte meglepett hangon. – Elipidia „Go-Go” Sanchez. Azt a nőt nem lesz könnyű behozni.
– Ja – nevetett Pizo. – Legutóbb is majdnem szétrúgta a seggedet.
Johnnie rá sem nézett, csak egy kézmozdulattal elhalgattatta.
– Ne fogalmazzunk ilyen durván, partner! Mondjuk úgy, elég nehéz volt együttműködésre bírni. Az a nő feketeöves karatés – fintorodott el. – Azt mondják, még a környéken van. Azt hiszem, meglátogatom.
Pizo hátradőlt a székében és feltette a lábát az asztalra.
– Tudod, hogy nem teheted, J. – mondta. – Ha a főnök rájön, még a szart is kiveri belőled.
Johnnie elengedett egy nehéz sóhajt.
– Oké! Akkor azt mond meg, hogy mit csináljak?
– Azt mondják, egy étteremben dolgozik a 401-en – válaszolta a férfi, letéve a lábát az asztalról ás cinkosan a másikra mosolygott. – Na már most. Abban nincs semmi, ha meghívod a társad ebédre egy étterembe. És ha véletlenül összefutunk…
– Akkor nem sértünk semmilyen szabályt – fejezte be helyette Johnnie. – Tetszik az ötlet.
– Green! – hasított bele egy hang a levegőbe. – Vonszolja ide a seggét!
Johnnie a hang forrását kereste a tekintetével és elfintorodott.
– A francba is!
– Még ma, nyomozó! – ordította Hill kapitány.
Johnnie felállt, megfeszítette a vállait és elindult a kapitány irodája felé.
– Hívott, kapitány? – kérdezte szarkasztikusan és becsukta maga mögött az ajtót.
A férfi először csak rámosolygott és hellyel kínálta.
– Jó, hogy látom, Johnnie – mondta. – Hogy van?
– Minden nappal egyre jobban – válaszolta a nő és leült. – Alig várom már, hogy visszatérhessek a munkámhoz.
A kapitány megértően pillantott rá. Túl jól tudta, milyen, amikor az embert meglövik. Még fiatal korában ő is megsebesült egy bankrablás során.
– Tudom, hogy érez – mondta. – De ez időbe telik, Johnnie. Beszélt a testületi pszichológussal?
– Igen, kapitány úr – válaszolta Johnnie. – Tegnap voltam nála. – Egy pillanatra elhallgatott. – Teljes mértékben együttműködök. Ne aggódjon!
Hill csak megrázta a fejét és mosolygott.
– Van itt valami más is, Green – dőlt hátra a székében és sokkal komolyabb hangot ütött meg. – Azért hívtam ide, mert úgy nézett ki, valami rosszban sántikálnak a partnerével.
Johnnie, elvesztve a nyugalmát, dadogni kezdet: – Mi… miről beszél kapitány? Pizo… Pizo és én csak az ebédről beszéltünk.
– Csak az ebédről, he? – gúnyolódott a férfi. – Én meg Britney Spears vagyok.
Johnnie összerándult.
– Még nem tért vissza hivatalosan, Green – pillantott rá a kapitány sokat mondóan. – Azt szeretném, ha maguk ketten óvatosak lennének.
– Meg lesz, főnök. – válaszolta Johnnie.
– Remek. Most pedig, vonszolja ki a seggét az irodámból, de azonnal – ordította.
Johnnie megkönnyebbült és rámosolygott a kapitányra.
– Jó volt beszélni önnel, uram.
– Mos, Green! – parancsolta a férfi.
Johnnie felpattant és kiügetett az irodából. Hill kapitány alig tudta visszatartani a mosolyát.

***

Johnnie visszasétált az asztalához és leült mögé.
– Még van egy kis időnk ebédig, úgyhogy, azt hiszem, veszek Almának egy csokor virágot – mondta, félig magának.
Pizo bólintott.
– Hogy bírja? – kérdezett rá, a hangjában pedig valódi érdeklődés csengett.
– Jól van – mosolyodott el Johnnie. – Miután végzett a munkájával, elmegyünk a lőtérre gyakorolni.
– Jól boldogul a céltáblákkal a kicsike – somolygott a férfi, mire a társa meglepetten nézett rá.
– Erről te honnan tudsz?
– Zsaru vagyok, J, vagy talán elfelejtetted? – kacagott, majd egy pillanatnyi szünet után folytatta. – Minden rendben lesz Almával, biztos vagyok benne. Nyugodtan magára hagyhatod, amikor már visszatérhetsz a szolgálatba.
Johnnie felsóhajtott. Nem engedte, hogy eluralkodjon rajta az Alma miatt érzett aggodalma és ez óvatlanná tegye őt.
– Igazad van – mondta és felállt a székéből – Azt hiszem, elmegyek azokért a virágokért most. Negyed egyre itt leszek.
– Várlak! – kiáltott utána Pizo.

***

Johnnie befordult a Wilmington Steel parkolójába. Kivette a hátsó ülésről a csokornyi dáliát, Alma kedvenc virágát és elmosolyodott. „Nagyon fog örülni neki” – gondolta.
Sandra, a hollófekete hajú recepciós, éppen végzett a telefonálással, amikor Johnnie belépett az ajtón. A nő látványától felvillant a szeme és arcán széles mosoly jelent meg.
– Jó újra itt látni, nyomozó! Hogy érzi magát? – kérdezte.
– Hello Sandra – mosolygott vissza rá Johnnie. – Egész jól vagyok, köszönöm… Elfoglalt? – intett a fejével Alma irodája felé.
– Nem. De azt hiszem, nincs is itt. Egy munkaebédre hivatalos – mondta Sandra.
– Csak be akartam ugrani, hogy odaadjam neki ezeket – mondta Johnnie és előhúzta a csokrot a háta mögül.
– Gyönyörűek – jegyezte meg Sandra izgatott hangon. – Milyen virágok?
Johnnie beleszippantott a körülötte terjengő illatba, mielőtt válaszolt volna: – Dáliák. Alma kedvence.
– Várjon egy pillanatot – kérte Sandra és felkapta a telefont. – Alma! Küldeményed jött. Beküldhetem?
– Persze, Sandra! – hallatszott ki a telefonból. – Köszönöm.
– Ok, Johnnie! – fordult vissza a recepciós hozzá. – Bemehet.
Johnnie egy hálás pillantással jutalmazta meg, majd elindult Alma irodája felé.

***

– Nyitva van! – kiabált ki Alma, válaszul a halk kopogásra. Amikor megpillantott Johnnie fejét az ajtóban, azt hitte lefordul a székéről meglepetésében.
– Küldemény a jövendőbeli Mrs. Green részére – suttogta Johnnie.
– Gyere csak ide, te lökött! – állt fel Alma, hogy odalépjen hozzá.
Johnnie belépett az irodába és becsukta maga mögött az ajtót. Éppen hogy csak megfordult, máris egy forró ölelésben lehetett része, attól a nőtől, akit még az életénél is jobban szeretett.
– Váó, tigrisem! – kiáltott fel. – Még a végén tönkreteszed a csomagodat.
Alma kíváncsian nézett rá, miközben Johnnie előhúzta a háta mögül a csokrot.
– Nekem? – kérdezte Alma elkerekedő szemekkel.
– Csak neked, szerelmem! – mondta Johnnie lágyan és lehajolt, hogy megcsókolja őt.
Amikor a hosszú csók véget ért, Alma ismét a virágoknak szentelte a figyelmét.
– Gyönyörűek – suttogta, elfektetve a csokrot az asztalán. Aztán ismét szorosan átölelte Johnnie-t, olyan erősen szorítva, hogy érezte a pulóvere alatt feszülő golyóálló mellényt.
– Johnnie! Miért van rajtad a golyóálló mellényed? – kérdezte.
„A fenébe is!” – átkozódott magában Johnnie. – „Elég lett volna akkor felvennem, amikor elindulunk Pizóval a kapitányságról.”
– Ö, Pizóval úgy terveztük, hogy elmegyünk együtt ebédelni és… ö, az emberek azt hihetik, ismét szolgálatban vagyok.
Alma kíváncsian nézett kedvesére, érezve, hogy az hazudik. Elhúzódott tőle és szemeiben dühös fény reszketett.
– Miért hazudsz nekem?
– Alma, édesem! – próbálkozott Johnnie. – Nem hazudok. Pizo és én tényleg együtt megyünk ebédelni.
– Teljesen idiótának nézel? Nyilván együtt mentek ebédelni, de van e mögött még valami – fortyogott. – Tudod, hogy nem szabadna dolgoznod, de mégis készülsz valamire. – Elfordult és az ablakhoz sétált. Karjait összefonta maga előtt. A szemeiben könny csillogott.
Johnnie odasétált hozzá. Át akarta ölelni, de aztán meggondolta magát.
– Édesem, én… Sajnálom. Tényleg nem akartalak megbántani, vagy átverni. Én csak…
– Te csak mi, Johnnie? – pördült meg Alma. – Azt hitted, könnyedén átverheted ezt a buta libát?
A szavai késszúrásként érték Johnnie-t. Sosem használt volna ilyen szavakat az egyetlen nőre, akivel le akarja élni az életét.
– Alma! Ne mondj ilyeneket! Te nem vagy buta liba. Én vagyok hülye, amiért megpróbáltam eltitkolni előled. – Egy pillanatra elhallgatott. – Azért megyünk, hogy leellenőrizzünk egy gyanúsítottat. Egy korábbi ügy gyanúsítottját, aki még szabad lábon van. Csak beszélni akarunk vele. Ennyi az egész, Alma.
– Miért? – kérdezte Alma. – Gondolod, hogy köze lehet mindehhez?
Johnnie közelebb lépett hozzá. Érezte az érzelmek közöttük áramló kavalkádját és próbálta megoldani a helyzetet.
– Az a hang… a telefonban… Ismerős volt. Csak szeretném megtudni, kivel állok szemben.
– Félek, querida – rázkódott meg Alma.
Johnnie átölelte őt és megsimogatta a hátát.
– Csak egy gyors látogatás, drágám. Ne aggódj! Nem teszek semmi őrültséget. Ezért van rajtam ez... Ígérem, hogy megteszek mindent, hogy biztonságban hazaérhessek – suttogta, állát Alma fejére támasztva. – Szegtem már meg valaha egy ígéretemet is?
– Nem, szerelmem – mosolygott Alma könnyei fátylán keresztül.
Johnnie visszahúzódott és gyengéden felemelte Alma állát, hogy a szemébe nézhessen.
– És nem most fogom elkezdeni. – Azzal lehajolt, hogy megcsókolja a másik nőt. Csak egy gyors csókban reménykedett, de amikor nyelvével Alma ajkaihoz ért, azok engedelmesen szétnyíltak. A mexikói nő átkarolta a nyakát, ő pedig közelebb húzta magához, miközben kezei a formás fenékre csúsztak, gyengéden masszírozva azt. Az ajkaik szétváltak és Johnnie gyengéden végigcsókolta Alma álkapcsának élét, a nő füle felé haladva, halk nyögéseket csalva elő szerelméből.
– Szeretlek, Alma – suttogta.
– Én is szeretlek – csókolta meg Alma Johnnie nyakát.
Johnnie azt akarta, hogy ez az ölelés sose érjen véget, de végül kényszerítenie kellett magát.
– Mennem kell, életem. – Megcsókolta Alma homlokát, mielőtt folytatta volna: – Itt leszek érted, amikor végzel. Aztán elmegyünk a lőtérre gyakorolni.
– Rendben – válaszolta Alma. – Köszönöm a virágokat. Nagyon szépek.
– Szép virágok a szép hölgynek – válaszolta Johnnie, majd ismét megcsókolta a mennyasszonyát, mielőtt távozott volna, hogy találkozzon Pizóval.

***

Pizo a kapitányság bejáratánál várt rá. Miközben beszálltak Johnnie kocsijába, rögtön feltűnt neki, hogy valami jár a nő fejében.
– Mi az, J? Valami baj van? – kérdezte.
– Nem. Csak volt egy kis vitánk Almával, de megoldottuk – válaszolta Johnnie közömbösen.
– Rájött, mit tervezünk? – nézett Pizo a partnerére.
– Ilyen átlátszó vagyok? – vonta fel Johnnie az egyik szemöldökét.
– Csak azoknak, akik kedvelnek – nevetett Pizo. – Jól viselte?
– Ja – válaszolta Johnnie. – Különben most ehetnék vele a Burger Kingben.
Egymásra néztek és hangos nevetésben törtek ki.

***

– Azt hiszem, ez az a hely – mondta Pizo, amikor befordultak az Emma’s parkolójába.
A helyiség tele volt maguk elé bámuló fásult emberekkel. Ahogy beléptek, tekintetük azonnal végigpásztázta a tömeget, Elipidia után kutatva.
– Látod őt? – kérdezte Johnnie.
– Nem… Várj egy kicsit!
– Hol van? – nézett körbe Johnnie.
A férfi egy alacsony pincérnő felé bökött a fejével.
– Ő az.
Johnnie arrafelé fordult.
– Igen. Ez ő. A francba is, miért festette be a haját ilyen undorító vörösre?
– Tudom is én – vonta meg a vállát Pizo. – Gyerünk! Rendezzük le!
– Te maradj hátra! – mondta Johnnie. – Én beelőzöm a következő asztalnál. Így lesz lehetőségünk egy kicsit elbeszélgetni Go-Goval.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Jenna Pietersen alias Sandra.