A wilmingtoni hasfelmetsző V. rész 11. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. január 31.

**************************************************************

Pizo lassan hajtott végig az utcán és pontosan azzal a sikátorral szemben parkolt le, ahol Johnnie-t néhány hónapja lelőtték.
– Te maradj itt, J! Jövök, ahogy csak tudok – mondta a férfi.
– Kapd be, Pizo! – ordította Johnnie. – Golyóálló mellény van rajtam. Azt hiszed, csak kocsikázni jöttem?
Azzal kiszállt a kocsiból és becsapta maga mögött az ajtót.
– Keményfejű – mormogta magában a férfi és ő is kiszállt. – Alma meg fog ölni, ha valami történik – folytatta hangosan.
– Nézz csak körül! – tárta szét Johnnie a karjait. – Azt hiszed, a gyilkos még mindig itt van, ahol a zsaruk a leginkább keresik? Ne viselkedj úgy, mintha az anyám lennél! Inkább gyere és rendezzük le ezt!
Alighogy beléptek a sikátorba, Johnnie-t rögtön megrohanták az emlékek.
Johnnie közelebb lépett a kukákhoz és felemelte a fegyverét. A szíve hevesen vert. Zajt hallott, aztán látta, ahogy a pisztoly lobot vet. A teste megbicsaklott a három golyó becsapódásától. A mellkasára nézett, aztán vissza a nőre. Ahogy a földre rogyott, érezte, ahogy lassul a szívverése és a vér csordogál ki a sebein. Alma arca lebegett a szeme előtt, mielőtt mindent elborított volna a sötétség.
Remegő kézzel tapogatta meg a mellkasát. Izzadtság csorgott le a bőrén és a szíve úgy vert, mintha csak ki akarna ugrani a helyéről. Csak Pizo hangja rántotta vissza ismét a jelenbe.
– Gyerünk, J! – terelte a nőt a sikátor belseje felé.
Johnnie tovaűzte az emlékeket és utat tört magának az egyenruhások között.
Pizo a társára nézett. Az együtt töltött éveik alatt sosem látta még a félelemnek a legapróbb jelét sem az arcán. Soha, eddig a pillanatig.
– Jól vagy, J? – kérdezte, ahogy a nő vállára tette a kezét. – Nem nézel ki túl jól.
– Ja. Semmi gond – hazudta Johnnie, színlelt mosollyal az arcán. – Csak egy kicsit elméláztam, ennyi az egész.
„Egy szart, J!” – nyögte magában Pizo. „Almával elhitetheted ezt a szarságot, de velem nem.”
Azonban nem akart vitatkozni a nővel, ezért úgy tett, mintha elfogadná a magyarázatot.
Az áldozat nem régóta lehetett halott. Még nem állt be a hullamerevség. Egy a húszas évei elején járó latin nő volt, ugyanolyan sérülésekkel, mint a másik három áldozat.
Johnnie kerített egy zseblámpát és körbevilágított a test körül.
– Pizo! Te is látod, amit én? – kérdezte.
– Igen – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Nincs vér a test körül. Nem itt ölték meg.
– Ja – sóhajtott Johnnie. – Ez egy üzenet. Nekem.
Mielőtt Pizo válaszolhatott volna, hallotta, hogy valaki a nevét kiáltja a sikátor bejárata felől. Mindketten felismerték a hangot. Hallották, ahogy a férfi léptei feléjük közelednek.
– Green – kiáltotta a kapitány. – Mi a fenét csinál itt? Még nem kapott engedélyt rá, hogy visszatérjen a szolgálatba.

Mielőtt Johnnie válaszolhatott volna, Hill kapitány Pizóhoz fordult. – Petrillo! A maradék esze is elment? Mi a fenét képzelt?
– Nem az ő hibája, uram – válaszolta Johnnie. – Én vettem rá, hogy hozzon el.
A kapitány fölé tornyosult és úgy nézett le rá, mint egy kölyökre, aki rossz fát tett a tűzre.
– Pisztolyt nyomott a fejéhez, vagy mi, Green?
Johnnie bocsánatkérően nézett a társára, majd ismét a kapitány felé fordult.
– Nem, uram.
– Akkor az ő hibája – ordította a férfi. – Tűnjön innen, Green! Látni sem akarom, amíg nem kap engedélyt a visszatérésre. Megértettük egymást?
– Tökéletesen, uram – válaszolta Johnnie levertem.
– Vigye haza, Petrillo! Holnap reggel az irodámban akarom látni magát – ordította a kapitány, miközben távozott.
– Gyerünk, J! – mondta Pizo.
Már a sikátor bejáratánál voltak, mire Johnnie meg bírt szólalni.
– Bocsáss meg, Pizo. Nem akartalak bajba keverni.
– Ez az egész csak színjáték volt, J – válaszolta a férfi. – A mundér becsületéért. Ő volt az, aki felhívott. Pontosan tudta, hogy magammal foglak hozni.
– Hát, az biztos, hogy tele van meglepetésekkel – kacagott Johnnie.

***

Amikor visszaértek Johnnie házához, észrevették, hogy Annie kocsija még mindig ott áll.
– Fogadok, tudni akarják, mi történt – mondta Pizo.
– Vagy csak nem akarták egyedül hagyni Almát. Tudják mennyire izgatott, mióta hazajöttem – válaszolta Johnnie.
Alma már az ajtóban várta őket. Amikor beléptek, úgy ölelte át Johnnie-t, mintha legalább egy hete nem látta volna.
– Kicsim! Jól vagy? – kérdezte és végigmérte Johnnie-t.
A másik nő megfogta az arcát és megcsókolta.
– Minden rendben, drágám. Megmondtam előre.
Diana is odarohant Pizohoz és átölelte a férfit.
– Johnnie! – törte meg a pillanatot Annie. – Volt egy pár telefonod, amíg elvoltál. Egy nő. Nem mondta a nevét.
– Egy nő hívott? – kérdezte Johnnie és Pizora nézett.
Ekkor a telefon ismét megszólalt. Johnnie ugrott egyet ijedtében és felkapta a kagylót.
– Halló?
– Johnnie? – hallatszott egy tiszta, vékony női hang.
– Igen. Johnnie vagyok – válaszolta.
– Hogy tetszett az ajándék, amit küldtem? – kérdezte a nő.
Johnnie Pizora nézett, jelezve, hogy a gyilkos van a vonalban. A férfi kiment a konyhába és felvette a másik telefont.
– Nem túl kedves ajándék – válaszolta Johnnie feszült hangon. – Miért csinálja ezt?
– Utálom a magatok fajta leszbikus férgeket. Gyűlölöm, ahogy mérgezitek a társadalmunkat, megrontva az embereket a dekadens elveitekkel és életstílusotokkal – köpte a nő a vonal másik végén. – Még a rendőrséghez is beettétek magatokat.
– Ha velem van problémád, akkor azt intézzük el ketten! Elég az ártatlanok gyilkolásából! – ordította Johnnie dühösen.
– Ártatlanok? – nevetett a nő. – Azok a kurvák szabadon lejthetnek végig az utcán, megrontva a gyerekeinket a rossz példájukkal.
Johnnie majd felrobbant a dühtől.
– És te milyen példát mutatsz, he? – nyögte. – Ölni bűn. Talán ezt elfelejtetted?
A gyilkos fenyegetően felnevetett.
– A természet szemében nem az, míg amit ti, leszbikusok csináltok, igen. El fogjuk intézni együtt, ribanc. De még előbb el kell küldenem pár lelket a pokolra. Lesz munkád bőven.
– Dögölj meg, te rohadt mocsadék! Megtalálunk és véget vetünk ennek az egésznek – üvöltötte Johnnie, de a vonal megszakadt. – A fenébe is! – csapta le Johnnie a kagylót. – Hallottad, Pizo?
– Igen, hallottam – tért vissza Pizo a nappaliba. – Úgy tűnik csak a leszbikusokkal van a baja, nem minden homoszexuálissal. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ez különös.
Alma Johnnie-hoz lépett. Látva, milyen állapotban van a másik, nyugtatólag a karjára tette a kezét.
– Mit mondott, drágám?
Johnnie az arcához húzta a kedvese kezét, próbálva lenyugodni.
– Személyessé akarja tenni a dolgot. – Rövid szünetet tartott, végiggondolva az egészet. – Ha tudja a számomat, azt is tudja, hol lakom. A fenébe is! – ordította és pánikba esve rohant a konyhába, majd le a pincébe.
– Hová megy? – kérdezte Myra.
– Megy a nővérekért – válaszolta Pizo.
– Mi? Milyen nővérekért? Miről beszélsz, Pizo? – kérdezte Alma ideges hangon.
Minden szempár Johnnie-ra szegeződött, ahogy visszatért a nappaliga egy nagy fekete dobozzal a kezében. Letette az asztalra és elkezdte kinyitni a kombinációs zárat.
– Hosszú ideje már, lányok – suttogta.



Alma a barátnője szemébe nézett és megrémítette, amit látott. Sosem látott még ilyen tüzet azokban a sötétbarna szemekben. Mintha megőrült volna. Odalépett hozzá és belenézett a lassan felnyíló dobozba.

– Johnnie? – nyögte elkerekedő szemekkel. – Mit akarsz csinálni ezekkel?
Johnnie szótlanul simította végig a selyem párnán heverő két pisztolyt, amik mellett egy kisebb dobozban aranyhegyű golyók hevertek.
– A nővérek már egy ideje a pincében pihentek, kicsim – mondta ki végül.
– Egy fegyver is elég ebben a házban, querida. Nincs szükséged ezekre – válaszolta Alma. – Nem akarom, hogy itt heverjenek a házban.
Johnnie felé fordult.
– Alma! Nem lehetek itt mindig. Ha nem kapják el, amíg visszatérek a szolgálatba, egyedül leszel itthon. Nem tehetlek ki ennek a veszélynek.
Alma tiltakozni kezdett: – Johnnie! Én nem akarok…
A másik nő azonban a szájára tette a mutatóujját.
– Édesem! Ezt meg kell tennem. Nem tudnám végezni a munkám abban a tudatban, hogy az az őrült nőszemély körülötted ólálkodik. Tudja, hol lakunk – mondta elcsukló hangon. – A te biztonságod nekem a legfontosabb. Szeretlek, Alma – ölelte át a másik nőt. – Nem akarom megkockáztatni, hogy elveszítselek.
– Igaza van, Alma – mondta Pizo. – Az a gyilkos tudja, hol laktok. Biztos vagyok benne, hogy rólad is tud.
Az a felismerés, hogy Alma is célponttá válhat, megrémítette Johnnie-t. Alma is érezte ezt és szorosan átölelte a barátnőjét.
– Rendben, Johnnie! – egyezett bele.
– Köszönöm – suttogta a másik nő, majd hátrébb húzódott és Alma szemébe nézett. – Holnap elmegyünk a lőtérre. Meg kell tanulnod bánni velük.

***

Miután lefeküdtek Almával, Johnnie még órákig nem bírt elaludni. Minden erejét megfeszítve fülelt, végigjártatta a tekintetét az összes ablakon, amit csak látott az ágyból és minden erejét arra koncentrálta, hogy észrevegye, ha valami szokatlan történik. Felajánlotta, hogy Alma aludjon az anyjánál és a bátyjainál, amíg ez véget ér, de a nő elutasította a gondolatot.
Már a reggeli fények szűrődtek be az ablakon, amikor végre megnyugodott és hozzábújt Almához, átkarolva őt, és arra gondolt, hogy ez a csodálatos nő hamarosan a felesége lesz.
– Az én forróvérű, temperamentumos mexikóim – suttogta – Mégis mit kezdjek veled, he? – kérdezte a látszólag alvó szépségtől.
– Szeretni fogsz az életed végéig – szólalt meg hirtelen Alma és Johnnie felé fordult, hogy átölelje őt. – Nem tudsz aludni, szerelmem?
– Itt vagyok veled az ágyban, nem? – kérdezte Johnnie szarkasztikusan.
– Ne felelj kérdéssel a kérdésemre! – nyögte Alma, majd egy pillanatra elhallgatott. – Tudom, hogy egész éjjel fent voltál.
Johnnie felsóhajtott.
– Nem tudtam aludni. Úgy éreztem, muszáj figyelnem. Hogy megvédjem az én drága menyasszonyomat.
Alma szerelme fáradt szemeibe nézett.
– Még korán van. Miért nem alszol egy kicsit, mielőtt elindulunk… oda?
– Úgy érted, a lőtérre, kicsim – mondta Johnnie. – Tudom, hogy nem akarod. De nekem szükségem van erre. Szeretném, ha meg tudnád védeni magad, ha én nem leszek itt.
– De… - próbált Alma tiltakozni, de Johnnie a szájára tapasztotta az ajkait és elhallgattatta.
– Semmi de. Ha nem akarsz a családodhoz költözni, meg kell tanulnod bánni a fegyverrel – mondta.
– Szeretném, ha aludnál egy kicsit, ok? – kérdezte Alma.
– Rendben. Majd kelts fel! – mondta és testét Almáéhoz préselte.

***

Amikor megérkeztek a rendőrkapitányság lőterére, Johnnie szerzett mindkettőjüknek védőfelszerelést. Fülvédőket és védőszemüveget. Az egyik gyakorlópályára vezette Almát és elővette a magukkal hozott fegyverek egyikét. Odanyomta Alma kezébe a pisztolyt, amit szeretetteljesen csak „Maxine”-nek hívott, hagyva, hogy a nő szokja a súlyát. Alma zavarban volt, de megpróbált elkövetni mindent, hogy ez ne látszódjon rajta.
Johnnie érezte a kedvesén úrrá lévő feszültséget. Mögé lépett és átkarolta a nő derekát.
– Tudom, milyen nehéz ez neked és köszönöm, hogy a kedvemért, mégis végigcsinálod – suttogta Alma fülébe.
– Rájöttem, milyen fontos ez neked – simult bele Alma az ölelésbe. – Tudom, hogy nem lennél képes tenni a dolgodat, ha miattam kellene aggódnod.
Johnnie megcsókolta a nyakát és hozzákezdett a leckéhez. Megmutatta, hogy álljon és hogyan tartsa biztonságosan a fegyvert, miközben azt magyarázta, hogy Alma nyomja és ne húzza a ravaszt.
– Most – mondta Johnnie, közel állva Alma mögött. – Tartsd így a fegyvert! – Azzal Alma kezébe tette a pisztolyt és rákulcsolta a nő ujjait. Alma keze remegett. Johnnie, próbálva megnyugtatni, kedvesen suttogott a fülébe: – Lazulj el, kicsim! Maxine a barátod. Most pedig… nyomd!
Alma lehunyta a szemeit és elfordította a fejét, kacagást csalva elő Johnnie-ból.
– Édesem, tartsd nyitva a szemed! Így nem forog látni a célpontot.

Alma ismét a céltábla felé fordult. Kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a kezét és lenyomta a ravaszt. A lövés, ami inkább robbanásnak tűnt Alma számára, hátra lökte őt Johnnie karjai közé. Johnnie pedig átölelte őt, miközben Alma sírva fakadt és letépte magáról a fülvédőt.
Nem lesz erre képes – gondolta Johnnie. – Alma gyűlöli a fegyvereket és most arra kényszeríted, hogy tanulja meg használni. Talán jobb lenne, ha szereznél neki egy baseball-ütőt, vagy egy furkósbotot.
Alma fejében eközben ugyanúgy zakatoltak a gondolatok: Ha nem tudod megvédeni magad, Johnnie aggódni fog miattad és nem lesz képes végezni a munkáját, ami veszélybe sodorja őt. Muszáj lesz megtanulnod.
– Johnnie?
– Alma? – válaszolta Johnnie, aztán, látva Alma habozását, próbálta megnyugtatni. – Gyerünk, kicsim! Mond csak!
– Kezdhetnénk előröl? – kérdezte a nő, Johnnie pedig elmosolyodott.
Alma végre hozzászokott a fegyver súlyához. Megtanulta, hogyan lőjön vele és megtanulta, hova lőjön, hogy ártalmatlanná tegye a célpontot. Johnnie elégedett volt.

Miközben hazafelé tartottak, Alma rákérdezett, hogy miért nevezte el Johnnie a pisztolyokat.
– Az anyai rokonságomról neveztem el őket. Maxine-t az édesanyám után. A többit pedig a nővérei után. Beatrice, Bertha, Mary és Flora. Mindig is sülve-főve együtt voltak, és amikor valamelyikük bajba került, a többiek segítettek neki kimászni belőle. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nagyon közel álltak egymáshoz.
Alma csöndben maradt és remélte, hogy Johnnie folytatja, aztán látta, hogy fájdalmas kifejezés lesz úrrá Johnnie arcán.
– Ez kedves tőled – mondta. – Visszamegyünk még a lőtérre?
Johnnie egy kicsit megnyugodott.
– Öööö, igen. Úgy gondoltam, elmehetnénk hétfőn, miután végeztél a munkával. – Rövid szünetet tartott. – Ha te is úgy gondolod.
– Jó lenne, kicsim – mosolyodott el Alma. Rátette a kezét a kedvese karjára és megszorította azt. – Johnnie?
– Igen, kicsim?
– Mehetnénk egy kicsit gyorsabban? Szeretnék már haza érni – mondta és megcsókolta Johnnie vállát.
A másik nő rá nézett és látta a szemében lángoló vágyat. Elmosolyodott és beletaposott a gázba, aminek köszönhetően rekord idő alatt értek haza.

***

– J! Kaptunk egy hívást! – mondta Pizo. – Találtak még egy testet.
Johnnie kétségbeesetten rázta a fejét. Elkapjuk egyáltalán valaha azt a szemetet? – kérdezte magától, felrántva a kabátját.
– Gyerünk, Pizo! Szedd a rohadt lábad! Bizonyítékot kell gyűjtenünk – morogta. – Még gyalog is gyorsabban oda érek, mint ahogy te vezetsz.
– Tövig nyomom a kibaszott gázpedált, J! – tiltakozott a férfi. – Nyugodj meg! Már majdnem ott vagyunk.
Hamarosan megérkeztek a strandra. Pizo szállt ki először és odarohant a többiekhez. Johnnie egy kicsit lassabb volt. Még mindig nem jött teljesen formába. Pizo felhajtotta a testet takaró zsák száját, majd azonnal vissza is zárta.
– Mink van, Pizo? – ért oda végre Johnnie is. Kíváncsian nézett a férfire és várta, hogy az válaszoljon. – Hallott engem, nyomozó?
Pizo falfehér volt.
– Ööö, Johnnie! Nem hiszem, hogy látni akarnád ezt – mondta és próbálta eltolni őt a testtől.
– Nyugodj le, Pizo! Zsaru vagyok. Láttam már elég holttestet azelőtt is – mondta dühösen és félrelökte a másikat.
– Ne…! – nyúlt utána Pizo, de elvétette.
Johnnie felrántotta a zsák szélét, majd úgy érezte, mintha egy világ omlott volna össze benne, amikor megpillantotta az összetört arcot.

***

– Alma! Istenem, ne! – ordította Johnnie, ahogy felült és a mellkasára szorította a kezét.
Alma azonnal felült mellette.
– Édesem! Mi az? – kérdezte és Johnnie karjára tette a kezét.
Johnnie úgy nézett ki, mint aki sokkos állapotban van. A teste remegett és verejték csorgott le a halántékán. A szíve csak úgy zakatolt és könnyek ömlöttek a szeméből.
Alma feltérdelt és a másik elé mászott. Megfogta Johnnie kezeit és az arcához húzta.
– Querida? Nézz rám! – suttogta halkan. Johnnie azonban nem válaszolt. A szemei vakon meredtek a semmibe.
– Johnnie! – üvöltötte Alma. – Megijesztesz. Térj magadhoz, szerelmem!
Johnnie nem reagált a hangjára. Halálra volt rémülve. Aztán a tekintete lassan kitisztult és az előtte ülő alakra fókuszált. Magához tért és felismerte Almát. Magához húzta a nőt és úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni.
– Johnnie! Mi van veled? – kérdezte Alma ijedten.
A másik nem válaszolt, csak szorította őt és sírt. Alma próbálta lenyugtatni, ahogy csak tudta. Simogatta a haját és a hátát és a fülébe suttogott. Végül rá tudta venni Johnnie-t, hogy visszafeküdjön. Alma is mellé kucorodott és egy spanyol dalt kezdett dúdolni, amitől a másik lassan megnyugodott.
– Szeretnél beszélni róla? – kérdezte Alma.
Johnnie felsóhajtott. A legnagyobb félelmei öltöttek testet abban az álomban. A gyilkos elkapta Almát. Mi lesz, ha az a rohadék eljön érte? – kérdezte magától. – Mi lesz akkor? Hogy védhetném meg?
Alma lassan végigsimított Johnnie hasán.
– Édesem, hallasz?
– Igen… Hallak… Bocsánat – mondta Johnnie, majd egy pillanatra elhallgatott. – Beszélhetnénk erről később? Kérlek.
– Oké, szerelmem! – válaszolta Alma, de továbbra sem tudott megnyugodni.

***

A napfény bevilágította a szobát, hunyorgásra késztetve Johnnie-t. Kinyújtotta a kezét, hogy magához ölelje Almát, de csak a hideg lepedőt érezte a keze alatt. Felült az ágyban és a zuhany hangjára figyelt, de nem hallott semmit. Kiugrott az ágyból és a fürdőszobába rohant.
– Alma?! – kiáltotta, de nem érkezett válasz. Kiment a hálószobából, át a konyhába. Ismét Almát szólította, de megint csak nem jött válasz. Kezdett pánikba esni. Futva tette meg a hátra lévő utat a konyháig, de azt is üresen találta. Felkapta a telefont és tárcsázta Pizo számát, amikor meghallotta a bejárati ajtó csapódását. Gyorsan kirohant a nappaliba és ott találta Almát, bevásárló zacskókkal a kezében.
– Jó reggelt, drágám! – mosolygott Alma.
A pánik Johnnie-ban most átváltozott dühvé és összeszűkült szemekkel ordított a másikra: – Hol a francban voltál?!
– Csak elmentem zöldségért, szerelmem. Vasárnap reggel van. Ez a legjobb alkalom – válaszolta Alma nyugodtan.
– Egy rohadt gyilkos jár odakint, Alma! – csattant fel Johnnie. – És leszbikusokra vadászik. Talán elfelejtetted?
– Ne ordíts velem, Johnnie! – nyögte Alma. Próbált nyugodt maradni. Sejtette, hogy a helyzet és az éjszakai rémálom mennyire megviselte a másikat, de nem engedte, hogy az úgy kezelje őt, mint egy gyereket. Csöndben átsétált a konyhába és elpakolta a zöldségeket.
– Alma? Ne merészelj faképnél hagyni! – ordított utána Johnnie.

Alma érezte, hogy benne is fortyogni kezd a düh. Becsukta a szekrény ajtaját és Johnnie felé fordult.
– Mégis mit képzelsz, kivel beszélsz? Én nem valamelyik zsaru cimborád vagyok, vagy egy gyerek. A barátnőd vagyok és hamarosan a feleséged. – Egy pillanatra elhallgatott, próbálva visszanyerni a nyugalmát. – Tudod, hogy mindig vasárnap reggel megyek vásárolni. Miért vagy ennyire dühös?
Johnnie meglepetten bámult rá. Hogy miért vagyok dühös? – tombolt belül. – Mert egy pszichopata garázdálkodik odakint, aki rám és a szeretteimre les… Ne rajta verd ezt le, te idióta! – figyelmeztette magát. – Egyszerűen csak nem fogja fel a veszélyt. Beszélj vele!
Vett egy mély levegőt, mielőtt megszólalt volna: – Drágám! Sajnálom, hogy kiabáltam veled. Én… én csak megijedtem, amikor nem találtalak sehol. Azt hittem…
Amikor észrevette a másik szemében remegő félelmet, odalépett hozzá és átölelte.
– Én sajnálom. Erre nem gondoltam – suttogta. – Te amo, mi amor, mi vida
– Tudom – mondta Johnnie gyengéden és kibontakozott az ölelésből. – Most szeretnék beszélni a rémálmomról.
– Persze, drágám. Menjünk a nappaliba! – mondta Alma és megfogta a másik kezét.

***

Nem lehetsz ennyire meggondolatlan – gondolta Alma, magához ölelve a zokogó Johnnie-t.
– Johnnie? Kicsim, nem gondolod, hogy beszélned kéne erről valakivel?
Néhány pillanat múlva Johnnie felállt.
– El kell mennem a testületi pszichológiai vizsgálatra. Holnap kezdődik – mondta és kiengedett magából egy nehéz sóhajtást. – Beszélek a rémálmomról is.
– Helyes – mondta Alma, megszorítva Johnnie kezét. Kedvese arcába nézett. Johnnie alig aludt, mióta azt a testet megtalálták.
– Csinálok reggelit. Szeretném, ha lezuhanyoznál és felöltöznél. Miután ettünk, szeretném, ha csak feküdnénk és filmet néznénk – mondta és felállt a kanapéról.
– Legalább választhatok én? – kérdezte Johnnie mosolyogva.
– Semmi lövöldözős – mondta Alma és megcsókolta Johnnie orrát. – Miért nem nézzük azt a filmet, amit annyira szeretsz nézni, ha nem vagyok itt?
– Mi lenne az? – kérdezte Johnnie, felvonva a szemöldökét.
– Shrek – kuncogott Alma.
– Én nem is nézem azt a gyerekes filmet. Az unokaöcséidnek meg az unokahúgaidnak vetted – tiltakozott Johnnie.
– Akkor miért van a hálószobában és nem ott, ahol hagytam? – kérdezte Alma, próbálva visszatartani a nevetést.
– Én… szóval… én… – dadogta Johnnie. – Ó, a francba! Akkor megyek zuhanyozni – mondta, azzal elindult a fürdőszoba felé.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez.