A wilmingtoni hasfelmetsző IV. rész 10. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. január 26.

*****************************************************

A telefon csörgése rántotta ki Almát békés szendergéséből. Johnnie meg sem mozdult, csak aludt tovább. Alma felmordult és a telefon után nyúlt. A harmadik csengés után vette fel a kagylót.

– Halló? – szólt bele fáradtan.

– Talpra, álomszuszék! – hallatszott Rosa hangja a vonal másik végéről.

– Mami? Mennyi az idő? – suttogta Alma. Erre már Johnnie is elkezdett mocorogni.

– Már majdnem délután egy – válaszolta az anyja.

Alma úgy ült fel az ágyban, mintha tűt szúrtak volna a fenekébe, amitől Johnnie is egy csapásra magához tért.

– Hogyan? – hápogta Alma.

– Mi?... Mi a baj, kicsim? – nyitotta tágra Johnnie a szemét.

Alma rá nézett és igyekezett lenyugtatni a hangját.

– Semmi, querida. Csak mami ijesztett rám egy kicsit. Ennyi az egész.

Johnnie elmosolyodott és ismét elterült az ágyon.

– Jobb lesz, ha talpra rángatod őt, mija. Miguel és Javier 1:30-ra ott lesznek. Javiernek van kulcsa, emlékszel? – mondta Rosa.

– Köszönöm, mami. Örülök, hogy hívtál. Én sem akartam átaludni a napot. Olyan jó idő van. Reméltem, hogy Johnnie elvisz a parkba – mondta Alma, és oldalba lökte kedvesét, aki csak morgott miközben átfordult a másik oldalára. – Majd beszélünk később. Szia!

Alma Johnnie felé fordult.

– Ne légy ilyen, szerelmem! Két hónapod volt rá, hogy csak heveréssz.

– Csak még egy napig had maradjak itthon! – nyögte Johnnie és kedvese mellei közé fúrta az arcát.

Alma játékosan eltolta a fejét és nevetve nyomott egy barackot a fejére.

Johnnie végre felült és kidörzsölte az álmot a szeméből.

– Rendben, asszony! Had zuhanyozzak le, aztán mehetünk.

Alma felnevetett és hálásan megcsókolta a nőt.

Miközben Johnnie zuhanyozott, az apja hangját hallott a fejében: Tedd őt a magadévá, teljesen! Itt a te időd, lányom.

– Igen, Két Toll – mosolyodott el Johnnie. – Az enyém lesz, teljesen.

Miután végzett, engedte, hogy Alma is beálljon a zuhany alá, amíg ő felöltözik. Először sortot és atlétát akart felvenni, de aztán, hogy ne látszódjon annyira a súlyvesztesége, inkább hosszú nadrágot és egy amúgy is bő fekete pólót húzott magára. Miközben az öltözködéssel volt elfoglalva, Alma is kijött a fürdőszobából, teljesen meztelenül. Johnnie felé fordult és mosolygó arccal mérte végig szerelme minden egyes apró porcikáját. Ahogy Alma lehajolt, hogy felvegyen valamit a földről, Johnnie felnyögött és olyan gyengének érezte magát, hogy majdnem visszazuhant az ágyra.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz itthon maradni? – kérdezte elfúló hangon. – Csak heverhetnénk itthon egész nap.

Mindeközben érezte, hogy belül perzseli a vágy.

Alma nem válaszolt semmit, csak felhúzott egy bugyit. Aztán felvett egy szürke pólót és egy fekete nadrágot. Miután felvette a zokniját és a futó cipőjét is, megszorította Johnnie kezét.

– Ha azt csináljuk ma, amit én szeretnék, akkor este tehetjük azt, amire te vágysz – mondta csillogó szemekkel.

– Bármit? – kérdezte Johnnie reménykedve.

Alma hozzá bújt és szerelme nyaka köré fonta a karjait. Gyengéden beleharapott a másik nő fülcimpájába, ami vágyakozó nyögést csalt elő belőle.

– Bármit, amit csak akarsz – suttogta csábos hangon.

Johnnie megmarkolta Alma fenekét mindkét kezével és mégközelebb húzta őt magához.

– Akkor gyerünk, asszony! – mosolyodott el és kézen fogva kivezette Almát a hálószobából. – Talán a friss levegő és a napsütés még jót is fog tenni.

Alma alig tudta vele tartani a lépést, hogy felkapja a táskáját, miközben Johnnie már a zárba gyömöszölte a kulcsot. Miközben beszálltak a kocsiba, Alma észrevette Miguel új, ezüstszínű járgányát, ahogy leparkol az utcában. Gondoskodott róla, hogy Johnnie-val a másik irányba induljanak el, nehogy a nő észrevegyen valamit.

Johnnie lassan vezetett, próbálva ismét alkalmazkodni a forgalomhoz. Aztán pedig szándékosan másfele fordult.

– Drágám. A park nem erre van – nézett körbe értetlenül Alma.

Johnnie megragadta a másik nő kezét és nyomott rá egy csókot.

– Tudom, kicsim. Csak gondoltam, elmehetnénk a plázába megvenni az új Jill Scott CD-t. Nem tart majd sokáig.

Észrevéve, hogy Johnnie csak időt akar nyerni magának, hogy felkészüljön az emberek közé való visszatérésre, Alma gyorsan beleegyezett.

– Rendben. Én is úgy hallottam, hogy ez egy nagyon jó CD.

Ahogy elérték a bevásárlóközpontot, beletelt egy kis időbe, amíg Johnnie parkoló helyet talált. Miközben lassan beállt egy üres helyre, Alma a biztonsági öve csatja után nyúlt.

– Ne, kicsim! Csak beszaladok a CD-ért és már jövök is. Nem tart sokáig – mondta Johnnie és megfogta a barátnője kezét.

Alma visszadőlt az ülésébe és egy gyanakvó mosolyt villantott Johnnie-ra.

– Csak nem azért akarod, hogy ne menjek veled, nehogy vérszemet kapjak a vásárlástól?

– Csak egy percre szeretnék beugrani – mondta Johnnie és adott egy csókot Alma orrára. Aztán kiszállt a kocsiból és a bejárat felé indult. Első útja a zenebolthoz vezetett, ahol azonnal megvette a CD-t. Aztán átugrott az ékszerészhez. Már jártak ebben a boltban Almával azelőtt, úgyhogy pontosan tudta, melyik gyűrűt szeretné megvenni. Ahogy végigfuttatta tekintetét a kollekción, észrevette, hogy az eladó furcsán méregeti őt.

– Segíthetek esetleg valamiben? – kérdezte végül az eladó fennhéjázó hangon.

– Igen – válaszolta Johnnie. – Egy gyémántot keresek.

Az eladó kinyitotta az egyik vitrint és kivett egy apró gyémántot. Johnnie lenézően felkacagott és a gyűrűt bámulta, amin az apró gyémánt csak egy kis piszoknak tűnt.

– Gyémántot mondtam, hölgyem – nézett az eladóra. – Nem légypiszkot. Azt a darabot szeretném látni – mutatott az egyik értékesebb gyűrűre.

A nő hitetlenkedve nézett rá.

– Ugye ezt nem gondolja komolyan?

– Halálosan komolyan – válaszolta Johnnie méregtől csepegő hangon. – Nem érek rá egész nap, hölgyem. Úgyhogy kérem, vegye ki azt a gyűrűt, hogy megvehessem.

– Nálunk nincs lehetőség részletfizetésre, hölgyem – válaszolta az eladó teljes komolysággal.

– Hogy mondja?! – nyögte Johnnie és úgy érezte, azonnal szétrobban a dühtől. – Akkor felejtse el! – Azzal körbe pillantott, amíg észre nem vett egy másik eladót. – Elnézést, uram! Tudna nekem segíteni?

A fiatal férfi mosolyogva lépett oda hozzájuk.

– Miben lehetek a szolgálatára, hölgyem?

Johnnie elmosolyodott.

– Szükségem lenne abból a gyűrűből egy párra – mutatott az előbbi darabra Johnnie. – Egy hatos és egy tízes méretűre.

Az eladó megnézte a gyűrűt és az árat, majd nyelt egyet.

– Igen, hölgyem. Egy pillanat! – bólintott és elindult a bolt vége felé.

– És megkérné a bolt vezetőjét, hogy fáradjon ide? – kérdezte Johnnie. A férfi csak bólintott.

Az eladónő felmordult és elsétált egy másik vevőhöz. Johnnie a pulthoz lépett és várt. A férfi, a bolt vezetőjével a háta mögött, nem sokkal később tért vissza. Az eladó megmutatta Johnnie-nak a gyűrűket, már gondosan becsomagolva. A nő megnézte őket, majd elégedetten bólintott.

– A nevem Mr. Waxom – mutatkozott be a bolt vezetője. – Miben segíthetek?

– Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem ebbe a boltba, az a nő úgy nézett rám, mintha legalábbis egy sorozatgyilkos lennék – mondta, az eladónő felé bökve a fejével és próbálta visszafogni a dühét. – Nem szeretem, ha ennyire lenéznek.

– Biztosíthatom, hölgyem, hogy többé nem fordul elő ilyesmi. Nem a mi dolgunk, hogy megítéljük a vásárlóinkat – mentegetőzött az idősebb férfi.

– Nem probléma, mivel ez az utolsó alkalom, hogy ebben a boltban járok – vágott vissza Johnnie.

– Négyszázhetven dollár és huszonhét cent lesz, hölgyem – mondta az eladó, úgy mosolyogva, mintha a majd ötszáz dolláros ékszerek csak kis semmiségek lennének.

– Köszönöm – mondta Johnnie és elővette a személyre szabott platina bankkártyáját, hogy átnyújtsa.

A két férfi meglepetten nézett egymásra.

– Maga… maga az a rendőr, akit lelőttek két hónapja? – hápogta az eladó.

– Green nyomozó – kerekedett el a boltvezető szeme. – Alázatosan esedezem a bocsánatáért a kellemetlenségekért.

Szemmel láthatóan mélységesen megrendítette, amikor rájött, kivel is áll szemben. Vetett egy gyors pillantást az eladónőre, majd ismét Johnnie-hoz fordult.

– Megígérhetem, hogy ez nem fordul elő mégegyszer.

Johnnie rá emelte a tekintetét.

– Nem történt semmi. Ahogy már mondtam, többé nem jövök ide vissza. – Azzal elvette a dobozt az eladótól és eltette a bankkártyáját. – Kellemes napot!

Miközben elsétált, megállt az eladónő mellett, aki épp egy másik ügyféllel volt elfoglalva.

– Nem minden magunkfajta tolvaj, ahogy a magafajtából sem mindenki klántag – mosolygott majd kisétált a boltból.

– Mrs. Cobb! Szeretnék beszélni magával az irodámban. Most – mondta a boltvezető szárazon.

Az eladónő, képzeletben két centissé zsugorodva, szó nélkül követte őt.

***

Johnnie majd szétrobbant a dühtől, ahogy kilépett a bevásárlóközpontból. Aztán viszont arra gondolt, hogy élete szerelme a kocsiban várja. A mosoly gyorsan visszatért az arcára és megsimogatta a zsebét, aminek a tartalma megváltoztatja az életük menetét. Pozitív irányba.

Alma a kocsiban ült és a rádiót hallgatta, amikor Johnnie beült mellé és szerelmesen rámosolygott. Aztán szó nélkül adott egy heves nyelves csókot a nőnek, akit jobban szeretett az életénél is.

– Mi akar ez lenni? – kérdezte Alma értetlenül. – Közel harminc percig voltál bent és nem is káromkodsz és szitkozódsz? Ne is tagadd, hogy kezded élvezni a vásárlást!

Johnnie arcáról gyorsan lehervadt a mosoly, amitől Alma menthetetlenül felnevetett.

– Na jó, én drága nyomozóm! Irány a park!

Johnnie ismét elmosolyodott.

Ahogy a park felé tartottak, Johnnie új CD-jét hallgatták. Alma szerelme combján tartotta a kezét. Gyengéden markolászta, és egyre feljebb csúsztatta a kezét, egyre jobban megközelítve a zsebet, ami a jövőjüket rejtette. Johnnie gyorsan megragadta a kezét és megcsókolta azt.

Kéz a kézben sétáltak körbe a parkban, az anyákat nézve, ahogy a gyerekeikkel játszanak. Ahogy ott sétáltak, egy hollófekete hajú fiú rohant oda hozzájuk és megállt Alma előtt. A nő lehajolt és a térdére támasztotta a kezét.

– Mi a baj kisfiú? Csak nem vesztél el? – kérdezte gyengéden és belenézett a tiszta kék szemekbe.

A fiú zavartan rámosolygott és átnyújtott neki egy szál vadvirágot. Alma rámosolygott.

– Köszönöm, fiatalúr! – vette el a virágot és összeborzolta a sötét fürtöket. Egy szőke nő felkapta a fiút és adott neki egy puszit. Johnnie arra gondolt, hogy talán majd a saját gyerekeiket is ide hozzák Almával. Elmosolyodott és arcon csókolta a kedvesét. Figyelték, ahogy egy magas barna nő odasétál hozzájuk. Átvette a kisfiút, és kézen fogta a szőke nőt, elsétálva a park bejárata felé. Alma felsóhajtott és szomorúság jelei öltöttek testet az arcán. Johnnie észrevette és átkozta magát, amiért nem váltotta valóra a tervét korábban.

Johnnie egy nagy tölgyfa felé vezette Almát, ami a park közepén állt. Leült alá és Alma is mellé telepedett.

– Alma. Én… sajnálom, kicsim

Alma csodálkozva nézett rá.

– Miért, querida?

Alma benyúlt a zsebébe és kivette a kis dobozt a zsebéből.

– Mert annyit kellett várnod erre – nyújtotta át a nőnek a dobozt.

Alma egy pillanatra megdermedt. Édes istenem! – gondolta. – Végre megkér, hogy menjek hozzá?

A kezei remegtek, ahogy elvette a dobozt. Könnyek szöktek a szemébe és csordultak végig az arcán, ahogy bámulta a kis dobozkát. Johnnie oda hajolt és letörölte a könnyeket az arcáról.

– Veled akarom tölteni életem hátralevő részét – mondta halkan. – Jobban szeretlek, mint bárkit ezen a világon. Azt szeretném, ha a te arcod lenne az első, amit megpillantok minden áldott reggel és az utolsó, amit látok elalvás előtt. Szeretném, ha gyerekeink lennének. Melletted szeretnék megöregedni. – Vett egy mély levegőt, ahogy Alma kinyitotta a dobozt. – Alma! Hozzám jössz?

Alma hangja elcsuklott. Nem jutott szóhoz. Csak bámulta a gyémánt eljegyzési gyűrűt. Felnézett Johnnie-ra, majd ismét a gyűrűkre. Megpróbált mondani valamit, de nem jött ki hang a torkán.

Nem tetszik neki. – Ez volt Johnnie első gondolata. Úgy érezte, a szíve majd kiugrik a helyéről. – Nem. Nem erről van szó. Nem akar hozzám jönni.

– Alma! Mondj valamit! Kérlek, kicsim! Bármit!

Alma próbált szóhoz jutni.

– Én… Én nem… – rázta a fejét.

Könnyek szöktek Johnnie szemébe. Te rohadt bolond! – átkozta magát. – Mit gondoltál, meddig vár még rád?

Alma ránézett és látta a fájdalmat a szemében. Aztán végül megtalálta a hangját: – Én nem is hiszem el, hogy ez megtörténik. Persze, hogy hozzád megyek Johnnie. Szeretlek – Azzal átölelte szerelmét, mintha el sem akarná engedni.

– Hülye voltam, hogy ilyen sokáig vártam. Amikor ennyire közel kerültünk egymáshoz… Tudtam, hogy meg kell tennem – mondta Johnnie. Elvette a dobozt Almától és kivette belőle a gyémántgyűrűt. Alma bal kezéért nyúlt és óvatosan ráhúzta azt az ujjára. – Most már az enyém vagy, teljesen.

Alma odahajolt hozzá és megcsókolta. Lefektette Johnnie-t a földre és fölé hajolt.

– Mindig is a tiéd voltam. De most már a világgal is tudathatjuk, hogy egymáséi vagyunk.

Mégegyszer megcsókolta, Johnnie pedig halkan a fülébe suttogta: – Vigyük ezt haza!

***

Johnnie betolta a kulcsot a zárba és kinyitotta az ajtót.

– Meglepetés! – tört ki a kiáltás odabent.

Johnnie reflexszerűen nyúlt a pisztolya után, de szerencsére most nem volt nála. Amint magához tért a sokkból, szélesen elmosolyodott a vendégeket látva.

– Felültettél, drágám – bökött az ujjával Alma felé. – Ezért még alaposan megfizetsz. Emlékezz rá!

– Emlékezni fogok – mosolygott Alma. – Üdv újra itthon, szerelmem!

Johnnie-t elárasztották az ölelések és csókok, ahogy körbevették a barátai és családtagjai. Mindenki, aki számított, kivéve Guillermot. A férfi a konyhánál állt borongós hangulatban.

Miguel feltett egy jól összeválogatott zenekollekciót. Ahogy Johnnie és Alma táncoltak, lassan mindenki felvette a tempót. Lassan mozogtak együtt, ahogy a testük egymáshoz simult.

Javier odalépett Guillermohoz: – Gyerünk, öcskös! Élvezd a bulit!

Guillermo hitetlenkedve nézett rá.

– Mit kéne ünnepelnünk? Alma ezzel a nyomorult putával él és még ünnepeljük is meg? Én inkább sajnálom, hogy az a gyilkos elvétette.

– Megőrültél? Ha Alma meghallja, hogy így beszélsz róla, soha nem felejti el neked.

– Nézd ezt a műsort! Undorító. Úgy viselkedik, mint egy kurva – nyögte a fiatalabb férfi.

Javier megragadta a karját és berángatta a konyhába, hogy nekilökje a hűtőnek.

– Ne merészelj így beszélni Almáról, megértetted?! – sziszegte. – Jobb lesz, ha leszállsz róla, mielőtt szétrúgom a seggedet.

Guillermo ellökte őt.

– Baszd meg! – viharzott ki az ajtón.

Pizo a sarokban állt és az egész jelenetet végignézte. Javier csak most vette észre őt és odalépett hozzá.

– Miért utálja ennyire Johnnie-t? – kérdezte Pizo. – Mit ártott ő neki?

Javier fáradtan felnyögött.

– Azt hiszi, hogy miatta lett Alma leszbikus. – Rövid szünetet tartott. – Gui egy rohadt loco. Egy őrült.

– Mások is így éreznek a családodban? – firtatta Pizo.

– Nem. Ez csak az ő hülyesége. – Javier ismét elhallgatott. – Eleinte fura volt, de aztán megbarátkoztunk vele.

Pizo megrázta a fejét.

– Ha így folytatja, Johnnie nem fog jót állni magáért.

Javier felkapta a fejét.

– De ugye Almát nem bántaná.

– Ó, dehogy! – nevetett Pizo. – De bárkit kinyírna, aki csak egy ujjal is Almához ér. Erre a nyakamat tenném.

***

Rosa, Myra, Diana és Alma a nappaliban felállított büfénél állt és kínálgatta a vendégeket. Miközben a tömeg vidáman falatozott, Johnnie félrevonta Rosát.

– Rosa! Beszélnem kell veled – mondta komolyan.

– Persze, Johnnie. Valami baj van? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva és megtapogatta a nő homlokát.

– Nem. Jól vagyok – nevetett Johnnie, majd megköszörülte a torkát és ismét komoly arckifejezést öltött magára. – Ö… Rosa… Én… Én…

Rosa egyre izgatottabb lett attól, ahogy az általában sztoikus nő ott állt előtte, mint egy zavart gyerek.

– Bökd már ki, Johnnie!

Johnnie vett egy mély levegőt.

– Tudod, hogy szeretem Almát. A fél karomat odaadnám érte.

– Tudom, Johnnie. Néha már azt hiszem, túlságosan is elkényezteted őt – nevetett a nő.

– Szeretném elvenni Almát és szeretném, ha te is az áldásodat adnád rá – bökte ki Johnnie egy levegőre.

Rosa egy pillanatra szóhoz sem jutott. Ez szembe ment mindennel, amit korábbal elképzelt a gyermekei számára. Mélyen Johnnie szemébe nézett és látta benne a határtalan szerelmet, amit a lánya iránt érez.

– Si, Johnnie. Áldásomat adom rátok.

Johnnie felkapta az asszonyt és csókot nyomott az arcára.

– Tegyél le – sikoltotta a nő nevetve. – Inkább menj és tedd boldoggá a menyasszonyodat!

A többi vendég is felfigyelt a kis jelenetre. Figyelték, ahogy Johnnie leteszi Rosát és azt is, ahogy odarohan Almához. A másik nő fülébe suttogott, majd őt is felkapta, még hevesebben, mint korábban Rosát.

A közelgő esküvő híre futótűzként terjedt tova és az üdvözlő parti hamarosan eljegyzési ünnepséggé változott.

– Gratulálok – ölelte át Javier a húgát. – Viszont sajnos nekem most mennem kell, pepita – mondta rövid szünet után. – Holnap reggel korán elutazom, és még be kell csomagolnom. – Megrázta Johnnie kezét is. – Üdv a családban, Johnnie. Majd meglátogatlak titeket, ha hazajöttem.

Adott még egy csókot az anyja arcára, mielőtt távozott volna.

A parti vidám légkörben folytatódott. Ettek, ittak és ünnepelték a jó híreket. Ahogy az idő elszaladt, Rosa befogott pár vendéget takarítani. Johnnie néhány kollégája segített Miguelnek elpakolni, míg a többiek elcsomagolták az ételmaradékot.

Annie, Myra, Pizo és Diana maradtak utoljára, miután mindenki más már elment. Segítettek megtervezni mindent az esküvővel és a lagzival kapcsolatban, amikor megszólalt Pizo mobilja.

– Petrillo – vette fel.

Johnnie felállt a székéből és várta, hogy mi történik. Alma reménykedett, hogy nem az ügyükkel kapcsolatos a dolog.

Pizo szemöldöke felszaladt a homlokára.

– Tíz perc és ott leszek. – Johnnie-hoz fordult. – Találtak mégegyet.

– Hol? – nyögte Johnnie.

Pizo habozott, hogy elmondja-e, de aztán beletörődött, hogy muszáj.

– Abban a sikátorban, ahol rád lőttek, J – mondta. – Annie! El tudnátok vinni Dianát, amikor végeztetek?

– Persze, Pizo! Ne aggód emiatt! – mosolygott Annie.

Johnnie Almára nézett könyörgő szemekkel. Alma felállt és az előszobából nyíló fürdőhöz sétált. Elővette Johnnie golyóálló mellényét és odanyomta a kezébe.

– Vedd fel ezt, Johnnie! És kérlek, légy óvatos! – mondta halkan.

Johnnie megcsókolta őt és felvette a mellényt. Alma szíve összeszorult a félelemtől. Johnnie, érezve az idegességét, szorosan átölelte őt.

– Megígérem neked, mindent megteszek, hogy hamar haza jöhessek hozzád. Szeretlek.

– Én is szeretlek – bólintott Alma.

Johnnie az ajtó felé indult, Pizo pedig oda lépett Almához.

– Vigyázok rá, Alma – suttogta.

Alma könnyekkel teli szemekkel nézett fel rá.

– Köszönöm – suttogta és ő is az ajtóhoz lépett. Miután becsukta azt a két távozó alak mögött, nekidőlt és zokogni kezdett.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Emanuela de Paula alias Johnetta Green.