A Lótuszbimbó illata 4.rész

Ram Svindadiari a tezpuri teaültetvényes család sarja kényelmes autót bérelt és azzal indultunk Shillongba, Meghalaya egy újonnan létesített tartomány székhelyére.
Még indulás előtt Ram megkért hívjam csak Ramijának, otthon is így szólítják, ez olyan kedveskedő „Rambarátom” kifejezés. Ezután rámutatott egy távolabb várakozó férfire, ő volt harmadik társunk Mohun, aki szolgám lesz egész Tezpurba érkezésünkig.  A középkorú férfi egy szekta tagja volt, született Brahmin, indiai arisztokrata, az indiai társadalom legmagasabb kasztjának egykori tagja. Mivel évekkel ezelőtt Angliából tért haza, kitaszítottá vált, ekkor csatlakozott a vallási közösséghez. Tagjaik India féktelen babonái és eltúlzott hiedelmei ellen hirdettek harcot. Egy felvilágosultabb országot szerettek volna, Sivához szerették volna hozzáadni fiatal, indi filozófiájuktól újszülött lányukat.
A férfi, hindu szokás szerint a legalja munkát végezhetné. A párszik nem igazán törődnek az effajta megbélyegzéssel, de amint Ramija megjegyezte, alacsonyabb kasztból származóval nem ülhetne egy autóban sem. Ezután várakozással tekintettem az út elé, mert hegyeken-völgyeken, hamisítatlan indiai őserdőn kellett átkelnünk, párszi és hindu brahmin útitársaim társaságában. Ragyogóan sütött a nap, a felhők kis időre elvonultak, kék ég nevetett ránk, amikor útra keltünk. Guwaratit déli irányban elhagyva tágas síkságon haladtunk települések egymáshoz érő sorfala között. Jorobat előtt kezdett emelkedni az út, egyre inkább a sűrű növényzet szegélye kísért bennünket.

Mohun csendesen ült a hátsó ülésen, amíg meg nem kérdeztem Ramiját, szót válthatok-e úri szolgálómmal. A beleegyező válasz után megkérdeztem az inast
- És nem akarja újra felvenni a gyapotfonalat? (a Brahmin kaszt jelképe, vállukon hordják)
- Uram! Ha a brahmin visszatér Indiába a tengeren át, akkor csak úgy nyerheti el újból kasztját, ha tehénvizelettel mosakszik meg, és kenyér, olvasztott vaj és tehéntrágyából gyúrt galacsinokat eszik. Ezzel bűntudata megszűnik, ismét hinduvá válik. Itthon szüleim angolul beszélő indusnak neveltek, nem viseltem európai ruhát, cipőt, irgalmatlanul szorítottak, undorodtam a marhasülttől, a szeszesitaltól, kellemes melegben éltem. Aztán kikerültem Angliába, eleinte csak fáztam, később a legjobb szabónál ruházkodtam, délben véres beefsteaket ettem. Oxfordban megkedveltem a whiskyt, a sok húsevéstől megváltozott a vérem. Megismertem az emberi méltóságot is. A megtisztulási ceremónia illetlen dolog, képtelen lennék alávetni magamat. Különben is megszüntetjük a kasztrendszert, minek legyen szíj rajtunk, amivel karóhoz kötözhetnek. Oxfordban megtanultam milyen csodálatos dolog a szabadság, fesztelen érintkezés férfi és nő között, milyen bátran nézhetünk egymás szemébe. Európában született a tudomány és ez fel fog szabadítani bennünket a babonák alól.
- A szabadelvűség talán mégsem teljesen megbízható igazság, nem igazán lett kipróbálva. Még csak kísérletezünk s lám a világ felforrt alatta – szóltam közbe.
Hogy Mohun önvallomását félbeszakítottam, nyomos oka volt. Egyre átszellemültebben formált véleményt mindaz ellen, amit gazdája Ramija képviselt. Nem akartam gyújtó lángja lenni az izzó parázsnak.
Lám eddig három indiai emberrel találkoztam s mindegyiküket mennyire mássá formálta hazájuk. Akit kitaszított, azt lelki szélhámosok hálózták be, akinek gazdagságot adott, az belé szerelmesedett, akivel pedig újra házasságra lépett, most válni akar. Ekkor még erről így vélekedtem. Ramiján megéreztem nyugtalanságát és nemtetszését, én azonban büszke voltam, hogy egy Oxfordban végzett Brahmin inassal együtt utazhatom!
Egyre beljebb kerültünk az őserdő átláthatatlan rengetegébe. Kis falu keresztezte utunkat, itt rövid pihenőre megálltunk. Az égbe nyúló fák között nehéz, párás levegő telepedett mellemre, nyolcszáz méter magasan jártunk az indiai dzsungelben. Zsúpfedeles viskók között, a sárgás portengerben, apró fekete gyerekek játszottak, amikor megláttak bennünket visítva menekültek elölünk. A mamák megrettenve megjelentek az ajtókban, kis kötényt viseltek, földre borultak, féltek a fehér embertől. Vonító kutyák ijesztgettek. Ramija megjegyezte, ezek a Khási törzshöz tartoznak. Kevés ilyen társadalom van a világon: a hatalmat és a földet csak a nők örökölhetik, hatalmas köveket állítanak és tojásból jósolnak, kitűnő táncosok. Nem keverednek senkivel, India őslakóival a szantálokkal rokonok, szokásaikban sok hasonlóság van.
Az etnográfia most nem nagyon érdekelt, a hőség annyira legyengített.
Amíg magammal voltam elfoglalva, éktelen jajveszékelés kezdődött, rémület ült a Khásik arcára. Az egyik viskónál gyülekeztek, a kutyák, tyúkok, disznók is egymást taposták a zűrzavarban. Hirtelen mintha a dzsungel is megszólalt volna, a megzavarodott falusiak felverték a szunyókáló őserdőt, kíváncsi, tengernyi majom hintázott elő, megriadt gazellák csoportja úszott át a bokrokon, színes madársereg pletykálkodott a lombok között. Vad elefántok csörtettek át a bozótoson, távolabb pedig a kíváncsiság még a leopárdokkal is elfelejtette éhségüket. Mohun is utat tört magának a nádtetős ház felé. Hamar visszajött, Ramijával váltott néhány szót majd elhajtott a gépkocsival.

Párszi kísérőm szerint a kilhidi bogár megcsípett egy kislányt, aki a halálán van. Mohun a közeli missziós telepre sietett segítségért. Én is közelebb húzódtam, láttam amint az egyik indus kis pohárban italt hozott, sárgás-vörös lé volt benne. Ramija hirtelen kiütötte a kezéből és hangosan káromkodott. Szidta őket, hogy menjenek a fenébe a babonás gyógyszereikkel. A pohárba tehénvizelet volt. Két Khási nő szalmából készült bábut cipelt a ház felé, nagy kitátott szája volt, négy kezében kígyót tartott és borzalmas büdös füstölőt lóbált. A fojtó szag beterítette az egész környéket, miközben megérkezett Mohun egy misszionáriussal. A férfi félretaszított mindenkit az útjából, egyenesen a házba rohant, onnan derékkötéjével mindenkit kivert és eltűnt a füstös sötétben. A kíváncsiság engem is egész közel hajtott a viskóhoz, a helyiek alázatosan földre hajolva utat nyitottak. A missziós pap kilépett és felém fordult.
- Gyalázatos, babonás népség! Azt mondják kilhidi bogár csípte meg a kislányt. A fenét, ilyen bogár nem is létezik, kraitkígyó marta meg. Ha húsz percen belül nem kap ellenszérumot valaki, biztos halál. Apró kis kígyó, de veszedelmesebb a kobránál. Sokszor feláldoznak apró lányokat a törzs öregasszonyai ilyen körmönfont módon. Azt hazudják a lányukért aggódó anyáknak, hogy kilhidi bogárcsípés az egész. A kislány különben hamarosan jobban lesz.
A kislány szülei hálálkodva futottak hozzám, néhány idősebb asszony társaságában. A falu minden tagja ezután nagy körben gyülekezett és az előbb még haláltusáját vívó kislány háncsból készült kosarat hozott a kör közepébe. Az egyik öregasszony elsimította előttem a port, valami kriksz-krakszokat rajzolt a földre, a kosárkából tojásokat borított ki - olyan aprók voltak, hogy a szállodai tojástartóban eltűntek volna – majd az egyiket feltörte és a vonalakra öntötte. Nagy fölhördülés követte a mutatványt, záptojás szag kezdte szurkálni az orromat. A misszionárius mikor látta megütközésemet, zavart tehetetlenségemet, annyit mondott
- Maradjon nyugodt, csak jósolni fognak magának. Ezzel fejezik ki hálájukat. Az ide tévedt fehér embernek tulajdonítják a kislány gyógyulását, nem az orvostudománynak. A záptojás azt jelenti a jóslás igaznak fog bizonyulni. Szerintem egy csomó záptojást tartanak készenlétben. Ne higgyen az egészben!
A jósasszony elkezdte:
- A fehér férfi fehér ködöt hozott. Sötét ködben sötétbőrü nő közeleg. Fehér ember gyorsan hagyja el a fekete országot különben szenvedésbe és bajba kerül. Sok fehér tojást látok, mindegyikben a csábítás szelleme lakozik. Őrizkedjen tőlük. Azt is látom, fehér ember nem hiszi a tojásból kiszabadult Khási szavait. Higgyél, különben elveszel.
A jóslat rövid volt és velős, hogy ki akart minél előbb elküldeni Indiából az kérdés maradt számomra. Az öregasszony nyöszörgését ugyan is egy falubeli férfi adta tovább Mohunnak, aki Ramijával értekezett és a jóslat csak ezután jutott el értelmemig.
A misszionárius szerint mindenkinek valami hasonlót jósolnak, az egész mögött az a babona áll, hogy a kraitkigyót istenként tisztelik, és amikor vért kíván, megmar valakit. Ha nem hal meg az illető valami fatális véletlen során, úgy tartják, másnak kell kárpótolnia.
Búcsúzáskor meleg, dinnyeszerű gyümölcsöt kaptam, port hintettek rám és a lábaim elé, a missziós pap még káromkodott egy nagyot és vele együtt elhajtottunk a dzsungelból.