A Lótuszbimbó illata 18.rész

A párszi nők fogságában egyszerre éreztem a boldogságot és a fájdalmat. Ebben a Himalája lábainál lévő perzsa „Bordélyházban” olyan nők éltek, akik tisztaságukba már belerokkantak, mert egyetlen férfit sem csókolhattak meg, félve, hogy az bacilust terjeszt. A nemes tulajdonságú falak között amúgy egy matriarka uralkodott, akinek engedélye nélkül az asztalról egyetlen kivénhedt sült marhát, sem egy rostjaira szakadt, fonnyadt zöldséget sem vehettem el, de fiatal, üde, tejes húsú unokáját szőröstül, bőröstül felfalhattam volna. Helybéli férfit csak szolgálónak, kényelmükre tartottak. Úgy tűnt az indiai szokásoktól eltérően, a lánygyermek születését tartották áldásnak, saját fiúgyermeküket isten csapásának. Az európai fehér férfit különös rajongással vették körül: a fehér férfit tisztelték, Európát szerették. Pedig mennyi gyönyörű, indiai fekete férfi van! De ők úgy tudták: a fekete férfi megaláz, India meggyaláz. Hej, a sejtelmes India. Emberi világ? Kutya világ!
Ahogy egyre feljebb csavart a csigalépcső, dühöm is csak növekedett az emeletig. Most már nem az önmagát türtőztető, gyengéd szeretettel lépkedtem, a kedves női mosoly után, hanem a durva kéjvágy üldözött a dacos, sebesült lány után.
A szobámat csak egy kandeláberszerű álló lámpa szűrt, narancssárga fénye félhomályosította. Az erkélyajtón friss szellők közt tolakodtam ki a facsipkés korláthoz, alattam a meredek sötét domboldalon sok apró Szentjánosbogarat láttam, szétszóródtak, mint csillagok fent az égen. Talán fáklyák lehettek, nem tudtam. Nem is nagyon érdekelt milyen örömtüzek égtek ott lenn a mélyben, csak ezektől az elsárkányosodott nőktől való szabadulásom foglalkoztatott. Az ilyen nők különleges képessége, hogy képesek megszerezni a kiszemelt férfit. A férfi feletti totális uralom megteremtése a céljuk, állítólag ez az elsárkányosodás. Megtörik a rabságba kényszerítet férfi akaratát, igyekeznek átformálni szokásait, visszaélnek női mivoltukkal, mert tudják: valójában a női nem az erősebb. Az ilyen sárkányok akár többfejűek is lehetnek.
A szobába ki-bejáró szellők, mögülem, először a dakkai selyem suhanásainak kellemes hangját keltették, majd hirtelen táncba kezdtek körülöttem, ekkor ösztöneim figyelmeztettek: egy sárkányfej közeledik. De ahogy tüzes lehelete egész közel ért hozzám, másnak az illatát éreztem én. Úgy rémlett, ezt a Jácintot már egyszer arcomba fújta a szél. Még mielőtt megfordultam volna, rájöttem: a Bugatti hátsó ülésén csiklandozta orromat Tezpurba való megérkezésemkor. Meg sem fordultam úgy kérdeztem
- Maga?
- Igen én. Tudom nem engem várt. De holnap elutazik és nem várhattam tovább. Nem azért jöttem, amiért jött volna a lány, hanem, hogy megtudja mi az igazság. Jöjjön! – mondta és bementünk a narancssárga fénybe.
Kényelmes párnázott székre ültem, velem szemben a függöny előtt a falnál megállt, látszott rajta azt keresi, miként kényszerítse rám akaratát. Én pedig meredten néztem rá. Ez a nő eddig teljesen kiesett látókörömből, na, nem a férfiúi érdeklődésemre gondolok, hanem mert alig voltunk egy légtérben. Sohasem jelent meg az étkezéseknél, hol ezzel-azzal kimentette magát. Sok gondot nekem ezzel nem okozott, mert a Bugatti volánjánál kis jelentéktelen nőnek láttam, aki a család nő tagjai között nem sok vizet zavar. Most jobban szemügyre vettem.
Termete nem volt nagy, de nagyon szép karú és a legszebb nyaka volt, amit eddig nőn láttam. Alakja kerek, telt, szép rajzolatú, lágy mozgású. Arca barna, markáns, kemény vonalú orral. Szája húsos, friss, nevető, foga fényesfehér, mintha mindig csillogna a nyáltól. Óriási szeme szép aranybarna, érzéki, és néha csüggedt pillantású, furcsán réveteg és élettelen. Nem volt igazán telt, de annak hatott, talán mert karcsú, hajlékony dereka kiemelte csípője, melle vonalát, talán mert tartása egyenes, méltóságteljes volt, talán mert hosszú, egyenes, jó felépítésű lába kihívóan, fiatalosan erős volt. Megvolt benne az az akaratlan és őszinte báj, nyugodt fensőbbség, mely csak a természetből származhat, épp ezért még titokzatosabbnak megfoghatatlanabbnak tetszett.
Mostani hangulatomban, amikor minden női sárkányt le akartam nyakazni, nem is küldhetett volna ennél szebb ajándékot Siva.
- Tudná, hogy gyűlölöm ezt a családot! De most elpusztítom őket, először magát aztán Ramiját. Szerencsétlenek, szolgálóleányuknak hittek, csak azért mert még nincs gyermekem. De jobb, ha tudja, itt én uralkodom. Az történik, amit én akarok. Csak Európát imádják, fiúkat kitaszították, aki a lázadókhoz állt, Indiát elhagyták. De magára nem számítottam. Ezért lettem Párvati, én voltam a méregkeverő, én fogadtam fel a goai lányt. Meg akartam minden áron fosztani a lelketleneket európai kincsüktől. Ashia szenvedni fog haláláig, Jayatit majd elemészti a bánat.
- Miket beszél? Maga volt, aki feladta a lázadókat, maga kevert mérget az italomba.
- Lázadók!? Ne nevetessen! Ramija barátai, és az én szövetségeseim! A folyónál akartam végezni magával, de ott az önző asszony megmentette. A toronyban nem tudtam megakadályozni szerelmeskedésüket, az a vén szipirtyó eloltotta a tüzet. És, hogy most itt van azt is nekem köszönheti.
Olyan gyűlölettel beszélt hozzám, hogy csak a férfi karjainak szorításában enyhül az ilyen nő. Eközben azt sem vette észre, hogy szárijának félrecsúszó vállkendője alól kibukott két hullámokat vető dús melle. Annyira megkívántam, hogy szinte fájt, és hirtelen tört rám a vágy, hogy megtörjem ellenállását.
Felálltam, közeledtem hozzá, hiába hátrált, a falnak szorult. Megfogtam a csuklóját, lefűztem róla a rajta lógó színesen hímzett, selyem zsákocskáját, félre dobtam, azután elengedtem és letérdeltem hozzá, átöleltem a lábát. Hosszú bő szári volt rajta, amikor körbefontam karjaimmal, éreztem, hogy a ruha egyenes, izmos lábához nyomódik és köréje tekeredik, mint hajóárboc köré a dús vitorlázat. Még szorosabban átöleltem, arcomat az ölébe fúrtam, ekkor hirtelen megrándult a teste, éreztem, ahogy lassan, ilyenkor ismerősen, simogatni kezdte a fejemet. Mintha cérnaszálon ereszkedett volna, letérdelt elém, a csók előtt nézegettem a száját, ahogy a gyümölcsöt szokta az ember, mielőtt beleharap. Szája nagy volt és húsos, kiszáradt a megrepedezett festék rajta, de nem a naptól, inkább valami belső tűztől. Sokáig néztem a száját, aztán lassan egészen ráhajoltam. De nem csókoltam meg rögtön: egy pillanatig a közelében megpihentem. Éreztem az orrlyukaiból kiáramló könnyű lélegzetet és égő ajka forróságát. Tudtam, hogy forró ajka mögött, mint a napégette jégverem az elföldelt jeget, úgy őrzi szájában nyála frissességét, szomjoltó hűvösséggel. Előre élveztem izét, aztán már találkozott is ajkunk. Először csak lágyan szorítottam rá ajkam, aztán egyre erősebben, majd láttam, hogy nem mozdul, erre merészebb csókkal kísérleteztem. Éreztem, hogy kívánságomra szája lassan kinyílik, mint egy kagylóhéj a hűs tengervízben, ugyanazzal az eleven lüktetéssel. Ajka lassan az ínyemre csúszott, és ekkor karja nyakamra kulcsolódott. Összefonódva, mint két kígyó a meleg szőnyegre hemperedtünk, és a selyemszári fészekben vadul egymást harapdálva szerelmeskedtünk.
Ilyenkor a sárkánynők sem kapálódznak már.