Az este már vidám körtáncba hívta a fényes csillagokat a ragyogó sarlós hold körül, amikor megérkeztem Guwaratiba. A görbe hátú, fehérhajú Himalája előtt, a teknősbéka formájú hegyek között kanyargó zavaros vizű folyó, a Brahmaputra partján fekszik az indiai város.
A repülőtéren a teatársaság megbízottja egy fiatalabb férfi fogadott. A kölcsönös bemutatkozás után arra kértem, nézze el szűkszavúságomat, ami az angolok sajátja, de én nem vagyok angol csak a fáradság kényszerit minél előbbi pihenőre. A szállodai szoba előtt az indiai udvariasan meghajolt és másnap reggelig elköszönt.
Reggelinél a szálloda éttermében még mindig nem ismerkedhettünk, ez nem volt illő itt ragadt angol szokás szerint, csak kint a pálmafás ligetben engedhettük szabadon érdeklődésünket. Pirítóshoz a vajat jégkásával körülkerített ezüst tálcán szervírozták, így gyorsan kellett végezni vele, mert a jég hamar elolvad és ezután már csak önteni lehet a kenyérre. Tea helyett kókusztejet kínáltak gyömbérporral meghintve, bőségesen cukrozva. Bár nem voltam elragadtatva az izétől, a teával kapcsolatos előítéleteimet nem tudtam leküzdeni. Kolkatában még a repülőtéren kínált teában is fulladoztak a muslincák. Azért isszák a hinduk hangosan szürcsölve a teát, hogy közben fogaik szűrőin halászhassák őket. A dzsaina szekta hívői muszlimkendővel takarják szájukat, orrukat nehogy a repdeső szemtelen muslincák az emberi testben leljék halálukat. Azt persze ők sem akadályozhatják meg, hogy ne öljék magukat a teába.
A ligetben kis asztal mellé ültünk, a rajta lévő ezüst szelencét és csészét Ram Svindadiari újdonsült indiai pártfogóm félretolta, mondván nekem bizonyára semmi szükségem nem lesz rá. Amikor megkérdeztem miért biztos ebben, azt válaszolta európaiak nem szoktak bételt rágni. Ezt az indiai „csemegét” itt így szervírozták s mellé elegáns köpőcsésze illett. Amikor már majdnem minden furcsasággal, ami körülvett megismertetett megkérdezte:
- És hogy tetszik India?
- India csodás ország! Indulásom előtt ezt álmodtam. Remélem a valóság sem lesz kiábrándító!
- Nem kell ilyen sejtelmesen beszélnie. Engem és húgomat angol tanárok neveltek, szüleim pedig Angliában tanultak. Tisztában vagyunk a mi Indiánkkal. Mi különben is Párszik vagyunk nem hinduk, habár bőrünk majdnem olyan sötét, mint a bennszülötteké. Mi szeretjük az őszinte, egyenes beszédet. Ha majd Tezpurba érünk, gondoljon erre. Hogy majd mire is kell gondolnom gyorsan átismételtem, bár a város még messze volt.
A párszik büszke nép, a perzsák leszármazottai, egyetlen koldus sem található közöttük. India kereskedelmének háromnegyed részét ők tartják kézbe, eredményes bankárok, nagyrészük Bombayban (Mumbai) él. Semmilyen népnek nem hódoltak meg. A Zarathustra vallás hívei, azt vallják, a gonosz állandóan áskálódik a jó ellen. Szentnek tartják a földet, ami éltet, és a tüzet, amely elhamvaszt. Halottaikat nem égetik el, mert beszennyeznék e két tiszta elemet. Tornyokba fektetik őket, külön a férfiakat, nőket, gyerekeket, és a keselyük tépik le róluk a húst, a csontvázat pedig elporlasztja a nap, az eső megtisztítja, és így egyesül az anyafölddel. Szerencsétlen Ramot is keselyük tépik majd széjjel.
Beszélgetésünk ezután egész barátságosan folytatódott. Elnézést kért amiért Shillongba kell utaznom, de a beutazási engedélyt csak személyesen lehet kérelmezni. A feszültséggel terhes kínai határ közelsége, a bengáli tigris és még inkább a rinocérosz évtizedeken át tartó leöldösése, az assami teacserje védelme, a burmai illegális fegyverkereskedelem és a Nagaföldi zavargások fokozták az idegenekkel szembeni óvatosságot. Guwaratival kapcsolatban elmondta, anyja megtiltotta neki, hogy a környék nevezetes vadrezervátumába elvigyen, mert ha a rinocéroszok megérzik a fehér ember szagát, annyira feldühödnek, hogy még a legjobban idomított elefántot is halálra döfködik. Itt ugyanis hatalmas elefántok hátán, nagy trónszékekre emlékeztető ülőalkalmatosságokban lehet szemlélődni.
Még a közeli Káli szentélyről szólt, amelyet India egyik legszebb természeti környezete vesz körül. Vendéglátóm szerint ez azért van, mert Káli istennő pusztító erejét csak a gonosz kiirtására használja. Még a világhírű assami selyemkészítést és a közeli Buddha templomot tartotta említésre érdemesnek pártfogóm. Úgy tartják a nagy vallásalapító itt érte el a Nirvánát. Ezután a folyóról a „Brahmafiáról” beszélt.
- Az itt élők szerint a nagy folyó a világ ura, istenként oszt életet és halált. Ha monszun „esőistennő” testvérével vitában áll, űzi, hajtja hegyen, völgyön át, nyomában csak a halál és pusztulás jár. Ha békességük helyre áll, gazdag termés és az emberek élete az ár. A Himalája lábai előtt hál. Oda szállnak le az égből az istenek, hogy közelebbről nézzék az emberek életét. Oda száll fel az imádság. Egész India csodálattal, imával és hálával borul a lábai elé. Minden ennek az isteni trónteremnek köszönhető. Hegyóriások, az istenek testőrei védik a feljárást, hógörgeteget zúdítanak azokra, akik a szentély rejtelmeibe akarnak behatolni. A folyó partjait zöldbe öltözteti az őserdő, százados fák nyúlnak az égbe, törzsüket beborítja a folyondár, a földön cserjék, függőágyakat ringatnak, rajtuk színes harangvirágok pihennek. Bokrok alatt kígyók tanyáznak, tigrisek, leopárdok várják az éjszakát. Madarak ezrei csilingelnek, rikoltoznak a lombok között, vigyorgó majmok játszadoznak. Félelem és öröm a dzsungel.
Ram Svindadiari elmélyülten, szeretettel mondta csodálatos balladáját.
Nagy költőinket idézte meg, csak ők szóltak ilyen szerelmesen nagy folyóinkhoz, szülőföldünkhöz.
