A kép 6. rész

Tamás visszament a házba a lánnyal, éppen akkor mikor a két lovas a kapujukhoz ért. Durván dörömböltek. Anna indult kaput nyitni, de Tamás félreállította és ő nyitotta ki. A két marcona férfi berontott és a férfit félrelökve mentek végig a házon. Az idős asszony teljesen halálra rémült, mikor a szobájába berontottak. Anna sírt és kérte őket, mondják meg mit keresnek, de azok nem válaszoltak. Anna csak állt és várta, hogy ennek vége legyen és rettegett, hogy Kristófot megtalálják. Tamás tudta, hogy hiába is tiltakoznak a férfiak át fogják vizsgálni a házat. A két férfi nagyon durva volt és bosszúból talán, de törtek zúztak a házban, aztán őt is megütötték többször is. Annamária szeméből dőltek a könnyek és odabújt az apjához védelemért, akinek ugyanolyan védelemre volt szüksége. Az egyik férfi eltaszította őt onnan, és Tamást vitte magával a térre, ahol a férfiakat gyűjtötték össze. Anna és Annamária összeölelkezve sírtak, az idős nő kiabált, hogy - ne vigyék el a fiamat! – de azok nem törődtek velük.
A téren már több férfi is álldogált és körülöttük síró nők álltak. A két nő is odaállt és várták mi lesz. A férfiak, amikor végeztek a házak átfésülésével és már mind visszatértek, a lovon ülő vezetőjük rendelkezett.
- Vigyétek őket magatokkal a várbörtönbe. Aki megmondja hol van a fattyú fia, az elmehet.

Megkötözték őket és úgy hajtották, mint az állatokat. Anna és Annamária sírva nézték Tamást és könyörögtek a katonáknak, hogy engedjék el, de azok hajthatatlanok voltak. Ekkor a lány elszaladt, könnyes szemekkel úgy, hogy alig látott csak szaladt és közben magában imádkozott, hogy megtalálja az erdei házat, ahol segítséget akart kérni. Amikor odaért a ház üres volt.A titkos ajtón is bement,de az emeleti szobában sem talált senkit. Rémülten rohant a kastély felé, de már alig volt benne szusz, amikor megérkezett. Az őrök beengedték, mert emlékeztek rá, hogy Mihállyal jött ide. A folyosón rohanva még mindig folytak a könnyei. Berontott a nagyterembe, ahol a férfi dolgozott és körül sem nézett csak elkapta keresztapja karját és húzta.
- Segítenie kell keresztapám, Édesapámat elhurcolták a várbörtönbe. Minden házba betörtek és a férfiakat elvitték. – Mihály megállította és megrázta.
- Beszélj világosan! Mi történt? – a lány tudta, hogy Kristófra kíváncsi, de azt is tudta, hogy nem beszélhet nyíltan, hátha valaki meghallja.

Mihály a lány háta mögé nézett. A lány is megfordult és az idős szomorú hercegnőt látta az ajtóban állni.
- Mi történt?- kérdezte a nő. - Azt mondják a szolgálók, hogy egy síró lány rohant végig a folyosón. – a lányra nézett, akinek még mindig nedves volt az arca a sírástól.
- Asszonyom a falunkban fegyveresek jártak és az apját az apósomat, a többi férfival együtt elhurcolták a várbörtönbe.
- De miért? – a nő megsimogatta a lány arcát.
- Kerestek valakit, akiről nem tudunk semmit. –Mihály abban reménykedett, hogy majd a Hercegnő segít nekik kiszabadítani Tamást.

A nő a lányt nézte és aztán megfordult és kiment. Pár perc múlva Frangepán Bernát lépett a terembe, amikor Mihály és kis Mihály éppen indulni akartak, mert úgy gondolták a nő már nem jön vissza.
- Mi történt Mihály? – kérdezte izgatottan. A férfi elmondta neki. Az idős férfi nagyon mérges volt. A léptei a kemény csizmában csak úgy csattogtak a folyosó márvány kövezetén. Mihály nem ment utána. Állt a folyosón és az idős férfi után nézett. Bernát Úr a nagyszalonba ment be, ahol magasrangú vendégei tartózkodtak és nekik is elmondta, hogy az ő saját falujában milyen méltánytalanság érte a férfiakat. A nagyurak fölháborodva álltak föl és kérték a lovaikat. Pillanatok alatt nagy sürgés-forgás lett, mert jöttek a szolgálók a kabátokkal és a lovászok a bejárat elé hozták a lovakat.
- Minden rendben lesz most már!- simogatta meg a lány arcát az idős nő aki észre sem vette, hogy mellette áll. Annamária akkor vette észre, hogy a nő szemei mennyire hasonlítanak Kristóf szemeire. Szerette volna elmondani neki, hogy találkozott a fiával, de nem mert megszólalni. Megfogta a nő kezét és megcsókolta tiszteletteljesen, ahogyan tanították neki.

Mihály és a fia a csapathoz csatlakozott, hogy segíthessenek, ha kell.Annamária az erdő felé vezető út felé indult. Most jutott csak eszébe,hogy Anna és a nagymama milyen rémültek lehetnek. Visszafelé megint elment az erdei házhoz,de ott nem talált senkit és látta, hogy azt is földúlták. Úgy gondolta a patakparton megy vissza, ahol talán megtalálja valahol Kristófot.
Már a falu házait is látta mikor valaki megérintette a karját. Nem is vette észre, hogy a férfi honnan lépett elő. Magához ölelte a síró lányt és a hátát simogatta.
- Nyugodj meg ! Mi történt? – kérdezte aggódva.
A lány elmondta és azt is, hogy a kastélyban járt, ahol Bernát Úr és a főnemesek elmentek kiszabadítani az ő apját és a falubelieket. Kristóf simogatta és vigasztalta, végül megcsókolta. A lány egy időre minden bánatát elfelejtette. Ő is csókolta a férfit,de aztán visszajöttek a gondjai. Rémülten nézett a férfira.
- Téged kerestek! Ugye téged kerestek? – a férfi lehajtotta a fejét, és halkan mondta.
- Igen. Bocsáss meg, nem akartam ennyi bajt okozni, nem akartam fölforgatni az életedet. Megyek és föladom magam –már indult is, de a lány utánanyúlt.
- Ne! Semmiképpen nem mehetsz oda – szinte sikítva fogta meg a férfi karját, aki újra megölelte és nagyon erősen szorította. A lány közben hadarva mondta.
- El kell bújnod. Nem szabad, hogy megtaláljanak. Nem bírnám ki, ha valami bajod esne - a férfi még erősebben szorította a lányt és ő is úgy érezte, hogy nem bírná ki, ha elveszítené a lányt.

Belegondolt a helyzetébe és kilátástalannak látta. Tudta, hogy ha kikiáltanák királynak, akkor semmi esélye nem lenne rá, hogy a lánnyal kapcsolatban maradjon. Ha nem akkor egész életében bujkálnia kellene, főleg külföldön. Szomorúan nézte a lány könnyes arcát. Nem látott semmi esélyt arra, hogy boldogok legyenek együtt, de külön sem. Úgy érezte e nélkül a lány nélkül semmit sem ér az élete.
Annamária próbálta összeszedni magát és nyugodtan beszélni.
- Ha az apám kiszabadul, ő tud segíteni neked, ő el tud bújtatni. Komolyan beszélek. –
Kristóf simogatta és nyugtatgatta.
- Ki fog szabadulni az apád és Apóka is, mert őt is elvitték. Igen, engem keresnek, de azt hiszem nem éri meg bujkálni, ha ennyi jó embert büntetnek érte. El fogok menni és többé nem jövök vissza az országba – a lány kérte, hogy még maradjon, amíg az apja haza nem jön és beszéljen vele. A férfi megígérte, hogy megvárja Tamást.

Annamária már a házuk kertjében járt és még mindig Kristóf csókját érezte a száján. A házban a síró Annát, nagymamát és a szolgálót találta, akinek szintén elvitték a férjét. Annamária próbálta megnyugtatni őket. A két nő nagyon megörült neki, mert már azt hitték, hogy őt is elhurcolták. Amikor elmesélte nekik, hogy hol járt és mit intézett, akkor azok még jobban elkezdtek izgulni. Anna most már azért is, hogy a két Mihálynak nehogy baja essen. Amikor kocsi hangját hallották meg a kapu előtt kirohantak és csodálkozva látták, hogy a hercegnő jött el hozzájuk. A cselédlánya kiszállt és kérte őket, hogy menjenek oda, mert az asszonya beszélni akar velük.
Anna és Annamária odament a kocsihoz, ahol az idős nő az ablakon kihajolva köszöntötte őket.
- Eljönnének velem a várba? Úgy döntöttem, hogy odamegyek, hátha én többet érek el a diplomáciámmal, mint a férfiak a harciasságukkal.
- Megtiszteltetés lenne Asszonyom – válaszolt Anna és beszalajtotta a szolgálót a kendőjéért és már ült is be a hintóba. Tudta, hogy a hercegnőt, amikor a férje meghalt és a gyerekei is akkor a király hozzá kényszerítette az egyik hű főúrhoz feleségül. Sajnálta nagyon ezt a szomorú asszonyt.
Az úton alig beszéltek, mind nagyon izgatottak voltak, mert nem tudták mi vár rájuk. A vár közelében jártak már, mikor meglátták a lovascsapatot a kapuk előtt. A vár be volt zárva előttük és most azon tanakodtak, hogy hogyan tudnának bejutni. A hercegnő elmosolyodott, de a mosolya szomorú volt.
- Az apám nagyon forrófejű.Sejtettem, hogy nem tud elérni semmit ezzel a pár lovassal.-
Odahajtatott a kapuhoz és közölte az őrrel, hogy ő Brandenburgi György felesége Frangepán Beatrix, aki Korvin János Herceg özvegye is. A kapu szinte azonnl kinyílt. Anna és Annamária a kocsiból látta a két Mihályt a várkapuk előtt lovon ülni.Örültek, hogy semmi bajuk, de nem akarták, hogy a két férfi észrevegye, hogy ők is ott vannak, ezért visszahúzódtak a függöny mögé.
A vár udvarában több szolgáló is felsorakozott, hogy az előkelő vendéget fogadja. Az idős nő méltóságteljesen szállt ki a kocsiból és intett nekik, hogy még maradjanak ott. A várúr a nő elé jött.
- Kedvesem, maga mit keres itt? – kérdezte és kezet csókolt a nőnek.
- Tudja azt maga, hogy kit keresek - a „kit” szót a nő nagyon megnyomta.
- Nem kellene ebbe magának beleavatkoznia - próbálta a férfi meggyőzni - ez csak az én ügyem és a parasztok ügye.
- Maga nem csak parasztokat hozatott ide. Miért tette ezt? Azt mondják a fiamat keresi, aki már húsz éve halott. A kicsi fiam, akit eltemettem húsz éve - sírt a nő -, és maga ilyen sebeket tép föl. Nem szenvedtem már eleget? Hogy keresheti őt? Tudhatná, hogy én lennék a legboldogabb, ha ő élne, és én érezném, ha ő élne valahol, de nem él. Ott tartottam a kicsi élettelen testét a kezemben és higgye el meg volt halva, mert megmérgezték – a nő már zokogott. Az idős férfin látszott, hogy megrendítette a nő sírása.
- A kémeim azt jelentették, hogy a maga apja valamire készül – kezdte a férfi, de a nő félbeszakította.
- Az apám? Hiszen tudja, hogy ő milyen! Azért csinálta ezt, mert ő összehívta a főnemeseket? –kényszeredetten nevetett. - Összehívta, mert nősülni akar, ez a nagy titok. Itt ül a hintómban az a tizenhét éves lányka akire szemet vetett és ő is meg van rémülve, mert az ő apját is elhurcolták. Tudja mi lesz abból, ha maga Frangepán Bernát apósát bebörtönzi? Kérem, engedje el a férfiakat velem. Nem is kell bocsánatot kérnie. Elfelejtjük az egészet és kész.
- Na és mikor jön haza Asszonyom? – kérdezte a férfi nagyon mérgesen.
- Ha mindenkit elenged és az apám is nyugalomban hazatért, akkor ígérem, hogy egy héten belül visszatérek Uram.
A férfi odalépett a hintóhoz és benézett, ahol meglátta a két gyönyörű nőt.
- Tényleg szép az apja választottja, de a másik is nagyon szemrevaló, ő a lány anyja?
- Olyasmi, bonyolultabb a helyzet. Elengedi őket?- szegezte neki a kérdést a nő.
- Igen asszonyom, de akkor egy héten belül hazajön. Velem vacsorázna asszonyom? -
A férfi miután elutasító választ kapott a vacsorameghívásra, kiadta a parancsot, hogy a foglyokat hozzák ide. Annamária meglátta az apját és boldogan borult a nyakába. Anna is odalépett és megkönnyebbülten ölelte meg az apját. A falubeliek hálásan köszönték meg sorban a hercegnőnek a kiszabadítást és Tamás is kezetcsókolt az asszonynak. A várúr közben elment. Azt már nem akarta látni, hogy a foglyai elmennek.
Amikor a várkapu kinyílt a főnemesek Bernát úrral az élen még mindig ott álltak a kapuk előtt. Mihályék örömmel látták, hogy Tamás is a kiszabadult foglyok között van.Annamária ekkor szólt oda az idős nőnek.
- Apóka nincs itt.Őt is elhurcolták az erdőből.Tudom, ott jártam ma.-
A hercegnő dühösen lépett vissza a katonákhoz.
- Hol van az öregember az erdőből?- kérdezte szigorúan.
- Beteg lett útközben- mondta az egyik.- az már nem tudna visszagyalogolni, mert a következő órát sem éri meg talán.- a nő nagyon dühös lett.
- Vezessetek oda hozzá - kérte és a kicsi lány is ment vele.
A pincébe vezették, ahol a sötét nedves helységben szalmát szórtak a földre és az öregember azon feküdt.Alig lélegzett, tényleg nagyon betegnek nézett ki.
- Apóka. Mi van veled?-
- Hercegnő! - Derült föl az öreg egy pillanatra, de nagyon erőtlen volt és a fejét sem tudta tartani.
A nő utasításokat adott és az öreget a katonák óvatosan fölemelve a hintóba fektették. Párnával támasztotta ki amit a szobájából hozatott és már indította is a kocsit. A két nőt megkérte, hogy a férjeikkel menjenek haza, mert már ők nem fértek be a hintóba. Anna örült is, hogy az épségben maradt férjével lehet, akit megszidhat a meggondolatlan csatába indulás miatt.
A főurak és Bernát Úr is elindultak hazafelé megnyugodva, hogy nem hiába jöttek.

Anna, amikor a patakhoz értek leszállt a lóról, Mihály mögül és gyalog ment tovább. Amikor a találkahelyhez ért nem mert kiabálni a férfinak,de megpróbált nagyon hangosan közlekedni, hogy az messziről meghallja őt. Már éppen elkeseredett, hogy a férfi eltűnt, mikor az hátulról átölelte.
Elmondta neki, hogy hogyan oldódott meg minden és azt is, hogy Apóka milyen rossz állapotban szabadult ki a börtönből.
- Oda kell mennem - kiáltotta és el is indult az út felé. - Látnom kell őt! – nagyon aggódott az öreg miatt.
- Várnod kell. Odamegyek és megbeszélem, hogy hogyan tudnál jönni veszély nélkül - csitította a lány.
Annamária hazament ahol már a többiek éppen túl voltak a könnyes viszontlátáson.
A nagymama nagyon örült a fiának. A cseléd is elszaladt, hogy a férjét üdvözölje. Annamária félrevonta az apját és elmondta neki, hogy Kristóf látni akarja Apókát. Mihály is csatlakozott a társasághoz és közösen tervezték el, hogyan oldják meg a férfi becsempészését a kastélyba.
A lány elment a férfiért az erdőbe és hazavitte.

Reggel Mihály a fia helyett Kristófot és Annamáriát vitte magával. A lánynak azért engedték meg, hogy menjen, mert az ő feledata lesz a kémek figyelmének elterelése és a felderítés. Mivel ő volt jó kapcsolatban a hercegnővel ezért is kellett a lány. A kastély kihaltnak tűnt hajnalban. A nagyteremben Mihály lepakolt és elkezdett dolgozni és Kristóf elhúzódott egy sarokba a ládák mögé, hogy senki se lássa., de Annamáriát elengedték a konyhába érdeklődni.
A lány megtudta, hogy az öreg nagyon gyenge és a hercegnő egész éjjel mellette volt. Megtudta melyik szobában vannak és odament. Nem kopogott, csendesen nyitotta ki az ajtót és kukucskált be.
- Gyere gyermekem - hívta az asszony mikor meglátta.
A lány odalépett az ágyhoz és halkan kérdezte.
- Hogy van Apóka?- eszébe jutott, hogy az öreg milyen életerős volt, amikor megismerte és látta, hogy most mennyire gyenge.
Az öreg intett neki, hogy hajoljon közelebb, és amikor már teljesen odahajolt a füléhez nyomta a száját szinte úgy kérdezte.
- Hogy van?-
- Minden rendben Apóka. Itt van a közelben és magát akarja látni - súgta vissza a lány.
A Hercegnő érdeklődve nézett rájuk.
- Kiről van szó?- kérdezte.
- Egy közös barátunkról, aki látni akarja Apókát. Itt van a közelben, de bujkálnia kell és nem szeretnénk, ha valaki meglátná - magyarázta a lány.
A nő kiment a folyosóra és a közelben levő szolgálólányt elküldte a konyhába, annyi utasítást adott neki, hogy az egy jó ideig nem jön vissza, majd a lány előtt ment a folyosón, és amikor a nagyteremhez ért és a fiatal férfit elindították az Apóka szobája felé ő végig elől ment és figyelte, hogy senkivel se találkozzanak. Amikor végre szerencsésen átértek a betegszobába megállt a fiatal férfi előtt és a szemeiből ömleni kezdtek a könnyek. Álltak egymással szemben az Apóka ágya mellett és sírva borultak egymás nyakába.
- Kicsi fiam! Kristófkám! – sírta az asszony és ölelte, csókolgatta a fiatal férfit, aki szintén sírt.
- Édesanyám! Drága Édesanyám! – Annamária szemei is könnyesek lettek, és amikor ránézett az öregre az is sírt.

A boldog egymásra találás anya és fia között nagyon megható volt. Apóka elmondta az asszonynak, hogy amikor észlelte, hogy a kis Erzsébetet megmérgezték biztos volt benne, hogy ezt akarták tenni Kristóf Úrfival is, és őt nem engedte enni és inni sem, hanem elszöktette az erdei házukba, és a faluban aznap meghalt kisfiút hagyta az ágyában, akit aztán az asszony eltemetett és akiről mindenki azt hitte, hogy az ifjú herceg.
- Édesanyám, szeretném neked megmutatni, azt a lányt, akit szeretek - fogta meg a lány kezét Kristóf.
- Különleges lány - mondta az asszony és ölelte meg kedvesen a lányt. - Nem is gondoltam, hogy ilyen boldogság ér ezen a napon, hogy a fiam mellett egy lányt is visszakapok.
A fiatal férfi az öreg mellé ült az ágyra és simogatta az arcát.
- Fáj valami Apóka?- kérdezte.
- Semmi fiam, csak nagyon gyenge vagyok. Elhagyott az erőm - nyugtatta az öreg.
Kristóf és Annamária a Hercegnő segítségével hagyták el a kastélyt és tértek vissza a faluba. A fiatal férfi elmondta Tamáséknak, hogy el fog utazni valahová külföldre és nem követeli vissza a trónt. Soha többé nem akar senkit bajba sodorni. Szerette volna Annamáriát is elkérni a szüleitől, de a bizonytalanba nem akarta magával vinni a lányt. Nem tudott neki semmit fölajánlani. A hercegnő könnyes szemmel búcsúzott a fiától. Szerette volna, ha az ő egyik vidéki birtokára vonul el, ahol senki sem talál rá.
A fiatalok már közel jártak a faluhoz, amikor lódobogást hallottak a hátuk mögött. A lány félve nézett föl a hatalmas lovon ülő férfira.
- Hová szökik a menyasszony? – a várúr ült a lovon és a hangjában gúny volt.
A lány pillanatok alatt kigondolta a kiutat szorult helyzetükből.Tudta, hogy a férfi azt hiszi, hogy ő Bernát úr menyasszonya és most azt hiszi egy falusi fiatalemberrel szökik el éppen. Próbálta hát ebben a tudatban megerősíteni.
- Kérem Uram, ne áruljon el! - könyörögve nézett a férfira és közben erősen szorította Kristóf kezét. –Bernát Úr öreg és én szerelmes lettem másba.-közben a szerelmére nézett.Látta, hogy a fiatal férfi megértette mit is akar elhitetni a lovassal.
- A Hercegnő tudja, hogy eljöttél? –kérdezte az komoran.
- Igen, és áldását adta ránk. Azt mondta a szerelem mindent legyőz. –
- Ezt mondta? –kérdezte a férfi elgondolkodva.- Na menjetek én nem állok az utatokba, de Bernát Úr arcát nagyon szeretném látni amikor megtudja, hogy a kis menyasszonya megszökött egy suhanccal. – nevette el magát.
Megindultak a falu felé a lovas meg a kastély felé indult. Amikor eltűnt a zsemük elől Kristóf halkan kérdezte.
- Ki volt ez?-
- Édesanyád új férje, akihez hozzákényszerítette Ulászló király. –a lány még mindig szorította a férfi kezét.
Hazaérve a lány az apját kérte, hogy beszéljenek. Az emeleti szobában Tamás izgatottan nézte a lányt. Sejtette, hogy amit mondani fog, az a lánynak nagyon fontos.
- Apám! El kell vinnünk magunkkal Kristófot. Azt mondja, hogy külföldre megy, ahol senki sem ismeri, de ott sem lesz biztonságban, mindig is keresni fogják és ha megtalálják meg fogják ölni.- Tamás most aggódott csak igazán. Ha nemet mond a lánya boldogtalan lesz.
- Na és arra gondoltál már, hogy mit fog szólni a mi világunkhoz? Mit fog szólni Anyád ehhez? Ha minden gondot azzal oldanánk meg, hogy átvisszük a másik világba, akkor annak nem lenne jó vége.-kezdte a férfi.- Jobb lenne neki, ha tényleg külföldre menne.-
A lány könyörgően nézett az apjára, aki ettől teljesen ellágyult.
- Beszélünk Anyáddal –zárta le a beszélgetést.

Amikor lementek akkor látták, hogy vendég érkezett. Bernát Úr állt a fiatalember mellett, aki éppen azt magyarázta, hogy ő nem akar a trónra kerülni.
- Nagyapád azt akarta, hogy az apád legyen az utódja a trónon, akinek ez a cselszövések miatt nem sikerült, most itt a lehetőség, hogy te odakerülj. A főnemesek akik eljöttek mind mellettünk állnak. Erős sereg áll mögöttünk. Ulászló teljesen elszegényedett és utódja sincs.Te életerős, okos és egyenes leszármazottja vagy Mátyásnak. Ki kivánna jobb királyt ? Ne félj a felelősségtől. – az öreg eltökélt volt.
- Nagyapám, maga arra nem gondolt, hogy hány embernek kell meghalnia, ha harcolnunk kell a trónért? –kérdezte a férfi komolyan.Az öreg dühösen legyintett.
- Érted , azért, hogy Mátyás unokája kerüljön a trónra ezrek halnának meg. A nagyapád Mátyás 14 éves alig múlt mikor király lett. Te már érett, tanult ember vagy, aki bölcs és igazságos király leszel.-
Kristóf látta, hogy hiába beszél, mert az öreg már eldöntötte, hogy az ő unokája lesz a trónon. Megadóan lépett oda hozzá.
- Jól van menjünk vissza a kastélyba, bemutatkozom a főnemesek előtt.- egyezett bele Kristóf.
A lányra és az apjára nézett akik éppen beléptek. Tudta, hogy, ha most elmegy a nagyapjával az azt is jelentheti, hogy a lányt nem ölelheti többé. Mosolyogva mutatta be a nagyapjának a lányt..
- Ő az a lány aki Brandenburgi György szerint a menyasszonya nagyapámnak. –az öreg fölnevetett..
- Büszke lehetek, hogy ilyen szép és fiatal menyasszonyom van. –nézett Tamásra akinek az arcáról nem tudott leolvasni semmit.
- Nagyuram remélem, nem fogja a lányom jóhírét lerombolni. –szigorú volt.
- Igérem Tamás Mester, hogy a lánya jóhíre nem fog csorbát szenvedni. Ha az unokám lesz a király, akkor a segítségetekért hálásak leszünk.

Tamás úgy gondolta, hogy Kristófnak inkább nem beszélnek az ő világukról. Jobb, ha ebben a helyzetben ezt nem említik. A lánya erősen szorította a karját és várta, hogy majd ő előhozakodik a témával.
Amikor az idős férfi és a fiatalember már indulni készültek ő még egy percet kért és félrevonta Kristófot.
- Ha bármi nem úgy alakulna, ahogyan nagyapád eltervezte és menekülnöd kell, itt mindig elbújhatsz, na és tudok neked egy olyan helyet ajánlani, ahol senki soha nem talál meg és a lányom is veled lehet.-
- Köszönöm Uram – mondta a férfi és kiment a nagyapja után, aki egyedül jött be a házba, de az utcán várta a kisérete.
Annamária az apjára nézett,majd szó nélkül a férfiak után szaladt.
- Várjanak! –kiáltotta. A két férfi már a kocsi mellett állt és éppen be akartak szállni.
- Az ellenségei azt hiszik,hogy miattam jött ide és ha biztonságban akarnak visszaérni, akkor azt kell hinniük, hogy ez így is volt. Magukkal kell mennem, mintha értem jött volna. Biztosan most is megfigyelnek minket. –az öreg elgondolkodott aztán intett a lánynak.
- Szállj be a kocsiba! –a hangja parancsoló volt. Amikor már a kocsiban ültek, akkor a fiatal férfihez fordult. –Okos lány. Kár, hogy rangon aluli - Kristóf megfogta a lány kezét és megcsókolta. A lány szeretett volna hozzábújni, de tudta, hogy nem tehette.
A kastélyhoz érve az öreg kiadta a parancsot, hogy a lányt kísérjék az egyik emeleti szobába és Kristóf menjen vele a nagyterembe, ahová a vendég urakat is hívatta. Éppen a lépcsőn mentek fölfelé, amikor lovascsapat érkezett Brandenburgi György herceggel az élen.
- Látom Apósuram visszaterelte a báránykáját a helyére. – gúnyosan nézett rájuk.
Az öreg morcosan válaszolt. Most látta csak milyen jó volt, hogy a lányt magával hozta.
- Megvan a korom és a rangom ahhoz, hogy azt válasszam akit kedvem tartja és nekem a kedvem úgy tartja, hogy fiatal és hamvas feleséget válasszak. Minek köszönhetem a látogatását?
- A feleségemet jöttem meglátogatni.
- Hívta magát? Akarja látni magát? – a lovasnak megrándult az arca.
- Megkérdeztetné, hogy fogadna-e a feleségem? – kérdezte.
- Az én házam és én nem akarom, hogy itt maga látogatást tegyen. Ha a felesége hazamegy, majd beszélhet vele. Ha visszamegy - tette még hozzá nyomatékosan. -Távozzon innen. Vendégeim vannak, akikben ellenszenvet vált ki, ha Ulászló bérence megjelenik a házamban.
- Ne felejtse el, hogy a királyáról beszél - a férfi dühös volt, de mégis megfordította a lovát és a kapu felé tartott. – A felszentelt királyáról – ezután elviharzott.
Az öreg befelé tessékelte őket.

A lány nem akart az emeleti szobában maradni, ezért amikor a cseléd kiment ős is kiosont és a nagyterem felé tartott. Az ajtó előtt őrök álltak, akikmek eszükbe sem jutott, hogy beengedjék őt. Toporgott még egy ideig ott, aztán befordult a női lakosztályok felé és kereste a Hercegnőt.Remélte, hogy az idős nő majd segít neki bejutni a nagyterembe. Az egyik ismerős cselédlány jött éppen vele szemben, akit megkért vezesse őt a Hercegnőhöz.Az idős nő aggódva állt az ablaknál.
- Brandenburgi György nem ilyen engedékeny.Biztosan nem ment el. Itt várakozik a közelben és a kémei a házban hallgatóznak. –megfogta a lány kezét.
- Aggódom a fiamért! – suttogta a lánynak,mint aki attól fél itt is kihallgatják. Annamária próbálta megnyugtatni.
- Nem lesz semmi baj. Kristóf tud magára vigyázni.-aztán még megkérdezte- Apóka hogy van? –
- Gyenge, már alig lélegzik. Remélem még megéri,hogy a nevelt fia király lesz.- aztán a lányhoz hajolt és újra súgta- Bevallom én nem örülök annak,hogy az lesz, mert nagyon féltem őt. –a lányhoz lépett.-El kellett volna mennie a fiammal, akkor biztonságban lenne, mert itt nem tudnak róla, de ha most apám bemutatja, akkor abban a pillanatban nagy veszély leselkedik rá.
Annamária ugyanígy gondolkodott.Féltette Kristófot és szerette volna biztonságban tudni és főleg tudni azt mi van vele.
- Segítsen, hogy láthassam mi történik a nagyteremben.- kérte az asszonyt.
- Van egy kis helység a terem mögött, ahol van egy rácsos ablak, ahonnan be lehet látni a terembe- fogta meg a kezét a nő- jöjjön, beosonunk oda és megnézzük mi történik.- halkan beszélt, majd elküdte a cselédet és amikor az kiment ők is elindultak.
A nő ment elől és a lány szorosan mögötte.Amikor a nagyterem előtt meglátták a fegyvesres őröket egy kis oldalfolyosóra fordultakbe, ahonnan a kis alig látható drapériával bevont ajtó nyílt.A Hercegnőnél volt kulcs, amivel nyitotta volna,de az nem fordult el és amikor meghúzta az ajtó kinyílt. Amint léptek be,valaki hatalmas sebességgel rontott ki és sodorta el őket.Az idős nő megtántorodott és ha a lány nem kapja el, akkor el is esik.A támadójuk férfi volt,de mást nem tudtak megállapítani,mert kapucnis köpeny takarta a fejét, ami az arcába volt húzva és elrohant. A nők beléptek a szobába. Annamária szive még mindig nagyon hangosan vert, azt hitte meg is hallják a nagyteremben, ahol éppen nagy csend volt.
Benéztek a kis ablakon és meglátták Kristófot a nagyapja mellett állni és körülöttük a nemesek. Valószínűleg a titkos szobából kiszűrődő zaj miatt hallgattak el.
Bernát Úr katonákat küldött a rejtekhelyhez, akik dobogó lépettek közeledtek.

A Hercegnő még mindig remegve állt a lány mellett, tudta, hogy a kém megszökése nagy veszélyt jelent a fia számára. A katonák, amikor odaértek elirányította őket a köpenyes férfi után. A teremben hirtelen nagy zaj támad. Brandenburgi György Herceg élén katonák csörtettek be és körbevették az urakat. Négy erős katona Kristófot fogta meg és próbálta elvezetni. A két nő rémülten állt ott. Annamária tehetetlennek érezte magát. Rettegett attól, hogy a férfinak baja esik. A Herceg kiadta a parancsot, hogy a hazaárulót vigyék a várbörtönbe.

Annamária ebben a pillanatban vette észre, hogy a hercegnő a nagyteremfelé vezető ajtót nyitja és rohan be a férjéhez, aki a gyermekét akarja börtönbe vitetni.
- Uram- szólt a férfihoz. Annamária ezt a pillanatot használta ki és ment be a nő után, majd fogta meg Kristóf kezét és húzta be magával a kis sötét helységbe.A katonák hirtelen azt sem tudták hová tűntek,mert mindenki a hirtelen feltűnő Hercegnőre figyelt.
Brandenburgi György is a nőt nézte.Szerette és mivel nem tudta elnyerni soha egy percre sem a szerelmét, az elismerését megpróbálta zsarolni és így elérni amit akar.
-Asszonyom?- nyúlt a nő keze után és csókolta meg.A Hercegnő érezte, hogy a figyelmet még mindig magára kell terelnie legalább addig, amíg a fiatalok egérutat nyernek.Örült, hogy a lány ennyire gyorsan kapcsolt és kimenekítette a fiát.
- Drága férjem minek köszönhetem a látogatását? Megigértem, hogy hazamegyek és tartom is a szavam.Pakolok és a vacsorát már Önnel fogom elkölteni. – barátságosan nézett a férfira vagy legalábbis próbált. A Herceg szorította a kezét, majd körülnézett és amikor nem látta a fiatal férfit elkiáltotta magát.
- Utána! Keressék a szökevényt! –Elengedte a nő kezét, meghajtotta a fejét felé és szigorúan beszélt a nővel.
- Nem biztos, hogy hazaérek vacsorára, mert egy hazaárulót kell üldöznöm. –a katonák után kiment a teremből,de az ajtóból még visszaszólt.- Tisztelt Apósom gondolkodjon el, hogy mit mond majd Ulászló királyunknak, aki várja őt audienciára emiatt az összejövetel miatt. A katonáim fogják elkisérni, azonnal indulhat is ne várassa meg a királyt a felszentelt királyt!
A Hercegnő szemeiben könnyek gyűltek.Ilyen kegyetlennek még nem látta a férjét, akihez Ulászló király kényszerítette a férje Korvin János halála után. Brandenburgi György herceg eddig mindig udvarias és szelíd volt vele.
Az apjára nézett, aki látszott, hogy most pár perc alatt éveket öregedett.reggel még bizakodó és boldog öregnek a válla most előreesve, a háta meghajolva az arcán gondokkal teli ráncok, aki nagyon aggódott az unokája miatt.

Annamária erősen fogta a fiú kezét és rohantak kifelé a folyosón.A nagyterem bejárata felé jobbra kellett fordulni ezért a lány balra fordult,majd kinézett az ablakon és meglátta, hogy a kastély hátsó fertálya felé tartanak. A konyha felé pár lépcsőn kellett lemenni,de ők nem fordultak be a helységbe, ahonnan hangok szűrődtek ki, hanem az udvar felé mentek.A lány az istállók felé indult, mert tudta, hogy ott kell lenni hátsó kijáratnak is a mező felé.Amikor kijutottak a veteményesekig láttak néhány embert a kertben dolgozni, akik megálltak és figyelték őket,de nem volt idejük gondolkodni,rohantak az erdő felé.Amikor a fák takarásában voltak a férfi egy pillanatra megállította a lányt és magához húzta.
- Várj kis mentőangyalom! - szólt rá és a haját hátrasimította az arcából.
- Sietnünk kell, mert üldözni fognak – könyörgött a lány lihegve.
A férfi csókot nyomott a lány szájára, majd erősen megfogta a kezét és az ellenkező irányba fordult.
- Erre menjünk, ezt az utat nem ismerik és erre előbb kijutunk a falu felé, bár ott fognak elsőként keresni, de téged hazaviszlek, aztán majd onnan tovább megyek.-
Lihegve értek a hátsó kertjükbe, ahol a férfi el is akart búcsúzni, de a lány nem engedte.
- Be kell jönnöd, beszélned kell az apámmal! –könyörgött neki. – Ő tud neked segíteni!
Amikor a házba léptek a konyhában csak a nagymama volt, akitől megtudták, hogy a lány apja a kastélyba indult a lánya után.Ebben a pillanatban jelent meg az emeleti lépcső tetején a lány anyja Anna.
- Hol jártok ilyen sokáig? Már tegnap vártalak haza titeket apáddal- korholta a lányt.
- Anya! - Borult a nő nyakába a lány- Annyira jó, hogy itt vagy! Segítened kell.Menekülnünk kell, mert Kristófot üldözik!
- Nyugi! - szólt rá az anyja- Nem értek semmit! Magyarázatot kérek!-
- Erre most nincs idő,mert mindjárt itt lesznek a katonák értünk. –közben a férfit az emelet felé terelte.-Magunkkal kell őt vinnünk! -mondta az anyjának és közben a könnyei folytak.
Anna az anyósára nézett, aki aggódva nézett az unokájára.
- Segíts nekik! Tamás a kastályba ment értük, de még nem ért vissza.- tette még hozzá aggódva.
- Gyertek- adta ki a parancsot Anna és már nyitotta is ki a kis emeleti szoba ajtaját.A kép homályos volt. A lányát elindította a fiatal férfival az átjáró felé,de ő nem lépett be.Odaszólt Annamáriának –Maradjatok az átjárónál, ne mozduljatok, amíg mi is át nem érünk.Elmegyek megkeresem apádat. – már indult is vissza a férjét keresni.
Annamária erősen fogta a férfi kezét és együtt léptek át a képen.Érezte, hogy a férfi bizonytalan,mert nem értette, hogyan lehet egy képbe belépni,de amikor a túloldalon kiléptek csodálkozva nézett körül.
-Hol vagyunk? – kérdezte.
- Erre majd később adunk magyarázatot, most várnunk kell a szüleimre. – leültette a férfit a kanapéra, mert a helységet kényelmes nappalinak rendezték be, és hozzábújt. Kristóf átölelte és simogatta a vállát,de közben is a különös szobát kémlelte.


Anna a konyhában már Mihályt és Annát is ott találta, akik aggódva mesélték, hogy a kis Mihály és Tamás a kastély felé vezető útra mentek lóháton, ahol Annamáriát várják. Anna elmondta nekik, hogy a lánya és egy fiatalember már biztonságban vannak és rögtön indult is a férje után. Mihály vele tartott és közben mesélte az eseményeket.
Anna amikor lódobogást hallott boldogan nézett a férfira,de az óvatosságra intette.
- Lehet, hogy a katonák. – fogta meg a nő kezét és húzta az út menti bokrok közé.
A lovasok mikor eléjük értek és elrobogtak mellettük akkor látták, hogy tényleg katonák.
- Tamás és a fiam is elbújtak amikor a lovasok közeledtek.- nyugtatta meg Mihály a nőt.
Már a kastély felé jártak mikor újabb lovascsapat érkezett, akik elől megint elbújtak. A férfi most már nem is ment ki az útra mélyebben húzódtak a fák közé. A nő aggódva súgta a férfinak.
- Hol keressük őket?
- Először figyelünk. Valami történt a kastélyban,azért nem mehetünk közelebb. –
Amikor egy szaladó embert láttak közeledni a kastély felől, Mihály intett a nőnek, hogy maradjon ott elbújva és ő a férfihoz ment.
- Mi történt?- kérdezte. Ismerte az inast látásból, aki szintén megismerte őt.
- Bernát urat elfogatta a veje, György herceg és a király elé vitette. A Hercegnőt a várba kisértette katonákkal. Valakit keresnek a katonáival, aki megszökött. –
- Maga hová szalad? –kérdezte tőle gyanakodva.
- A várba megyek a Herceghez. Fölfogadott inasnak és mivel itt már nincs gazdám, inkább minél előbb odébbállok.
Mihály sejtette, hogy György herceg kémjével beszél, de úgy csinált, mint aki nem is sejt semmit.
- A fiamat nem látta? Az apósommal jöttek a kastélyba néhány szerszámot akartak elvinni.-
- Nem láttam őket - mondta a férfi és már menni is akart,de ekkor hirtelen megroggyant a lába és összeesett. Mihály kapott utána,de már nem tudta megakadályozni ,hogy a földre kerüljön.
- Megérdemelte – hallotta Tamás hangját, aki egy íjat tartott a kezében és közeledett felé.- Ha elengedted volna te lettél volna a következő akit elfogat.
Megölelte Mihályt és aggódva nézett rá.
- Otthon minden rendben?
- Igen. A fiatalok megérkeztek. Annamária és Kristóf átléptek a ti világotokba. A feleséged velem jött megkeresni titeket. –Mihály hol van? –nézett körbe aggódva.
- Az erdei háznál hagytam. Menjünk érte - de a szemével Annát kereste, akit a két férfi egy bokor alján talált meg remegve behunyt szemmel.

Amikor kinyitotta a szemét és meglátta a férjét boldogan bújt oda hozzá. A magas férfi kezei között szinte elveszett a filigrán nő, aki fölemelt és boldogan csókolt.
A kis Mihályt is megkeresték és együtt indultak vissza a házukba.A ház felé közeledve a lovakat a ház udvarán látták.Aggódva léptek be a konyhába.
A katonák teljesen földúlták a házat, ami üres volt.Mihály remélte, hogy a két szeretett nő jól van. A katonák durvák voltak velük. Amikor Annát lökdösték Tamás nem bírt magával és a férfi mögé került egy késsel.A férfi egy hang nélkül terült el, amikor a nyaki ütőeret átvágta.A másik katona éppen hátra akart fordulni és akkor észre is vette volna a társa halálát, de ezt Mihály akadályozta meg egy székkel, amit fölkapott és a katonát fejbevágta. Anélkül, hogy szóltak volna egymáshoz mindenki a lépcső felé indult.
Az emeleti kisszobában a kép nyitva volt és amikor átléptek a szeretteiket ott találták.
Anna és a nagymama, Annamária és Kristóf a kanapén ültek és boldogan ölelték meg a megérkezőket. Amikor a boldog viszontlátás öröme elmúlt elkezdtek tanácskozni, hogy mi is legyen ezután. Az nyilvánvaló volt, hogy Kristófnak maradnia kell.Tamás ült le vele a másik szobában beszélni a lehetőségeiről. Megpróbálta neki elmagyarázni, hogy hová is került. Nem akarta nagyon megrémíteni, de az ő világából jött embernek idecsöppenni ez nagy stresszel jár.
Anna és a kis Mihály haza akartak menni a nagymamával együtt. Megbeszélték, hogy a katonák megölése miatt bajuk lehet, ezért el kell költözniük valahová messzire. Nem tudták, hogy a képet át tudják-e majd telepíteni, ezért úgy döntöttek, hogy leszedik a falról és becsomagolják. Amikor a búcsúzásra került sor mindenki sírt. Féltek, hogy nem láthatják többé egymást és ez a tudat fájt mindenkinek. Tamás megsimogatta az édesanyja arcát és elköszönt tőle. Az idős nő nagyon sírt. Annamária is odabújt a nagymamájához sírva. A kis Mihály Kristófnak nyújtott kezet és fenyegette meg, hogy, ha nem vigyáz a kishugára akkor vele gyűlik meg a baja. Amikor a család eltűnt a képben Kristóf még mindig ámulva nézett utánuk.
- Ne kérd, hogy megmagyarázzuk, mert erre egyáltalán nem tudjuk a magyarázatot.- mondta neki Anna. – De arra kíváncsi lennék, hogy a fiatalembernek miért is kellett elmenekülnie abból a világból és az én kis családom miért is segített neki. – Tamás átölelte feleségét és megcsókolta, de közben Annamária Kristóf mellé állt és a keze után nyúlt.
- Mindent megmagyarázok –kezdte Tamás,de most hagyjuk a fiatalokat beszélgetni.
Kivezette a feleségét a szobából. Annamária a férfival szemben állt, aki az arcát a kezei közé fogta.
- Éreztem, hogy csak boszorkány lehetsz, mert annyira megbabonáztál. – suttogta és közben a lány száját kereste, kóstolgatta. Annamária boldogan csimpaszkodott a nyakába és viszonozta a csókját. Tamás visszalépett.
- Beszélgetést mondtam. Beszéljétek meg, hogyan tovább. Kristóf, az első időkben nagyon ránk lesz utalva, de amint elboldogul egyedül is, elengedjük a kezét és önálló életet élhet.Nem kötelezi senki arra, hogy velünk maradjon. –Annamária ezt ne felejtsd el! –szólt még oda szigorúan a lányának.
- Értem Uram! - szólalt meg a fiatal férfi és elengedte a lányt.

Kristóf megfogadta, hogy a segítője lányát tiszteletben fogja tartani és meghálálja a bizalmát.
Ettől a perctől fogva úgy kezelte a lányt, mint egy védelmező nagytestvér.Próbált magán uralkodni és nem ölelte és csókolta meg többet.Nagyon vágyott a lány érintésére, aki a visszavonulása miatt először nagyon megsértődött, majd belátta, hogy hiába haragszik és kezdett beletörődni, abba, hogy csak testvérként eélhetnek egymás mellett.