Az applikáció

I. AZ APPLIKÁCIÓ
>
Az élet mai tempójában a szülők nehezen találnak időt gyermekeikre. A szülők mindig dolgoznak, a gyerekek pedig vagy az iskolában vannak, vagy a kortársaikkal élnek társas életet. Én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy Annával minden vasárnap délután elmenjünk sétálni a parkba. Talán nem ez a legizgalmasabb dolog, amit ketten csinálhatnánk, de ez egy olyan időszak, amikor elterelhettük a gondolatainkat minden bajunkról, és csak együtt tölthettük: apa és lánya. 
Még csak április volt, de az idő már olyan volt, mintha nyár lenne. Lassan sétálgattunk és élveztük a pillanatot. 
– Kérsz fagylaltot? -kérdeztem.
– Jöhet! Olyan meleg van! -válaszolta.
Elmentünk a fagylaltoshoz, ahol Anna fagyasztott görögdinnye kockákat választott, amiket egyből jóízűen nyalogatni kezdett. Én hagyományosnál maradtam: banánízűt választottam tölcsérben. Leültünk egy közeli padra, hogy nyugodtan tudjunk csemegézni.
– Történt valami említésre méltó az iskolában? – érdeklődtem, bár sejtettem a választ.
– Semmi…. Csütörtökön majdnem elhagytam a telefonomat.
– Ez az említésre méltó dolog?
– Ha nincs nálam a telefonom, úgy érzem, valami fontos hiányzik. Már félúton jártam hazafelé, amikor eszembe jutott, hogy bent hagytam. Vissza kellett fordulnom.
Ezen a ponton, mintha megerősítené Anna szavait, megszólalt a telefonja.
– Látod?
Elolvasta az üzenetet.
– Megfognád egy kicsit? – kérdezte, és felém nyújtotta a telefont.
A képernyőn egy férfi képe volt, de mielőtt elolvashattam volna, mi van még oda írva, ugyanaz a férfi lépett oda a padunkhoz. Nem törődve velem a lányom elé állt, lehúzta a cipzárját és elővette a farkát. Anna eközben a fogaival a pálcikáról a maradék gyümölcsjeget a szájába húzta, amit aztán szélesre nyitott és szopni kezdett.
Én tovább nyaltam a saját fagylaltomat. Anna kék szemei tiszta örömtől ragyogtak, ahogy szopott. Elképesztő, milyen kevés kell egy fiatalnak, hogy boldog legyen. Jómagam már rég elfelejtettem, hogyan lehet minden apróságtól ilyen élénk érzelmeket érezni. Végül néhány nyelés után tisztára nyalta a hímvesszőt. A férfi visszatette a nadrágjába, és továbbment. Anna felém fordult, és sugárzó mosollyal azt mondta:
– Isteni finom!
– Basszus ..a görögdinnye és a sperma keveréke olyan perverzió, amelyet fel nem fogok. -mondtam elfintorodva.
– Mert már túl öreg vagy. – felelte és megnyalta ajkait.
Közben végeztem a saját fagyimmal.
– Egyébként ki volt ez a fickó? Ismered? – kérdeztem.
– Még sohasem láttam. Nem hiába van mindig nálam a telefonom.
Visszavette tőlem a készüléket.
– És hogyan működik a dolog? – kérdeztem.
– Ez egy új, felkapott alkalmazás – a Satisfi. A férfi megnézte, hogy nincs-e a környéken valaki, aki szeretné, ha a szájába élveznek. Az app azonnal közölte vele, hogy itt vagyok. Nagyon kényelmes. – magyarázta Anna.
– Tehát egy alkalmazás alkalmi szopás kereséséhez? 
– A pillanatnyi késztetések kielégítésére. Amikor vissza kellett fordulnom a telefonért, nagyon elegem lett a járkálásból. Amikor másodszor mentem haza – már a telefonnal –  leültem egy padra és kértem egy talpmasszázst. Szinte azonnal megjelent egy hozzám hasonló korú srác és mindent megtett értem.
– De ha nem hagytad volna el a telefont, nem lett volna rá szükséged. – mutattam rá.
– Hát... végülis nem. De ki tudja, mire vágyhattam volna még. Vagy valaki kívánhatott volna valamit tőlem. Szinte bármi kérhető.
– Azt mondod, hogy bármi? – kérdeztem, és elővettem a saját telefonomat. 
– Mi volt az alkalmazás neve? Satisfy?
– Igen, de “i” vel. Satisfi. „Satisfy” plusz „wifi”. – felelte Anna.
Az útmutatásával megtaláltam az alkalmazást, és letöltöttem. Anna lefotózott a profilomhoz. Most már csak azon kellett gondolkodnom, hogy mit kívánjak. Kezdetnek úgy döntöttem, hogy valami könnyebbet választok, csak próbaképpen. Például egy szopást. A vizsgált távolságot nagyjából úgy állítottam be, hogy a parkon belül maradjon.
– Hm.. – mondta Anna, miközben a telefonja vibrálni kezdett.
Nálam megjelent egy kép róla a kijelzőn.
– Ez így nem izgalmas. Ezt applikáció nélkül is bármikor kérhetem tőled. – mondtam. 
– Akkor találj ki valami eredetibbet! – tanácsolta.
Ettől függetlenül letérdelt elém, lehúzta a nadrágomat és lendületesen szopni kezdte a farkamat. Bal kezemet a fejére tettem, hogy irányítsam a tempóját, jobb kezemmel pedig elkezdtem lapozni a csodálatos alkalmazás opciói között. Vegyesen voltak olyan dolgok, mint szex kutyával, könnyed társalgás, és még házasság is. Valóban lehetséges ez – pillanatnyi késztetésre, amíg a halál el nem választ? 
Az élvezetes szopás közben majdnem teljesen elfelejtettem, hogy valami extrát keresek, amit Satisfi-ben rendelhetek. Az elélvezés határán álltam, de nagy akaraterővel visszafordítottam a tekintetemet a lányomról a kijelzőre. Mi lenne ha…? Nem, az nem lehet. De egy próbát megér. A listában való lapozás helyett egyéni keresést adtam meg. 
Először nem történt semmi. Arra gondoltam: hát persze, hogy nem, mire is számítottam. De ekkor sípolt a telefon. És egy lány képe jelent meg a képernyőn. Abban a pillanatban nem tudtam magam többé visszafogni és beleélveztem Anna szájába.
- Hú..ez csodálatos … többet adtál, mint az a férfi az előbb! -mondta, amikor újra lélegzethez jutott.
Körülnéztem a képen látható lányt keresve. Az egyiknek hasonló arca volt, és a haja is ugyanolyan fekete volt, csak rövidebb. Bár a fotón látható lánynak sápadt arca volt, ez pedig már mélyen barnított. De ki tudja, mikor készült a profilkép? A tér másik oldalán lévő padon egy másik lány ült fehér blúzban és majdnem térdig érő bézs szoknyában. Elgondolkodva rajzolt valamit egy stílussal a táblagépén, amikor az sípolt. Amikor megnézte az értesítést, elmosolyodott és körbenézett. Találkozott a tekintetünk. Nem tudtam tovább várni, ezért felálltam a padról, és elindultam felé. Ő is felállt és vidáman felém indult. Amikor találkoztunk úgy öleltük meg egymást, mintha régi barátok lennénk, akik tíz éve nem látták egymást. 
Szerencsére a nadrágszíjam vászonból készült és nem bőrből. Könnyen fel tudtam vele akasztani egy közeli faágra. Zihálni kezdett a meglepetéstől, és kicsit pánikba esve megpróbálta kinyújtani a kezét az övért, hogy enyhítse a szorítást. Hátráltam egy lépést, és csodáltam a kétségbeesett próbálkozását, hogy kiszabadítsa magát. Annyira őszintén szeretett volna élni, és olyan őszintén örült, hogy fájdalmasan meghalhat egy idegen pillanatnyi mulatságáért. És az a szerencsés idegen történetesen én voltam.
A farkam ismét azonnal ágaskodni kezdett. Soha nem voltam még izgatottabb. Elővettem és csak a lány szoknyája maradt az útban. Már épp érte akartam nyúlni, de elterelte a figyelmemet a lányom hangja, aki odajött hozzánk.
– Szia Júlia! Apa mit írt be a Satisfi-ba, hogy felakaszthatott? - kíváncsiskodott Anna.
– ‘Snuff’ – válaszoltam Júlia helyett. 
– Bár magam is meglepődtem, hogy talált valakit… Ismered ezt a lányt? –folytattam.
– Persze. A művészeti tagozatra jár.
Micsoda véletlen! Azt hittem, lehetetlen még jobban felizgulni, de a farkam szinte szétrobbant gondolattól, hogy nem akármilyen véletlen lány lóg előttem, hanem a lányom ismerőse. Amíg Júlia figyelme a vászonövre koncentrálódott és nem rúgott erősen, kihasználtam az alkalmat, és lehúztam a szoknyáját. Nem vettem le egészen, hogy amikor megint elkezd kapálózni, a szoknya valamennyire összefogva tartsa a lábát.
Szerencsére a Júlián nem volt bugyi a szoknyája alatt, én pedig készen álltam a fő eseményre. De a lány hasítékából egy kis műanyag cső állt ki. Megijedtem. Mi az ördög ez? Be kell csúsznia a húgycsövembe, amikor megbaszom? Ez valami manapság népszerű dolog a fiatalok körében?
– Ó, … elvehetem a nyalókádat? Amúgy sem lesz rá szükséged. – kérdezte Anna. 
Júlia hirtelen megnyugodott – észrevette és felismerte Annát. Még mosolygott is rá, és valami érthetetlent sípolás jött ki belőle.
– Köszönöm! Én is szeretlek!  – mondta Anna, mintha velem ellentétben láthatóan megértette volna.
Ó, ez nagyon édes!
Anna kihúzta a csövet a hüvelyből, és tényleg egy közönséges nyalóka volt. Nekem meg már milyen gondolataim voltak! Mivel végre nem volt akadály, a kezeimet Júlia oldalára tettem, és a farkammal megcéloztam a punciját. Ó, milyen izgató volt! A hüvely önmagában is feszes és kellemes volt, de hozzáadódott még az egyedi érzés, ahogy a falai a farkam körül szorulnak a végzetes görcsökben.
– Uh, ez citromos. Nem szeretem… – mondta Anna, miután megkóstolta a nyalókát.
– Akkor én átveszem! – mondtam.
– A tied! – mondta és átnyújtotta.
Én sem voltam nagy rajongója a citrom ízének, de megédesítette a gondolat, hogy honnan jött… sajnáltam, hogy Anna már lenyalta róla Júlia puncijának ízét. 
Tovább dugtam Júliát. Ő átkarolt a karjával, és amikor a szoknyája végül lecsúszott a lábáról, a lábait is körém fonta. Vagy a szenvedély rohamában, vagy támaszt próbált találni. Ez persze csak meghosszabbította a szenvedést, de az élvezetet is. Az ő élvezetét is. A szeme ugyan kísértetiesen ki volt kerekedve, a nyelve pedig kilógott, de a hasítéka annyira nedves volt, hogy szinte fröcskölt.
– Gyönyörű vagy! – suttogtam a fülébe és a számban félretolva a nyalókát megcsókoltam a homlokát. 
Júlia fájdalmas fintora a kéj arculatává változott. Végtagjai erősebben tapadtak hozzám, mint korábban, és a hüvelye szorgalmasan szorítani kezdte a farkam. Ettől én is elélveztem és hatalmas spermaadagot lövelltem bele. Életem legjobb orgazmusa volt. Abban a pillanatban megértettem Júliát, mert akkora eufória fogott el, hogy közben egyáltalán nem érdekelt, ha abban a pillanatban véget ért volna az életem. Semmi más nem számított, csak az a mindent elsöprő érzés. És milyen érzés lehetett ez Júliának? Az orgazmusa végén ő is véget ért. Annyi minden kimaradt neki az életből, de a vég pillanatában sem volt megbánás a tekintetében. Az én orgazmusom is véget ért, de az életem nem. A farkam éppúgy ernyedt el, mint Júlia teste, de az én eufória érzésem az övétől eltérően fokozatosan elhalványult, és visszaadta az elmém tisztaságát. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen könnyen feladjam az életem egy pillanatnyi boldogságért. Megvan a munkám, a feleségem... és természetesen a legfontosabb – a lányom. Anna mindennél drágább nekem Ha ő nem lenne…
Júlia puncijából bőven csöpögött a nedvével kevert spermám. Annának nem kellett biztatás. Azonnal egykori barátnője szeméremajkaira tapadt az ajka és falni kezdte a finomságot.
– Mi az? – kérdeztem, amikor észrevettem a táblagépet a kezében.
– Júlia rajza… Hát nem jól néz ki? – válaszolta egy pillanatra abbahagyva a nyalogatást.
A tableten a park rajza volt, ahogyan a padról nézve látszott. Még a fa is ott volt, ahová felakasztottam.
– Gyönyörű! Nagyszerű művész lett volna. – mondtam.
Visszaültem a padunkra, és hamarosan Anna is odajött. Leült mellém, és miközben végeztem Júlia nyalókájával, felkapta a tabletet, és elkezdet a barátnőjével kiegészíteni a rajzot, ahogy az a fáról lógott.
– Mit mondtál, hogy hívják ezt a lehetőséget a Satisfi-ban? – kérdezte.
– Snuff. – emlékeztettem.
– Snuff… Nekem is ki kellene próbálnom!
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
II. A GYŐZTES MINDENT VISZ
>
A nézők mormogása visszhangzott a meleg levegőben. Ez volt a leány tenisztorna zárómérkőzése, és érezhető volt a feszültség. Két lány állt a pálya ellentétes végén, homlokukon izzadság csillogott, kezük ütőkre szorult. Az állás döntetlen volt, és most minden pont számított. Az egyik oldalon Anikó nyugodt és összeszedett volt a nyomás ellenére. A másik oldalon Daniella állt. Heves és eltökélt volt, minden mozdulata lángoló győzelmi vágyát tükrözte.
Az utolsó menet brutális volt. Daniella minden ütésre kiugrott, cipői csúszkáltak a pályán, izmai égtek. Anikó kisebb lendülettel mozgott, ütései kimértek és pontosak voltak. A közönség visszatartotta a lélegzetét, ahogy a labda ide-oda repült, egyre gyorsabban és gyorsabban, míg végül…
Daniella lemaradt. A labda éppen súrolta a hálót és lelassulva elérhetetlen távolságban a földre esett az ő oldalán. A meccs véget ért. Anikó nyert.
Egy pillanatig nem volt más, csak csend. Daniella meredten bámult a labdára, mellkasa zihált, a veszteség hullámként csapott át rajta. Azután térdre rogyott és ütője a földhöz csapódott. Forró és fékezhetetlen könnyek szöktek a szemébe. Olyan közel volt a győzelem. Olyan közel.
A tömeg éltetni kezdte Anikó-t, de ő alig hallotta őket. Tekintete Daniellán maradt, aki egyedül térdelt a salakon és válla remegett, ahogy zokogott. Az oly keményen kiharcolt győzelem valahogy nem volt igazán kielégítő. Anikó habozott, majd letette az ütőjét, és átment a pálya másik felére. Daniella nem nézett fel, amíg Anikó egészen ott nem volt előtte.
– Ne sírj… – mondta Anikó halkan, és lekuporodott mellé.
Daniella csak pislogott rá, és kipirult arcán könnyek csordultak.
– Én… vesztettem.. – zokogta megtört hangon.
– Csodálatos voltál. Őszintén szólva azt hittem, nyerni fogsz. Nagyon féltem tőled. – mondta Anikó gyengéden.
Daniella zokogása kissé elcsendesedett, ahogy hitetlenkedve nézett Anikóra.
– Ezt csak úgy mondod!
– Nem! Te voltál a legkeményebb ellenfél, akivel valaha szembenéztem. Erősebben hajtottál engem, mint bárki más. Nem hiszem, hogy összejött volna, ha nem nyomsz ekkora erővel. – erősködött Anikó.
Daniella megtörölte a szemét. Lélegzete még mindig remegett, de zihálása lassabb lett. Anikó kinyújtotta felé a kezét. Daniella egy pillanatig habozott, de aztán elfogadta.
– Gyere! Vár a díjátadó. Menjünk együtt! – mondta Anikó halvány mosollyal.
Daniella szipogott, és gyenge mosolyt villantott vissza. Anikó talpra segítette, és együtt, kéz a kézben sétáltak az emelvény felé. A tömeg ismét ujjongott, ahogy látták a rivalizálás valami szelídebbé változását.
Daniella tekintete az oszlopot kereste, miközben fellépdelt a lépcsőn. Ott állt az emelvény közepén. Derékmagasságú és sima. Amikor felértek a pódium tetejére, Anikó segített Daniellának meztelenre vetkőzni. Egy asszisztens az alacsony oszlophoz vezette a lányt, aki ott letérdelt.
A fa meleg volt a naptól, és szinte erotikusnak tűnt, ahogy csupasz mellei szétváltak körülötte. Kötelekkel erősítették az oszlophoz. Egy a térdei körül, egy másik pedig a felsőteste körül ment át. Ezután kezeit a bokájához kötözték. A feje szabad volt, az oszlop teteje közvetlenül a nyaka alatt végződött. Mohón körülnézett. Ha ez az utolsó alkalom, hogy bármit is láthat, mindent látni akart.
Sajnálta azokat a dolgokat, amelyekről lemarad. Egy szerető… soha nem érezte egy igazi szerető érintését. Szűzen és csókolatlanul hal meg. Gyerekek… Soha nem éli át a szülés fájdalmát és annak örömét, ahogy gyermekei növekedését nézheti. Az évszakok váltakozása, a nyári záporok illata, a meleg tavaszi szellő... Semmi más nem várt a jövőjében, csak egy lepel és a hideg föld.
Aztán valaki mögé lépett. Nyakára puha selyemzsinór került. Az asszisztens halk suttogása a fülében azt mondta neki, hogy lélegezzen ki, és tartsa úgy, amíg bírja. Utolsó lehelete elhagyta a tüdejét, és ellenállt a lélegzetvétel késztetésnek, ameddig csak tudott. Azután amikor elhatalmasodott rajta a késztetés, és megpróbált belélegezni, a korábban puha zsinór mintha feszes acéldróttá vált volna, ahogy Anikó kezei meghúzták. A torkát elszorító zsinór megakasztotta a levegőt, aminek be kellett volna jutnia. A pulzusa a fülében dobogott, miközben a szíve próbálta áterőltetni a vért a fojtózsinóron.
Majd az is elhallgatott, ahogy Anikó még szorosabbra húzta a zsinórt. Daniella teste megpróbált hátra mozdulni, hogy kikerüljön a selyem fojtásából, de a kötelek és az oszlop megakadályozta a próbálkozását. A lány feje hátrahajlott, és a teste ívbe feszült, amennyire csak lehetett. Szeméremdombja az oszlopnak csapódott, finom punciszőre pedig tovább csiszolta azt a helyet, ahol a korábbi mások már fényesre koptatták a fát.
Ezt a testhelyzetet tartotta egy darabig, megfeszült izmokkal, és haszontalan erőfeszítéstől remegve. Azután visszaereszkedett. Teste elvesztette merevségét, ahogy a zsinór végezte a munkáját. Anikó még mindig szorosan tartotta, de érezte, hogy az élet elszáll ellenfeléből. Daniella szája tátva maradt, ahogy a szemei kifordultak. Azután következett egy utolsó erőfeszítés, egy utolsó görcs, ami kimerítette az utolsó tartalékait, és mozdulatlanná tette.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
III. EGY MŰVÉSZ KÜLDETÉSE
>
A stúdió fényeinek meleg ragyogása tükrözte a reggeli tévéműsor élénk energiáját. A házigazda, egy karizmatikus nő, barátságosan mosolyogva, előre hajolva fogadta vendégét. Vele szemben ült Laura, a merész munkáiról ismert fotós.
– Üdvözöllek Laura! – kezdte a műsorvezető, láthatóan lelkesedve. 
– A legújabb fotókiállításod felpörgette a várost. Az emberek sorba állnak, hogy megnézzék! Mi inspirált, hogy egy ilyen nyers és erőteljes témával – a fiatalok kizsákmányolásával és az ellenük tett erőszakkal – szembesítsd a világot?
Laura arckifejezése szelíd volt, de hangja meggyőződést hordozott. 
– Ez egy szívemhez közel álló téma. Túl sokáig figyelmen kívül hagyták vagy lekicsinyelték ezeket a kérdéseket. Szembesíteni akartam az embereket a valósággal, bármilyen kényelmetlen is legyen az. A fényképeimnek az a célja, hogy elgondolkodtassanak, és remélhetőleg cselekvésre késztessenek.
A házigazda elgondolkodva bólintott. 
– Az biztos, hogy a képeid provokatívak. A reakciók hevesek voltak – egyesek megtapsolnak a bátorságodért, míg mások megdöbbentőnek találják a képeidet. Mit gondolsz a vitáról?
– Ez elkerülhetetlen reakció. Ha az emberek bizonytalannak érzik magukat, az azt jelenti, hogy odafigyelnek. Nem az a célom, hogy valami könnyen megnézhető dolgot alkossak, hanem az, hogy rávilágítsak azokra az igazságokra, amelyek elismerést követelnek. A változás a tudatossággal kezdődik. – válaszolta Laura.
– Úgy értesültem, hogy valami újon dolgozol – egy performanszon a közelgő művészeti fesztiválon. Tudnál erről mesélni?
Laura arcán izgatottság és eltökéltség keveredett. 
– Igen, néhány héten belül valóban bemutatok egy performanszt. A performansz művészetének még közvetlenebb érzelmi hatása lehet, mint a fotózásnak. Magával ragadó és közvetlen, és úgy gondolom, hogy ez a tökéletes médium a következő projektemhez.
Laura mellett ült a lánya, csillogó szemekkel és meleg mosollyal. A házigazda felé fordult. 
– Ma egy nagyon különleges vendéget hoztál magaddal. Szia! Mi a neved?
– Emma. – válaszolta a lány félénken.
A házigazda közelebb hajolt, és meleg és bátorító hangon azt mondta:
– Úgy hallom, segíteni fogsz édesanyádnak a performanszban. Milyen érzéseket kelt ez benned?
Emma szinte ragyogott. 
– Nagyon izgatott vagyok! Szeretek segíteni anyának, és úgy gondolom, hogy nagyon fontos, amit csinál. Csodálatos, hogy részese lehetek a művének!
Laura a lánya vállára tette a kezét, és büszkeség látszott a szemében. 
– Emma alapvető része ennek a projektnek. A munkám során feltárt kérdések mélyen személyesek, és az ő részvétele még erősebbé teszi az üzenetet. Ez egy módja annak, hogy megmutassuk, hogy ezek a problémák nem elvont dolgok – valódi embereket, családokat és gyerekeket érintenek. -mondta.
A házigazda mosolygott és nyilvánvalóan lenyűgözte a művészi meggyőződés. 
– Ez hihetetlenül megindító. Adnál egy kis ízelítőt, hogy mit fog tartalmazni a performansz?
Laura ajka csintalan mosolyra görbült. 
– Szeretnék, de azt hiszem, az a legjobb, ha inkább meglepetésnek tartom. A hatás akkor lesz a legerősebb, ha hirtelen derül ki.
– Hát legyen! Bármi is legyen az, biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan hatásos lesz, mint a fotóid! Laura, nagyon köszönjük, hogy ma csatlakoztál hozzánk, és sok sikert a performanszhoz! – mondta a műsorvezető.
– Köszönöm! – felelte Laura melegen.
A házigazda Emmához fordult. 
– És sok szerencsét neked is!. Úgy érzem, hogy csodálatos munkát fogsz végezni!
– Köszönöm! – mondta Emma, és elmosolyodott.
A szegmens végén a műsorvezető megszólította a nézőket: 
– Egyelőre ennyi! Maradjanak velünk a további inspiráló történetekért a reklámszünet után!
.
A szép fakereszt csak néhány napja készült. A puha, friss fenyődeszka édes parfümje még mindig érezhető volt. Az anyja megkérte Emmát, hogy feküdjön rá, és emelje a fenekét a levegőbe.
– Maradj így, és ne mozdulj! – mondta Laura.
Azután addig korbácsolta a lányt, amíg Emma rekedtre nem kiabálta a torkát. A lány fenekét és hátát vörös, vérző zúzódások borították. Amikor a hangja rekedt lett, a verés abbamaradt. Laura vízzel kínálta a lányát, és torokfájdalmat csillapító cukorkát adott neki. De ez csak a kínzás kezdete volt. Laura elővett egy sóval teli tégelyt, és elkezdte beszórni a fehér kristállyal a lány csupasz és vérző hátát. Újabb sikoltozás kezdődött. A kezdeti és hangos bevezető után ez a sikoltozás kevésbé volt heves. A fájdalom nem volt olyan erős, mint amikor először találkoztak sóval a sebei.
Ezután Emma kapott egy kis pihenőt, majd az anyja megkérte, hogy feküdjön a hátára a kereszten. Laura egy tekercsből szögesdrótot húzott ki, amivel a kereszthez kötötte a lányt. Ezután előkerült a nagy acélszögeket tartalmazó doboz. A tehetetlen lány szeme tágra nyílt, amikor meglátta a szörnyű szögeket, amiket rövid időn belül használni fognak rajta. De képtelen volt bármit is tenni ellene. Nem volt sem energiája, sem szabadsága a mozgáshoz. A szögesdrót a kereszthez kötötte, és megakadályozott minden mozgást.
Emma hitetlenkedve bámulta a hatalmas tüskét, amit anyja a csuklója fölé helyezett. Nem hitte el, hogy önként jelentkezett erre a különleges eseményre. Olyan jó ötletnek tűnt, hogy egy ilyen fontos esemény miatt keresztre feszítsék, és minden barátja és rokona annyira büszke volt rá. Hercegnőnek érezte magát, a világ legszebb lányának. De most a fájdalom elviselhetetlen volt, és félt, mert tudta, hogy még pokolibb kín várja, ahogy azokat a hatalmas szögeket beleverik.
Hirtelen megérezte, hogy a hideg fémszöget átütik a csuklóján. A fájdalom borzalmas volt, és az egész testét átjárta. Remegett és sikoltott, amikor a második szög a másik csuklójába hatolt. Jeges érzés futott végig a gerincén, és érezte, hogy lassan elnyeli az egész testét.
Aztán hirtelen elmúlt a fájdalom, és egy furcsa, ismeretlen érzés váltotta fel. Valójában egész kellemes érzés volt. Emma arra gondolt, hogy vagy megőrült, vagy meghalt. De ez távolról sem így volt. Még mindig nagyon is élt, de a teste már eleget szenvedett a fájdalomtól és a bántalmazástól. Elzárkózott minden nem kívánt érzés elől. Még mindig érezte az őt érő kínt, de annak intenzitása miatt a fájdalomidegek túlterhelődtek a testében, és nem tudta többé érzékelni az erős fájdalmakat. A fájdalom még mindig ott volt és érezhető volt, de az agya az erősebbeket figyelmen kívül hagyta, és a legtöbb esetben más érzésként értelmezte.
Emma kezdte élvezni a kínzást, és nagyon felizgultnak érezte magát. Amikor egy újabb szöget vertek a bokájába, felsikoltott a kéjtől, és hatalmas orgazmus hullámzott végig az egész testén. A lány nyugodtnak és nagyon boldognak érezte magát, amikor érezte, hogy emelik a keresztjét.
Elernyedt a kereszten, és a napsütést élvezve egy darabig lassan melegítette a testét, amikor megérezte, hogy valami bökdösi a punciját. Egy tüskés rúd volt, amit Laura a szeméremajkaihoz dörzsölt, és lassan belenyomta a hüvelyébe. Emma halkan felnyögött, ahogy szeméremajkai szétnyíltak, miközben a rúd feljebb és mélyebbre tolódott a punciján át a méhébe.
Egyáltalán nem volt fájdalmas. Inkább úgy érezte, mintha egy extrém méretű hímvessző teljesen kitöltötte volna. A rúd elhaladt a tüdeje mellett, és a nyelőcsőhöz közeledett a torka alsó részén. Emma kissé hátrafeszítette a hátát és öklendezni kezdett. Ez volt az egyetlen mozdulat, amit a kötelékei megengedtek. Egy újabb enyhe nyomás hatására a rúd hegye szétfeszítette az állkapcsát és kibújt a szájából. A lányt tökéletesen keresztre feszítették és felnyársalták.
Már csak egy tennivaló volt hátra. Az utolsó kegyetlenség, ami kicsi, törékeny testére várt. Laura éles kést vett elő, és nekilátott. Emma érezte, hogy a penge hideg acélja megérinti a hasát, és újabb borzongás futott végig a gerincén. Olyan kéjes érzés volt, hogy remegett az izgalomtól. Csak azt bánta, hogy nem tudta mozgatni a kezét, hogy közben megdörzsölje a csiklóját. A kés úgy haladt a hasfalában, mint a vajban. Érezte, hogy kitüremkednek a belei. Még néhány vágást érzett, amitől a hasán levő nyílás szélesebbre tárult, hogy minden belsősége kiessen.
Az anya-lánya páros csendes, büszke pillanatot élt meg – egybe forrva és átadva magukat a művészetük mögött meghúzódó szenvedélynek.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
IV. CÁROK
>
Petya fejest ugrott, és a víz alatt úszni kezdett a túlsó part felé. Egy lélegzetvétellel már sikerült keresztben átúsznia a kis tavat, így most megpróbálta hosszában. Eleinte úgy tűnt, hogy egész jól megy. Ám amikor a felszínre bukkant levegőt venni, csalódottan tapasztalta, hogy csak a tó közepén van. Ami végülis érthető volt, mert észrevehetően hosszabb volt, mint széles.
– Helló! – hallotta hirtelen valahonnan oldalról.
A fiú a hang felé fordult, és egy lányt látott a parton állni. Ez volt a harmadik nyár, amióta a szülei itt vettek egy kis faházat, de most először találkozott valaki mással a tavon. Egy meglehetősen félreeső hely volt az övék a nyaralótelep legszélén. Talán a lány családja is új tulajdonos itt?
– Helló! – kiáltott vissza Petya, amikor az úszás után kifulladva sikerült újra elég levegőhöz jutnia.
Mivel a fél tavon átkiabálás nem különösebben kedvez a beszélgetés fejlődésének, a fiú a part felé kezdett úszni, ahol a lány állt. Az nem vesztegette az időt és vetkőzni kezdett.
– Mi a neved? – kérdezte a lány, és a földre dobta a pólóját.
– Petya. – válaszolta a fiú.
– Én Nora vagyok. – mutatkozott be a lány, miközben levette a farmernadrágját.
– Nora? – ismételte meg a fiú a szokatlan nevet.
– Nos, a teljes név Eleanora. – válaszolta a lány tétován. 
A saját neve miatt zavarba jött, ugyanakkor gátlás nélkül vált meg a bugyijától.
– Gyönyörű név! – mondta Petya.
– Szerintem túl fellengzős. Úgy nézek ki, mint egy Eleanora?
Petya addigra már elég közel úszott ahhoz, hogy derékig álljon a vízben, és közelebbről is szemügyre vegye az immár meztelen lányt. Sötét bőrű, lapockáig érő fekete haja és fekete szeme volt. Biztos valahonnan délről származik. Ami a nevét illeti, Petya ezt mondta:
– Legalább nem lehet összetéveszteni senki mással. Velem együtt három Petya van az osztályunkban. A tanárok ezért I. Péternek, II. Péternek és III. Péternek hívnak bennünket.
Nora megvonta a vállát.
– Ez rossz? Olyan vagy akár egy cár!
– Talán az elsőnek jó. De én vagyok a második. – válaszolta Petya.
– Nos… ő is egy cár, nem? – kérdezte Nora bizonytalanul.
Azután a víz felé futott és fejest ugrott. Elúszott Petya mellett, mielőtt feljött.
– Technikailag ő is egy cár… – sóhajtott Petya.
Megfordulva követte a lányt, és lassan elindult felé a fenéken lépdelve. 
– …csak meghalt fiatal korában.
– Akkor neked is meg kellene halnod! – javasolta Nora.
– Miért kellene? – kérdezte a fiú meghökkenve.
– Mert ettől egy Petyával kevesebb lenne az osztályban. – magyarázta Nora. 
– Hm.. Tényleg kevesebb lenne, az biztos. – mosolyodott el Petya.
Nóra odaúszott a fiúhoz, aki addigra már mellig gázolt a vízbe, és odaállt mellé.
– Gyere, segítek! – mondta.
Kezeit a fiú vállára tette, és szelíden térdelésbe nyomta, hogy a feje a víz alá kerüljön.
„Jaj… ezt komolyan gondolja?” – gondolta Petya.
Ő csak viccesen értett egyet az állítással. Mondta valahogy, hogy beleegyezik? Úgy értette, hogy így kevesebb Petya lenne az osztályban, de nem arról volt szó, hogy valóban megteszi. De egye fene. Nora segít neki. Nem igazán ismerték egymást – csak egymás nevét kérdezték meg, de most már segít neki megölni magát, mintha a saját testvére lenne. Így csinálják délen?
A fiú tüdeje egyre jobban égett. A víz alatt átölelte Norát, és hozzászorította magát, mielőtt be merte volna lélegezni a vizet. Fúj, de undorító volt! Petya egész teste önkéntelenül megrándult. Válaszul Nora erősebben nyomta a vállát, egyszerre szorítva a fiút a tófenékhez és önmagához. Kellemesebb lenne megfulladni tengervízben? Mellesleg, ha Nora tényleg délről származik, talán a tenger mellett lakik. Kár, hogy nem ismerték meg jobban egymást, és nem lesz barátja a közös tóparti kirándulásokhoz. Bár segít neki megfulladni, amivel még egy barátnál is közelebb áll hozzá. Azon töprengett, hogy a lány a barátjának tekinti-e. Jó lett volna…
Az öntudata gyorsan szállt el. Nagyon sok mindent szeretett volna csinálni az életben. Azzal kezdve, hogy a nyaralóba visszamenve főtt kukoricát eszik, egészen addig, hogy egyszer megnősül, és lesz egy-két saját gyereke. Nem volt más gyerek a családjában, ami időnként magányossá tette. És most nem lesz ő sem... És még arra sem volt ideje, hogy megköszönje Norának a fulladásban nyújtott segítségét.
Csak kapaszkodott a lányba és várta a véget. Valamilyen oknál fogva az jutott eszébe, hogy hogyan nevezzék el gyermekeiket, hogy ne legyen problémájuk az olyan nevekkel, mint az övék. Nem volt ideje azon gondolkodni, hogy neki és Norának miért lennének közös gyerekei. Arra sem volt ideje, hogy kitalálja a neveket. De ez nem volt fontos. Csak az számított, hogy nem engedte, hogy kiderüljön, nem is akar meghalni. És így Nora őszintén örülhet, hogy segített neki.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
V. TÖBB KELL
>
– Sziasztok! – mondta mosolyogva Szabina. 
A lenyűgöző, tizenkilenc éves barna lány meztelenül állt a kamera előtt, és utoljára mutatta meg pompás, fiatal testét követőinek. Feszes, kerek melle volt, nagy, merev rózsaszín mellbimbókkal. A dereka rendkívül keskeny volt, a hasa lapos, mint egy deszka. Vékony, ruganyos lábai mintha végtelen hosszúak lettek volna. Egyenes, fényes haja egészen szív alakú fenekéig omlott; csupasz puncija hívogatóan mosolygott a közönségére.
– Mint mindannyian tudjátok, évek óta fájdalomban élek és imádom! – folytatta.
A közönség gyönyörködve nézte Szabina fájdalmának bizonyítékait. Mindkét mellbimbóján piercinget viselt; egy gyűrű volt a köldökében, és egy újabb piercing a csiklójában. A melleit és a hasát rózsaszín sebhelyek tarkították.
– Már majdnem három éve kínzom magam. Mindent kipróbáltam: vágást, áramütést, billogozást… Mindez csodálatos volt a maga módján. De az utóbbi időben úgy éreztem, hogy elértem a fájdalom határait. Az elmúlt években kifejlesztettem azt a képességet, hogy megsebezzem magam anélkül, hogy maradandó károsodást okoznék a testemben. Ha úgy döntenék, hogy ebben a szellemben folytatom, akkor még hosszú életre számíthatnék. De ez nem elég. Az utóbbi időben üresnek érzem magam, mintha valami hiányozna az életemből. Sokáig gondolkodtam ezen, és egy fontos döntésre jutottam. A fájdalmam mindig hiányos, mert mindig életben vagyok a végén. Ezerszer kínoztam magam, de soha nem kínoztam magam halálra. Ez az, ami nekem hiányzik, és ezért vagytok most itt. Tudom, hogy élvezitek egy gyönyörű fiatal lány gyötrődésének látványát – ki ne élvezné?. Ezért úgy döntöttem, hogy egy különleges csemegét adok nektek. Egy különleges show-t, amiben lassan és amennyire csak lehet fájdalmasan végzek magammal, a szemetek láttára.
– Ez a halál asztala. – folytatta Szabina várakozástól remegő hangon és szeretetteljesen végigsimított a sima, csiszolt tölgyfán. 
– János készítette nekem. Ő az egyik legrégebbi követőm. Nem akarja, hogy felismerjék, ezért maszkot visel, amikor a segítségemre lesz. Nyilván mondanom sem kell, hogy nem János az igazi neve. Amint látjátok, az asztal egy nagy körfűrésszel van felszerelve. Ezzel fogom kivégezni magam. Alig várom, hogy érezzem a forró pengét a combjaim között. A penge tényleg forró. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a forró fém nagyon alkalmas kínzásra. A másik, hogy a sebem ki lesz égetve és nem vérzek el idő előtt.
János felsegítette Szabinát az asztalra, és átadott neki egy kalapácsot és két acéltüskét. 
– Ezek a szögek tesznek engem az asztal szerves részévé. – magyarázta a lány.
Szélesre tárta a lábait, és az egyik tüske hegyét a bokájához illesztette. A kalapács felemelkedett és lecsapott. Szabina felsikoltott, miközben a tüskét a lábán keresztül a tölgyfa asztalba verte. A keze remegett, amikor a második tüskét a másik lábához helyezte, de sikerült egyenesen és pontosan bevernie a szöget. 
– Nyilvánvaló okokból most segítségre van szükségem… Leszögeznéd a kezeimet az asztalhoz, kérlek? – zihálta.
– Persze! -felelte a férfi.
Megragadta a kalapácsot és másik két szeget. 
– Siess! Több fájdalomra van szükségem! – mosolygott a lány.
János gyorsan ráhelyezte a szöget a jobb tenyerére, és bekalapálta a fába, miközben Szabina felsikoltott kínjában. 
– A másik a csuklómon megy át… tudnom kell működtetni a fűrész távirányítóját... – suttogta könnyei között. 
A lányt elvakította a fájdalom, amikor a negyedik szög is belé került. Most már teljesen az asztalhoz volt rögzítve, készen arra, hogy kettéfűrészeljék. János a mohó tenyerébe nyomta a fűrész távirányítóját.
– Rendben… Most beindítom a fűrészt...
Megnyomta a távirányítót, és a penge forogni kezdett. A halálos acélkorong lassan haladt felfelé, az ágyéka felé.
– Biztos hogy el fogok élvezni, amikor a penge eléri a csiklómat. Annyira felizgultam, már csak a puszta gondolattól is... - mondta Szabina.
A követők üzenetei gyorsan villogtak a képernyőn:
"Jézusom, de szexi vagy!" 
"Semmi nem izgat jobban, mint nézni ahogy szenvedsz!"
– Közel van a penge.. Érzem a szelének gyengéd simogatását a csiklómon. Ó, Istenem… – suttogta Szabina. 
Hirtelen szakadó hús hangja töltötte meg a fülét. 
– Ó, istenem, igen, bennem van! Istenem...igen!...a csiklóm...a fájdalom...elélvezek, ó, igen, igen, igen... – kiáltott fel.
A penge lassan haladt felfelé a lányban. 
– Nincsenek szavak arra, hogy elmondjam, milyen csodálatos ez... a csiklóm eltűnt; már elvileg nem is tudnék elélvezni, de úgy tűnik, nem tudom abbahagyni az orgazmust... a tiszta fájdalom, tiszta érzés, tiszta kéj világában vagyok... érzem, ahogy a penge a beleimben, a gyomromban mozog... – magyarázta lágyan.
Éles hang hallatszott, ahogy a fűrész átvágta Szabina szegycsontját. 
– Annyira hihetetlen...most már majdnem teljesen kettészakadtam...nem hiszem el, hogy még mindig eszméleténél vagyok. Annyira szerencsés vagyok! Kezd minden halványulni... Szeretlek benneteket....
Szabina gurgulázni kezdett. Sok követőjének orgazmusa tetőzött kedvencük halálának ragyogásában, és sok ideig eltartott, amíg újra átélték valami ehhez hasonlíthatót.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
>
VI. A SZIRMOKAT SZÓRÓ LÁNY
A napfény lágy ragyogása átszűrődött az ólomüveg ablakokon, színes mintákat öntve a díszes templombelsőre. Noémi, a menyasszony tanúja észrevette, hogy Eszter, a virágszirmokat szóró lány, feszülten mocorog mellette.
Lehajolt és suttogva megkérdezte:
– Izgatott vagy Szilvi nagy napja miatt?
Eszter bólintott, tágra nyílt szeme a menyasszonyra meredt, de aztán halkan felsóhajtott. 
– Annyira gyönyörű! Kár, hogy én nem leszek menyasszony. – mormolta a lány.
Noémi melegen elmosolyodott, és megnyugtatóan a lány vállára tette a kezét. 
– Lehet, hogy nem, de Szilvi nagyon büszke rád, amiért itt vagy neki. 
Eszter ajka apró mosolyra görbült, ahogy Noémi szavai kicsit megerősítették magabiztosságát. Ahogy a szertartás közeledett a szívmelengető végéhez, Eszter egyenesebben ült, és ideges energiája egyféle vágyakozássá változott. Őt és egy fiút a vőlegény oldaláról egy különleges feladattal bíztak meg, ami ennek a varázslatos napnak a következő fejezetét jelenti majd.
– Most pedig jöjjön az oltár elé, akit a vőlegény családja felajánlott! – mondta a pap.
A vőfély a fiú vállára tette a kezét, és előre vezette. Eleinte úgy tűnt, hogy minden simán megy. Gergő, aki talán csak két évvel volt idősebb Eszternél, nyugodtan megengedte a vőfélynek, hogy az levegye a csokornyakkendőjét és a fehér ingét. De amikor eljött az ideje, hogy felfeküdjön az oltárra, a félelem úrrá lett rajta és nem mozdult.
A vőlegény csapatából további két ember lépett elő, hogy segítsen. Felkapták a fiút és az oltárra fektették. Erősen lefogták, hogy a pap végezhesse a dolgát. Gergő ekkor sem adta fel. Állát annyira leszegte a mellkasához, hogy a pap alig bírta a torkához tenni a kést.
Az ehhez hasonló jelenetek szokatlanok voltak az esküvőkön, de nem voltak teljesen példa nélküliek. Noémi haragudott magára. Gyanította, hogy baj lesz a fiúval, ezért azt javasolta, hogy Eszter menjen előbb. A vőlegény azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Gergő legyen az első. Azzal érvelt, hogy mint idősebb és fegyelmezettebb a kettő közül, jó példát mutatna Eszternek.
"Ennyit a fegyelmezett viselkedésről! Ráadásul most megijeszti Esztert!" - gondolta dühösen Noémi. A mellette levő, láthatóan feszült fiatal lányra pillantott.
– Te sokkal bátrabb leszel, igaz? – kérdezte gyengéden.
– Igen.. – válaszolta Eszter, bár a hangja nem volt igazán meggyőző.
A pap keze elkezdett előre-hátra mozogni. Mindenki megkönnyebbülést érzett, amikor Gergő hangos könyörgései hirtelen elhallgattak a templom visszhangzó belsejében. A szavakat felváltó gurgulázó hang az ismerős befejezés közeledtét jelezte. Vér ömlött az oltárra, és a fiú vonagló teste hirtelen elernyedt. A pap óvatosan az aranyozott állvány bal oldalára helyezte a levágott fejet.
– Most pedig jöjjön az oltár elé az, akit a menyasszony családja ajánlott fel! – jelentette be.
Noémi megfogta Eszter remegő kezét, és az oltárhoz vezette. Félig kibontotta a lány fodros ruhájának hátulját, és kissé lehúzta, hogy szabaddá tegye a vállát és nyakát. Ezután Eszter hóna alá nyúlva segített neki felülni az oltárra. A fiatal lány hanyatt feküdt, és kezeit összekulcsolta maga előtt. Noémi gyengéden megfogta a kezét, és bátorítóan rámosolygott. 
– Csukd be a szemed! Vége lesz, mielőtt észrevennéd! - suttogta.
Eszter szorosan behunyta a szemét, Noémi pedig biccentett a papnak, hogy kezdheti. Eszter megborzongott, ahogy megérezte a hideg fémet a nyakán. Sírva akart fakadni, de erős maradt, és csak megszorította Noémi kezét. Szörnyű érzés volt, ahogy a penge egyre mélyebbre süllyedt a nyakában. Érezte, hogy a fém ropogva átvágja a torkában lévő porcot. Meleg folyadék kezdett lefolyni a nyakán és be a tüdejébe. Még erősebben hunyta be a szemét. Mielőtt igazán pánikba eshetett volna, éles, heves fájdalom hasított át rajta, amit a súlytalanság furcsa érzése követett. Már nem érezte a hátán az oltár hűvösségét vagy Noémi kezének melegét. Ki akarta nyitni a szemét, de a sötétség teljesen beborította. Noémi érezte, hogy Eszter kezének szorítása gyengül, majd teljesen megszűnik.
– Soha nem szabad férfiakra bízni az esküvőszervezést! – motyogta magában, miközben a pap Eszter fejét az aranyozott állvány jobb oldalára helyezte.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
VII. ÜTŐHORDOZÓ
>
A személyzeti öltözőben csevegés zsongott, ahogy a budai dombok között megbújó exkluzív golfklub ütőhordozói összegyűltek egy hosszú nap után. Az épp akkor visszatérő Szabolcs arca sápadt volt. Az öltöző elcsendesedett, és a fiúk kíváncsian nézték az érkezőt.
– Szóval… miért hívattak? – kérdezte egyikük, megtörve a feszültséget.
Szabolcs habozott, mielőtt megszólalt. Hangja egyenletes volt, de visszafogott. 
– A tagok arra szavaztak, hogy az év végi bálon én adjam át a fődíjat.
A megértés hulláma söpört végig a szobán. Mindannyian tudták, hogy ez mit jelent. A kiválasztott családja jelentős összeget kaphat – eleget ahhoz, hogy teljesen megváltoztassa az életüket. De az ár nagyon-nagy volt. A felkértnek egy estét el kell viselnie a klubtagok szórakoztatásaként, egy pompa és a szertartás álcájába burkolt megalázó és fájdalmas hagyomány keretében.
– A fenébe is… részvétem! – motyogta Ádám, a legidősebb közülük
Egy másik fiú viszont megveregette Szabolcs vállát. 
– Gratulálok! A családod nagyon jól jár!
– Elfogadtad? – kérdezte valaki más, és a hangjában együttérzés keveredett kíváncsisággal.
Szabolcs bólintott. 
– De miért? Mondhattál volna nemet! – mondta Ádám.
Szabolcs a tekintetét a padlóra szegezte. 
– A pénz miatt… Túl sok ahhoz, hogy visszautasítsuk. A családomnak szüksége van rá. – mondta egyszerűen.
A fiúk megértő, de nem teljesen meggyőzött pillantást váltottak. Érezték, hogy többről van szó, de senki sem erőltette tovább. Az öltöző kínos csendbe burkolózott.
.
Elérkezett a bál éjszakája, és a klub pompája teljes mértékben megmutatkozott. A személyzet öltözőjében Szabolcs egyedül állt a zuhany alatt, és a forró víz végigömlött a feszült vállán. Lehunyta a szemét, és megpróbálta elzárni gondolatai zaját, de azok könyörtelenül és kéretlenül előtörtek.
– A pénz… – suttogta magában, és megismételte a mantrát, amellyel döntését indokolta. 
De amikor kimondta, még önmaga is érezte, hogy a szavak üresen csengenek. A lelke mélyén tudta az igazságot. Nem csak a pénz késztette arra, hogy beleegyezzen. Különös, megmagyarázhatatlan izgalmat okozott elképzelni, hogy átadja az irányítást maga felett, és ennyire kiszolgáltatott módon a figyelem középpontjába kerül. Megrémítette és egyben izgatta is a gondolat, hogy tehetetlen alak legyen mások szórakoztatására.
Az arca égett a szégyentől a tudatalatti beismerésekor. Elzárta a zuhanyt, és egy pillanatig mozdulatlanul állva hagyta, hogy a gőz gubóként beborítsa. Végül kilépett, és megtörölközött, mielőtt odalépett a rá váró, szépen összehajtogatott ruhához.
A ruha egy római tunika mása volt. Szövete könnyű volt, és egy ókori rabszolgafiú képét idézte. Nem volt hozzá fehérnemű. Csak a tunika és egy pár egyszerű szandál. Szabolcs lassú, megfontolt mozdulatokkal felöltözött. Amikor megpillantotta magát a tükörben, alig ismerte fel a tükörképet. A tunika a testéhez tapadt, és többet mutatott, mint amennyit elrejtett. Egyszerre érezte magát kitárulkozva és átalakulva.
Egy kopogás az ajtón kizökkentette a gondolataiból. Két öltönyös, szenvtelen arckifejezésű férfi lépett be. 
– Itt az idő! – mondta egyikük.
Szabolcs bólintott, és nagyot nyelt. Követte őket ki az öltözőből, szandálja lágyan csapódott a márványpadlóhoz. A bálterembe vezető folyosó mintha végtelen hosszú lett volna, és minden lépésnél egyre jobban nyomasztotta döntésének súlya.
Amikor a bálterem ajtajához értek, a férfiak megálltak és felé fordultak. 
– Csak mosolyogj és fogadj mindent emelt fővel! A tagok showműsort akarnak!
Szabolcs ismét bólintott, és egy apró mosolyt erőltetett az ajkára. Az ajtók kitárultak, és fény- és hanghullám csapott át rajta. A bálterem zsúfolásig megtelt. A klubtagok a legelegánsabb ruháikba öltöztek, nevetésük és fecsegésük betöltötte a levegőt.
Minden szem Szabolcs felé fordult, ahogy belépett a két férfi kíséretében. Taps tört ki: a hang fülsiketítő és szürreális volt. Szabolcs érezte, hogy remeg a lába, de a benne tomboló érzelmek vihara ellenére tovább lépdelt felemelt fejjel.
Ahogy közeledett a nagyszínpadhoz, eszébe jutott az ígéret, amit a családjának és önmagának tett. De a kötelességtudat és az önigazolás rétegei alatt egy másik igazság lapult, amit már nem tagadhatott le. Lesz, ami lesz. Itt volt, és kész volt szembenézni bármivel is, amit az éjszaka tartogat.
Kihirdette a klub házibajnokságának győztesét. Az egyik bank nyilvánosságot kerülő vezetője volt. Miközben a gratuláló szavait elmondta, körülnézett a szobában. Úgy érezte magát, mint egy nyúl, akit éhes farkasok vesznek körül. Mindenki őt nézte és szinte nyáladzott. A győztes átvette tőle a kupát és megköszönte. Aztán nem vesztegették az időt, és a lényegre tértek. A férfi egy padhoz vezette a fiút, és ráfektetve leszíjazta.
A padot úgy tervezték, hogy az "áldozat" a fenekét a levegőbe emelje tökéletes magasságban ahhoz, hogy valaki megbaszhassa. Miután a bilincseket felerősítették, és felhelyezték a lábait szétterpesztő fémrudat, Szabolcs teljesen kiszolgáltatottá vált.
A férfi felhúzta a tunika alját a fiú derekáig, és belehatolt. Miközben dugta, Szabolcs farka a pad bőrborításához dörzsölődött, amitől a fiú felizgult és szeretett volna elélvezni.
A bankvezér a nem volt már fiatal, de korához képest elég jól megbaszta, majd beleélvezett. Szabolcs hallotta a klubtagok közötti társalgást arról, hogy óvszerrel, vagy anélkül csinálják. A legtöbben azt mondták, hogy nélküle. Egy tálat helyeztek a fiú feneke alá, hogy felfogja a fenekéből szivárgó spermát. 
A bankvezér után a fiú nem követte, hogy ki baszta meg. Csak farkak voltak egymás után és ő élvezte őket. Tudta, hogy ezt akarja – szerette, ha így használják. Hímtag hímtag után járt benne - és ő mindegyikbe beleszeretett. Őszintén szeretett minden férfit, aki belehatolt.
A tál egyre jobban megtelt, ahogy a klubtagok váltották egymást. Alig szólalt meg valaki. Talán bűntudatot éreztek amiatt, hogy így használták a fiút, talán koncentrálni akartak – Szabolcs nem tudta. Csak azt tudta, hogy két óra alatt 59-szer lövelltek bele. 59 férfi! Voltak, akik óvszert használtak, de csak néhányan – talán öten-hatan. Ők az óvszerük tartalmát a végére már nagyon tele levő tálba ürítették.
Szabolcs teljesen erőtlenül feküdt a padon, amikor érezte, hogy kioldják. Nehezen felállt, majd a tál fölé guggolt és kiengedte magából a maradék spermát. Ezután ketten megfogták és előre vonszolták a színpadon. Levették a tunikáját, és egy tölcsért nyomtak a szájába. A tálat felemelték, és a tartalmát a tölcsérbe öntötték. Szabolcs hátrahajtotta a fejét, és nyelni kezdte a sűrű, fehér váladékot.
A közönség ujjongott, amikor lenyelte az utolsó cseppet is. Ekkor a két férfi oldalról megragadta és kivitte a golfpályára. A többiek követték őket. 
A homokcsapdánál Szabolcs meglátta, hogy utolsó kínként mi rá vár. Őrei elengedték, a fiú pedig körbejárta a máglyát.
Az oszlop tövébe vastag, lapos szikla került. Az oszlop körül az aprófát gondosan rendezték el: a kisebb darabokat az oszlop közelébe, a nagyobbakat távolabb helyezték el. Láthatóan ügyeltek arra, hogy a tűz majd lassan égjen és ne legyen túl forró az oszlop közelében. A lapos szikla alatti mélyedésbe faforgácsot tettek.
Szabolcs lehunyta a szemét, és elképzelte, ahogy a lángok megnyalják a meztelen testét. Ezután fellépett a kőre.
A bankvezér olajjal átitatott rongyot tekert egy bot köré, és felkattintotta az öngyújtóját. Még az a kis láng is teljesen elvonta Szabolcs figyelmét. A férfi a rongyhoz tartotta a lángot. A sűrű olaj eleinte ellenállt a hőnek, mintha úgy döntött volna, hogy ezen az éjszakán nem ég. Azután a rongy hirtelen lángra kapott. A láng lassan erősödött, mígnem teljesen körbevette a botot és fekete füstöt termelt.
A férfi máglyához sétált, és a fáklyát a kő alatti forgácsba nyomta. Az gyorsan belobbant, de a tűz a kő alatt maradt. A férfi ezután a máglya mögé ment. Megfogta Szabolcs kezeit, és az oszlop mögé húzta őket, majd szorosan összekötötte a fiú csuklóit egy erős bőrszíjjal. Egy másikkal az oszlophoz erősítette a bokáit. 
A fiú hímvesszője merevedni kezdett. Tudta, hogy a fájdalomtól függetlenül maradnia kell. A kő kezdett felmelegedni a talpa alatt. Lenézett és látta, hogy a lángok ugrálnak a kő körül. 
A kő gyorsan átforrósodott. Szabolcs megpróbálta felemelni a lábát a forró felületről, de a köteléke nem engedte. Egy nyöszörgés szökött ki az ajkán, ahogy fájni kezdett a lába.
Érezte, hogy a hús a talpa alján hólyagosodni kezd. Könnyek kezdtek folyni a szeméből, ahogy a fájdalom egyre erősödött.
Az égő faforgács meggyújtotta a kő körüli fadarabokat. A lángok vad táncot jártak a fiú lába körül. Az elgyötört fiú lábujjai majdnem a kő széléig értek és égni kezdtek.
A lángok egyre magasabbra emelkedtek. Szabolcs felnyögött és kiáltozni kezdett, miközben a lángnyelvek nagy hólyagokat keltettek lábain. Gőz szállt fel onnan, ahol egy-egy hólyag felpattant.
A lángok még magasabbra értek, ahogy a hőség fokozódott. Egy villanással leégett a fiú szeméremszőrzete. Szabolcs a füsttől fuldokolva köhögni kezdett. Égő hús illata töltötte be a levegőt.
A lángok megmarták a mellkasát. A hasán lévő hús is hólyagosodni kezdett, ahogy a lábán lévő hús lángra kapott. Egy kósza lángnyelv csapott ki a többi közül, és megérintette Szabolcs haját. A fiú feje hatalmas tűzgolyóvá vált. Mintha parancsra tenné, a tűz teljes erőre nőtt. A füst és a lángok teljesen belepték a fiút. Egy utolsó, velőtrázó sikoly hallatszott a lángok közül.
Miután Szabolcs felsikoltott, megszűnt a fájdalomérzete. Már csak emlékezett a fájdalomra, és gyönyörködött benne. Az orgazmusa semmihez sem hasonlított. A fiú az életére gondolt. Szeretetet érzett azok iránt, akik ezt tették vele. Ha lett volna még arca, elmosolyodott volna, ahogy a sötétség magával ragadta.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
VIII. TESTVÉRI AJÁNDÉK
>
-Most már kinyithatod a szemed!
Miklósengedelmeskedett és meglátta a meztelen húgát, akinek a feje tetején egy díszcsomó volt és a teste intim részeit körbe-körbe tekeredő széles szalag takarta el.
-Andi?!
-Én vagyok a születésnapi ajándékod. A szüzességem és az életem.
-De szigorúan ebben a sorrendben! -tette hozzá Dóra, a nővérük, aki oldalról nézte őket.
-Pontosan! Segíteni akarok abban, hogy …hogy is volt?- kérdezte Andi az idősebb lánytól.
-Segíteni akarsz neki abban, hogy igazi férfi legyen.
-Úgy van! Anyáék beleegyeztek és mielőtt elmentek, ideadták apa hobby szobájának kulcsát. Dóra segített előkészíteni.
Andi megragadta Miklós kezét és húzni kezdte maga után, keresztül a nappalin és le a lépcsőn az alagsorba. Miközben mentek, a fiú megkérdezte Dórától:
-Te beszélted rá?
-Esküszöm, hogy nem! Az ő ötlete volt. A tizennyolcadik születésnap választóvonal és valami különlegeset akart adni. Én csak segítettem neki egy-két dologban.
A hobby szoba virágfüzérekkel volt díszítve és gyertyák világították meg, így az egyébként szürke beton is valahogy barátságosabbnak tűnt. Andi a testvérét egy egyszerű, hosszú asztalhoz vezette, amire több rétegben takarók voltak terítve. A bátyja felé fordulva megkérdezte:
-Ki sem bontod az ajándékodat?
-Dehogynem!
Levette a lány fejéről a fejpántot, ami a díszcsomót tartotta. Egy kis keresgélés után Andi vállai közt, a hosszú barna haj alatt megtalálta a csomót, ami a többi szalagot tartotta a helyén. Pár másodpercig matatott vele. Amikor sikerült megoldania, az egész csomagolás a földre csúszott és a húga meztelenül állt előtte.
-Tetszik amit látsz, nagyfiú? - kérdezte Andi a szándéka szerint szexi hangon, de még tapasztalatlan volt ahhoz, hogy igazán meggyőző legyen.
Miklós hallotta Dóra kuncogását a próbálkozás miatt, de fiúnak valójában nagyon is tetszett, amit látott. Andi mellei szépen domborodtak, a punciját pedig ritkás szőr borította. Lenyúlt és végigsimított a selymes prémen, majd megfogta a lány mellét. Andi levegő után kapott, ahogy a fiú a mellbimbóit kezdte cirógatni.
-Várj! - állította meg Miklóst pár másodperc után.
Letérdelt elé, kioldotta a nadrágszíját és lehúzta a cipzárját. Lerángatta a fiú nadrágját, majd az alsónadrágba nyúlva előhúzta a fiú péniszét. Azután felfeküdt az asztalra és lábait széttárva felkínálta magát a fiúnak:
-Dóra szerint nem szabad szűzen meghalnom, ezért szeretném, ha szeretkeznél velem! Azután használhatod apa fejszéjét.
-Azért ezt választotta, mert ez tűnt a legkevésbé fájdalmasnak - magyarázta Dóra.
-Nem akarsz segíteni? Lecsaphatnád a fejét pont akkor, amikor elélvez! –javasolta Miklós.
-Nem. Andi ragaszkodott hozzád és nem tudtam másra rávenni. Én csak oldalról fogom nézni a szórakozásotokat.
-Biztos, hogy ezt akarod? -kérdezte Miklós a türelmesen várakozó húgához fordulva.
-Ige!. Idén egy igazán különleges ajándékot akartam adni és ez volt a legjobb ötletem. És ne tagadd, hogy teljesen felizgultál a látványomtól!
-Dóra javasolta ezt az utolsó mondatot?
-Talán.
-Inkább biztos. - mondta Miklós kuncogva, majd folytatta:
-Akkor kezdem!
Megnyalta az ujjait, egy kis nyálat kent szét Andi punciján, majd a bejárathoz illesztette a pénisze végét. A szeméremajkak szétnyíltak és a fiú kezdett finoman becsúszni. Félúton kis ellenállással találkozott. Erősebben nyomott és hirtelen teljesen a lányban volt. Andi összerándult és szeme sarkában könnyek jelentek meg.
-Bocsánat! - mondta Miklós és Andi arcát cirógatta, de továbbra is érezte a lány feszültségét.
Dóra megszólalt:
-Egy kicsit furcsa és talán fáj is elsőre, de engedd el magad! Hamarosan nagyon jól fog esni!
-Rendben - mondta Andi és néhány nagy lélegzetvétel után ellazult annyira, hogy Miklós lassan elkezdhette előre-hátra mozgatni a csípőjét.
Andi -még mindig feszülten- egyik kezét Miklós felé nyújtotta. A fiú megfogta a húga kezét és ujjaik összefonódtak. A másik keze a lány mellbimbójával kezdett játszani. Andi légzése egyre szaporább lett, arca pedig kezdett kipirulni. Ahogy Miklós nagyobb sebességre váltott, Andi még szorosabban fogta a kezét és nyöszörögni kezdett, ami egyaránt lehetett a fájdalom vagy a kéj miatt. Mindenesetre megőrizte mosolyát, sőt a lábával még át is kulcsolta a fiú derekát, úgyhogy Miklós óvatosan folytatta a dugást.
Néhány perccel később Miklós új ziháló és sóhajtozó hangra lett figyelmes. Oldalra nézett és látta, hogy Dóra -aki láthatóan felizgult a látványtól- vörös arccal gyorsan mozgó kézzel simogatja magát a szoknyája alatt, miközben egy polcnak támaszkodik. Ettől ő is még gyorsabban kezdett mozogni, de amikor Andi nyilvánvalóan fájdalmas nyögéseket kezdett hallatni, gyorsan visszavett a tempóból.
-Bocsánat! - mentegetőzött.
-Nem…semmi baj - felelte Andi mosolyogva.
Pár pillanattal később Miklósnak új ötlete támadt.
-Próbáld meg ezt! - mondta a húgának és Andi szabad kezét a puncira húzta.
Kis keresgélés után megtalálta a csiklót. Egy darabig simogatta, majd fölé húzta a lány ujjait.
-Ha itt simogatod magad, jól fog esni!
Andi bólintott és simogatni kezdte a csiklóját. Egy idő után még egy ujját is magába nyomta kicsit Miklós hímtagja mellé. A fiú az érzéstől újra felgyorsult és Andi ezúttal bátorította. A lány nyögései sűrűbbek és hangosabbak lettek és a csípőjével még Miklós mozgásával ellentétes lökésekbe is kezdett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy Miklós is zihálni kezdjen. Amikor érezte, hogy közel a befejezés, azt mondta a lánynak:
-..el… fogok élvezni…
-Én…is.
A sebességét tartva Miklós időt adott a lánynak, hogy közelebb kerüljön a saját elélvezéséhez, majd még egyszer gyorsított. Csak pillanatok kellettek, hogy Andi orgazmusa bekövetkezzen. A lány teste megfeszült, lábai összeszorultak a bátyja derekán. Puncija ritmikusan összerándult a hímtag körül, amitől Miklós is elélvezett. Nyögések kíséretében lőtte spermáját a lány hüvelyébe. A szeme sarkából látta és hallotta is, ahogy Dóra sóhajai is csúcsra érnek, amikor a nővérük nyilvánvalóan elélvezett. Egy kis szünet elteltével a születésnapos és ajándéka lassan kezdett megnyugodni az extázis után. Hangosan ziháltak és erősen verejtékeztek.
-Ez…Ez fantasztikus volt. Köszönöm! - szólalt meg elsőnek Andi.
-Uhh… szívesen! - mondta Miklós bizonytalanul.
Kihúzta magát Andi puncijából. A lány kicsit megrándult, de mosolygott a fiúra, miközben felült, majd leszállt az asztalról.
-Most pedig jöjjön a második rész! Gyere! - mondta a fiúnak.
Miklóst a helyiség egyik oldalához húzta, ahol egy padlólefolyó mellett hatalmas fatönk volt. A fiú térdéig ért és az egyik oldalán nagy bevágás volt.
-Tudod, hogy kell csinálni igaz? - kérdezte Dóra, miközben Miklós kezébe nyomott egy jókora fejszét.
Andi letérdelt és fejét a tönkre helyezte.
-A nyaka közepére célozz egyetlen nagy csapással! - mondta Dóra.
Andi fejét a nővére az oldalára fordította és annyi hajat próbált meg félrehúzni az útból, amennyit csak tudott, miközben Miklós elfoglalta a helyét a tönk mellett.
-Van valami utolsó mondanivalód? - kérdezte Miklós Andit.
-Köszönöm, hogy elfogadod az ajándékomat! - felelte a lány.
-Én köszönöm az ajándékot! Visszaszámolok háromtól. Csak maradj mozdulatlan és semmit sem fogsz érezni - mondta Miklós legalábbis remélve, hogy tényleg így lesz.
-Rendben!
-Viszlát Andi!
-Ég veled! Három….kettő…egy…
A fejsze átszelte a lány nyakát és tompa hanggal a fába csapódott. Andi feje a tönk előtti kosárba esett. A lány teste oldalra dőlt. Rángatózott és vonaglott, miközben a csonkból vér fröccsent mindenfelé. A lábak közt vizelettócsa jelent meg. A test még rángatózott, amikor a fiú a kosárba nyúlt és gyorsan felemelte a fejet. Úgy tűnt neki, hogy még van élet a lány tekintetében. Gyengéden megcsókolta Andi ajkát. A fény lassan kihunyt a lány szemében.
-Köszönöm! - mondta Miklós, majd a fejet a test mellé helyezte.
A lány arckifejezése még ekkor is derűsnek tűnt.
>
>
>
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
//////////////////////////////////////\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
IX. CSŐDÖR
>
Gyöngyi remegett az izgalomtól miközben a nagy, füstös terembe kísérték. Csak egy vékony köpeny volt rajta, ami csillogott a világítást biztosító fáklyák táncoló fényében. A nő várakozóan nézett a hosszú asztalnál ülőkre.
-Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg hogy bemutassam ma esti szórakoztatónkat - a feleségemet!
A vendégek udvariasan megtapsolták a bejelentést és visszabámultak Gyöngyire, aki megborzongott a némelyikük tekintetében látott leplezetlen vágytól és éhségtől. Ellépett a férje mellől és lassan körbesétálta az asztalt. Kezek nyúltak ki és tapogatták, a kezek gazdái pedig megjegyzéseket tettek az alakjára és ígéretesnek tűnő ízére. Az érintésektől Gyöngyi egyre melegebbet és melegebbet érzett. Természetesen nem csak a várható lakoma méltánylásáról volt szó. Erős ujjak simították végig a popsiját, futottak végig a combjain és csúsztak a lábai közé. A nő megremegett és megingott. A kebleit hol gyengéden, hol erőszakosabban tapogatták. Meghúzogatták a mellbimbóit és cirógatták a hasát. Többnyire férfiak mérték fel, de néhány nő is csatlakozott hozzájuk. Az egyik fehérbe öltözött, karcsú lány meg is állította. Először tétován tapogatta Gyöngyit, majd amikor látta, hogy az ezt örömmel fogadja, egyre merészebb lett. Egyik kezével Gyöngyi mellét simogatta, a másikkal pedig megragadta a hátsóját és magához húzta a nőt, majd megcsókolta. Gyöngyi felnyögött, amikor a csók közben a popsiját markoló kéz előrecsúszott a nedves nyíláshoz és a lány ujjazni kezdte.
A nő teljesen ellágyult a lány kezei közt és csak levegőért kapkodva élvezte az érzést. A feszültség egyre csak nőtt benne, és amikor a lány két ujját csúsztatta a hüvelyébe, kirobbant. Felkiáltott és remegve előrerogyott az asztalra. A lány vágytól tágra nyílt szemmel letérdeltette maga elé és terpeszbe állt. Az egész vendégsereg elragadtatva nézte, ahogy Gyöngyi előrehajolt és a combokat puszilgatva egyre közeledett a puncihoz. A lány becsukta a szemét és felsóhajtott, amikor a nő nyelve a szeméremajkaira csúszott, majd játszadozni kezdett a csiklójával. A sóhaj olyan volt, mint egy jelzés. Gyöngyi mindenfelől a felálló vendégek székeinek csikorgását hallotta és szinte azonnal kezek tucatjait érezte magán. A köpenyét minden ceremónia nélkül lehúzták róla és egy kemény hímvessző csúszott a nedves puncijába. Gyöngyi nem panaszkodott az udvariatlanság miatt, mert az érzés jóleső volt. Hátulról dugták, többen simogatták és tapogatták miközben hallgatta a lány kéjes nyögéseit, akit éppen az orgazmusa felé repített a nyelvével - a nő úgy érezte, hogy a mennyben van.

A hímvessző könnyedén, gépiesen mozgott benne, amíg gazdája ki nem húzta és egy másik foglalta el a helyét. Azután egy újabb és megint újabb jött. Gyöngyi tudta, hogy csodás orgazmus várja. A fehér ruhás lányt egy férfi váltotta, majd egy másik nő következett. Az orgazmus viszont nem jött. Gyöngyi szinte sikítani tudott volna a frusztrációtól, de túl kellemes volt a feszültség. A kéjes érzés csak nőtt-nőtt a hasában és tudta, hogy el fog olvadni amikor elélvez. Sperma fröccsent a hátára és a fenekére, de mohó nyelvek gyorsan letakarították. Egy vékony nyelvet érzett a punciján munkálkodni. Sejtette, hogy a fehér ruhás lány az, de továbbra sem tudott elélvezni.
Egy idő után Gyöngyi kimerülten térdelt az asztal mellett. A nő nem tudta volna megmondani, hogy órák vagy csak percek teltek el. A vendégek újra elfoglalták helyeiket és készen álltak a további műsorra. Gyöngyi legszívesebben elsírta volna magát az elélvezés hiánya miatti igazságtalanság érzetétől. Zihált miközben az asztal elejéhez vezették. “Vajon hogyan fognak végezni velem?” -töprengett miközben körülnézett.

És ekkor észrevette a csődört. A legnagyobb és legszebb állat volt amit valaha látott. Gyöngyi levegő után kapott amikor meglátta a hasa alatt lengő merev hímvesszőt. Vastagabb volt mint Gyöngyi csuklója. Talán az egymás mellé tett csuklóinál is vastagabb. “Oh, Istenem… egy ilyen utolsó dugás…” A hasa remegni, a puncija pedig nedvesedni kezdett a gondolattól. Előre hajolva az asztalra feküdt a felsőtestével, miközben a csődört odavezették.

Gyöngyi észrevette a fehér ruhás lányt, aki előre dőlve, érdeklődve figyelte. A lány merev mellbimbói megemelték a ruháját és nyilvánvalóan maszturbált. Gyöngyi arra gondolt hogy nem fog sok időbe telni hogy ő legyen az egyik est fénypontja. Azután a csődör férje által irányított hímtagja a puncijához ért és minden racionális gondolata elszállt. Felnyögött amikor a vaskos makk szétfeszítette a szeméremajkait és belényomult. Olyan fájdalmas, de olyan édes érzés volt! Csípőjét mozgatva hátratolta magát és igyekezett befogadni. “Aaaahhhh!” -kiáltotta tágra nyílt szemmel ahogy egyre jobban és jobban belecsúszott. A fehér ruhás lány vadul simogatta magát és ő is az elélvezés küszöbén járhatott. Gyöngyi nem tudta róla levenni a szemét.
Azután a ló nem tudta magát kontrollálni és keményen lökött. “Aauuu…” -sikította Gyöngyi, miközben csiklója az asztal lapjának szorult. A fehér ruhás lány felkiáltott és elélvezett. Gyöngyi követte. A hatalmas hímtag mellett ott volt annak a tudata is, hogy ez az utolsó dugása. A pénisz dugattyúként járt benne, felhorzsolta, összetörte és szétszakította. Zokogott a fájdalomtól, de az orgazmusának még ez sem tudta útját állni. “Ahhh! Ahhh! Ahhh!..” -kiáltozta. A szeme nagyra tágult miközben a ló könyörtelenül dugta és a szíve felé tartva könnyedén szakította szét a szövetei és izmai képezte szánalmas kis határt. A nő az asztalba karmolt nem tudva elviselni a fájdalom és a kéj versengő érzését. Állati nyögéseket hallatott, miközben a csődör halálra dugta. Egy utolsó orgazmus járta át, majd a ló pénisze elérte a szívét. Az állat azonban nem állt le. Újra és újra lökött, Gyöngyi puncijából pedig vér kezdett szivárogni. A nő szemei vakon néztek a fehér ruhás lány felé, akit annyira elbűvölt a látvány, hogy meg sem tudott mozdulni.
A csődört nem kis erőfeszítéssel kellett elvonszolni miután elvégezte a dolgát. Gyöngyi összetört teste a szakácsok avatott kezébe került, akik ezúttal is csodát műveltek.