A kép 4. rész

Anna boldog volt, amiért üzenetet kapott a kedvesétől, de szomorú volt, amiért az átjáró megsemmisüléséről kapott hírt, ami azt jelentette, hogy talán soha többé nem fogja látni.
Este otthon a képek előtt ült és reménykedett, hogy még egyszer megnyílnak.
Alig hitt a szemének, amikor az a kép ahol Mihályt találta homályossá vált. Érezte, hogy ez azt jelenti, meg fog nyílni az átjáró. Gyorsan kapkodta magára a ruhát, amit Tamástól kapott és kötötte a fejére a kendőt, aztán mikor a kép már teljesen átjárható volt belépett a szobába.
A kicsi szoba most elhagyatott képet mutatott és furcsa égett szagot érzett. Kilépett a folyosóra ahol nem volt senki. A ház üres volt és teljesen kiégett. Amikor a lány fölnézett a tető helyett az eget látta. Szomorúan lépett ki a hátsó udvarra. A ház és a környéke is kihalt volt. Az udvarról is eltűntek az állatok. Az utcára kilépve sem látott senkit. A kis házak között elhaladva megörült, amikor végre a legutolsó ház előtt egy kispadon idős nőt pillantott meg. Odalépett hozzá és érdeklődött a kőfaragó mester után. Úgy gondolta jobb, ha nem a nevét mondja. A nő fölemelte a fejét és üres szemekkel nézett föl a lányra. – Szürkehályog - gondolta Anna és megfogta a nő kezét, hogy az érzékelje őt.
- A mester a tűz után elköltözött az egész családjával. –simította végig a lány kezét.
- Hová mentek? Hol találom meg őket? –kérdezte elkeseredve.
- Visegrádra mentek, ahol a mester dolgozik. – mondta és közben még mindig a lány kezét fogta.
- Köszönöm - Anna hálás volt az információkért, de kicsit szomorú is lett, mert ez azt jelentette, hogy most gyalog kellett megtennie a hosszú utat.

Nekiindult az útnak. Emlékezett rá, hogy merre mentek Tamással, de akkor sokkal gyorsabban haladtak kocsival. Most érezte meg Anna milyen nagy vívmány is a tömegközlekedés.
Már egy órája gyalogolt mikor végre elérte a Dunát. Nagyon szomjas volt és rögtön a víz fölé hajolt és a tenyeréből ivott. Sajnálta, hogy nem hozott magával valamilyen üveget, amiben tudna magával vinni az útra vizet. Az utat élvezte, sütött a nap, ciripeltek a szöcskék és az út mellett rengeteg mezei virágot látott. Nyugalmat és békét érzett. Boldogan gondolt arra, hogy mit fog majd szólni Tamás, ha meglátja. A második óra végén már fáradt volt. Nem szokott a hosszú gyalogláshoz. Elkényelmesedett városi életében még a sportolást is mellőzte. Többet kell mozognom, fogadta meg. Elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha itt kellene végleg maradnia, miről is kellene lemondania. Dudorászott, mert úgy érezte akkor jobban halad, és nem vette észre a közeledő kocsit. Már eléggé közel voltak a szembe jövők, mikor észrevette őket. Kicsit megijedt, mikor a marcona férfiakat meglátta.

Két férfi ült a lovas kocsi bakján. A lány lehajtotta a fejét amikor melléjük ért és nem mert rájuk nézni.
Az idősebbik szólította meg.
- Hová megy Húgomasszony? –kérdezte és visszafogta a lovakat.
- Visegrádra a gazdám után. – a lány halkan és bizonytalanul válaszolt.
- Igyekezzen, ha meg akarja nézni a kivégzéseket is. –
A lány erre már nem válaszolt. Megrémült, mert eszébe jutott, hogy ő most abban a korban jár ahol még nyilvános kivégzések voltak a délutáni programok nem a tévésorozatok.
A kocsi továbbhajtott, ő meg szinte rohanva ment tovább. Nem akart megpihenni, pedig már fáradt volt, nem tudta mi lesz, ha leszáll az este. Gyorsan sötétedett. Szinte egy pillanat alatt lett éjszaka. A hold világított ugyan, de a fénye nem volt elég ahhoz, hogy továbbhaladjon.
Fázott és éhes is volt. A hasa korgását nem tudta megállítani. Arra gondolt, hogy majd reggel megpróbál az erdőben valamilyen gyümölcsöt szedni. Gondolatban már érezte a szájában a szamóca és a málna ízét. Remélte, hogy fog majd találni ilyeneket.

Az erdőből hallatszó mocorgás megrémítette. Félt, hogy valamilyen vadállat fog rátámadni. Amikor végre hajnalodott rohanva indult tovább. Vacogott, amíg föl nem jött a nap, és amikor végre érezte a meleg napsugarakat mindjárt jobb kedve lett. Az úttól nem, mert nagyon eltávolodni, de néhány méteres sávban elkezdett keresgélni gyümölcsök után. Apró szemű nagyon finom ízű szamócát talált, de az éhségét nem vette el a maréknyi apró szemű gyümölcs. Lement végül a vízpartra és megpróbálta vízzel kitölteni az üres gyomrát. Koszosnak érezte magát, ezért legalább ezen akart segíteni, hogy a közérzete jobb legyen. Ledobálta a ruháit és bokáig a vízben állba locsolta magára a vizet. Amikor végre tisztának érezte magát, fázva öltözött föl.

Ezen a napon már nem volt olyan derűlátó, mert úgy érezte, hogy rengeteget gyalogolt és még mindig nem látott lakott települést. Már dél is elmúlhatott mire megpillantott az út mellett egy pici házat. Megkönnyebbülten sóhajtott föl és próbált visszaemlékezni, hogy amikor Tamással erre jártak, akkor is látta-e a házacskát. Sajnos nem figyelt, mert akkor a férfira fordította minden figyelmét és teljesen rá is bízta magát. A ház körül nem látott senkit és bekopogni nem mert, ezért továbbment. Hosszú idő telt el mire a következő házat meglátta és aztán még párat. Ez már város szinte, könnyebbült meg. Az utcán gyerekek szaladtak át. El kezdett gyorsítani, de mire odaért már el is tűntek az egyik kertben. Itt a házak olyan picinek tűntek, mintha egy meséből kerültek volna a lány elé. A térre kiérve egy emelvényt látott, ahol egy megcsonkított holttest hevert. A legyek dongva szálltak a lecsöpögő vérre. A lány undorodva szaladt tovább. Megrettent a fej és végtagok nélküli csonktól. A házak mögött az út kétfelé ágazott és hosszan kellett gondolkodnia, hogy visszaidézze merre is haladjon tovább. Minden földrajzi műveltségét elő kellett vennie, maga elé képzelte a térképet, figyelte a Duna folyását is és a jobb oldali úton indult el. Amikor újra csak az erdőbe ért elbizonytalanodott, mi lesz, ha nem találja meg Tamásék házát? A városba érve a házak egyre nagyobbak voltak. A lány tudta, hogy óvatosan, de érdeklődnie kell a férfi után.
A fiatal nő, aki útbaigazította furcsán nézett rá. Külföldről jött mondta ő neki, hogy magyarázatot adjon fura kiejtésére.

Amikor a ház elé ért, a gyomrában görcsöt érzett, nagy izgalommal lépett be az udvarba. Először az idős szolgáló látta meg, aki kilépve a házból egy edényből vizet zúdított az udvar homokjába. A nő berohant és a kiabálására Anna lépett ki. Ellenségesen nézett rá.
- Mit akar itt? Hogy került ide? Hagyjon már békén minket? – A lány nem számított ennyire ellenséges fogadtatásra.
- Tamást keresem – kezdte volna a magyarázkodást, de a lány megállította.
- Apám elment magához. Nem együtt jöttek? Azt mondta, a maga világába kell mennie, hogy megkeresse magát. - Anna úgy érezte megszédült. Forgott vele a világ. Megkapaszkodott a kapufélfában, hogy el ne essen.
- Elment? – a hangjában kétségbeesés volt. – Mikor ment el?
- Már egy hete is megvan.
Anna rémülten gondolt arra, hogy mit csinál a férfi az ő világában egyedül.
- Mihály hol van? – kérdezte.
- Dolgozik. Mit akar tőle? Őt is el akarja venni tőlünk? – Anna hangjában elkeseredés volt. Látszott, hogy a gyönyörű lány is meg van rémülve.
- Segítettem Mihálynak, amikor az én világomban volt és vissza is hoztam neked. Most szeretném, ha ő is segítene visszajutni oda, ahol Tamás van. – A lány félt, hogy elutasítást kap.
- Jöjjön be - Anna megfogta a karját és bevezette a konyhába. Ott a szolgáló állt rémülten. Menj föl a várba és szólj az uramnak, hogy jöjjön haza - utasította.

Anna kérdezés nélkül roskadt le egy székre. Fáradt volt és éhes. A fiatalasszony megigazította a fejkendőjét és leült a vendéggel szemben.
- Apám szereti magát. – mondta komolyan. Anna boldogan hallotta ezt, mert ő is így érzett. - Adja vissza a nyugalmunkat. – Anna a nő keze után nyúlt és megszorította.
A lány gyomra morogni kezdett. A fiatal nő ezt meghallotta és megértette, hogy éhes. Ételt rakott elé. A lány gyorsan tömte magába az ételt és nem érdekelte, hogy mi az, mert már nagyon éhes volt. A pohár víz, amit utána ivott nagyon jólesett neki.
Hangokat hallottak az ajtó felől, majd Mihály lépett be és aggódó arccal nézett a lányra.
- Hol van Tamás? – kérdezte rögtön.
- Nem tudtam, hogy ő is átment. Amikor a kép megnyílt én gondolkodás nélkül rohantam át, de a házatokat üresen találtam és tegnap óta gyalogolok. –
- Egy hete felgyújtottuk a házat és átköltöztünk ide. Tamás egy itteni megnyílt képen keresztül ment át a te világodba. Téged keres.

Anna nagyon megijedt, hogy nem láthatja Tamást többé. Megkérte Mihályt, hogy vigye őt ahhoz a képhez, mert vissza akar menni Tamás után.
A férfi fölállt, hogy induljanak, de a felesége megfogta a karját.
- Kérlek, Mihály, gyere vissza hozzánk – a férfi megfordult és megölelte a nőt.
- Visszajövök. Szeretlek Annám –nyugtatta meg a nőt.
A várhoz érve, az őröknek azt mondta egy modellt hoz, akik nevettek és jól megnézték a lányt. Anna egy nagy terembe lépve tájképet ábrázoló falfestményt látott, ami a teljes falat betöltötte.
- Ez az a kép? - kérdezte Anna és odalépett, simogatta, várta, mikor tud átlépni. Mihály elmondta neki, hogy azóta mióta Tamás átment a kép nem mozdult. A férfi dolgozni kezdett. A másik oldali falat festette. Anna türelmetlenül ült le a sarokban és közben arra gondolt Tamás mit tehet az ő világában. Mihály elmesélte, hogy Pétert kivégezték, mert ördögi dolgokat csinált. A lány döbbenten hallgatta végig a történetet.
- Próbáltuk megmenteni, de nem sikerült - Anna szomorúan ült ott és nagyon fáradtnak érezte magát.

Leszállt az este és a kép nem mozdult. Mihály kérte, hogy menjenek haza, mert itt nem hagyhatja őt éjszakára. Este Anna már megenyhülten fogadta őket. A lány kiszedte a férfi varratait a hasából, ahol a seb szépen begyógyult. Tamás anyja bizalmatlanul méregette a lányt, de mikor fölkísérte a fia szobájába talán megsajnálta és megsimogatta a lány arcát. Anna ettől a kedvességtől meghatódott, és mert nagyon egyedül érezte magát sírni kezdett. Az idős nő leültette az ágyra és vigasztalni kezdte.
- Annyira szeretitek egymást a fiammal, hogy egész világokat léptek át, azért, hogy találkozzatok. Tudom, hogy találkozni fogtok, ne sírj. –Anna kicsit megnyugodott és hagyta, hogy a nő betakargassa.

Hajnalodott, mikor Mihály már jelentkezett, hogy induljanak. Gyorsan bekapott pár falatot, majd rohant a férfi után.
- Most nagyon jók lesznek a reggeli fények, és azt ki kell használnom – magyarázta a férfi a korai kelést. A feleségétől bensőségesen búcsúzott, aztán Anna a lányhoz fordult és azt kívánta neki, hogy találja meg az apját. Anna estére nagyon el volt keseredve, mert a kép nem mozdult. Könyörgött Mihálynak, hogy inkább vigye őt vissza a leégett házba, mert ő ott jött át, talán az a kép előbb meg fog nyílni. A férfi azt kérte, hogy adjon még egy napot neki.
Este, amikor hazaértek, Anna már nagyon rosszul érezte magát az otthoni komfort hiánya miatt. Az esti zuhanyozás, a fogmosás, a pohár kóla, a megszokott arc és kézkréme, a tusfürdője és még rengeteg dolog nagyon hiányzott neki. Sírdogálva aludt el.
Mihály reggel megint korán ébresztette. A terembe lépve a lány furcsa fuvallatot érzett. A kép ködös homályban úszott. A lány rohant a kép felé és boldogan kiabált vissza Mihálynak.
- Mindent köszönök! Üdvözlöm a családodat! – és már lépett is be a saját világába.

A másik oldalon a múzeum kertjében találta magát. Tudta, hogy ilyen korán még be van minden zárva, ezért leült egy eldugott sarokban és várta a nyitást. Kicsit el is szundított és egy vidám iskoláscsoport zsibongására ébredt föl. Remélte, hogy a jegyszedő nem veszi majd észre, hogy ő ezen a napon nem vett belépőt.
Amikor egyre többen néztek rá furán, akkor vizsgálta meg jobban magát és jött rá, hogy még mindig a Tamástól kapott ruhában van. A japán csoport azt hitte, hogy ő azért van ott, hogy együtt fotózhassanak, és amikor kicsit húzódozott pénzt nyomtak a kezébe és kattintgattak körülötte. Amikor a csoport elvonult ő elégedetten számolta össze a pénzt, amit keresett. Arra éppen elég volt, hogy hazajusson. A buszon légkondicionált elégedetten dőlt hátra. Nézte a tájat, de igazából a gondolataiba mélyedt és azon törte a fejét, hogy hol találhatná meg Tamást. Gondolta, hogy a férfi is bejutott a városba, de azt nem tudta, hogy mennyire jegyezte meg az utat és talál oda a galériához.

Amikor a ház elé ért nagyot sóhajtott és remegve várta a jelet, amit a férfi hagyhatott, de az ajtó érintetlen volt és sem levél, sem üzenet nem várta.
Az első útja a zuhanyzóba vezetett és amikor már a saját ruháit tudta magán, akkor gondolt újra a férfira.
A barátnőjétől elkérte a kocsiját és naponta többször is bejárta az utat Visegrád és a lakása között. Már egy hét is eltelt, és sem a várban a kő alatt nem volt új üzenet, sem a férfit nem találta. Már kezdte föladni a reményt és bánatában a Mátyás templom felé vette az útját.
Ez volt az utolsó reménye, hogy megtalálja a férfit. Ez volt még az a hely, ahol együtt jártak.

Az építkezés még mindig körbe volt kerítve és a lány hallotta, hogy a kerítés mögött lázas munka folyik. Hangos kopácsolás hangjai hallatszottak ki. A kiskapuhoz ment és próbált bekukucskálni, de nem látott semmit és a kapu be volt zárva. A kerítés mellett föl volt halmozva néhány kockakő, amit az útról szedtek föl. A lány ezeket a köveket rakta egymás tetejére és azokra állva próbált meg bekukucskálni az építési területre. A kövek eléggé ingatag létrának bizonyultak, mert amikor már éppen belátott volna kidőltek alóla és ő hogy le ne essen a kerítés tetejébe kapaszkodott és ott lógott. Nem tudta, hogyan szabadulhatna szorult helyzetéből és már úgy érezte, hogy nem bírja tovább tartani magát, de félt is elengedni, mert ha a kövekre esik, akár a lábát is törheti. Amikor megérezte az erős férfikarok szorítását még nem tudta ki segített rajta, de nagyon hálás volt. Elengedte a kerítés tetejét, és amikor a szilárd talajt érezte a talpa alatt megfordult és a nevető Tamást látta maga előtt magasodni.
- Honnan pottyantál ide? – kérdezte, de nem engedte el a lányt.
- Téged kerestelek! – Anna úgy érezte hatalmas kőrengeteg zúdult le a szívéről. A férfi nyakába csimpaszkodott és azt tervezte, hogy többé nem is engedi el.
- Megtaláltál. – a férfi még mindig nevetett. – Képzeld kaptam munkát. – dicsekedett el a lánynak.

Anna mesélt az útjáról, amit a férfi világában tett és a visszatéréséről. Tamás elmondta neki a megérkezését és azt, milyen jó munkát és szállást meg étkezést is kapott. A férfi elengedte és a családjáról érdeklődött. Anna megnyugtatta, hogy jól vannak. Szerette volna a férfit rögtön hazavinni, de az elmondta, hogy neki munkaideje van, és addig nem mehet el, amíg az le nem telik. Anna mosolyogva lépett el mellőle és a munkavezetőt kereste, aki bár nem örült, de adott szabadságot a férfinak.

A galériába érve Anna érdeklődött Péterről is. Mihály nem részletezte miért is végezték ki a férfit. Tamás elmondta, hogy egy olyan szerkezettel ijesztgette az embereket, ami parancsszóra világított, aztán elaludt, majd újra világított. A férfi próbálta megakadályozni a kivégzését, de mivel Péter nem adott az arroganciájából alább már nem lehetett mit tenni. Kivégezték. Anna szomorúan gondolt arra a megcsonkított testre, amit útközben a piactéren látott. Vacsora után a nappaliban ültek és a lány bekapcsolta a televíziót, mert az időjárás előrejelzést akarta meghallgatni. Tamás csodálva nézte a villogó képernyőt, ahol éppen egy reklám ment. Anna azon gondolkodott, hogy elkezdje-e magyarázni neki, mikor az jutott eszébe, hogy a férfi talán nem is fog vele maradni ebben a világban.

Azt elmondta neki, hogy a tudósok már tudják előre pár nappal, hogy milyen idő lesz és ő most azt akarja megtudni, mert bemondják. Tamás csak annyit mondott, hogy- „ ez nagyon okos dolog” és már lépett is túl ezen a csodán is. Megfogta a lány kezét és a szemébe nézett.
- Mindent meg kell mutatnod, el kell magyaráznod nekem. – a lány boldogan mondott igent. Ez talán azt jelentette, hogy a férfi hosszabb távra tervezi az ittlétét. A lány úgy érezte, hogy Tamás most sokkal tartózkodóbban viselkedik, mint eddig és ez nagyon zavarta. Félt, hogy rosszul ítélte meg eddig a férfi és a saját érzéseit. Zavarban volt mikor a lefekvéshez közeledtek, mert nem tudta, hogy a férfi mit szeretne, hiányoztak a csókjai a kényeztetése. - Sokat tanultam ám, amíg egyedül voltam itt – mondta még a férfi. - A munkatársaim elmondták, hogyan kell viselkedni itt nálatok.
Anna már kezdett gyanakodni, hogy a férfi a jó tanácsok miatt ennyire tartózkodó, pedig jobban szerette, amíg spontán önmaga volt. A lány odabújt hozzá és próbálta oldani a gátlásosságát.
- Tamás én ugyanaz a nő vagyok, akit néhány héttel ezelőtt megismertél. - a férfi megsimogatta az arcát.
- Tiszteletlen voltam veled akkoriban. Bocsáss meg érte.

Anna legszívesebben nevetett volna ezen a mondaton. Hiszen ez a férfi annyira kedves és tisztelettudó volt vele.
Megfogta a kezét és az ujjaikat összefonta, majd a férfi ölébe ült és az arcát simogatva, apró csókokat adva neki próbálta meggyőzni, hogy ő még mindig az a lány akit a férfi olyan forrón tudott csókolni.
- Vigyázz Annám, mert nehezen tudok uralkodni magamon - a férfi hangja szenvedő volt.
- Kérlek, ne uralkodj magadon! – könyörgött a lány és tovább simogatta a férfi arcát.
Tamás ekkor átölelte a lányt és végre a régi volt. Forrón csókolta a lányt és az levegőt is alig kapott annyira szorosan ölelte. A lány szédült a szerelemtől és a pillangók repdestek a gyomrában a boldogságtól.
- Szeretném, ha velem maradnál - mondta a férfinak, aki fölkapta és a hálószoba felé vitte.
- Maradok – mondta a férfi és közben csókolta a lány minden porcikáját. - Hogyan tudnék elmenni, mikor végre megtaláltalak?
Anna boldogan adta át magát a szerelmes együttlétnek. Tudta, hogy hatalmas munka lesz az, hogy megismertesse a férfival a világának minden furcsaságát, de egyetlen hely lesz, ahol egyenrangúak lesznek mindig és ez a hálószoba.