A kép 7. rész

Kristóf lassan szokott bele az új életbe. Tamás mindenhová elvitte magával, mindent elmagyarázott neki,próbálta a munkájába is bevonni, de a fiú nem volt ügyes a kőfaragásban ezért arról lemondott, hogy kitanítsa.
Anna is sokat foglalkozott vele. Tanítgatta, segített neki elmagyarázni a szokásokat. Nagyon megkedvelték egymást. A nő boldog lett volna, ha a lánya e mellett a fiatalember mellett találná meg a boldogságát. Látta is, hogy a kicsi lány mennyire szenved a férfi elutasító viselkedésétől, de azt is látta, hogy a fiatal férfi mennyire imádja a lányát.
Kristóf rengeteget olvasott. Főleg a történelmi tárgyú könyveket bújta. Nagyon érdekesnek találta, ahogyan a tudósok az ő korát magyarázták. Rengeteg jegyzetet készített az olvasáskor. Szeretett a régi épületekben járni, mert ott időnként szinte már újra otthon érezte magát. Sokat gondolt az anyjára és a nagyapjára és az ő sorsukat kutatta legfőképpen. Furcsának találta, hogy róla csak annyi van a történelemkönyvekben, hogy hat évesen megmérgezték és meghalt. Az incidensről, ami miatt el kellett menekülnie egy sort sem írtak sehol.
Egyik nap Tamás magával vitte Visegrádra a királyi palotába, ahol megmutatta neki a kis rejtekhelyet ahol üzeneteket szokott találni a múltból. Mihály most is küldött egy levelet, amiben Kristóf nagyapja küldött az unokájának egy olyan birtoklevelet, amiben a fiatal férfira és az összes leszármazottjára hagy minden haszonélvezetet az egyik birtokával kapcsolatban. Amíg ő nem jelentkezik a bevételért addig a haszon egy részét a birtokra kell fordítani és a többit letétbe kell helyezni. Amivel azonosítani tudja magát az egy gyűrű. Mátyás király egyik ajándéka amit az unokájának adott.

Kristóf megcsókolta a gyűrűt és elfogódottan nézett Tamásra. A férfi megnyugtatta, hogy most már a saját lábára tud majd állni.
Másnap amikor jelentkeztek a birtok kezelőjénél az meglepetten nézett rájuk. Nem számítottak arra, hogy valaki is jelentkezni fog, hiszen 500 évig senki sem jelentkezett tulajdonosként a haszonért. Mint kiderült a birtok nagyon szépen jövedelmezett és mindig gondos kezek tartották karban. A vagyon, amit a férfi átvehetett olyan hatalmas volt, amiből nagyon nagylábon élhetett tovább.
Amikor a búcsúra került sor Anna vacsorát főzött és csendesen ülték körül az asztalt. Annamária szíve, majd megszakadt arra a gondolatra, hogy most már naponta nem láthatja a szeretett férfit. Azt nem is tudta, hogy a férfi is ugyanígy érez, hisz az a megérkezésük óta nem is közelített felé.
Anna a vacsorában megpróbált korabeli ízeket fölszolgálni. A vadnyulat vörösborban párolta.
Kristóf nagyon dicsérte és meg is jegyezte, hogy mennyire hiányozni fog neki a nő főztje.
Tamás nézte a fiatalokat és kíváncsi volt, hogy Kristóf mit fog tenni ezután.
Másnap a férfi elköltözött. Annamária nem mert hazamenni, hogy ne legyen ott a bú-
csúszáskor, mert annyira fájt a szíve, hogy félt nem tudja leplezni az érzéseit. Pedig Kristóf nagyon várta.

A lány késő este ment haza és nagyon el volt keseredve, rögtön a szobájába ment és sírva fúrta a párnájába az arcát. Anna és Tamás nagyon sajnálták, de reménykedtek, mert látták a fiatal férfin a vágyódást a lány felé.
Anna naponta beszélt a fiúval, aki mint elmondta, kicsit magányosnak érzi magát. A nő úgy döntött, hogy a hétvégén meglátogatja. Tamás éppen nem ért rá, de Annamáriát is hívta, aki nehezen, de belement az utazásba.
A lány nagyon szerette volna látni Kristófot, de fájt is a szíve miatta. Sértettnek érezte magát, amiért a férfi mellőzte őt, bár ez sem igaz, mert nagyon odafigyelt rá. Mindig köszönettel vette a segítséget és nagyon sok időt töltöttek együtt, amíg a férfi az életet tanulta ebben a világban, de nem közeledett felé, nem csókolta meg, nem ölelte meg, mióta itt vannak. Ennek a tartózkodásnak Tamás örült a legjobban, ami a lányt sértetté tette.
Anna vezetett. Az út legalább egy órás volt, de amikor odaértek a látvány kárpótolta őket. A kúria nagyon szép volt és a kertjében egy igazi labirintus volt. Annamária szeretett volna rögtön végigmenni rajta. Amint Anna megállt ő kipattant a kocsiból és a bejárat felé indult.
- Ha egy hétig nem kerülök elő, akkor küldj utánam kutyákat – kiáltotta és már el is tűnt a sövény mögött.
Az út rögtön elfordult és ketté is ágazott. A lány úgy döntött, hogy mindig jobbra fog fordulni, de egy idő után nem volt jobb felé lehetőség, ezért balra kellett fordulni és ekkor egy kis hangulatos pihenőhelyet talált a sarokban kőből faragott paddal. Nem állt meg, de megjegyezte magának a helyet, mert nagyon tetszett neki és arra gondolt, hogy ide még majd visszajön. Fordult jobbra, aztán balra és végül már nem volt elképzelése sem, hogy hol van, már csak találomra fordult be,újra és újra kis pihenőhelyeket talált és már arra gyanakodott, hogy ugyanazt a padot látja többedszer. Tudta, hogy eltévedt, pedig amikor elindult biztos volt benne, hogy itt nem lehet. Lassan már elszállt a lelkesedése és már azt hitte, hogy nincs is a labirintusnak középpontja se és kijárata sem. A következő padnál leült és becsukott szemmel ült pár pillanatig, amikor lépteket hallott.

Kristóf boldogan várta Annát, és amikor meghallotta a kocsit megállni a följárón rohant is kifelé. Kicsit csalódott volt, amikor a nőt egyedül látta meg kiszállni, pedig Anna megígérte neki, hogy majd a lányt is rábeszéli az útra. Amikor aztán meghallotta, hogy a lány is itt van nevetve kapta föl a nőt.
- Eljött? – kérdezte boldogan.
- Bement a labirintusba. Nem bírta ki, hogy rögtön ki ne próbálja.
- El fog tévedni – mondta a férfi és már indult is utána.
A lányt egy padon ülve találta becsukott szemmel. Odalépett hozzá és nevetve köszöntötte.
- Megjöttél és rögtön el is vesztél? – a lány kinyitotta a szemét és remélte, hogy a férfi nem hallotta meg a szívverésének fölerősödését. – Szia, kicsi kis boszorkány. Hol a varázserőd?
- Ne merj kinevetni, mert akkor megbánod? – fenyegette meg a lány.
Kristóf megölelte őt, de aztán rögtön el is engedte. Annamária zavartan állt előtte, mert annyira jólesett neki az ölelés, hogy mikor elengedte, akkor nagyon csalódottnak érezte magát.
- Tudod az utat kifelé, vagy itt fogunk éhen halni? – próbált viccelődni.
- Gyere - fogta meg a lány kezét és húzta maga után. Közben a lány faggatta a labirintusról.
- Van térképed róla? Hány kijárata van? Van középpontja? Mi van a középpontban?-
- Ígérem, hogy ebéd után mindent megmutatok - nyugtatta meg a férfi, és közben magabiztosan vezette ki a lányt. Anna még mindig ott állt a bejáratnál és őket várta.
Ebéd után Kristóf körbevezette a két nőt a házon, aztán jött a kertészet vezetője egy nagyon szép magas fiatal nő, aki Annát vitte el magával, hogy megmutassa neki a melegházakat.
Annamária nem akart vele menni. Kristóf a könyvtárszobába vezette, ahol a labirintusról mutatott neki légifelvételeket, rajzokat, térképeket, de azt nem árulta el, hogy mi van a középpontban. Anna a térkép fölé hajolt és próbálta kitalálni, hogy ő meddig jutott és hogy hol is tévedt el. Észrevette, hogy a férfi is odahajol, és a leheletét érezte a fülén. Tudta, hogyha oldalra fordítja a fejét, akkor a férfi szája ott lesz az övével szemben és éppen ezért nem mert mozdulni, szinte megmerevedett. Nézett előre és már a térképet sem látta, már csak a férfi érintésére tudott gondolni. Kristóf is érezte a feszültséget és szeretett volna kitérni előle, de képtelen volt elmozdulni onnan, ahol érezte a lány melegét. Hátulról átölelte két kézzel és a nyakába csókolt. Annamária még mindig nem mert mozdulni, de ekkor a férfi megfordította és az álla alá nyúlt majd lágyan megcsókolta. Lassan hajolt oda a szájára és nagyon lágy volt az érintése is, aztán elhúzódott de még mindig fogta a lányt.
- Annyira hiányoztál - suttogta, majd elengedte.
- Itt voltam, mindig is itt voltam – válaszolt a lány sértetten, majd fölnézett a férfi szemébe, amiből próbált olvasni.

Kristóf ekkor már bezárkózott és el is fordult a lánytól. Odaállt az ablak elé és a tájat nézte. Annamária otthagyta és a szobájába ment, ahol lefeküdt az ágyra összekuporodva. Szeretett volna sírni is, de úgy érezte, már elfogytak a könnyei, száraz égő szemmel feküdt.
Anna jókedvűen ért vissza, de amikor meglátta a lányát elkomorodott.
- Mi a baj kicsim? –simogatta meg a lány haját és odabújt mellé.
- Nem szeret - suttogta a lány, és mégis megeredtek a kimondott fájdalmas szavaktól a könnyei.
A nő simogatta, nyugtatgatta a lányt, majd mikor elaludt kiment és megkereste a férfit. Gondolta, hogy beszél vele az ő szerelmes kicsi lányáról.
Kristóf a könyvtárszobában volt még mindig és a kanapén feküdt csukott szemmel. Anna odament hozzá és megszólította. A férfi kinyitotta a szemét és zavartan ült föl.
- Bocsánat, de kicsit elkalandoztak a gondolataim. –
- Merre kalandozol? – kérdezte és közben az arcát figyelte.
- Ábrándozom, az életemről, amit föl kellene építenem, de mindig elakadok. –
- Hol akadsz el? Hátha tudok segíteni. – remélte, hogy jól látja és a férfi is odavan a lányáért.
- Mindenem megvan. Boldog is lehetnék itt ebben a világban, minden adott hozzá, de… a legkedvesebb lány a világon, akit el tudnék képzelni magam mellett…- a kezét az arca elé tette, amit az asszony elhúzott és kérte, hogy folytassa.
- ….az a lány Annamária, de annyira fiatal és annyira ártatlan. Tisztelem Tamást és téged is és nem tehetem, hogy a ti lányotokat csábítom el. –megint eltakarta az arcát.
A nő mosolyogva simogatta meg az arcát.
- Két buta szerelmes gyerek, azok vagytok - nevetett, majd odahajolt a férfi füléhez és belesúgta. – imád téged. Na és mi is kedvelünk Tamással, és azt hiszem, egyáltalán nem haragudna sem Tamás sem én akkor, ha együtt lennétek. Akkor viszont haragszom, ha a lányomat olyan boldogtalannak látom mint amilyen most. Mondd meg neki végre mit érzel iránta és ne görcsölj miattunk. –A férfi fölült és csodálkozva nézett a nőre.
- Biztos, hogy nem baj, ha Annamáriát akarom a feleségemnek?
- Na ne rohanjunk ennyire előre - nevetett a nő. - Egyelőre elég, ha megmondod neki, hogy mit is érzel, és egy kicsit ismerkedtek.– a férfi boldogan állt föl és rohanni akart a lányhoz, de a nő megállította. –Alszik, hagyd most, majd vacsorához fölébresztjük.
A délutánt együtt töltötték, és sokat beszélgettek a férfi munkájáról. Kristóf elkezdett könyvet írni az apjáról és a családjáról. Anna elolvasta a készülő kéziratot és nagyon tetszett neki. Elmondta a véleményét, kijavított egy-két apró hibát, majd nekiláttak vacsorát készíteni. Megtudta, hogy a férfi meghívta a kertészet vezetőjét is vacsorára. A fiatal nő sokat segített neki az első napokban és a férfi hálás volt a fogadtatásért.

Amikor már majdnem készen volt a vacsora, Anna fölküldte a férfit, hogy ébressze föl a lányt és hívja vacsorázni.
Annamária már nem aludt. Feküdt az ágyon és a mennyezetet nézve gondolkodott. Amikor az ajtó nyílt azt hitte az anyja jön vissza,de a félhomályban Kristóf lépett a szobába. A férfi nem vette észre, hogy ő nem alszik. Odaült az ágy szélére és megsimította a lány haját.
- Kis Boszorkány, ébresztő. – a hangja gyengéd volt. A lány úgy érezte legszívesebben a férfi nyakába szeretne csimpaszkodni. Megmozdult és a férfi keze az arca alá került, amit megsimogatott. – Készen van a vacsora. – suttogta a férfi.

A lány fölült és azt várta, hogy a férfi még megérinti. Kristóf lehajtott fejjel ült és nem tudta, hogyan is mondhatná meg a lánynak mit is érez.
- Vendégünk is lesz ma este. Rozit a kertészet vezetőjét hívtam meg - zavarban volt és magyarázkodni kezdett – Tudod ő lakott a házban amíg én nem jelentkeztem, ez olyan szolgálati lakás volt neki és most elfoglaltam a helyét,de ő mégis sokat segített nekem és minden este ő főzött amióta itt vagyok. Most ezt szerettem volna meghálálni neki Anna csodálatos főztjével.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes. Szeretnék itt maradni. – a lány bezárkózott. Kristóf érezte, hogy valamit nagyon elrontott. Fölállt és lement a nappaliba, ahol már egy pohár borral a kezében ott ült Anna és Rozi.
- Nem jön, azt mondta nem éhes - mondta Annának szomorúan.
- Menjünk enni - állt föl a nő és tudta, hogy a lánya farkaséhes lehet, de valami miatt megsértődött. Úgy gondolta, majd eltesz neki egy adag vacsorát és fölviszi a vacsora végén.
Kellemesen telt az este, mert a vendégük nagyon érdekes és izgalmas ember volt. Figyelte a nőt és látta, hogy mindent megtenne azért, hogy fölhívja magára Kristóf figyelmét is, de a férfi ezt nem vette észre, vagy csak mutatta a közömbösséget, de a nő jelzéseire nem is reagált.
A férfi szórakozottan viselkedett, alig vett részt a társalgásban, pedig Anna és Rozi nagyon jól szórakoztak, végül már Kristóf szórakozottságán. Rozi végül elköszönt és Anna is ment lefeküdni, de még összekészítette Annának az adagot, amit betett a hűtőbe. Úgy gondolta majd beszól neki, hogy menjen le enni, de amikor látta, hogy a lánya alszik nem zavarta meg.

Annamária nem aludt. Amint elcsendesedett a folyosó összeszedte magát és leosont a földszintre, mert nagyon éhes volt. A konyhában nem kapcsolta föl a lámpát, csak a sötétben botorkált, majd kinyitotta a hűtőt és annak a fényénél pakolta össze az ennivalókat egy tányérra. Meglátta a mélyhűtőben a jégkrémeket és egy poharat keresett éppen, amibe pakolhat,de több szekrény kinyitása után sem talált megfelelőt. Végül föladta és egy nagy tálat vett elő, amibe minden ízből pakolt jókora adagokat, aztán tejszínhabot nyomott a tetejére és meglocsolta áfonya és csokoládéöntettel is. Úgy gondolta a legjobb az lenne,ha még valahol ostyát is találna, de már nem mert keresgélni, mert nem akarta, hogy meghallják a mocorgását. Megfogta a két tányért és egyensúlyozva indult vissza a szobájába. Az ajtót nehezen tudta kinyitni, mert mind a két keze foglalt volt, és amikor kiért a folyosóra hirtelen beleütközött Kristófba, aki meglepődött a váratlanul előbukkanó lány látványától. Olyan volt mintha a látomásai elevenedtek volna meg. Meglátta, hogy a lány kezében megbillen a fagyistál és hirtelen elkapta. Annamária nagyon elszégyellte magát, hisz azzal küldte el a férfit, hogy nem is éhes és most itt áll, mint egy tolvaj két teli tállal. A férfi nézte a hatalmas tál fagylaltot és elnevette magát.
- Ebbe szeretnék beszállni, hiszen szerintem egyedül képtelen lennél ezzel a mennyiséggel megbirkózni - a lány csak állt ott, aztán ő is nevetett. Eszébe jutott, hogy amikor a férfi odakerült hozzájuk milyen sokszor ettek jégkrémet esténként a tévé előtt. Az volt a szokásuk, hogy kétfélét vettek és mivel mind a kettőt szerették a felénél cseréltek, aztán azon vitatkoztak, hogy ki hagyott többet a másiknak.
- Gyere a nappaliba – indult el előtte a férfi és nyitotta neki az ajtót.

A kényelmes kanapén a lány fölhúzott lábakkal helyezkedett el és a szendvicséből is megkínálta a férfit, aki azt nem fogadta el, de kiment egy kanálért a konyhába, és amikor a lány végzett a szendviccsel a tálat letették kettőjük közé, és versenyt kanalaztak. Már mind a ketten csokisak és áfonyásak lettek, sőt a lány szája sarkában tejszínhabfolt is volt, amit a férfi szeretett volna megszerezni és odahajolt, hogy letörölje, de az utolsó pillanatban a szalvéta helyett a szájával közelített. Annamária képtelen volt megmozdulni, várta a férfi csókját, aki először lenyalta a tejszínhabot, majd lassan kóstolgatta a lány száját. Pár pillanat múlva aztán nem bírt magával és hevesen szenvedéllyel csókolta a lányt. A tálat fél kézzel a földre eresztette, és magához húzta a lányt. Annamária boldogan viszonozta a csókot, eszébe jutottak azok a csókok, amik még akkor csattantak el amikor megismerkedtek. Átölelte a férfi nyakát és a haját simogatta. Kristóf kicsit eltolta magától és nézte,de a lány újra csókot akart és odakínálta a száját, amit a férfi mosolyogva fogadott el, de már nem engedte, hogy a szenvedélye elragadja.
- Beszélnünk kell – kezdte, amitől a lány megriadt és fölpattant.
- Nem, köszönöm, de jobb, ha nem beszélünk – mondta, fölpattant és kirohant a szobából, meg sem állt a szobájáig. Attól félt, hogy a férfi majd elmagyarázza, miért nem tehetik ezt meg mégegyszer.

A férfi tanácstalanul ült a nappaliban és azon gondolkodott, hogy menjen-e a lány után. Úgy döntött végül, hogy nem megy utána. Összepakolta az edényeket és ő is fölment a szobájába.
Éjjel nem tudott aludni. A gondolatai a lány körül jártak. Reggelre úgy döntött, hogy valamit tennie kell. Pizsamanadrágban volt és most ezzel sem törődött, benyitott a lány szobájába és mivel nem volt bezárva be is ment. Annamária az ágyban feküdt a falnak fordulva. A férfi leült mellé és a hátát simogatta. A lány megmozdult, de nem fordult meg. Kristóf fölemelte a takaróját és mellébújt, majd átölelte. A lány érezte, hogy mennyire kívánja őt. A férfi a nyakát csókolgatta, és a tarkóját simogatta, majd a füléhez hajolt és suttogott neki.
- Fordulj meg kedves kis boszorkányom! – a lány lassan fordult felé és az arcát a férfi vállába fúrta, aki a haját simogatta. - Nézz rám! - kérte a lányt.
Annamária nem nézett rá, félt az elutasítástól. Félt attól, hogy meggyőzik, arról, milyen korai még ez a kapcsolat. Kristóf tovább simogatta a haját, a hátát, majd fölemelte az arcát és csókolta, átölelte, simogatta.
- Szeretlek, szeretlek – suttogta és a lányt próbálta kihámozni a hálóingéből.
A lány alig hitt a fülének. Élvezte a férfi érintését, viszonozta a csókját, az érintését, simogatását. Ledobta a hálóinget, ami közéjük állt és boldogan simult a férfihoz.
Anna benyitott a lánya szobájába és a két fiatalt összesimulva találta a lánya ágyában.
Meglepődött és hirtelen nem tudta mit is tegyen.
- Bocsánat- mondta, de nem ment ki és nem csukta be maga mögött az ajtót. - Érezte, hogy most ki kellene mennie, érezte, hogy mondania kellene valamit, de képtelen volt megmozdulni.

Kristóf oldotta föl a helyzetet, azzal, hogy kibújt a takaró alól és a nő elé állt.
- Szeretem őt. Tudod, hogy szeretem az első perctől fogva, mikor az erdőben megláttam. –
- Tudom. Örülök, hogy te vagy a lányom mellett. Örülök, hogy téged szeret. De meg kell értened, hogy meglepődöm, hisz ő az én kicsi lányom – aztán a nő elnevette magát. - Jobb lesz, ha most megyek és elkészítem a reggelit – és kiment.
A férfi a lány ágya szélére ült. Annamária végig egy párnába fúrta a fejét és úgy érezte, elsüllyed a szégyentől, hogy az anyja rajtakapta. A férfi simogatására előbújt a párna mögül és összesimultak.
- Ezek után többé nem merek a szeme elé kerülni - mondta.
- Nem lesz semmi baj. Szeret téged és engem is elfogad. –vigasztalta. – Gyere, mutatni szeretnék nektek valamit. Odanyújtotta a lánynak a hálóingét, de az a farmerja és a pólója után nyúlt és mezítláb ment a férfi után.
Nézte a férfi fenekét a pizsamanadrágban, ahogy előtte ment. Ő is mezítláb volt. Elnevette magát és tudta, hogy az anyja ha meglátja őket a papucsok hiányát fogja szóvá tenni legelsőnek. Oda is lépett a férfihoz , aki átölelte és megsúgta mik lesznek az anyja első szavai.

Amikor a nő elmondta a várt mondatot mindketten nevetésben törtek ki. A könnyük is kicsordult annyira hahotáztak. Anna értetlenül nézett rájuk a nevetéstől alig tudták elmondani neki min nevetnek.
A férfi átvezette őket a házon és a hátsó traktusban egy nagy kétszárnyas ajtó előtt állt meg.
- Készüljetek föl a látványra - mondta titokzatosan és egy mozdulattal tárta ki az ajtót.
A két nő megbabonázva állt és pár percig be sem tudtak lépni a látványtól. Mihály képe volt előttük, ami az egész falat betöltötte. Annamária ocsúdott föl elsőnek és rohant oda megtapogatni a képet.
- Átjáró? – kérdezte.
- Még nem tudom. Figyelem pár napja, de eddig nem volt változás. – Kristóf elgondolkodva állt a lány mellett és magához húzta. - Szerintem nem véletlenül hagyták rám ezt a házat és birtokot éppen ezzel a képpel. Kikötés volt, hogy ez a kép nem elmozdítható.
- Szeretnél visszamenni? - kérdezte a lány.
- Szeretek itt élni. Időnként magányos vagyok,de szeretem ezt a kort és itt él az akit mindennél jobban szeretek. Ha lenne lehetőségem az átjárásra, akkor is itt maradnék és oda csak látogatóba mennék, hogy láthassam a szeretteimet. Megtudjam mi lett Apókával, aki felnevelt, láthassam az anyámat, a nagyapámat- ekkor szembefordult a lánnyal és megsimogatta az arcát – de csak ott lehetek boldog, ahol te is ott vagy.
Anna mosolyogva nézte őket, aztán megszólalt.
- Kezdem megszokni, hogy felnőtt a lányom.
Amikor Tamásnak elmondták, hogy milyen kép van Kristóf házában a férfi rögtön kocsiba ült és odasietett. Megbabonázva állt a kép előtt. És ő is simogatta, mintha meg akarná bűvölni, hogy nyíljon meg.
- Várunk és figyeljük – mondta reménykedve. Amióta átjöttek az ő képük nem nyílt meg és semmi hírük nem volt a családról.

Teltek a napok és a család boldog volt. Annamária a legtöbb idejét Kristóffal töltötte,Anna hazautazott Tamással, de amikor a lányuknak kezdődött az iskola eljöttek érte.
A két fiatal nehezen búcsúzott. Kristóf is menni akart, de Tamás meggyőzte, hogy a lánynak kell egy kis szünet, mert különben el fogja hanyagolni a tanulást.

Amikor elmentek a férfi az első időkben nem találta a helyét. Naphosszat ült a könyvtárban és olvasott, de a gondolatai Annamária felé kalandoztak, a lány illatát érezte, csókját hiányolta.
Naponta megnézte a nagyteremben lévő képet is, de nem talált változást. Aztán gondolt egyet és egy íróasztalt telepített a nagyterembe, kanapét és egyéb kényelmi bútorokat. Sokat ült a kép előtt és csak nézegette a részleteket, próbálta kitalálni a helyet, amit ábrázolt. Tudta, hogy járt már erre, de mindig újabb részleteket fedezett föl és akkor elbizonytalanodott.