Karácsonyi történet

 Gini, a vörös, rövid hajú matektanárnő becsukta az osztálykönyvet, majd kinyitotta az ablakot. Kopogást hallott, Csoda, a 12 éves kislány, toporgott az ajtóban.
– Mit szeretnél, Csoda? – kérdezte Gini.
A kislány válaszul megigazította a szőke, rövid haját.
– Valami baj van?
– A fűnyíró nevű birka az iskola udvarán furcsán viselkedik, lehet, hogy éhes.
– Biztos, hogy nem éhes. Sanyi bácsi mindig ad neki enni.
– Gini néni, van még más is.
– Hallgatlak, Csodám, mi nyomja a lelked?
– Fehér galambokat láttam az iskola mellett a fán.
– Szerinted ez jelent valamit?
– Igen, csak nem tudom, hogy mit.
Gini mosolygott, majd kinyitotta az osztálynaplót.
– Csoda, szerintem neked nincs kivel beszélgetned. Ha gondolod, a karácsonyi ünnepségen beöltözhetsz rénszarvasnak. Ugyanis Sanyi bácsi ingyen írt egy ünnepi színdarabot az iskolának.
– Köszönöm. – mondta Csoda, majd elfutott.
Gini hosszasan nézte a nyitott ajtót.
A parkban hullott a hó. Egy idős nő sült gesztenyét árult. A kismadarak egy etetőnél jól laktak. Csoda odalépett a gesztenyeárushoz.
– Csókolom, néni. Kérek egy zacskó gesztenyét.
– Mivel nem öreganyámnak szólítottál, ezért ingyen adom. Tudod, van egy veled egykorú az unokám, de a vejem nem engedi, hogy lássam.
– Sajnálom.
– Ő egy gonosz boszorkány. – magyarázta a gesztenyeárus idős nő.
Csoda leült egy padra, és nézte a hóesést. Majd furcsa nyomokat látott a friss hóban. Elindult a nyom után.
Egy nyuszit látott.
– Csoda, segítesz nekem? – kérdezte a nyuszi.
– Nagyon szívesen. – válaszolt Csoda.
– Népszavazási kezdeményezést akarok indítani, hogy a metrók bejáratánál ne pékségek legyenek, hanem zöldségboltok.
– Fantasztikusan jó ötlet.
– Jó hideg van ma. – mondta a nyuszi.
– Tél van. – válaszolt Csoda. Majd folytatta: – Én is szeretem a zöldséget és a gyümölcsöt. Érdemes mindennap beiktatni. A legjobb mindig a szezonális gyümölcsöket fogyasztani. Télen pedig a legjobb választás a déli gyümölcsök.
– Igazad van, Csoda. – mondta a nyuszi.
– Örülök, hogy egyetértünk.
A parkban egyre többen sétáltak. Csoda elbúcsúzott a nyuszitól, és sietett hazafelé.
– Borsólevest főztem. – mondta Ágnes, Csoda anyukája. A vörös, festett hajú fiatal nő a gáztűzhelyen lévő fazékból merített ki Csodának egy tányér levest. Majd a kislány elé rakta, szépen gőzölgött.
– Hú, jó meleg.
– Akkor van benne sok vitamin, ha meleg. – hazudta az anyuka.
A falon házi áldás volt: "Árad a Tisza."
Csoda a borsóleves után kinézett az ablakon, és látta, hogy nagy pelyhekben hull a hó, és karácsonyi dalok szűrődnek be az utcáról.
Az édesapa jött ki a szobából; a férfi piros kockás, favágó inget viselt.
– Szép az inged, apu.
– Kanadában vettem tavaly, mikor ott nyaraltunk négyesben, mert a Bundást is elvittük.
– Apu, hiányzik a Bundás. Gyakran ugatott feleslegesen.
A férfi elővett a hűtőből egy dobozos sört és kinyitotta. Csoda édesanyja követte a példáját. A délutánból lassan este lett. Csoda kért egy pohár teát az anyukájától.
– Béla, emlékszel, mikor pár évvel ezelőtt több buszt is lekéstünk? Tél volt akkor is, már sötétben értünk haza vidékről. Még arra sem volt időnk, hogy Bluetooth hangszórót vegyünk a telefonomhoz. Mindez egy keddi napon történt.
– Ágnes, jó, hogy elmesélted. Természetesen jól emlékszem. Adsz még egy sört?
– Kislányként, mikor még kisebb voltam, kőműves akartam lenni.
– Majd az apád lebeszélt.
– Nem nőknek való munka.
– De ha a gyerek kőműves akar lenni, akkor miért ne lehetne?
– Nem akar kőműves lenni, kinőtte. Veszekedni akarsz, te hülye?
– Nem kellene elrontani ezt a szép estét. – mondta Ágnes, majd remegő kézzel rágyújtott egy cigire, és folytatta.
– Zserbót kellene sütnöm karácsonyra.
– Akkor ettem utoljára finom zserbót, mikor még élt az édesanyám. – mondta Béla lehangolóan, majd töltött magának egy pohár sört.
– Jó lenne elmenni egy wellness-hétvégére.
– Sajnos megint nem jutottunk ki a VB-re.
– Anyu, holnap átjöhet az Orsi, meg akarom neki mutatni az új Bluetooth hangszóróm.
– Persze, hogy átjöhet. Itthon legalább biztonságban tudtok játszani, az utcákon, tereken sajnos szörnyek kószálnak.
– Sanyi bácsitól rendeltem 5 liter házi pálinkát, kell az ünnepekre. – jegyezte meg Béla.
– De a zserbóba többet nem rakok pálinkát, tavaly panaszkodtak a gyerekek, hogy túl erős. Tudod, vittem egy tálcával a szülői munkaközösség által tartott karácsonyi vásárra.
– Bezzeg a plébános úr nem panaszkodott, a múltkor is a kocsma előtt feküdt. – mondta Béla, és nagyot nevetett.
– Anyu, ma láttam egy nyuszit a parkban.
– Nyuszika nyugodtan lehet barátkozni, kislányom, csak a szörnyeket kell messze elkerülni.
– A legutóbb nagyon szomorú volt a gesztenyeárus néni, mivel rég nem látta az unokáját.
Margit, a sült gesztenye árus nő, rágyújtott egy cigire, majd az égő csikket eldobta a száraz avar mellé, megzavarva a karácsonyi vásárt a parkban, ugyanis feltámadt az északi szél.
– Hiányzik a kisunokám, a mennyem nem engedi, hogy lássam, a fiam pedig egy idióta.
Sanyi bácsi nagyot bólintott a fejével.
– Jó színdarabot lehetne írni ebből a történetből.
– Sajnos ez a valóság. – mondta Margit lemondóan.
– A tudósok szerint a valóság a legnagyobb varázslat.
– Ittál?
– Még nem. – válaszolt Sanyi bácsi, és egy nagyot köpött.
– Hallom a tűzoltók hangját. – jegyezte meg Margit.
– Gyere, sétáljunk a dunai korzón, mint két öreg. Mióta vagy özvegy?
– 20 éve. Akkor öltem meg a férjem önvédelemből.
– A faluban mást beszéltek.
– Rég volt. – zárta le a témát Margit.
– Nézz oda, Elvira, a kisunokád épen forró csokit vásárol az egyik bódénál. Margit, mint aki szárnyakat kapott, rohant.
– A nagymamád vagyok. – kiabálta elérzékenyülve, a könnyeit törölve.
– Szeretlek, nagyi. - mondta Elvia
- Én is szeretlek kisunokám. - válaszolt Margit, majd a fia felé fordult.
- Jól tetted, hogy épen karácsonykor zavartad el a feleséged. Nem illet hozzád.
– A bíróságon lesz egy kis hercehurca. De János bácsinak, a bírónak adtam 3 liter birsalmapálinkát, így nem lesz probléma.
Csoda jelent meg.
– Szia, Elvira, fogócskázunk, amíg a felnőttek beszélgetnek?
– Naná! Hiszen barátnők vagyunk.
– Minden jó, ha a vége jó. – jegyezte meg Sanyi bácsi, és kért egy kört a forralt borból.