A kép 2. rész

Az utcára lépve a friss levegőn hatalmasat sóhajtott és próbálta összerakni az előző nap történteket. Amikor a galéria elé ért először benézett az üvegajtón keresztül, de nem látott benn mozgást, majd megnyitotta az ajtót és az könnyedén nyílt, mint eddig mindig, amikor itt járt. Azért jött ide vissza, hogy magyarázatot találjon a történtekre, és hogy meg tudja magyarázni a védencének is, hogy hogyan került ide.
A félhomályos előtérben állva hallgatózott, de semmi zajt nem hallott és ekkor elindult a belső terembe. Itt csak azok a lámpák égtek még mindig, amik a képeket világították meg. Elkezdte megvizsgálni egyenként a hatalmas méretű képeket.
Az a kép, amiből a férfi érkezett most egy üres szobát ábrázolt, ami kopár volt, de a padlón még ott volt a hatalmas vértócsa. Anna óvatosan előrenyúlt és próbálta megérinteni a képet, de az most nem volt nyitva és csak a vásznat simította végig. Csalódottan lépett a második kép elé és kezdte azt részletesen átvizsgálni.

Kicsit távolabb lépett. A kép egy puritán szobabelsőt ábrázolt, ahol két nő egy gyerek és egy férfi nézett rá. A lány megborzongott, amikor a fiatalabb nő szemeit meglátta. Olyan érzése volt, mintha őt nézné, és szinte hívogatná. Leült a bársonnyal bevont padra és részletesen vizsgálta a szobát. Az asztal a kép szélén volt és nem is teljesen látszott és egy vászon konyharuhával letakart kosárkán kívül más nem volt rajta, az idősebb nő az asztal mellett egy széken ült és az ölében tartotta a kisfiút, aki mintha le akart volna éppen ugrani onnan. A fiatalabb nő állt és kifelé nézett, Anna úgy érezte megint, mintha őt nézné, mintha hozzá akarna szólni, a szája icipicit nyitva volt, az ajkai fényesen csillogtak, mintha éppen most nyalta volna végig a nyelvével. Nagyon szép nő volt a csillogó kék szemével, hófehér szinte áttetsző bőrével. –Biztos szőke- gondolta a lány, de a haját nem lehetett látni, mert egy szoros szigorú főkötő fedte. Karcsú volt és filigrán, szinte légies. Anna alig tudott elszakadni a tekintetétől. Az ablaknál állt a férfi és az ablakkeretet fogta, mintha éppen most csukta volna be és éppen fordult vissza. Még nem nézett a lányra, de Anna úgy érezte ez szinte csak idő kérdése, mert mindjárt odafordítja a fejét és rá fog nézni.

Anna közelebb lépett és meg akarta tapintani a vásznat, de akkor megint megtörtént és furcsa vonzást érzett. A vászon tapintata helyett légüres térbe nyúlt és egy pillanat alatt, maga sem tudta hogyan, hiszen nem lépett előrébb, mégis abban a szobában találta magát. Szinte egy másodpercre talán, de mintha víz alatt lett volna, úgy érezte, aztán már érezte is a szagokat. A gyermek kiszabadult az idős nő kezéből és elé perdült, csodálkozó hatalmas kék szemeiből rögtön ki lehetett találni, hogy a fiatal nő az anyja lehet. A hatalmas kék szemek őt nézték. Anna, bár megrémült, és legszívesebben visszarohant volna a világába, de a kíváncsisága győzött és leguggolt a kicsi elé.
- Szia – mondta rekedten és fölnézett a felnőttekre, akik mind felé fordultak.
A fiatal nő a gyerek felé nyúlt és szinte félve húzta magához és közben ő is leguggolt.
- Mit akar itt? – kérdezte tőle bizalmatlanul.
- Nem tudom. Véletlenül csöppentem ide - mondta és közben a kicsi arcát akarta megsimítani, de a nő elkapta a kezét és elhárította a mozdulatát.
- Menjen vissza, gyorsan - mondta a fiatal nő rémült hangon – és maga is menjen, amíg lehet. – nézett a férfira, aki éppen akkor lépett be.

Anna észre sem vette eddig, hogy az ajtó éppen nyílt és egy férfi készült belépni, aki most már benn is volt a szobában.
A fiatal férfin rögtön látszott, hogy nem idevaló, hiszen farmerban volt és egy modern szabású fehér ingben és a zakója a vállára volt vetve. Anna fölállt éppen akkor, amikor a férfi elé ért, de az annyira magas volt, hogy ő a mellkasát látta az orra előtt. Fölemelte a fejét és a férfi szemébe nézett.
- Helló – mondta az és ellépett mellette a gyönyörű fiatal nő felé.
- Biztos, hogy azt akarod, hogy elmenjek? -
- Igen – de ezt már az idős nő mondta, aki közben szintén fölállt - menjenek már, mert megint itt ragadnak. –

Anna a férfira nézett, aki a fiatal nő tekintetét kereste, de az az idős férfit próbálta meggyőzni.
- Apám, kérem, mondja neki maga is. – A férfi ekkor fordult Anna felé először és fürkészve nézett a lányra.
- Vigye őt haza – mondta és közben Anna azokat a kék szemeket látta, amiket a fiatal nő és a kisgyermek is rávillantott. Le sem tagadhatták volna a rokonságot.

Anna ekkor a betolakodóra nézett, akit úgy nézett ki, hogy nem szívesen láttak itt. Megfogta a férfi karját és próbálta magára vonni a figyelmét, aki ránézett egy pillanatra, de aztán újra a fiatal nő szemei ejtették rabul.
- Kicsoda maga és mit keres itt?
- Itt jártam a galériában és véletlenül, idecsöppentem - mondta a Anna és ő is a fiatal nőt nézte, aki tényleg gyönyörű volt még így dühösen is.

Az idős férfi ekkor odalépett Annához és megfogta a kezét a szájához emelte és erősen a szemébe nézett.
- Kondorossy Tamás vagyok. Az anyám Mária és a lányom Anna- mutatott a két nőre, majd a kicsi arcát megsimítva, a hangja ellágyult mikor ránézett – ő pedig a szemünk fénye Mihály. –
- Anna vagyok én is - mosolyodott el a lány és a fiatal nőre nézett, aki annyira törékenynek látszott. A férfi még mindig fogta a kezét és őt nézte zavarbaejtően.
A „nem idevaló” férfi a törékeny és gyönyörű Anna elé lépett.
- Gyere velem, kérlek - könyörgött neki, de a nő elhúzta a kezét és Annára nézett könyörgőn.
- Vigye vissza! Kérem! Vigye vissza!

Anna körülnézett és akkor Tamás átfogta a derekát az egyik kezével és a másik kezével a férfi karját ragadta meg és rántotta az átjáró felé. Amikor Anna és a férfi már a galéria padlóján állt ő vissza akart lépni, de az átjáró éppen bezáródott előtte és ittragadt ebben a világban. Anna levegő után kapkodott, olyan hirtelen érte a változás. Furcsán érezte magát, zúgott a feje és rogyadozott a lába. Tamás még mindig fogta a derekát. Odasegítette őt a padhoz és leültette.
A farmeros férfi állt ott és a képre meredt, ahol a gyönyörű fiatal nő állt kezében a kicsi fiúval akit éppen az anyjának adott át. A kisfiú a két nő között volt a levegőben, az egyik még fogta a másik már fogta, de úgy tűnt mintha repülne a levegőben.
- Anna! – a férfi hangja szenvedő volt. A képet simogatta, majd megfordult és dühösen nézett Tamásra.
- Miért hozott vissza? Most maga is itt ragadt!-
- Anna, Mihályt szereti, hagyja őt élni tovább. –Tamás odalépett a férfi mögé - Magának is élnie kellene a saját életét.
A férfi hátralépett és leült Anna mellé, de közben nem vette le a szemét a lányról a képen.
- Olyan gyönyörű - mondta ábrándozó hangon.
Tamás is melléjük ült. Higgadtan szólalt meg.
- Tovább kell lépnünk – a lányra nézett.

Anna már magához tért és kezdett a fejében összeállni az előző percek eseményeinek összefüggése.
- Most mihez fog kezdeni? – kérdezte Tamást.
- Itt maradok és megvárom, hogy visszatérhessek.
- Én is maradok – mondta a férfi még mindig Annát nézve a képen.
Az itteni Anna, ekkor kezdett arra gondolni, hogy ki is lehet az a férfi, aki az ő lakásában alszik. Tamáshoz fordult a kérdésével.
- Ki az a Mihály?
- Anna férje, gyermekének apja.
- Hol van most Mihály?
- Eltűnt. Nem találjuk.
Anna érezte, hogy ő azt a Mihályt találta meg, akit nem találnak, de nem akart ezzel még előállni. Inkább azt akarta kideríteni, hogy ki lehet ez a farmeros férfi aki ilyen szenvedéllyel nézi a képen Annát.
- Na és maga kicsoda? – a férfi lassan ráemelte a szemét, mert ő a karját is megfogta, hogy nyomatékot adjon a kérdésének. Valószínű, hogy a férfi nem reagált volna egyébként a kérdésére.
- Mit keres maga itt? Hogy került oda a képbe?- kérdéssel támadott.
- Szabó Anna vagyok, és véletlenül keveredtem ide, aztán szinte beszippantott a kép. –
- A galéria tulajdonosa vagyok. A nevemet az ajtó fölött olvashatta. Jobb lesz, ha most hazamegy és elfelejti a mai kalandját.

Anna nem bízott ebben a férfiban, pedig nagyon vonzó volt és ápolt. Tamásra nézett, akin szintén bizalmatlanságot látott a férfi irányában. Eszébe jutott Mihály, aki az ő lakásában talán már föl is ébredt. Érezte, hogy haza kell mennie, de azt is, hogy Tamást is haza kellene vinnie magával, amit föl is ajánlott neki és a férfi ámulatára, de rögtön bele is egyezett a meghívásba.
Anna végignézett a férfi ruházatán és arra gondolt, hogy ebben az öltözékben, bár nagyon jól áll neki mégsem viheti végig a városon.
- Nem tudna neki adni valami ruhát? – kérdezte a mogorva galéria tulajdonostól.
- De igen, várjon, mindjárt hozom. –mondta és szinte örült, hogy ő elviszi innen szerelme apját.

Anna eddig észre sem vette a másik teremből nyíló ajtót, ami egy lépcsőhöz vezetett és az emeleti lakásba vitt föl. Mind a hárman fölmentek az emeletre és a két férfi a hálószobai ruhásszekrényből választott farmert és inget. Cipőt a házigazda nem tudott adni, mert Tamásnak nagyobb volt a lába, mint az övé ezért a sajátjában maradt, amit a farmer némileg el is takart, de nem is volt annyira feltűnő, mert a formája és a kidolgozása inkább úgy nézett ki, mint egy divatos drága darab.
Amikor Tamás kilépett a fürdőszobából az új öltözékében a lány szája nyitva maradt. A férfi zavartan hátrasimította vállig érő dús haját és bátortalanul fordult körbe a lány előtt.
- Megfelelek?
- Szuper - mondta a lány, és hatalmasat dobbant a szíve a férfi pillantásától. Eddig is látta mennyire vonzó férfi, de ez az átalakulás, a fehér ing kiemelte sötét haját, kék szemeit, és kedves mosolyát. - Nagyon jó! – tette még hozzá, mert nem tudta a „szuper„ mennyire érthető a férfinak.
Házigazdájuk látszott, hogy már alig várja, hogy megszabaduljon tőlük. Meg sem akarta kérdezni, hogy mikor jönnek vissza, inkább abban reménykedett, hogy többé nem látja őket. Haragudott rájuk, de Anna azért rákérdezett.
- Ha visszajöttünk, hogyan jutunk be? – a férfi vonakodva válaszolt, de a lány nem hagyta magát. Elmagyarázta, hogy Tamásnak vissza kell tudni térnie oda. Végül a férfi adott nekik egy kulcsot a bejárathoz.
Anna és Tamás elindultak a metró felé. A férfi kapkodta a fejét a gyér utcai forgalom láttán is, hisz az autók és a metró neki csodaszámba mentek és a fejét is erősen forgatta a házakat szemlélve. A lány belekarolt a férfiba, hogy el ne veszítse és közben magyarázott neki. Amikor a telefonja csörgött nem volt ideje előre elmagyarázni mi is ez és eszébe sem jutott, gyorsan fölkapta és a barátnője hangját hallotta.

Marika csodálkozva kérte számon tőle, hogy miért ment váratlanul szabadságra és azt is, hogy miért is nem ment el arra, az általa szervezett vakrandira, amit ő Mihály érkezése miatt kihagyott. Anna összevissza beszélt, mert tudta, hogy hiába is mondaná meg az igazat, hisz azt még ő maga sem hinné el, ha nem élte volna át. Örült, amikor végre be tudta fejezni és ígéretekkel, hogy majd mindent elmesél leszerelte a barátnőjét. A beszélgetés közben elengedte Tamás karját és most rémülten nézett körbe, hogy hol is lehet a férfi. Pár lépéssel arrébb egy kirakat előtt megtalálta és boldogan karolt bele újra. A lakásához érve, úgy érezte talán szólnia kell Mihályról, de nem tudta, hogyan kezdje el. Az ajtón belépve aztán már nem is kellett semmit sem mondania, hiszen Tamás meglátta az ágyában alvó Mihályt.
A férfi még aludt, amikor beléptek, de az ajtónyitásra kinyitotta a szemét.
- Vendéget hoztam - mondta mosolyogva a lány, de amikor Tamásra nézett nem volt kétsége, hogy ismerik egymást.
- Mihály! – kiáltott föl a férfi és rögtön a lányra nézett magyarázatot várva. Anna mosolyogva állt az ágy és Tamás között.
- Őt is én találtam és mivel nagyon rosszul volt ide hoztam – kezdte, de Mihály a csodálkozástól elkerekedett szemekkel ült föl és szólt közbe.
- Maga itt? Maga is itt ragadt? Tudja hol vagyunk?

Annára néztek mind a ketten, ami nem is csoda, mert ő volt az, aki magyarázatot tudott adni nekik. A lány elkezdte elmesélni nekik, hogy hogyan talált rá Mihályra és az tán a mai kalandját Mihálynak, arról, hogyan sikerült neki Tamást megtalálnia.
- Hogy van Anna? – kérdezte a férfi, mint kiderült az apósától.
- Hiányzol neki. De veled mi történt? – kérdezte.
Mihály történetéből kiderült, hogy a galéria tulajdonos megjelenésekor fordult föl az életük. A férfi rajongásával üldözte Annát, aki elutasította, de az ezzel nem törődött, és amikor Mihály egyedül volt a műtermében a férfi bejött és leszúrta. Talán abban reménykedett, hogy nem éli túl és akkor majd ő kerülhet a képbe a gyönyörű imádottjánál, de akkor látta meg éppen Anna a kép előtt állva a haldokló Mihályt és mentette meg az életét.

Tamás hálásan nézett a lányra és nyúlt a keze után, majd megcsókolta és közben a lány szemébe nézett. Anna gyomrában remegést érzett, de nem húzta el a kezét.
Amikor már mind a hárman tisztán látták a történteket, bár ez csak részleges volt,mert a két férfinak elég nehéz volt fölfogni ezt a jövőutazást, míg a lánynak, aki sci-fi rajongó volt és minden részét látta az X aktáknak is ez nem is volt olyan nagy sokk, sikerült minden részletet összerakni.
A galéria tulajdonos, akit Péternek hívtak, valahogyan szert tett ezekre a különleges festményekre, amiket Mihály festett , azt viszont egyikük sem tudta, hogy hogyan tudta megnyitni a teret a képeket keresztül és hogyan tudott ilyen furcsa időutazáson részt venni.
Péter terve valószínűleg az volt, hogy elrabolja Annát, és itt tartja magánál, és ebben az sem akadályozta volna meg,hogy gyereke és férje van. Még attól sem riadt meg, hogy megölje Mihályt, aki akadályozta a terve végrehajtásában.

Tamás és Mihály terveket szövögettek arról, hogyan fognak visszatérni a világukba, de előbb Mihálynak még föl kellett gyógyulnia, legalább annyira, hogy önállóan járni tudjon.
Anna megvizsgálta a férfi sebét és mivel az szépen gyógyult, megígérte, hogy talán egy hét alatt már utazóképes lesz a férfi. A lány tudta, hogy a főnöke nem lesz elragadtatva, attól, ha ő most egy hét szabadságot kér, de szüksége volt erre a pár napra, hogy a két férfival tölthesse minden idejét.
Megbeszélték, hogy a galériába csak másnap mennek vissza, most, hogy már tudják Péter milyen veszélyes.

Vacsora után, amikor a lefekvésre került sor akkor jöttek a bonyodalmak, hiszen Anna lakása egyszemélyes volt, igazi szingli lakás. A lány nem tervezte, hogy egyedül éli le az életét, sőt minden vágya az volt, hogy társat találjon, minden nap és minden éjjel arról álmodott, hogy egyszer majd jön egy férfi aki a nagy „Ő” lesz és akkor végre ő is boldog lehet, de eddig erről csak álmodozott és amíg el nem jön a boldogság, addig a pici fizetéséből kellett megélnie és abból éppen csak erre a pici lakásra telt. Mihály a sebesülése miatt maradt az ágyban, ez volt a fix pont, de Tamást és saját magát is el kellett úgy helyeznie, hogy az se illetlen, se kényelmetlen ne legyen. A kanapé délutáni szunyókálásra volt csak alkalmas, de éjjeli több órás alvásra nem.

Anna lement a pincébe a vésztartalék matracokért és a takarókért Tamással, aki segített neki mindent fölcipelni. A férfinek a liftes utazás élménye most másodszorra is nagy volt. Anna próbálta elmagyarázni, hogy ezt egy gép működteti, aztán amikor beléptek a pincébe és fölkapcsolta a lámpát azt is, de rájött, hogy ez neki annyira természetes, hogy még soha el sem gondolkodott rajta, mitől is ég a lámpa és mitől van áram a konnektorban. Végül azt mondta a férfinak, hogy mindent fogadjon el úgy ahogyan van, és ne gondolkodjon azon, hogy hogyan is történik meg a csoda. A két matracot és a takarókat sikerült fölcipelniük, majd a lakás padlóján elhelyezni, úgy, hogy azért közlekedni is lehessen.
Anna a fürdőszoba csodáiba is bevezette új lakótársát, aki örömmel állt be a zuhany alá.

Amikor a férfi arcába hulló vizes hajjal illatosan kilépett a fürdőszoba ajtaján Anna lélegzete is elállt egy pillanatra. A férfi ránézett és zavartan igazgatta a pizsamanadrágot a derekán, amit a lány adott neki. A mellkasa meztelen volt és napsütötte barna. Anna hasrafeküdt és becsukta a szemét, próbálta elfelejteni mennyire vonzó férfi is a vendége.
- Azt hiszem nagyon régen élek már egyedül- gondolta. - Marikának igaza van, hogy randiznom kell újra.
- Szép álmokat! – mondta a férfiaknak.

Éjszaka többször is fölébredt és körülnézett a sötétben, és amikor a szeme hozzászokott a sötétséghez és végre kivette a tárgyak körvonalait, figyelte a közelében a matracon fekvő férfit. Nem hallotta az alvó egyenletes szuszogását, amint várta, és ahogy figyelt észrevette, hogy Tamás nem alszik. Kezeit a feje alá téve feküdt. Anna megköszörülte a torkát, mire a férfi ránézett és halkan kérdezte.
- Nem tud aludni?
- Fölébredtem - suttogta.
Anna belépett a fürdőszobába és magára vette a fürdőköpenyét és a vendég fürdőköpenyt is magához vette és a férfinak nyújtotta. Évekkel ezelőtt egy katalógusból rendelte a hatalmas méretű férfi és a kisebb női puha és meleg fürdőköpenyt. Akkor arra gondolt, hogy egyszer majd, ha lesz igazi társa, aki majd itt alszik, annak odaadhatja. Most végre előveheti és használhatja, hiszen két férfi is jelentkezett a köpenyekre. Odasúgta a férfinak, hogy kövesse és halkan nyitotta a teraszajtót, ahová a férfi is kiment utána.

Az utcai lámpák fényében a félhomályban leültek egymás mellé a napozóágyakra a virágokkal zsúfolt kis teraszon. Anna szeretett nyáron itt reggelizni, délután munka után a lemenő nap fényében megpihenni, kávézni. Most azért volt jó, hogy kijöttek, mert így nem ébresztették föl Mihályt a beszélgetésükkel.
Anna fázósan húzta össze magán a köpenyt és a takarót is magára húzta úgy, hogy Tamásnak is jusson belőle.
- Nagyon furcsán érzem magam - kezdte a férfi. - Minden tele van csodákkal, érthetetlen dolgokkal. Féltem a családomat is. Aggódom értük.
Anna bátorítóan a karjára tette a kezét és megszorította.
- Ne aggódjon, érzem, minden rendbe fog jönni. Segítek megoldani a gondokat - érezte, hogy a férfi őt nézi.
- Köszönöm - suttogta az és a kezét a szájához emelte. Anna a férfi kezét az arcához húzta és beletemette a hatalmas erős tenyérbe.

Tamás simogatta az arca körvonalait, a száját. Anna úgy érezte, forróság önti el.
- Maga mit dolgozik? – kérdezte még mindig a hatalmas kezet csodálva.
- Kőfaragó, szobrász vagyok. Ezért ilyen kemény a kezem –húzta el, de a lány utánanyúlt.
- Erős és kemény - mosolygott Anna. Úgy érezte ezek a kezek biztonságot nyújtanak.
A lány mindent szeretett volna tudni a férfi munkájáról , kérdezgette és az válaszolt, egyre fesztelenebbül beszélt, föloldódott az ismerős témától. Elmondta, hogy Itáliában tanult évekig Luca della Robbia mesternél, aki ötvös és szobrász volt Firenzében. Amikor aztán Mátyás került a trónra és Itáliából mestereket hozatott ő is jelentkezett és hazajött. Addigra a lánya már elmúlt tíz éves és ő alig látta. A felesége a kislány születésekor halt meg és a gyermeket a szülei nevelték, amíg ő odavolt. Mihály, aki freskófestő, is együtt jött vele haza Itáliából és náluk lakott, együtt dolgoztak egy templom díszítésén. Amikor Anna kicsi lányból gyönyörű lánnyá serdült 15 évesen, Mihály megkérte a kezét és összeházasodtak. A kicsi Mihály születése utáni hónapban meghalt Tamás apja.

Hirtelen a férfi elhallgatott. Azt hitte a lány elaludt. Anna figyelt, itta a férfi szavait. Számára ez történelem, mese és csoda volt, amit a férfitól hallott. Boldogság töltötte el a bensőjét. Közelebb húzódott a férfihoz, és összegömbölyödve tényleg el is aludt.
Tamás megigazította rajta a takarót, és védelmezőn átölelve tartotta a lányt. Zsibbadt a karja, de nem mozdította meg, nehogy a lány fölébredjen.
Már hajnalodott és eléggé csípős volt az idő, amikor Anna kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt – hallotta a férfi suttogó hangját mikor fölnézett és Tamást látta, érezte maga mellett, ahogyan átölelte, védelmezte őt. A lány zavartan próbált kibontakozni, de inkább jobban belebonyolódott a takaróba. Első pillanatban azt hitte, álmodta az előző napokat, a férfi történeteit, de most, hogy itt ült mellette és érezte a melegét és látta a mosolyát már tudta, hogy minden megtörtént vele. Boldog volt, hogy itt lehet ebben a pillanatban. Ez a hajnali csípős hideg, a felkelő derengő napfény, a lassan beinduló utcazaj mind csak körítés volt az ő boldogsága körül. Megfoghatatlanul és felfoghatatlanul boldognak érezte magát. Ez az érzés valahonnan belülről indult és elárasztotta minden porcikáját. Hatalmasat sóhajtott.

Tamás fölállt és a takaróval együtt őt is fölkapta a karjaiba és bevitte a szobába. Anna tollpihének érezte magát az erős férfikarok szorításában.átfogta a férfi nyakát és a vállára hajtotta a fejét. Amikor letette a nappaliban a kanapéra, szinte el sem akarta engedni, annyira jól érezte magát a férfi ölelésében.
Tamás odament Mihályhoz, aki még aludt, aztán visszajött és leült a lány mellé. Nem akarta alvó vejét fölébreszteni, ezért nem beszélt csak simogatta a lány haját, aki megfogta a kezét és a kezébe fonta. Összebújva ültek egymás mellett minden szó nélkül, mégis lelkileg annyira közel egymáshoz, mintha ezer éve ismernék egymást. Anna nem értette ezt az érzést, kicsit félt is, hogy csak érzéki csalódás és csak ő érzi ezt a nyugalmat, békét és boldogságot, de amikor a férfivel egymásra néztek az ő szeméből is ugyanezt olvasta ki.
A nap első sugarai elérték a nappalit, mikor meghallották Mihály mocorgását. Anna odament hozzá és segített neki fölülni, hogy ki tudjon menni a fürdőszobába, de aztán Tamás átvette az irányítást és ő kísérte ki a férfit, majd végig ott volt vele, amíg tisztálkodott és végül visszasegítette az ágyba. Anna közben reggelit készített, a betegnek tálcára az ágyba, Tamásnak és magának az étkezőbe. Leültek egymással szemben és minden ételhez magyarázatot fűzött. Nem tudta mi az, amit a férfi ismer és mi az ami új neki. A felvágottak a paradicsom és a kávé sok cukorral tetszett neki. Beleivott Anna kakaójába is, ami szintén megnyerte a tetszését.

A reggeli végén a mosogatógépről és a hűtőszekrényről nagyon jó véleménnyel volt. Nevetve mondta, hogy itt mindent gépek csinálnak. Anna most vette csak észre, hogy mennyire tele van az életük gépekkel, szerkezetekkel.
A nappali fényben Anna azt gondolta, hogy a hajnali bensőséges hangulat csak képzelgés volt. Sajnálta, hiszen olyan jó érzés volt, ami elárasztotta a bensőjét.

Éppen befejezték a reggeli utáni elpakolást mikor csengettek. Anna rémülten nézett a férfiakra és suttogva kérte tőlük, hogy a hálófülkében várjanak. Nem tudta ki lehet az, hiszen nem várt vendéget.
Amikor kinyitotta résnyire az ajtót a barátnőjét látta az ajtó előtt.
- Mi van veled? Szabadságot vettél ki? Beteg vagy? Be sem engedsz? – tele volt kérdéssel és alig hagyta szóhoz jutni Annát, nyomakodott be a lakásba és vizsgálta a környezetet, hogy hátha abból rájön mi is történt a barátnőjével az utóbbi napokban.
Amikor meglátta a két férfit a lány ágyában és ágya szélén ülni elakadt a szava. Ez az amire egyáltalán nem számított. Anna szólalt meg először.

- Bemutatom Tamást és Mihályt. Átutazóban vannak és nem volt hol aludniuk, ezért szállást adtam nekik. Most reggeliztünk. Kérsz valamit enni? Esetleg egy kávét? Ülj le a nappaliban, mindjárt hozom a kávét. Bocs a rendetlenségért, de tudod ez egyszemélyes lakás.-
Arrébb tolta a matracokat és bekapcsolta a kávéfőzőt. Marika dermedten ült a nappaliban és még mindig nem jutott szóhoz. A két férfit bámulta már szinte illetlenül, akik nem jöttek ki a hálóból, halkan beszélgettek.
Anna bevitte a kávét és leült a barátnőjével szemben. Marika a szemével jelzett, hogy menjenek ki a teraszra. Anna nevetve ment utána. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük a nő suttogva, de elkezdett beszélni.
- Kik ezek? Mit csinálsz te két férfival egyszerre? Miért nem dolgozol? Honnan ismered őket?-
- Távoli rokonok, Erdélyből menekültek. Segítek nekik, mert nincs hol aludniuk, nincs pénzük, nincs senkijük. - Anna spontán válaszolt, nem is tudta hogyan jutott eszébe hirtelen ez a kézenfekvő magyarázat. Marika elhitte a történetet és rögtön fölajánlotta a segítségét is.
Anna elmondta, hogy az egyiket megtámadták az utcán és megsérült. Innen már nem kellett hazudnia. A férfinak nincsenek papírjai és biztosítása, ezért megszöktek a kórházból, és most ő ápolja. Barátnője többet nem is kérdezősködött. Bement a nappaliba, ellenőrizte a férfi sebét, átkötözte. Mivel ő műtősnő volt ez rutinfeladat volt neki. Mihály hálásan köszönte meg a segítségét. A régies szóhasználata meg sem lepte Marikát, hisz az olyan valós volt, hogy Erdélyben így beszélnek még.
- Most már értem, miért mondtad le a randit - mosolygott amikor Tamásra nézett. Anna elpirulva nevetett.
- Dilis vagy - mondta és elfordult,hogy a férfi ne lássa zavarát.
- Na és mi a tervetek? Mit fogtok ma csinálni? - kérdezte az asszony.
- Maradunk itthon – mondta a lány. - Hisz Mihály nem tud még járkálni, gyenge.
- Ne butáskodjatok, hiszen ti elmehettek- ajánlkozott. - Maradok Mihállyal itthon, ti meg elmehettek egy kis városnézésre. - Tamás és Anna egymásra néztek, aztán Mihályra aki bátorítón intett nekik, hogy minden rendben, aztán belementek az ajánlatba.
Marika boldogan helyezkedett el a konyhában, nagyon finom ebédet ígért nekik, és már lökdöste is ki őket az ajtón.
- Vidd a kocsimat - nyomta Anna kezébe a kocsija kulcsait.