A kép 5. rész

Anna boldogan ment hazafelé várta, hogy a kedvese Tamás is hazaérkezzen a Mátyás templomi felújításokról. Tamás elég jól be tudott illeszkedni. Megtanulta, hogy ne csodálkozzon rá semmire se, és amikor mégis valami ismeretlen dologgal találkozik elég csak annyit mondania, hogy náluk Erdélyben a falujukban ilyen nincs és eddig erről nem is hallott.
Anna finom vacsorát készített, becsomagolta a bőröndöket, és amikor a férfi megjött egy pohár bor mellett közölte vele, hogy utazunk.
Másnap reggel a repülőtéren Tamás szájtátva figyelte, ahogyan a hatalmas vasmadarak az égbe szállnak, és amikor megtudta,hogy ők is egy ilyennel fognak repülni olyan izgatott lett mint egy kisgyerek.

A beszálláskor a férfi kapkodta a fejét, mindent látni és tudni akart. Nem félt, izgatott volt a csodás élménytől. A lány kicsit félt a felszállástól, de Tamás azt is jól viselte, nem úgy, mint az a német turista, aki már a reptéren leitta magát és most részegen ordítozott a félelemtől.
Tamás erősen fogta a lány kezét, és amikor elértek a repülőmagasságot rátapadt az ablakra és el sem lehetett mozdítani. Amikor az ételt hozták ő akkor is a felhőket nézte. Anna is szerette az utazást, és ez a látvány minden alkalommal lenyűgözte. A habos hófehér felhőrengeteg alattuk olyan látvány, amit nem lehet elfelejteni. A férfinak az arcán olyan boldogság jelent meg, hogy a lányt ez teljesen kielégítette, örült, hogy megvette a repülőjegyet.
Firenzében aztán folytatódott a csoda, mert Tamás pillanatok alatt kiismerte magát, amikor az öreg városrészbe megérkeztek. Mutogatta az épületeket, a templomokat, és ki tudna többet annál, mint aki meg is élte a történelmi kort.

Este a szállodai szobájukban boldogan ölelte meg a lányt és köszönte meg neki az élményt, amit kapott. Anna már tudta, hogy gyereket vár és mostanra tartotta az információt.
Tamás rémülten nézett rá. Anna nem tudta, hogy miért fél és miért nem örül ennek a hírnek, de aztán faggtózására megtudta, hogy a férfi első felesége, akit annyira szeretett, Anna anyja a szüléskor halt meg. A lány megnyugtatta, hogy ma már a szülés nem olyan veszélyes, de belegondolt, hogy mi lenne a férfival ebben a világban egyedül egy pici gyerekkel, mert hát akkor ott volt az anyja, aki rögtön átvette a gyerek nevelését és volt egy szolgáló, aki szoptatta.
Pillanatok alatt elhessegette a kínzó gondolatokat és sikerült neki annyira megnyugtatni a férfit, hogy az már szinte boldogan hajolt a hasára és csókolgatta.

A kilenc hónap derűsen telt. Tamás legnagyobb csodának azt tartotta, hogy láthatta a gyermeket, amikor az anyja hasában volt. Az ultrahangos rendelésekről mindig könnyes szemmel ment haza.
Amikor végre elérkezett a szülés ideje, annyira izgatott lett, hogy a lány már feltette, nehogy valami baja legyen. A fájdalmak ellenére átölelte kedvesét és nyugtatgatta, erősítette.
A kórházban a férfi ott volt végig mellette és fogta a kezét és közben könyörgött az orvosnak, hogy mentse meg Annát.
Az orvos nem lepődött meg a reakción, hisz naponta találkozott izguló friss apukákkal, és amikor megtudta, hogy a férfi első felesége meg is halt szülésnél, akkor már mindent értett.
Anna nehezen szült, de amikor végre az utolsó hatalmas nyomásra megszületett a pici lány olyan boldogságot érzett, amit eddig még soha. Gyengéden nézte a férjét és a kislányát majd a férfi kezébe adta a gyereket, aki ettől teljesen elérzékenyült. Könnyein át nézte a gyermeket és suttogott neki. Anna nem értette, mit mond, de aztán a férfi elmondta, hogy egy áldást mondott el az ő szokásaik szerint.

Amikor hazavittek a kicsi lányt a kórházból a férfi elmondta a lánynak, hogy meg szeretné mutatni a kicsit a családjának. Eddig tartózkodtak attól, hogy a képeken keresztül utazzanak, de most a férfi nyugtalan lett és mindenképpen meg akarta osztani örömét az anyjával és a lányával.
Anna többször is ajánlotta, hogy menjenek át, de eddig Tamás ezt visszautasította, most aztán berendezkedtek a kép közelében és vártak, hogy mikor nyílik az meg.
Pár nap múlva egy hajnalon, amikor Anna éppen a kicsit szoptatta, meglátta a homályosodó képet. Fölállt a gyermekkel a karján és suttogva szólt a férfinak is. Tamás azt mondta nekik, várjanak, amíg átnéz, hogy minden rendben van-e. Anna nem várt, mert félt attól, hogy bezáródik a kép, mielőtt ő átlépne, ezért rögtön a férfi után lépett.
A kicsi szoba változatlan volt. Tamás kinyitotta az ajtót, és amikor hangokat hallott boldogan rohant le a lépcsőn. Először a kicsi Mihállyal találkozott, aki már nem is volt olyan kicsi, nagyot nőtt mióta nem látták. A lánya sírva borult az apja karjába és az anyja is zokogva szorította a fiát. Amikor meglátták a lányt a kezében a gyermekkel mind a két nő megállt egy pillanatra, egymásra néztek, aztán az idős nő kivette a kezéből a picit majd a fiatal Anna megölelte anyósát. Anna nevetve sírt, boldog volt, hogy a férje családja végre befogadta. A picibaba kézről kézre járt, mindenki becézgette, dédelgette. Tamás arcán nyugalom és boldogság jelent meg. Amikor arra került sor, hogy a kicsinek mi is a neve a férfi elnevette magát. Annának szerettem volna, de az anyukája nem engedi, Annamária lett, mert igy egy kicsit Anna is meg anyám utánad Mária is. Az idős nő megcsókolta a kicsi homlokát és keresztet rajzolt rá.
Tamás megígérte, hogy a kicsi időnként eljöhet majd hozzájuk látogatóba.

Este, amikor Mihály is hazaért boldogan látta családja szaporodását és azt is, hogy az ő rosszcsont fia milyen áhítattal nézi a kicsit. A két gyerek között már az első pillanatban nagy barátság szövődött.
Anna érezte, hogy a család most befogadta. Kicsit izgult, hogy hogyan tudnak és mikor visszatérni a világukba és már próbált jelezni Tamásnak, aki észre is vette ezt. A lány egész végig figyelte férjet, próbálta kitalálni, hogy vágyik e vissza, de szerencsére nem vett észre rajta nagy bánatot, amikor visszaindultak, sőt amikor végre a kép megnyílt, és beléptek a lakásukba nagyot sóhajtott, hogy végre itthon. Anna boldogan bújt oda hozzá.

A kicsi Annamária különös világban nőtt fel. Élte a mindennapi gyerekek életét és időnként ellátogatott a nagymamájához, ők úgy mondták vidékre, de a középkorba ment a képen át. A kicsi lány nagyon jól érezte ott magát, mindig lelkesen indult rokonlátogatóba. Első időkben Anna mindig vele volt és ő felügyelte, hogy a lányka minden szabályt betartson és az evilági dolgokat mindig letegye a kis szobában, és csak akkor vegye föl újra, amikor visszatér. Nem akarta, hogy abban a korban bonyodalmak keletkezzenek, akár egy papír zsebkendős csomag elővételéből is.
Annamária mindig mindenben szót fogadott, ez volt neki a természetes állapot. A legszívesebben a kis Mihállyal játszott. A kisfiú igazi testvérként szerette és óvta a kicsi lányt, de bele is vitte minden kopéságba. Az idősebb Mihály nagyon szigorú volt vele és még azt is megtiltotta neki, hogy Annamáriát az ő világában meglátogassa. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy elvágyakozzon, majd ha elég érett lesz, akkor dönthet, hogy hova megy, de most meg élje a saját megszokott életét.
Tamás ebbe nem szólt bele, sőt, talán kicsit helyeselte is.

Anna Mihály felesége egyszer volt az apjánal látogatóban, de kicsit kellemetlenül érezte magát. Olyan idegenül mozgott és mindig zavarban volt minden újdonságtól. Anna próbálta oldani a feszültségét, de hiába. A fiatal nő boldog volt amikor visszamehetett a sok csoda látványa után. Anna most látta csak, hogy a férje milyen intelligensen viszonyult ehhez a világhoz, milyen nyitott volt és mennyire ügyesen használt mindent.
A férfi nagyon keresett szakember lett. A galériájukban kiállitásai nyiltak a munkájaiból, amik nagyon kelendőek voltak. A férfi még autót is megtanult vezetni. Az öröm az arcán amikor egyedül indult neki előszor leirhatatlan volt.



Annamária már tizenhét volt és éppen nyári szünet volt az iskolában és ő a nagymamához ment latogatóba. Az idős nő már nem tudott járkálni és főzni, naphosszat a konyhában ült egy hintaszékben és parancsokat osztogatott. A kicsi lány nagyon szerette a nagymama készitette ételeket és az ő kedvéért az idős nehezen mozgó asszony föl is állt és odaállt a tűzhelyhez.
Mihály este bejelentette, hogy reggel a hercegi kastélyba megy, mert egy faliképet rendeltek tőle. Nagyon örült a megrendelésnek, mert tudta, hogy a herceg nagyon bőkezű ha tetszik neki a megrendelt kép és ez újabb megrendeléseket is jelenthet.
A kis Mihály aki már meglett férfi , de az apja még nem veszi nagyon komolyan, mert állandóan a szoknyák után fut, boldogan vette a hirt, hogy mehet az apjával. A fiatal férfinek is van tehetsége a festéshez, de ő a nagyapja kézügyességét is örökölte és nagyon szépen farag és azt talán jobban is szereti, jobban boldogul a kemény kővel és fával mint a könnyű ecsettel.
Amikor Annamária megtudta, hogy hova mennek megindult a könyörgés, hogy látni akarja a hercegi kastélyt. A kicsi lányt nem nagyon vitték itt a környéken kívül sehova, de most Mihály a kicsi lánynak sem tudott ellenállni. Lányaként szerette Annamáriát és mindig megenyhült, ha a lányka a karjait a nyaka köre fonta és csókolgatta. A lány nagyon hasonlitott a feleségére Annára, akit ő még mindig forró szerelemmel szeretett.
Amikor odaértek a kastélyhoz a lány már nagy izgalomban volt. Igaz elmondták neki,hogy a hercegi párt valószinűleg nem is fogja látni, de ő akkor is örült, hogy ott lehet. Csodálva nézte a hatalmas fényes kastélyt és az eléjuk szaladó szolgákat. Mihály nagy becsben volt tartva és két inast is kirendeltek mellé, akik minden kivánságát teljesitik. A férfi örült is ennek, mert az álllványzat megépitését az inasokra bizhatta és nem neki kellett azzal is napokat tölteni. A vázlatokat kiteritette a hatalmas fehér fal előtt és egy órán át csak nézte, mert az arányokat, majd amikor belefogott a rajzolásba már szinte repült a krétája. Annamáriát lenyugözte a férfi tehetsége, de aztán megint mehetnékje támadt és föl akarta fedezni a kastélyt. Járkált a folyosókon és történeteket talált ki hercegekről es hercegnőkről. Az egyik folyosón befordulva idős nő jött vele szemben. Kicsit megijedt, mert a lelkére kötötték, hogy ne csavarogjon el. A nő csodálkozva nézte és megszólitotta.
- Ki vagy te gyermekem? –a lány lehajtotta a fejét ahogyan tanitották és halkan mondta.
- Mihály a festő unokahúga vagyok. Elnézést, hogy alkalmatlankodom, de kicsit eltévedtem.-
- Gyere velem.- intett neki az idős nő és egy szobába lépve egy szolgalónak szólt, hogy kisérje a lányt vissza a nagyterembe a festőhöz.
Annamária megkönnyebbülten sóhajtott, de még odahajolt a nőhöz és kezet csókolt neki aki megsimogatta a fejét.
-Az én kicsi lányom is ennyi idős lenne, ha életben maradt volna - suttogta és könnyes volt a szeme. Annamária megsajnálta a nőt és ahogyan ránézett látta, hogy nem is annyira idős, ősz volt a haja és a szenvedéstől látszott idősebbnek a koránál.
Amikor a nagyterembe értek a szolgálóval az elmondta a mesternek,hogy a lány a hercegnővel találkozott a folyosón. Mihály nagyon dühös lett a lányra és utasitotta a fiát, hogy vigye haza a lányt.
- Gyalog mentek, át az erdőn, de egyenesen haza és nincs elcsatangolás. Ma mar nem kell visszajönnöd neked sem.
- A kisasszonnyal meg este számolunk. – szólt rá még szigorúan a lányra.
Anna lehajtotta a fejét és mosolyogva indult el a kis Mihály után.
A falu szélén aztán a fiú elkezdte faggatni a lányt, hogy nem mehetne e el ő egy kis időre, mert találkoznia kell valakivel, addig a lány ballagjon csak hazafelé az úton el sem tévesztheti.
- Már megint egy lány a faluban?- kérdezte nevetgélve a lány.
- Jaj az a lány ha látnád milyen a mosolya- kezdte a fiú. Annamária megnyugtatta, hogy menjen csak nyugodtan és ő majd hazasétál.
A lány boldogan szökdécsellt az úton, aztan kicsit letért, mert látott néhány virágot, aztán kismaradat, aztán zajt hallott egy erdei ösvény felől és már azt sem tudta hol van és merre van az út amin jött. Probált visszaemlékezni az irányra, de nem sikerült, mert amerre ment mindig újabb és újabb dolgokat látott. Amikor végre egy kis patakot talált megörült, mert tudta,hogy a patak a nagymama háza mellett is elfolyik és nekiindult a patak folyása mentén hazafelé. Pár perc múlva kis tisztásra ért ahol egy fából készült szinte mesebelinek tűnő ház állt. A tisztás másik szélén az erdőből éppen akkor lépett ki egy alak, akitől kicsit megrémült, mert fegyverei voltak és bár idős volt, de nagyon magas és szigorú arcú ember. Behúzódott a bokrok közé és figyelt.
A férfi körülnézett, majd úgy látszott ő is rejtőzködik, mert a ház melletti farakás möge bújt és várt valamire vagy valakire. Akire várt úgy látszik hamar meg is jelent, mert a férfi ugrásra készen állt. Egy fiatal férfi lépett ki a házból és ment a vizesés felé, ahol ledobálta a bőrmellényét és az inget és a vizet magára locsolva prüszkölve mosakodott.
Az a marcona férfi először csak nézte majd a fiatal férfi möge lopózott és megtámadta. Annamária rémülten nézte a jelenetet. A fiatalember próbalt védekezni, de a támadás annyira váratlanul érte, hogy a földre került. A lány nem gondolkodott érezte, hogy segitenie kell, kirohant a bokrok mögül és az első kezébe akadó tárggyal ami egy köcsög volt a keritésre kitéve leütötte a marcona támadót.
A fegyveres elterült a földön, mire a lány diadalittasan állt meg és várta a fiatal férfi elismerését, de az a támadója fölé hajolva szólongatta.
- Apóka, Apóka mi van veled? Jaj Apóka nehogy meghalj itt nekem –majd dühösen nézett a lányra és majd fölszúrta a szemével.
- Meghalsz, ha az Apókának valami baja lesz, majd rohant a patakhoz és a tenyerébe vizet meritve szaladt vissza és törölgette vizes kezével a férfit, aki még mindig a földön feküdt.
Annamária nem értett semmit, hiszen látta, hogy a férfi megtámadja a másikat és ő csak segiteni akart. Ezt el is kezdte magyarázni miközben előhúzta hatalmas fehér zsebkendőjét amit a nagymamától kapott a papirzsebkendők helyett és megvizezte,majd ő is a sérültet kezdte törölgetni. Az idős férfi kinyitotta a szemét és a lányra nézett. Egy pillanatig úgy tűnt nem is tudja mi történt, aztán dühösen fölült és a fiatalemberre parancsolt.
- Öld meg a tiszteletlen betolakodót.- ekkor mind a két férfi a lányt nézte és a fiatal elmosolyodott.
- Gyereklány, aki csak segiteni akart.-
- Merenylő, kém, aki megtámadott, akár meg is ölhetett volna téged is.-
Annamária lehajtott fejjel gugolt a két férfi előtt és várta hogyan döntenek. Azon gondolkodott, hogy elszaladjon-e vagy várjon. A fiatal férfi pártfogásába vette, mikor látta,hogy az idős embernek nem esett nagy baja.
- Apóka,fő,hogy neked semmi bajod. Engedjük el.-
- Ki lánya vagy? –förmedt rá az öreg.
- Kondorossy Tamás lánya vagyok, a nagymamámhoz jöttem látogatóba és Mihályékhoz a festőhöz.
- Ismerem Mihályt, most a kastélyban dolgozik.Hogy keveredtél ide ?
- Hazafelé indultam a kastélyból és láttam, hogy maga megtámadja ….őt…- a lány elbizonytalanodott.
Már nem is tudta mit is látott,hiszen annyira igazinak tűnt a támadás és ezek mégis milyen jóban vannak. Az idős ember fölállt és a fiatalt félrevonva suttogott neki.
- Szét fogja kürtölni a faluban,hogy mit látott, ott meg elkezdenek kombinálni. Nem engedhetjük el élve. Majd én elintézem Fiam. – a fiatal férfi a fejét rázta és közben a lány karcsú alakját nézte,aki bizonytalanul toporgott tőlük pár lépésre, majd egy pillanat alatt futásnak eredt és már a fák között is volt.
Annamária érezte, hogy veszélyben van és úgy gondolta, hogy jobb lesy ha elmenekül. A két férfi szinte egyszerre vetette utána magát. A fiatal kecsesen, hatalmas léptekkel, az öreg korához képest fürgén és mackósan. Az öreg eldobta a kését és ezzel leterítette a lányt, aki amikor megérezte az ütést a vállában először nem is tudta mi az. Amikor meglátta a vért csorogni a ruháján hirtelen szédülni kezdett és minden elsötétült előtte.
A fiatal férfi akkor ért oda amikor éppen összecsuklott volna a lány és elkapta. Dühösen nézett az öregre.
- Mondtam,hogy ne bántsuk! –Vitte a karjában a lányt és a tisztáson letette a fűre,majd kibontotta a vállán a ruhát és megnézte a sebet.Szerencsére nem volt súlyos és várta is,hogy a lány majd jkinyitja a szemét,de az nem mozdult. A férfi ijedten állt fölötte.
- Megölted Apóka –
- Semmi baja –csitítgatta az öreg.- De el kell tüntetnünk,mert a nagyapád a herceg jön el megnézni téged.Tudja, hogy megjöttél és látni akar. Ha biztos vagy benne,hogy nem merénylő akkor hagyd életben,de így, hogy megsérült még veszélyesebb.
- Kifaggatom,ha magához tér.-szögezte le a férfi .
Annamária mindent hallott,de nem nyitotta ki a szemét. Nem értette mi is történt, miért is akarták őt megölni.Mihályt mindenki tisztelte a faluban és a főurak között is tisztelet övezte. Érezte,hogy a férfi újra a karjába veszi és viszi valahová. Nem merte a szemét kinyitni csak a pillái között résnyire kukucskált. A házba mentek be, ahol egy rejtett ajtón át és lépcsőkön fölfelé haladva egy titkos szobába jutottak.Ágy, asztal,szék és egy hatalmas láda volt az összes bútorzat.
A férfi az ágyra tette le vigyázva a lányt és leült mellé,majd a haját, homlokát simogatta.Sejtette,hogy már magánál van csak úgy tesz mint aki ájult. Az öreg lépett be utánuk és egy kötelet hozott. Kötözd meg, amíg a nagyapád el nem megy,aztán majd kivallatom. Tapaszd be a száját is, nyújtotta oda a lány neki adott zsebkendőjét.A férfi megkötözte a kezeit és a lábait is,majd a szájába tömte a kendőt és azt is átkötözte.Annamária mozdulni sem bírt és levegőt is alig kapott. Szeretett volna visítani,de azt sem tudott,a kendőtől még a nyögések sem jöttek ki a száján. Rémülten nyitotta ki a szemét és nézett a fiatalabb férfira könyörgőn, aki talán megsajnálta,mert megsimogatta az arcát és a haját és a fülébe súgta.
- Maradj csendben, ne félj nem lesz semmi baj. – Mind a ketten otthagyták és hallotta amint a súlyos titkos ajtó becsukódik. Megpróbált ficánkolni,de akkor a kötelek még jobban megfeszültek, azért csak hallgatózott ,fülelt, hogy mi történik a házban.
Hallottta, hogy lovas érkezik és megy be a házba, ahol meghatottan üdvözli a fiatal férfit.
- Kristóf! Hogy megnőttél, teljesen megemberesedtél! Tisztára nagyapádra ütöttél. A másikra, igaz az orrodat az anyádtól örökölted, ami nem is baj. –
Aztán hallotta őket beszélgetni. A fiatal férfi- Kristóf – külföldi egyetemi tanulmányairól beszélt, az öreg meg arra intette őket,hogy vigyázzanak nagyon, mert kémek leselkednek a kastély körül, akik nehogy rájuk találjanak. Annamária nagyon rosszul érezte magát.Fájt a válla ahol megsebesítette ez öreg a késével és fájt a csuklója meg a bokája is amit szorosan összekötöztek és hányingere volt a zsebkendőgombóctól, amit a szájába tömtek.
Hallotta,hogy a férfiak kimennek a házból, aztán nemsokára lépteket hallott. Kristóf lépett be a szobába és ült le a lány mellé.
- Azt mondták, hogy öljelek meg minden kérdés nélkül,de én nem akarlak bántani.Azt akarom tudni, miért jöttél ide,ki küldött. – amíg beszélt, közben kihúzta a lány szájából a kendőt.- Beszélned kell, mert ha nem hisz neked Apóka, akkor ő fog vallatni és hidd el neki nem számít majd,hogy fájni fog valamid.- ekkor már a kezéről is csomózta a kötelet és amikor a lány kezei kiszabadultak megfogta és mozgatni kezdte a vállát.-Nem lesz semmi baj, jól mozog.- mondta és elkezdte kimosni a sebet.
- Nem tudok semmit. Sétáltam haza a kastélyból,mert Mihály elment a faluba- ő a keresztapám fia, az apám unokája…nem hisz nekem ugye?- kérdezte.
- Nem nagyon.Zavaros amiről mesélsz. – amikor készen volt a seb kitisztításával egy fehér puha anyagot vett elő és bekötözte, közben a lány ruhája egyre lejjebb csúszott és amikor teljesen leesett és láthatóvá váltak a lány mellei az ijedten kapott utána és húzta vissza.
A férfi a ládához lépett és egy fehér férfiinget vett elő, amit odanyújtott a lánynak.
- Vedd ezt föl.- a lány elvette és szigorúan mondta.
- Forduljon el! –Mivel a lábai még mindig meg voltak kötözve és a válla is fájt , elég nehezen mozgott.A férfi elfordította a fejét és próbált nem odanézni , nem nem bírta és amikor látta,hogy a lány nem tudja fölvenni az inget,odanyúlt és segitett neki. Annamária elpirulva, zavartan nézett a férfi arcára, aki a melleit nézte, majd újra kérdezgette.
- Tehát, hogyan kerültél ide? –
- Mihály bátyám a kastélyban fest és őt látogattam meg,de elkóboroltam a folyosókon és összetalálkoztam a hercegnővel, amiért ő megharagudott….-
- Láttad a Hercegnőt? –szakította félbe a lányt izgatottan.-Milyen volt? -
- Igen. Olyan nagyon szomorúnak látszott. Azt mondta,hogy neki is volt egy lánya aki már meghalt.- nem értette ez miért fontos.Eddig azért szóltak rá,hogy ne annyira körülményesen meséljen.
- Ugye gyönyörű ?-
- Igen.- mondta a lány,mert érezte, hogy a férfi ezt akarja hallani.
- Na mondd tovább- lépett arrébb a férfi és közben a távolba nézett, mint aki máshol jár gondolatban.
- Mihály bátyám haragudott, amiért elcsatangoltam és ráparancsolt a fiára Mihályra,hogy kisérjen haza,de ő egy lánnyal akart találkozni a faluban és megengedte,hogy egyedül menjek haza én meg letértem az útról és idetévedtem és megláttam, hogy az a férfi meg akarja ölni magát és akkor leütöttem.-
- Hogy hívnak? –
- Kondorossy Annamária vagyok. – amikor ezt mondta öntudatosan fölemelte a fejét.Kristóf fölfigyelt erre az öntudatra.A parasztlányokra a faluban nem volt jellemző ez az öntudat.
- Jártál iskolába? –a lány tudta,hogy most vigyáznia kell a válasszal,mert az nem derülhet ki, hogy ő honnan is jött igazából.
- Igen és az apám meg az anyám is tanított. Olvasok és írok és számolni is tudok.-
A férfi érezte, hogy a lány nem egy egyszerű vidéki polgárlány, ez egy különleges teremtmény. Elhitte a történetét és szerette volna megvédeni.Amióta ránézett a hatalmas kék szemeivel neki olyan érzése volt,hogy ezt a lányt védelmeznie kell.
Apóka nyögve jött föl a lépcsőn és gyanakodva nézte a fiatalokat.
- Tudtam, hogy ez lesz! Meg fog babonázni a kis boszorka. Beszélt már? –
- Igen, mindent elmondott. Ártatlan. Csak véletlenül járt erre. Engedjük el.- védte a fiatal férfi a lányt.
- Nekem meséljen a kisasszony- az öreg nagyon szigorú volt és még meg is lökte a lányt.
A fiatal férfi elé állt és határozottan akadályozta meg, hogy a lányt bántsa.
-Apóka! Kérlek ! Ne bántsd!- a hangjában nem kérés volt,hanem parancsolt. Az öreg visszalépett és morogva ment le a lépcsőn.
-Boszorkány! Megbabonázta! Meg kellene szabadulni tőle ! Végleg!-
A fiatal férfi leült a lány mellé.
- Nem szabad haragudni rá. Majd megbékél meglátod. – megcirógatta a lány arcát,mert látta, hogy az nagyon el van keseredve. Ekkor hangokat hallottak a ház elől. Az öreg beszélt valakivel.
- Édes fiam ne viccelj.Itt lányt nem láttunk 30 éve mióta a feleségem meghalt, akkor is az unokahúga jött el hozzá látogatóba, akinek azóta már unokái vannak. –
- Az unokahúgom erre ment át az erdőn és eltűnt- a fiú hangja nagyon aggódó volt.- Az apám és a nagyapám meg fog ölni,ha valami baja esett.- A fiú már sírt. – Annyira kedves lány, annyira szelíd. Hol lehet? –
Annamária szeretett volna kiáltani, de a férfi rátapasztotta a szájára a kezét és szorosan ölelte,hogy moccanni sem tudott. Mihály léptei távolodtak és akkor az öreg berontott a szobába.
-Mondtam,hogy veszélyes és bajt hoz ránk! Tele lesz az erdő emberekkel és itt kutakodnak majd és ha meglátnak, akkor kombinálni kezdenek. Ezt nem engedhetjük meg! – aztán ránézett a fiatalokra.A férfi még mindig szorította a lányt, aztán lassan elvette a kezét a szájáról. Annamária kiabálni kezdett.
-Mihály!- de Kristóf újra betapasztotta a száját és erősen magához vonta.
- Megmondtam! – kiálltott föl az öreg diadalittasan.- Csak bajt hoz ránk! Én elintézem,te nem is fogod látni.-nyúlt a lány felé, de a fiatal férfi ráripakodott.
- Nem! Nem bánthatod! – az öreg sértődötten ment le a lépcsőn és közben morgott.
A férfi a lány füléhez hajolt és neki is szigorúan szólt.
-Elveszem a kezem,de ha meg mersz szólalni, akkor saját kezemmel fojtalak meg- a lány rémülten nézett rá és intett a szemével,hogy nem fog beszélni.Amikor Kristóf elvette a kezét próbált az ölelésből is kiszabadulni,de nem sikerült,mert a férfi nem engedte, újra a füléhez hajolt és a lánynak nagyon melege lett ahogyan a fülén érezte a forró leheletet.
- Megvédtelek, de ne élj vissza ezzel, mert akkor átadlak Apónak. – odahajolt a lányhoz és amikor elvette a kezét a szájáról a szájával tapasztotta be.Forrón csókolta a lányt.Annamária szive majd kiugrott a helyéből.Ellenkezni akart, de képtelen volt,mert elragadta a férfi szenvedélye. A fejében az járt, hogy meg kell szöknie valahogy, de a teste a férfihoz akart bújni és élvezte a csókot. Ügyetlen volt a viszonzása,mert ő még nem csókolózott igaziból, de a férfi szenvedélye annyira heves volt, hogy az észre sem vette az ő tapasztalatlanságát. Ledöntötte a lányt az ágyra és ránehezedett. A lány átölelte a nyakát és a haját simogatta, amikor az öreg megszólalt fölöttük.
- Még most sem veszed észre, hogy megbabonáz? –
Kristóf zavartan fölegyenesedett és megigazította a ruháját.
-Igazad van. Megbabonázott.Nem tudtam gondolkodni se, csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell ölelnem, csókolnom.- az ablakhoz lépett és nem akart megfordulni. Az öreg megveregette a vállát és békítően szólt hozzá.
-Megértem én, hiszen szemrevaló fehérnép azt meg kell adni,de tudnod kell ellenállni ilyen kisértésnek. –Úgy beszéltek róla,mintha ott sem lenne.A lány próbált fölülni,de közben a férfi nagyméretű inge félrecsúszott a válláról és amikor a fiatal férfi mégis ránézett hirtelen odalépett és megigazította.
-Kisért engem – a lány sírni kezdett,mert úgy látta, hogy ha a férfi is ellene fordul és azt hiszi,hogy ő kisérti, akkor nagy a baj, talán soha nem is engedik el.
- Eltüntetem.- ajánlotta föl az öreg.
Kristóf meglátta a lány könnyeit és odaült mellé.
- Nézd Apóka, mennyire szomorú, fél, meg van rémülve.-
- Itt vagyok! Ne beszéljenek rólam úgy mintha itt sem lennék! – háborodott föl a lány,de közben folytak a könnyei. A fiatal férfit megint meglepte ez az öntudat.
Érezte, hogy a lány különleges.
Az öreg segített megoldani a dilemmát.
-Menj le a házba. Ne gyere föl és ha nem látod,talán elmúlik a varázslat. Igérem nem fogom bántani. Majd én ittmaradok vele és vigyázok rá.
Amikor lódobogást hallottak mégis az öreg ment le megnézni ki az és a fiatalokra rázárta a titkos szoba ajtaját.
Kristóf megint befogta a lány száját, aki rémülten nézett rá, amitől ő megint elveszettnek érezte magát és újra megcsókolta.Most már nem volt durva és határozott. Gyengéden kóstolgatta a lány száját és annak eszébe sem jutott kiabálni, hisz ő is teljesen elvarázsolódott. A lány számára is megszűnt a külvilág, viszonozta a férfi csókját, odasimult hozzá és érezte, hogy lüktet a vére. Szerette volna, ha nincs közöttük semmilyen ruhadarab, ha érezhetné a másik testét.
Ezen próbált Kristóf segíteni, amikor elkezdte lerángatni a lányról az inget és a szoknyáját is fölhúzta, hogy a combjait szét tudja feszíteni. Annamária érezte, hogy képtelen védekezni, mert kívánja ennek az ismeretlennek az érintését.
Az udvar felől hangok szűrődtek föl és a lány egy pillanat alatt kijózanodott. Mihály a keresztapja hangját hallotta.
- A keresztlányomat keresem Apó!-
- Miből gondoltad, hogy erre lesz?- kérdezte az öreg.
- Nem gondoltam, keresem és nem találom. Az apja is jön keresni és az egész falu neki fog indulni, átfésüljük az erdőt.
Hallották, hogy az öreg nyugtatja Mihályt.
- Meglesz az, menj haza és várjatok,haza fog menni hamarosan.lehet, hogy már otthon is van.-
- Hazamegyek a többiekért, de visszajövünk.- mondta Mihály.
A lány nem értette, hogy miért nem jön be, miért nem kutatja át a házat. Tisztelettel beszélt az öreggel.
A fiatal férfi még mindig ölelte őt és rá volt nehezedve, de csak nézték egymást és hallgatták mi történik az udvaron, aztán még egy csókot adott neki és fölállt, majd őt is fölsegítette.
A lány zavartan igazgatta a ruháját. Már szégyellte azt a szenvedélyt ami elragadta és nem is értette. A férfi leoldotta a kötelet a lábáról és erősen megfogta a karját és húzta maga után.
Amikor leértek a lépcsőn a lány már látta Mihályt az udvaron állni a lova mellett. Kérdőn nézett a férfira, aki igent intett és elengedte.
- Keresztapám- rohant oda a lányt és odabújt Mihályhoz.
A férfi eltartotta magától a lányt és vizsgálta,hogy nem történt-e baja.
- Jól vagy? Hol voltál? Hová tűntél? –ezer kérdésére alig kapott választ. A lány hallgatott és a fiatal férfit nézte, várta, hogy majd az ad magyarázatot. Mióta itt van csak titkok veszik körül, ő tudja milyen az titkokat őrizni és látta, hogy a férfi titkai milyen fontosak, hisz majdnem megölték miatta.
- Idetévedt, mi befogadtuk, de akárkinek nem adhattuk át. – mondta Kristóf és a férfit méregette.
Mihály az Apóra nézett, aki dühösen morgolódva állt ott közöttük.
- Nem szabad hagyni, hogy ilyen kis boszorkányok itt csatangoljanak. Teljesen megbabonázta az unokámat. Zárjátok be és ne engedjétek többé a közelünkbe. –Mihály mosolygott és a fiatalokat nézte akik le sem vették a szemüket egymásról. Dühös volt, amiért eltitkolta az öreg a lányt és meg is könnyebbült, amiért megtalálta, amit úgy néz ki a fiatalembernek köszönhet, aki vonzódik az ő gyereklány keresztlányához. Nézte a lányt és már látta, hogy a reggel még gyermek most vonzó nőként áll és elpirultan néz a fiatal férfira.
- Hazamegyünk és bezárom. Az apjának is elmondom mit tett, akinek lesz hozzá egy-két szava. – szigorúan beszélt és közben a lóra akarta a lányt fölsegíteni.
- Ne bántsák – hallotta Kristóf hangját a lány, aki nem engedte magát fölsegíteni a lóra, neki még el kell búcsúznia úgy érezte. Odalépett a fiatal férfi elé.
- Köszönöm -suttogta, szerette volna, ha a két férfi nincs ott és nem hallja amit most beszélnek. A férfi szemét nézte és el is veszett benne, már meg is szünt a külvilág mindkettőjüknek. Kristóf ott állt és a lány arca felé nyúlt.
- Vigyázz magadra kicsi lány. Minden jót neked.- mondta és közben cirógatta a lány arcát, aki elpirultan állt ott és szerette volna, ha a férfi megint átöleli.
- Maga is vigyázzon magára. Rám most már vigyázni fognak, bezárnak és azt hiszem többet ki sem engednek a szobámból. – ezt viccesen mondta, de ha látta volna Mihály gondolatait akkor nem ilyen vidám.
- Menjünk.- fogta meg a karját a keresztapja és most már nem hagyta, hogy búcsúzzanak,fölrakta a lányt a lóra.
Mielőtt elmentek volna még odaszólt az öregnek.
- Derék unokája van Apó. Vigyázzon rá, mert a kastélyban idegenek ólálkodnak és azt hallottam,hogy érdekli őket az erdei ház. –
Az öreg hirtelen úgy nézett ki mintha karót nyelt volna, odalépett Mihályhoz és megragadta a vállát és megrázta.
- Mit hallottál? Beszélj! –
- Nem tudom kik azok, de nem azok a főurak akiket a Herceg hívott a titkos országgyűlésre. Ezek a király kémei és nagyon kiváncsiak. Gyanús nekik, hogy a hercegnő is és az apja is itt vannak és idehívták a főnemesség azon tagjait akik Mátyás és Korvin János hívei voltak. Ulászló még húsz év után is retteg a hatalmáért.-
- Mitől fél ? – nevetett erőltetetten az Apó.- Talán az öreg hercegtől Bernát Úrtól? Attól fél, hogy ő lép helyette a trónra?-
- Talán attól fél,hogy Korvin János mégsem maradt utód nélkül. De ezt én nem tudhatom, csak azt, hogy a kémek a kastély körül ólálkodtak és engem is követtek egy ideig az erdőbe, de amikor a falu felé forfultam visszafordultak. Vigyázni kell, nehogy valaki idevezesse őket. –
- Nem félek én tőlük, ki vagyok én? –
- Maga volt Korvin János személyes testőre és az egyetlen olyan híve aki megmaradt Frangepán Bernát mellett is hű emberként. Maga őrizte János herceg gyerekeit, maga tanította a fiát vívni.Emlékszem, amikor a kis herceg a kastély udvarán szaladgált húsz évvel ezelőtt és lovacskázott azzal a fa lóval amit ennek a lánynak az apja faragott neki. –az öreg méregette a férfit, majd a kezét nyújtotta neki és annyit mondott.
- Köszönöm a figyelmeztetést. Sajnos a kicsi hercegre nem tudtam vigyázni és az apjára sem, mert a méreg gyalázatos módon végzett velük, de az unokámat megvédem az életem árán is. –Mihály megfogta az öreg kezét és megszorította és megpróbálta megnyugtatni.
- Maga mellett állunk Apó. Ha úgy gondolja az unokája velünk jöhet és akkor biztosan nem találják meg a rosszakarók. –
Közben a fiatalok le sem vették egymásról a szemüket. Kristóf állt ott és érezte ebben a férfiban megbízhatnak. Szeretett volna velük menni.
- Apó én elmegyek velük.- mondta és már ment is a ház mögé a lováért.
Az öreg nem tudott tiltakozni, elfogadta amit a fiatal férfi parancsolt neki, ő is érezte,hogy helyes amit tesz.
- Mondd meg a nagyapámnak, hogy hol vagyok, de senki másnak ne áruld el.- szólt még az vissza és már röpült is velük át az erdőn, ki a faluba.
Otthon mindenki nagyon megörült a lánynak és rögtön el is különítették a fiatalokat. Annamária az egyik emeleti szobába lett küldve átöltözni a fiatalembert a konyhában ültették le. Mihály azt mondta, hogy inasnak vette maga mellé az Apó unokáját.
A fiatalabb Mihály kicsit sértetten méregette a fiatal férfit, mert úgy érezte ő ki lett túrva.
- Édesapám minek nekünk inas, mikor itt vagyok én is?-
- Ő is tanulni akar és kitől tanulhatna jobbtól mint tőlünk.-
Közölte a nőkkel, hogy csináljanak helyet a férfinak, mert itt fog lakni náluk de még hozzátette, hogy – Annamáriától jó messze helyezzék el.-
A fiatal férfi ezen elmosolyodott, mert biztos volt benne, hogy a tiltás ellenére azért sokszor fog találkozni a lánnyal. Amikor Mihály félrevonta azért kicsit elkomorodott.
- Ha egyszer is meglátom, hogy a keresztlányomhoz nyúl nem állok jót magamért.-
A lány az ágyon feküdt és tűrte, hogy Anna a sebét tisztitsa, közben ábrándozva nézte a plafon mélyedéseit.
- Mi van veled? Nem fáj? – kérdezte a nő gyanakodva.
- Nem nagyon.- vonta meg a vállát a lányt és közben a fiatal férfi mosolygó arcát látta maga előtt és ő is úgy érezte mindig mosolyognia kell. Anna rögtön fölismerte a tüneteket.
- Ennek nem lesz jó vége azt hiszem- mondta és rászólt a lányra, hogy öltözzön föl rendesen, majd lement a férfjéhez, akit rögtön felelősségre is vont.
- Hogy hozhattál ide egy fiatalembert? Ez a lány már most nem bír magával. Ha elcsábítja a fiú akkor az apám megöl minket és őt is.
- Nem lesz baj, figyelmeztettem a fiút is. Majd figyelünk rájuk.- próbálta megnyugtatni a feleségét és átölelte. Ő még mindig szerelmes volt Annába és ha csak meglátta is és hozzáérhetett gyorsabban vert a szive.
Annamária miután kicsinosította magát, dobogó szívvel ment le a konyhába. A nagymamája aggódva ölelte meg és ültette le maga mellé, hogy meséljen hol is járt. A lány inkább arra volt kíváncsi, hogy hol van a vendégük. A kis Mihály az udvarról jött be és szemrehányóan nézett a lányra, mert miatta került bajba. Ha a lány rögtön hazajön akkor nem derül ki, hogy ő elment udvarolni a faluba. Az idős nő a másik unokáját is maga mellé ültette és próbálta kibékíteni őket. Amikor a vendégük belépett a lányra nézett aki elpirulva csillogó szemekkel nézett a férfira. A nagymama rögtön látta, hogy nem közömbösek egymásnak. Leültette a fiatalembert is és elkezdte faggatni.
- Apó unokája vagy? Nem is tudtam, hogy unokája van. A feleségét jól ismertem, annak idején jó barátnők voltunk csak mikor ő kiköltözött az erdőbe már rutkábban láttam. – Mihály lépett a helységbe és rászólt az anyjára.
- Mami, hagyja a fiatalembert, még ki sem fújta magát és maga már faggatja. –intett Kristófnak, hogy nyugodtan maradjon nem kell magyarázkodnia.
Anna tálalta a vacsorát, amit nagy békében fogyasztottak el. A fiatalok le sem vették a szemüket egymásról. Annamária alig evett csak csipegetett és a fiatalember is inkább a lány látványával lakott jól. Vacsora után a lány segített Annának a konyhában rendet rakni, mosogatni és közben is a hátában érezte Kristóf tekintetét. A kis Mihály és az apja az asztalnál ültek Kristóffal szemben és többször is jelentőségteljesen egymásra néztek. Látták, hogy Kristóf mennyire rátapad a tekintetével Annamária minden mozdulatára. Amikor azt látták,hogy a konyha már rendben van Mihály rászólt a feleségére.
- Menjetek föl a szobába és pihenjetek Kedves! – Annamária tudta, hogy ez azt jelenti nem maradjhat itt ahol a férfiak vannak. Még egyszer Kristófra nézett mielőtt fölment volna a lépcsőn, aki fölállt és tisztelettudóan köszönte meg Anna asszonynak a vacsorát és a kisasszonynak is jó éjszakát kívánt. A nagymamát is fölvitték az emeletre az ő segítségével
Anna az emeleti szobában még szövésre tanította a lányt, aki ebben nagyon ügyes volt és mindig nagyon érdekes mintákat talált ki. Amiket csinált azokat mindig hazavitte magával. Szivesen csinálta és az anyja is örült,hogy ilyen szép dolgokat tanul.
Kristóf amikor egyedül maradt Mihállyal lehalkította a hangját és szinte suttogva beszélt.
- Mióta tudja, hogy ki vagyok? Tudja még valaki magán kívül? –
A férfi nyugtatóan fogta meg a kezét és ő is halkan beszélt.
- A faluban mindenki tudja, hogy az Apónak soha nem volt unokája, mert a fia elég korán meghalt a seregben és nem maradt utódja. Az idegenek meg amikor kérdezősködtek mi mindig hallgattunk, csak hát a nép szegény és a pénz sok nyelvet meg tud oldani. A Mátyáshoz hű emberek nem beszélnek az biztos és én sokat köszönhetek a királyunknak.-
- Köszönöm, amit értem tesz.- aztán a fiatalember is ment aludni, deközben nem tudott másra gondolni csak a kék szemű lányra az emeleti szobában.Már nem érdekelte a veszély és az sem, hogy a nagyapja az egész ország irányítását akarja rábízni.
Amikor éjjel Tamás megérkezett Mihály kicsit aggódva mesélte neki az eseményeket. Annamária hallott mindent, bár ők azt hitték, hogy alszik.
Amikor a lány meghallotta, hogy a férfi akivel csókolózott nem más, mint a híres király Mátyás unokája, akit most a nagyapja Frangepán Bernát a trónra akar juttatni először megörült, majd mikor megtudta, hogy a férfi milyen veszélyben van, hiszen kisgyermekként meg akarták mérgezni és a testvérét meg is ölték, akkor nagyon megijedt. Féltette a férfit, akit még egy napja sincs, hogy ismer, de úgy érezte nagyon közel kerültek egymáshoz.
Átölelte a párnáját és alig várta, hogy reggel legyen és újra láthassa a férfit.
Másnap a lány korán fölkelt és segített Annának a reggeli elkészítésében, majd fölment és a nagymamájának segített felöltözni. Amikor az apja megjelent úgy repült a karjai közé mint egy kismadár. A férfi boldogan szorította a kicsi lányát és nézegette, hogy mi is változott rajta, hisz az ő kicsi lánya a jelek szerint szerelmes lett.
Amikor együtt mentek le a fiatal férfi már a konyhában állt és zárkózottan nézett az idegen férfira.
- Ő Tamás az apósom. Annamária apja. –nyugtatta meg Mihály, aki gyorsan evett aztán a kis Mihállyal már indult is a kastélyba.
- Ő nem jön velünk?- kérdezte kis Mihály az apját – inas ő is.-
- Nem jön. – szögezte le az apja ésa már indult is.
Tamás reggeli után hosszan beszélgetett a fiatal vendéggel és az asszonyokat megkérték, hogy menjenek ki.
Anna és Annamária az udvaron az állatok körül tevékenykedtek, amikor lovasok hangját hallották meg. A csapat a falu főterén állt meg és a lány a kapu nyílásán keresztül nézte mit csinálnak. A lovasok vezetője utasította az embereit, hogy fésüljék át a házakat. A lány rohant a ház felé.
- Lovasok jöttek és átvizsgálják a házakat! –kiáltotta amikor belépett.
A két férfi fölállt és egymásra nézett.
- Menned kell fiam.- mondta és mutatta az utat a kert felé, ahol a férfi az erdő felé fordult átlépve a patakon. A lány szeretett volna vele menni,de az apja nem engedte. Még Kristóf után szólt, hogy majd üzen neki, ha már visszajöhet. A megbeszélés szerint egy nagy kő alatt hagynak neki levelet.