Érzik-e, ha a másik rosszkedvű, vagy fáj valamije? (Persze, és mindjárt telepatikusan is kommunikálnak.) Vicceltek-e már meg fiút azzal, hogy felváltva randiztak vele? (Persze, válaszolta általában Menta, hiszen nem csak ikrek, de nagy kurvák is vagyunk.) Mint egypetéjű ikerlányok, kicsi korukban a szüleik előszeretettel öltöztették őket ugyanúgy, majd ebből kinőve, a lehető legszélsőségesebben próbáltak egymástól különálló stílust felvenni. Tehettek bármit, viselkedhettek és dönthettek akármilyen eltérőn, mindig is saját tükörképüket látták a másikban. Ez Menta esetében azt jelentette, hogy Adél akár ő is lehetne, ha másképp éli az életét.
– Szia, Menta vagyok – vette fel a telefont a színésznő, és szinte egy időben Adéllal vágta rá a folytatást – „Nem művésznév.” Mizu, angyalom?
– Szia, volt egy kis időm, gondoltam, felhívlak. A telepatikus üzimet nem kaptad meg?
– Rossz volt a vonal, csak a magánhangzók jöttek át. Annyi, hogy „E-Ü-E-I-A-A-O.”
– Nyasgem. Most komolyan. Mi van veled? Hónapok óta nem beszéltünk.
– Bocsi. Férjhez mentem és született két gyönyörű kislányom.
– Előbb hinném el a két kislány kihordását két hónap alatt, mint a férjet. Nem akarsz találkozni?
– Az szuper lenne – Menta felnézett, látta, hogy a rendező asszisztens nagyon integet neki – Itt mindenki megaidegesítő. Lelőnék mindenkit, aztán magamat, aztán megint mindenkit. Mikor?
– Ma este? – Menta ezen meglepődött.
– Mi a szösz. Kimenőt kaptál az uradtól?
– Ricsi vigyáz a gyerekekre, azt mondta, jót tenne nekem egy kis kimozdulás.
– Arany ember. Virágot nem vett?
– Szokott.
– Ah, nyilván félrekúr.
– Olyan tetűláda tudsz lenni – Adél nevetett. Az a fajta testvér és barát volt, aki előtt Menta nem tudott annyira önmaga lenni, hogy megbántsa vele. Üdítő érzés volt.
Amint nem volt több jelenete, Menta elköszönt. Kérték, hogy maradjon, hátha újra fel kell valamit venni, de ő csak legyintett. Elégszer felvették ezt a borzalmasan megírt, szirupos szart. Őt úgysem rúgják ki egy kis lógás miatt. Ledobta a jelmezt, kényelmes ruhába bújt, meg sem fésülködött, rohant ki az épületből. Csaknem felborította a korábban már látott segédoperatőrt. A középmagas, a maga átlagos módján jóképű srác bocsánatkérő mosollyal védte kezével a kávéspoharát.
– Bocsi, nem figyeltem – mondta – Nahát, sokkal jobban áll a hétköznapi cucc rajtad, mint az a sok festék, meg drága hacuka… Figyu, tudom, hogy elfoglalt vagy…
– Rohanok – hogy ellensúlyozza viselkedését, futólag megérintette a fiatal férfi vállát. Ezt magában úgy hívta, hogy „elhelyezte az ujjlenyomatát”. Nem volt szép dolog, de az ilyen középszerű pasikat jó eltenni olykor tartalékba. Megesik, hogy eszelősen jó kúrógépek, minden erejükkel adni, adni és adni akarnak, azon túl olyan kevés az önbizalmuk, hogy fel sem merül bennük a komoly kapcsolat szándéka. Elélveztetik, majd megszólítani sem merik többé. Isten elenyészően ritka ajándékai ők.
Tíz percet késett. Adél türelmesen várta a kávézó előtt. Amilyen hanyagul jelent meg a színésznő, részmunkaidős irodista nővére annyira kiöltözött. Vöröses szőke haját elegánsan magas kontyba rendezte, égő vörös blúzt viselt, ami egyszerre volt sportos és szexi. Még némi sminket is dobott magára.
– Ejha. Az új pasiddal is ma találkozol? – Menta megölelgette a testvérét – Nézhetem titokban?
– Szörnyű vagy. Hadd nézzelek – ez sosem csak szófordulat volt Adéltól. Ilyenkor mindig két kezét a vállára téve, alaposan végigfürkészte. Bizarr szokás volt, bár Menta számára ez állt a legközelebb ahhoz, hogy valaki törődött vele – Pár kiló elférne rajtad. Mivel etet a stúdió, levegővel?
– Sőt, abban is fizetnek.
A két nővér nevetgélve ült le az asztalhoz. Menta, csak hogy Adélt bosszantsa, flörtölt kicsit a pultnál dolgozó sráccal. Adél rosszallást tettetett, majd csakhamar rákérdezett a lényegre.
– Mi a baj, Mentus? – a színésznő a kávéjába kortyolt, és arra gondolt, basszus, ez tényleg megérzi, ha fáj valamim.
Kitérő választ akart adni. Elviccelni a dolgot, vagy valami nagyon általános felelettel elütni. A sok munka, a zűrös magánélet. De aztán valahogy dőlni kezdett belőle a szó. Az összes rossz kapcsolatáról beszámolt, és azzal zárta monológját, hogy Lóri bosszúból összegecizte a tükröt.
Adél leesett állal hallgatta. Percekig próbált valami okos, Adélos bölcsességet mondani, ami egyszerre gyengéd, humoros és igaz. Aztán feladta. Megragadta nővére csuklóját.
– Gyere kicsit át hozzánk.
– Késő van. Nem akarom felébreszteni a srácokat, vagy a cuki férjed uncsi pizsamában látni és kiábrándulni a seggéből – Adél szeme meg sem rebbent, el sem mosolyodott a vaskos tréfára. Állta a tekintetét.
– Úgy értem, gyere át hozzánk egy időre. Jót tenne neked.
– Nem is tudom. Nekem…
– Neked mi? Sok a dolgod? Öntözöd a művirágod? Eteted a virtuális kutyád? Menta. Egyedül vagy. Nagyon egyedül vagy, folyton. Szó szerint már bárkivel beéred, aki csak kicsit is eljátssza, hogy fontos vagy neki. Nálunk tényleg az vagy. A gyerekek imádnak. Ricsi… elvisel majd. És nálunk – Adél lehalkította a hangját és cinkosan mosolygott – nincs geci a tükrön.
A két lány olyan hangosan nevetett egymás kezét fogva, hogy egy idős néni a szomszédos asztaltól le „leszbikurvázta” őket. Ezen valamiért még nagyobbat derültek.
Menta hétvégén költözött be Adélék házába. Unokahúga és unokaöccse a kertben játszottak. Timúr (Menta sokat piszkálta nővérét a névválasztás miatt) mezítláb szaladt oda hozzá, arcára mókás Zorro-maszkot rajzolt a homlokára tapadó maszat. Lelkesen Menta nyakába ugrott, véletlenül megütve a nő nyakát zöld homokozó lapátjával. Menta szemébe mégsem a fájdalom csalt könnyeket.
– Mennya! – Timúr öt évesen már szépen formált szavakat, de nagynénje nevével sosem birkózott meg – Megnézed, mit építünk? – Nórika fürdőruhában állt mellettük, dacos úrinő stílusban karba font kézzel, alig várva, hogy „majd ő megmondja, mi lesz.”
– Még át kell öltöznie előtte. Ugye?
– Hát – Menta lehajolt unokahúgához és nagy puszit adott a kislány nem kevésbé piszkos pofijára – nem feltétlenül. Ez csak egy ruha. Ezt nézzétek! – ledobta táskáját a fűbe és szabályos bukfenccel elterült a gyerekek előtt. Még kétszer-háromszor ide-oda hemperedett, hogy jól össze fűfoltozza a ruháját. Mindkét gyerek nevetve tapsolt.
– Szóval tőled tanulják – Adél állt fölötte csípőre tett kézzel. Kijött a férje is, Ricsi. Menta őt eddig csak pulóverben és farmerban látta, most rövidnadrágot hordott, és semmi mást. A nő felkönyökölt és hirtelen idétlennek érezte magát, ahogy két felnőtt szeme láttára produkálja magát. Ricsi felsőteste kizökkentette. Nem azért, mert akkora szám volt. Klasszikus aputesttel rendelkezett, szőrös csíkkal a hasán, széles, de nem túl izmos vállakkal. A bordakosarán lecsorduló izzadságcseppel az egész olyan… valóságos volt.
– Nem úgy volt, hogy felveszel valamit – Adél finoman oldalba bökte férjét. Ricsi borostája mögött felgyúlt némi pír, ami különösen csibészessé tette.
– Dög meleg van, édesem. Hátul gazoltam… Ne haragudj, Menta, rögtön felveszek egy csadort. Örülök, hogy látlak.
A nap nagy része kipakolással telt, és Adél legalább négyszer elmagyarázott mindent, különösen azt, melyik tusfürdő kié. A gyerekek folyton kirángatták volna. Menta élvezte a figyelmet, rég nem érezte, hogy egyszerre ennyi embernek kell. Mármint tényleg ő, nem csak a szerep, amit játszik.
Ricsi olykor felbukkant, rótta a maga útvonalát csendesen. Könyvet olvasott, miközben állt a nappali közepén, vagy összedobott magának egy szendvicset a konyhában. Egyszer pedig csak a hangját hallották, ahogy a kertben középhangos „Cicc, cicc” szólamokkal hívogatja a macskát. Menta arra gondolt, a sorozata írói mennyire nem találják el, amikor „hétköznapi” figurát akarnak írni. Csak együtt kéne tölteniük pár órát ezzel a fazonnal.
A vacsoránál Menta igazán elemében volt. Sikerült olyan történeteket hoznia a forgatásról, amit a gyerekek is értettek, tudtak rajta nevetni, de mégsem tartalmazott semmi alpárit. Adél ugrásra készen ült mellettük, habár nevetgélt, ügyelt rá, hogy akármikor befoghassa a gyerekek fülét, ha a téma elterelődik. Ricsi könnyedén kacagott, hátradőlve, boros poharát viszont olyan elegánsan tartva, amilyet Menta még reklámfilmben is ritkán látott. És akkor belenyilallt az érzés, hogy igen, Adél élete jól alakult, és az övé is alakulhatott volna így. Ha, ha, ha. Mi több, még alakulhat is.
Mesét akart olvasni meglepetésként a gyerekeknek, de zuhanyzás közben elbambult, csak folyatta magára a langyos vizet, aztán vagy fél órán át fésülködött a tükörben. Tükörképe öregnek és fáradtnak tűnt, egyáltalán nem látta benne Adél friss, visszafogott életvidámságát. Mire törülközőbe csavarva kilépett a fürdőszobából, a család nagyja már nyugovóra tért a felső emeleten. Adél finom öleléssel jó éjszakát kívánt, és maga is felment.
Menta belekotort az ágy végébe szórt ruhakupacba, és észrevette, hogy nem hozott magával pizsamát, még egy alvós pólót sem. Nem érezte még annyira otthon magát, hogy meztelenül aludjon. Mi van, ha megfeledkezik magáról, és így megy ki reggel a konyhába? Vagy a gyerekek rosszat álmodnak és hozzá nyitnak be? Hezitált kicsit, majd felosont a lépcsőn. Nem gyújtott fényt.
Adél még ébren volt, a hálószobából gyér világosság szűrődött ki az előtérbe.
– Alszik? – ez Ricsi suttogása volt. Menta nem hallotta Adél válaszát. Az ajtó nem záródott be rendesen. Nem mert kopogni. Bekémlelt a vékonyka résen. Akár számíthatott volna ilyesmire házasok közt, mégis megdermedt. Talán mert még nem látta nővérét ilyen helyzetben.
Adél és Ricsi elmélyülten csókolóztak az ágy szélén ülve. A férfi egy bokszeralsón kívül mást nem viselt. Simogató kezével már lejjebb húzta felesége hálóingének vállpántját, majd csókokkal borította el a szeplős vállat. Adél hátrahajtott fejjel élvezte, festetlen ajkán távoli mosoly játszadozott, mint akit egyelőre jobban lekötnek a számlák, mint a férje farka.
– Szerinted jó, hogy áthívtam? – kérdezte halkan. Ricsi szája megállt a válla fölött. Tenyerével óvatosan Adél álla alá nyúlt és gyengéden maga felé fordította.
– Persze – mondta szokatlan komolysággal a hangjában.
– Csak féltem őt.
– Most már biztonságban van. A családjával. Én pedig kétszer gyönyörködhetek ugyanabban a nőben – Ricsi hangja játékossá vált, feltérdelt az ágyra, átkarolta felesége derekát és maga felé húzta. Adél mosolya kiszélesedett, felragyogott és már csakis a férjének szólt. Megfordult, átkarolta a nyakát.
– Te rosszaság – újra csókolózni kezdtek. Menta az ajtórésben guggolt, és arra gondolt, fuccs neki, hogy szóljon nekik a pizsamáról. A legjobb az lesz, ha alszik, ahogy van, és reggel kér egy alvós pólót. Igen, gondolta, ez lesz a legjobb. Mégsem mozdult. Próbált nem hangosan lélegezni, de az a mód, ahogy Ricsi vetkőztetni kezdte Adélt, ahogy Adél magabiztosan beakasztotta ujját a férje alsójába… annyira más volt. Olyan bensőséges. Semmi mesterkéltet nem látott benne. Adél végigcsókolgatta a férje pocakját, és súgott valamit, amiből annyit lehetett hallani „a farkad”. Két kézzel máris dolgozni kezdett az említett testrészen. Menta látta már nővérét meztelenül, de karcsú alakja, kis, hegyes mellei és izgalmasan elhelyezett szeplői ebben a hangulatos megvilágításban olyan izgalmassá tették, akárha egy erotikus jelenet forgott volna.
Adél végigsimított a férfi mellkasán, először ujjával, majd ajkával is. Elidőzött nyelvével a mellbimbón, Ricsi pedig sóhajtozott. A nő kontya egyre lejjebb vándorolt, jól hallható, nedves csókokkal izgatta a férfi combját. Menta azon kapta magát, hogy alig hallhatóan, de azt suttogja maga elé:
– Ez az. Szopjad le a faszát – legszívesebben a szájára ütött volna. Mi ütött belé? Ezt nem nézheti végig. Nem, ezt semmiképp. Ez… Menta hangtalanul sóhajtott. Combja zsibbadni kezdett a guggolástól, punciját azonban jóleső érzés járta át, ahogy kis terpeszben guggolt az előtérben. A törülköző alá csúsztatta kezét, ujjai finoman siklottak a belső combján.
Ricsi lassan a hátára fektette Adélt és a hetyke melleket vette a szájába, egyiket a másik után. Adél lábai lágyan siklottak felfelé férje oldala mentén, és halkan felnyögött, amikor ölük találkozott.
Menta ujja türelmetlenül ért a szeméremdombjához. Gyerünk, tedd be. Kérlek, tedd be, gondolta.
Amikor lágyan szeretkezni kezdtek, Adél tenyere hangosan csattant férje izzadt oldalán. Vállgödrébe fúrva arcát, elfojtott egy sikkantást. Menta azt hitte, ezt a finom tempót fogják tartani, de szinte pár mozdulat után hevesebb csípőlökésekre váltottak. Mindvégig szorosan ölelkeztek, összetapadó ajkuk közt eggyé váltak nyögéseik is. Menta jóformán nem is gondolt még arra, hogy csókolni egymást nem csak szex előtt lehet, hanem közben is. Most két ujjal izgatta magát. Az élvezetbe nem kevés szégyen vegyült, de ha arra gondolt, így vagy úgy, de részese a benti együttlétnek, abba valósággal beleremegett.
Abbahagyták és felültek, Menta egy pillanatra azt hitte, észrevették. De Adél csak kipirult arccal, lágyan zihálva átfordult, és négykézláb kínálta oda formás fenekét a férjének. Ricsi kibontotta a nő vörös haját és szenvedélyesen beletúrt. Magához húzta, és állatiasan végignyalt csinos ívű gerince mentén.
– Az igen – Menta szájára tapasztotta kezét. Nem hallották meg. Az ujjain érezte a puncija ízét. Fogai gyengéden belemélyedtek, nyelve hegyével lenyalta. Nézte, ahogy Ricsi hátulról kezdi dugni a nővérét. Az ő édes, humoros, visszafogott, illedelmes nővére pedig az ágytámlába kapaszkodva tart ellen, vöröses szőke haja boszorkányosan libben arca körül. Az ágy ritmikusan nyikorgott alattuk. Menta végre meglátta: Ricsi merev farkát, ahogy ki-bejár Adél puncijába. Hallotta is azt a jellegzetes hangot és elképzelte a sógora farkának ízét.
Ilyen íze lehet. Éppen ilyen, gondolta, miközben nedves puncijából kihúzott ujját újra és újra az ajkához érintette. Ó, Ricsi, basszál szájba, gyere…
Adél csak nyögött, arcát a párnába fúrva, Ricsi arca pedig egészen eltorzult. Az erőlködés, a vicsor azonban Lórival ellentétben az vonásainak csak jót tett.
Menta a falnak támaszkodva, térdét a padlónak feszítve ujjazta magát. A törülköző lecsúszott a testéről, de nem érdekelte. Az élvezet nőttön-nőtt a testében. Már ő is négykézláb volt, mint a nővére. Csiklóját kényeztetve már nem is leskelődött, csak a zihálást hallgatta, és elképzelte, ahogy Ricsi makkja simogatja a szeméremajkai közt, incselkedve, azzal az ígérettel, hogy hamarosan tövid nyomul belé.
– Ó, férjecském – suttogta a sötétbe – édes kicsi férjecském… basszál meg…
Nem látta, Adél elélvezett-e végül. Amikor újra belesett, egész testében kéjesen reszkető nővére a hátán nyújtózkodott, Ricsi pedig elfojtott hörgéssel verte éppen a hasára. Összefröcskölte a lepedőt, Adél pedig ujjaival saját hajába túrva, ívbe hajló háttal nevetett. Valamit súgtak egymásnak, valami belső poén lehetett.
Menta teste is megfeszült, a kéj ostorszerűen vágott rajta végig, az érzés az alhasában összpontosult, ujjai pedig egy pillanatra sem álltak le. Ricsi sem tenné, gondolta. Nem hagyná cserben őt épp akkor, amikor élvez.
Jobb híján a lecsúszott törülközőt kapta fel, azt szorította arcára. Csak lihegések törtek elő, összepréselt ajkai közül egy nyikkanás sem, mégis úgy érezte, hogy torkaszakadtából ordít az egész testén átfutó gyönyörtől. Vékony sugárban ki is spriccelt a parkettára. Ilyesmi rég nem fordult elő. Lélegzetvisszafojtva törülte fel, és mielőtt lebukhatott volna, négykézláb, ahogy volt, a lépcső felé kúszott.
Később, anyaszült meztelenül, zsibbadó lábakkal fekve az ágyban, csak bámult a sötét plafonra. Évek óta először igazán szeretve érezte magát.
– Szóval ilyen – mondta halkan, csak úgy magának. Az álom nem jött a szemére. Szüntelenül azon tűnődött, milyen lehet az, amikor tényleg szeretkeznek vele.