Történetek

Közben Muszuf megbeszélte a pilótával, hogy ő átmegy a másik faluba és megnézi, hogy mi a helyzet ezzel az Ali Hasszánnal. Majd mobiltelefonon tartják a kapcsolatot. Aztán mikor megjött a kocsi elbúcsúzott illően az öregtől, beült a kocsiba és elhajtott...

Ez a lány az egész életét maga irányította, olyan magabiztosnak tűnt, hogy azt bármelyik férfi elirigyelhette volna. Most mégis éreztem benne valami bizonytalanságot. Egy pillanatra megálltam és éreztem, hogy remeg alattam. Megsejtettem, hogy ez nem csak a szeretkezésünknek szól. Tartott valamitől. Elemeltem a fejem és az arcára néztem. Már csak egy fiatal lány volt, pont olyan, mint bármelyik...

De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...

Már mindenkinek elege volt az egészből. Üldözni egy olyan csoportot, akik semmit sem csináltak. Tudták, hogy a két amerikait milyen körülmények között ítélték el. Aztán meg ez az akció elvonta őket a rendes munkájuktól...

A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...

Két évet töltött az apácák között az intézetben, de nem sikerült belőle apácát faragniuk. Susan elhatározta, mihelyt kikerül onnan, azonnal megváltoztatja nevét, eladja a házat - és belőle mindent - ahol eddig élt, és egy teljesen más államban fog életet kezdeni. Amiről eddig nem tudott az az volt, hogy anyja hagyott rá örökséget, amit csak 20 éves korában vehet fel, amihez apja nem tudott hozzá férni. Ez a pénz épp kapóra jött neki...

Reggel kiosztotta a térképeket a négy heikopteren elhelyezkedő embernek. Az ötödik gépre Abu Sahem saját maga ült fel, és egy embert pedig otthagytak a rádió mellett. A mentőautót elérve sugáralakban indultak el. Négy teherautó és egy személykocsi után indították el az akciócsoportokat, de hiába. Már tíz óra is elmúlt, amikor észrevették a táborhely maradványait...

Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?

Nekem már az is gyanús volt, hogy a sofőr úgy kiabált, hogy mért kell megállniuk, ha a sziréna szól. Aztán kinyitottam hátul az ajtót. Egy beteg volt csak benne, de úgy látszott, hogy nagyon rossz bőrben van. Egy női orvos az arcát kezelte le éppen. Volt még egy másik orvos is. Azzal beszéltem. Azt mondta, hogy azért van a kocsiban annyi orvos, mert a sebesült valami magas rangú ember. Aztán a beteg elkezdett köhögni, és vértköpött. Nagyon megijedtem, és tovább engedtem őket. De az mégis...

- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...

- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......