Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
kortárs, epika, próza, kispróza, novella, elbeszélés
-Mit csinál?-kérdezte Sanyi. <br /> Bence hátrafordult a vízen és a mellkasához húzta a lábát....
-Méltóságos polgármester úr, követ az árnyékom!-panaszolta zihálva, fehérre vált arccal Dobráter...
Hatalmas „Ohjvé!” felkiáltás hallatszott. Rozi mama nem mozdult tovább. A konyha ajtó kivágódott...
Őszentsége laptopja nyitva volt, a sarkot szinte csak az az egy fényforrás világította be....
Friss hozzászólások
eliksz13: Nagyon szép leírás. Élő. Erzem...
2019-05-17 23:19
Gábor Szilágyi: Elrontottad a feltöltést! Volt...
2019-05-15 15:19
Mordred12: Folytatást!
2019-05-14 14:57
Mordred12: Azta! Ez baromi jó!
2019-05-14 14:38
kamilla10: Kicsit lehetne még aprózni. Sz...
2019-05-11 16:19
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Igazán szeretni néha nem is olyan könnyű

Csak mentünk egymás mellett, fogtuk egymás kezét. Éreztem, hogy izgatott, bár én is az voltam, hiszen valami komolyabb baj lehet, ha ide küldték. Ortopédia. Nem hangzik olyan rémisztően, de ő soha nem vallotta volna be, hogy kicsit tart az egésztől.
Elkísértem, az épület falai komoran néztek le ránk, és ösztönösen kicsit közelebb húzódtunk egymáshoz, mikor felléptünk a kőlépcsőkre.
Beértünk, gyorsan eltaláltunk a szobához. Ő ment csak be, én kint vártam. Sokáig volt bent, de repült az idő, mert elkalandoztak a gondolataim. Hogy is kerültünk mi ide... először csak a háta fájt, csak néha. Levettem a pólóját és megmasszíroztam. Tovább is mentünk, nem is egyszer. Aztán egyre gyakrabban fájt a háta, a végén már mindig. És egyre erősebben. Aggódtam érte, sokat veszekedtem vele, hogy ugyan menjen már el orvoshoz. De ő meg az orvos... az állapota azonban nem javult.

Végül az édesanyjával beszéltem erről, és ketten együtt már értünk egyet, úgy látszik, mert most itt vagyunk. Nem lehet olyan komoly baja - gondoltam -, de azért nem árt az óvatosság.
Kijött... az orvos. Megkérdezte, hogy én vagyok-e Krisz barátnője. Elrebegtem egy igent, de arcomra kiült a meglepettség.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...

- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem... de... miért kérdezi? Van valami komoly baja...? - én magam is éreztem az ijedtséget a hangomon.
- Nos, attól tartok, számolnunk kell egy... de mint mondom, ez csak egy lehetőség…
- Mondja már!
- Szóval számolnunk kell egy részleges bénulással. Krisztián nagyon sokat várt a kivizsgálással, talán még segíthetünk, de, mint mondtam, ez sem biztos...

Nem veszítettem el a fejem, ilyenkor szerencsére mindig önmagam maradok. Kérdések ezrei jutottak eszembe, hát fel is tettem őket:
- Ő...tudja?
- Természetesen, de úgy láttam, eléggé megviselte a hír.
- És... és ha ez mégis bekövetkezik... mennyi idő?
- Talán két év, talán három, talán kevesebb. Nem mondhatok semmi pontosat. De ha tényleg szereted, biztasd! Éreznie kell, hogy mellette vagy.

Ezt mondania sem kellett volna, hiszen annyira természetesnek éreztem. Mire visszamentünk a váróba, Krisztián már ott ült. Könyökével támaszkodott a térdén, lehajtotta a fejét. Mindig ilyen, ha tanácstalan, ha bántja valami. Mikor megláttam, gombócot éreztem a torkomban, de tudtam, nem sírhatom el magam.
Elbúcsúztunk az orvostól, de mikor kifelé menet hátrafordultam, még láttam, ahogy megcsóválja a fejét.
Krisz és én nem mentünk haza rögtön. Volt a közelben egy park, oda ültünk le. Krisz nem volt jól, láttam rajta. Én nem tudtam beszélni, féltem, zokogás lenne a vége. Annyira vártam, hogy végre megszólaljon...!
- Tudod? - kérdezte röviden. Félszavakból is megértjük egymást, nem volt szükség többre.
- Igen, tudom, de ez még nem biztos.
- De mi van, mi van, ha mégis? akkor mi lesz... mi lesz velünk?

Nyeltem egyet. Egyetlen percig sem gondoltam arra, hogy emiatt elhagyjam, bár azt pontosan tudtam, hogy ha ez mégis bekövetkezik, nehéz lesz mellette maradnom, nem is a fizikai megpróbáltatások miatt, hanem azért, mert belülről is meg fog változni. Nehéz volt megfogalmaznom, amit érzek, de végül mégis sikerült:
- Így.. most... én mindig fogom az egyik kezed. Tudod... és ha... ha ez esetleg mégis (nem tudtam kimondani, hogy "lebénulsz") szóval ha esetleg mégis akkor én... én már nem csak az egyik kezedet fognám, hanem a másikat is. És szorítanám, hogy semmi ne szakíthasson el tőlem!
A könnyeimmel küszködve mondtam ki neki, hogy nagyon szeretem. Átölelt, úgy maradtunk hosszú percekig.
- Köszönöm - mondta - köszönöm, kedvesem...
- Minden rendben lesz... Megoldjuk! - biztattam.
- Tudom - válaszolta és lassan, nagyon halványan, de mégis elmosolyodott.
Hasonló történetek
2341
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
2677
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
Hozzászólások
További hozzászólások »
PanniP ·
Csak reménykedek benne, hogy nem igaz a történet!

Tatina Mae ·
Drága Szivacs és PanniP!

A történet félig-meddig igaz. Szerencsére jól végződött, még nem volt túl késő, bár egyre biztosabbnak tűnt idővel, hogy késő van, hogy baj lesz, azért történnek még csodák.

De vele maradtam volna! Mindenképpen, ahogy írtam. Ha nem miatta, akkor magam miatt, ha nem magam miatt, akkor miatta. Nehéz döntés lett volna, de egészen biztos, hogy nem döntenék máshogy...

Pryso ·
Sziasztok!
Tudjátok, én mostanában nagyon rossz passzban vagyok. Sokat sírok valakiért. Ezt elolvastam, rögtön egy bizonyos dolog, és Ő jutott eszembe, és már tudom hogy az egész éjszakát végig fogom bőgni, mert már most potyognak a könnyeim.... Nem a világ legmeghatóbb története volt, de nekem pont elég ahhoz, hogy kilegyek tőle... Szóval csak ennyi.

Üdv: Rebeka

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: