Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Az emberiség létrehozott egy anyahajót ami 20pc/h maximum sebességgel járja a világűr sötétjét...
Egy székhez kötve ébredtem, nem láttam semmit ugyanis egy vászonzsák volt a fejemen. Eltelt...
A suliban indult egy verseny, melynek az első három helyezettje, a tanulmányait egy cserediák...
Az eladó feljegyzett valamit és megszólalt: -Jó választás és nem nehéz elkészíteni. Most pedig...
kortárs, kispróza, epika, próza, novella, elbeszélés
Friss hozzászólások
cartini: Újabb ötlettelen semmik. Írj i...
2019-03-24 12:03
cartini: Rohadtul unalmas. Most végigmé...
2019-03-24 11:58
anonimguy: Az a fajta, akit idegesítenek...
2019-03-23 17:26
kamilla10: Zavar a tény? Te melyik vagy?...
2019-03-23 16:17
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Érzések

Ismered azt az érzést, mikor fekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavarognak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudna lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynak a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzest? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg , érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahova a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni.

Aztán mégis csak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldalról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagad gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzésedtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj már el végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarom annál távolabb kerülsz tőle. Hiába keresed, nincs bűnbak. Nincs. Már minden mindegy, alapon beismered magadnak, hogy mi az ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked.

Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned? Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízet, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végelláthatatlan köröket a szobádban, csak megy, közben törni, zúzni szeretnél, nekimenni ennek a világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs. Csak a fájdalom, a hiány. A hiány. Az fáj.

Töltöttem magamnak egy italt, kimentem a teraszra és rágyújtottam egy cigarettára. A kő jeges hidege égette a talpam, meztelen testembe millió késként kapaszkodott bele a fagyos éjszaka, remegés rázott, a fogaim összekoccantak a pohár szélén, mélyen beszívtam a füstöt, és mint egy eszement, beszelni kezdtem magamban. Őrült vagyok? Igen, azt hiszem, igen. A szél felkapta a hangom, magával vitte, hogy hova, nem tudom, talán fel, a csillagokba, melyek fénye átpislogott a felhők fátyolának apró résein. Nemsokára pirkadni kezd.
Visszabújtam az ágyamba. Álomba sírtam magam.
Hasonló történetek
3222
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
2534
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Teniolla ·
köszönöm a szavaitokat, nagyon jol estek, jon meg tobb is.Nem fenyegetes, igeret

ladyJ ·
Kedves szerző! Nem szép dolog más írását átírni és sajátként leadni. Hidd el az eredeti nagyon jól meg volt írva. Kár volt hozzá nyúlnod.

Ria ·
Szintén Robesque műve..., mint az Aludj velem... http://www.extra.hu/robesque/

Ez elszomorító:((

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: