Történetek

Tisztelt Uram!

A baleseti jegyzőkönyv 3. rovatába írott válaszommal ("A baleset oka: átgondolatlan tervezés") kapcsolatos, a részletek iránt érdeklődő levelére válaszul, az alábbi - remélem kielégítő - leírást áll módomban közölni...

Megálltak és füleltek. Qwâmbii nem hallott semmit. Akárhogy fülelt csak a szélben lengedező ágak leveleinek zörgését hallotta. Ennek ellenére csöndben maradt, hátha a mágusnak jobb a füle. Horiq lassan leguggolt. Qwâmbii utánozta. Hosszú perceket töltöttek így, de nem láttak, és nem hallottak semmit.
- Észrevettek minket! - mondta Horiq gondterhelt arccal - Elvesztünk!
Ahogy ezt kimondta felállt. Abban a pillanatban repült a nyílvessző. A mágus botját találta el. A vashegy...

- Ha bármikor, bármiben segíteni tudok, akkor számíthatsz rám!
- Tudom, ezért vagyunk itt. Mi nem utazótársak vagyunk, hanem szövetségesek és barátok!
Ezek a szavak olyan jól estek Qwâmbiinak, mintha azt mondták volna, hogy Dareth rémuralma megszűnt. Úgy érezte, hogy apja szelleme tért vissza a mágus testében. Mostmár boldogan, tiszta szívvel gyalogolt a mágus mellett. Megtöltődött önbizalommal. Úgy érezte, olyan lendületet kapott, amellyel bejárja egész Tirunent...

...homályosan látok már, de így is tisztán kiveszek a ködből egy csillogó, fényes tárgyat… közelebb próbálok kúszni hozzá… egyre csak gyengülök közben… lüktet a fejem… a szemem… hangokat hallok… mellőlem… a hátam mögött… mindenhonnan… úgy magasodtak fölém a tárgyak, mint valami óriás...

- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..

Két hét múlva hívta újra, hogy megkérdezze, akar e újra találkozni vele. A telefont nem vették fel. Soha többet nem hallott felőle. Nem értette, hogy mi történhetett. De egy idő után már nem is érdekelte. Az ember felejt. De inkább vár, mint felejt…

A szél felkavarja a frissen hullott havat előttem. Én még mindig nem látok semmit, majd hirtelen a semmiből előbukkan egy alak. Majdnem beleütközök. Hosszú fekete gyapjúkabátot visel. Deres, vállig érő haját, felborzolja a szél. Fekete szembogaraiból rögtön kiolvasom, hogy akar valamit. Elnézést kérek és megyek tovább. De nem jutok messzire, mert a következő pillanatban, már megint előttem áll. Arcára kiül egy szemtelen vigyor, majd felkacag, amivel teljesen megfagyaszt. Érzem, hogy a...

Rózsatenger. A szirmok eszeveszett tánca a léggel. A szél dühe a zene. Rozsdás vaskapu zárja el a kilátást a kíváncsi tekintetek elől, amikből itt soha sincs egy se. Idáig nem sokan jutottak el. Akik mégis, azokat már nem érdekelte semmi. Egy alak közeleg. Imbolygó járása nem sok jót sejtet. Megáll a rácsok előtt. Két kőszörny szeme mozdul, tekintetük a szív mélyéig hatol. S az alak csak áll...

Bolyonganom kell, hogy változom a szemem elé táruló világ, s gondolatom mindig mást lásson, s ne a szívem bánatát. Megpróbálom temetni a sok emléket, de nem lehet. Nem tudom feledni mosolyod, mely meglágyít minden szívet, ki hagyja. Nem tudom feledni gyöngyként csillogó szemed, melynek tekintete lelkem mélyéig képes volt hatolni és most azt gyötörni...

Csak ültek ott, nem mozdultak, olyanok voltak, mint a szobrok, mindenki a gondolataiba merült. Végül Horiq törte meg a csöndet:
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...