Viadal a végzetért 9. rész

Vörös baldachinos ágyban ébredt. A szoba gazdagon díszített volt, akárha egy királyé volna. Felvette az ágy szélére készített hálóinget, kinézett a kétszárnyú ajtón... egyenesen egy láncinges őr szeme közé.
- Yelin kisasszony! Azonnal szólok a nagyúrnak! - elrohant. Yelin megállta, hogy ne kérdezze meg:ugyan melyik nagyúrnak?
Lehuppant az ágy szélére és várt. Kitapintotta állán a mély sebhelyet, és még egyet a jobb csuklójánál.
Beleégett a karpánt nyoma. Lábdobogás keltette fel a figyelmét. Azyer jelent meg az ajtóban.
Először alig ismerte meg. Így még sosem látta a vándort. Ingét arany szálakkal díszítették, bőrnadrágja és nemesi cipője teljesen új volt. Arca tiszta és borotvált, haja jól ápolt.
- Üdv az ébrenlétben! - nevetett fel a lány láttán. - Hamarosan hozzák a reggelit. Addig is mesélek ha szeretnéd.
- Még mennyire, hogy szeretném!Átvertél, kijátszottál!- méltatlankodott. Azyer elhúzta a száját és leült a lánnyal szemben egy székre.
- Teljesen mindegy, hogy egyszerűen Azyernek vagy Nisylion- Semarall Azyernek ismersz e. Én én vagyok.
Legfeljebb nem tudsz rólam mindent.
- Pedig az a barátság alapja! Az igaz barátság alapja. Mit nem tudok rólad még?

- Én már jóval megismerkedésünk előtt lunár nagyúr voltam Yelin. Ha tudni akarnál mindent, hosszú volna elmesélni. Legyen elég annyi, hogy ember és világszeretetem miatt a klán kitaszítottja lettem. De még ők sem tudják, hogy van egy szervezet olyannyira féltett birodalmuk szívében. Ennek a szervezetnek én vagyok a vezetője és tagja Leroy nagyúr is. Egyébként nem csak én hazudtam, ha úgy tetszik. Narona korántsem az akinek mondta magát. A kislány valójában Liza Nemoien, a Földsikoly nevű egyensúly- szervezet öt tanácstagja közül az egyik. De örülhetünk, mindenkinek sikerült. Én megöltem végre Rowan der Zlameyant, te megmentetted a világot, Liza megőrzi a karpántot, Azúr eséllyel pályázik az Anatolai Máguskör nagymesteri címére...
- Szemét, kétszínű, köpönyegforgató, hazug állatok! - fakadt ki Yelin - Mindannyian a saját célotokra használtátok a karpántot, ha közvetetten is! Én meg mellékesen megmentettem közben a világot?! Mindegyikőtöknek csak eszköz volt az egész komédia!

- Nem így értettem, Yel. Csak mindannyiunknak voltak céljai. És amit te tettél egyáltalán nem mellékes. Természetesen ez volt a legfontosabb. Hát baj az ha mást is tettünk?
- Mire volt jó az a színjáték ott Erritában a hadseregnél?
- Anyám, bármennyire átkozott is... azért valahol mégiscsak kedvelt. Száműzetésem előtt megbeszéltem vele, hogy majd ha találkozunk fűzzem a beszédbe Wia- Sallahot és ő tudni fogja:álcám van. Tehát nem hozhatja szóba lunár létemet. Értsd meg, nem akartam hogy tudjátok. Csak bonyodalmat okozott volna.
- Várj!Jut eszembe... azt mondtad Liza megőrzi a karpántot?!
- Igen. Ezt kérte cserébe a tett szolgálatokért amikről nem tudtunk, de megtörténtek. Nem akartam konfliktust a Földsikollyal. Nekünk már nincsen rá szükségünk, és ott nem kerül rossz kezekbe.
- Azúrral mi lett? Ő még őszinte is volt, ha úgy vesszük... ugye nem halt meg? - Azyer szelíden elmosolyodott.
- Nem, nem halt meg. A nyilak nem okoztak különösebb galibát, de a méreg elkábította és elég nagyot puffant.
Mázlija volt. Majdcsak mindene összetört de a fejét és a gerincét nem érte túl komoly sérülés. Még mindig fekszik. Egyébként, ha megreggeliztél... Leroy nagyúr vár a bálteremben. Megjegyzem:az érzelmei bizonyítják, hogy nagyon is ember...

- Te is átvertél nem igaz? - tette fel a kérdést. - Mit álcáztál az udvarlással?
- Nem vertelek át. Klánom azzal a paranccsal küldött utánatok, hogy óvjam meg a Narona nevű kislányt és belátásom szerint segítsem társait. A kislányt most el kellene vinnem a nagyasszony elé. De mivel a lány nem létezik... nincs beteljesíteni való küldetésem. Az irántad való vonzalmamnak semmi köze sincs a sárkányokhoz.
- Megnyugtató. Tudod milyen szörnyű érzés tudni, hogy a legjobb barátod valójában nem létezik? Mert Azyer ezt tette velem. - Leroy nagyúr megrázta a fejét.
- Azyer a mesterem volt, most a vezérem. Jól ismerem őt. A sárkány és a Reynar egybefonódott. Mikor vele beszélsz, Azyerrel beszélsz. Tudod ezt te is. Láttad már a sárkány tekintetét.
- Azokra a különös pillantásokra gondolsz? - merengett el a lány. Beleborzongott abba a jeges tekintetbe.
A férfi elmosolyodott.
- Csak te érzed különösnek, rossznak őket. Valójában a természetfölötti megmagyarázhatatlan hat rátok, halandókra ilyen félelmetesen. Észre sem vetted, de Nisylion tekintete talán egyszerű érdeklődést tükrözött. A sárkányok is gyermekké válnak olykor - olykor.
- És... most mit tervezel? Visszatérsz a klánodhoz?
- Merőben más terveim vannak. - mosolyodott el újból a nagyúr, sejtelmesen.

Csendes alak vágott át az anatolai piacon. Ruházata egyszerű, kopott és koszos. Kardjának markolatán látszott a használat. Arcába húzott csuklyával haladt előre, makacsul.
Megdöngette a Máguskör erődszerű palotájának kapuját.
- Ki az? - csattant egy mély hang belülről. A vándor elhúzta a száját, aztán válaszolt.
- Nisylion - Semarall Azyer vagyok. A nagymester lendeloni vendége. - a kapu rögtön kitárult.
- Üdvözlöm uram! Kövessen! A nagymester már várja... - lépcsőfokok ezrein tapodtak át, labirintusszerű folyosók tucatjain. Végül a vendég beléphetett a cifrán díszített ajtón.
Bent rengeteg gyertyából kirakott félkör fogadta. A félkör előtt egy alak ücsörgött párnák halmain.
Ruházata egyszerű fehér, a legnemesebb selyemből. A férfi arcán gúnyos mosoly játszott.
- Vajon miért kötődsz te ennyire a koszhoz?
- És te a tisztasághoz? - átölelték egymást, majd Azyer letelepedett Azúrral szemben. Mióta nagymester lett, persze kevesen szólították Azúrnak. Többen Z’haniteenek. Minden nagymestert így szólítottak a renden belül, aki eddig élt.

- Hallottam híredet. Szövetség a Földsikollyal, központi tanács megvalósítása, népoktatás, a rendfenntartás forradalmasítása. De engem is meglepett a legutóbbi intézkedésed:felszólítod a sárkányokat és zennaiakat, hogy vonuljanak ki Errita földjéről. És ami a legfurcsább, meg is teszik. Mivel vetted rá őket?
- Maradjon az én titkom. Nekem is kell egy- kettő.
- Remélem nem Yelin és Leroy kiadásáért tették meg. Eléggé fújnak rájuk. - hunyorgott Azyer.
- Tudod, hogy nem lenne pofám a határozatod ellen tenni. Te adtad meg a nagyúrnak az engedélyt, hogy elvonuljon a világ elől a lánnyal. Kértél, hogy vegyem őket védelmem alá. Azóta is a rend oltalma nyugszik rajtuk. Meg is látogathatod őket ha van kedved. A hanowai helytartóságon keresztül intéztem nekik házat.
- Mondd Azúr... nem gondolod, hogy ideje lenne megmondani neki? Nem tartom helyesnek, hogy azt hiszi neki nincsenek titkai...
- Miért mondanánk meg neki?Majd ha megint szükség lesz rá. - Azúr hátradőlt, a teljesség és hatalom biztos tudatával. Azyernek talán igaza van. Mégsem jó ez így. A lány nem is sejti, hogy bárkinél hatalmasabb lehetne.
Majd holnap dönt. Egy kis pihenést igazán megérdemel...

Hanowa igazán szép város. Lakosai gazdag, elégedett polgárok. És itt a legnagyobb a király (vagyis a Máguskör) hatalma. A város melletti erőd nyugalmat adott. Yelin és Leroy nagyúr háza a városi zajoktól távol, a csendes tengerparton állt.
Azyer szokásos ruhájában kopogtatott a ház ajtaján. Yelinék előtt ide jártak gyakorolni helyi vezetőjükkel a mágustanoncok.
Yelin könnyű selyemruhában nyitott ajtót. A lány örömmel fogadta, Leroy éppen a városban járt.
- Igaz a hír, hogy összeházasodtatok? - Yelin titokzatosan elmosolyodott.
- Igaz.
- Gratulálok. Jól éltek? Nem hiányzik semmitek?
- Nem. Azúr háromhetente küld pénzt és eladtam a sitili házamat is... de a piszok nem látogat meg!Már harmadik hónapja! Te is csak második vagy. Liza volt az első. Kibékültünk, megbocsátottam hogy olyan csúnyán átvert. Neked is meg van bocsátva. Mik a terveid? - Azyert meglepte a kérdés. Még ő sem gondolkozott ilyesmin.
- Valószínűleg folytatom a harcot Lendelonban, a klánok közötti békéért. És őrzöm a világét. - mosolyodott el alig gúnyosan. Nyílt az ajtó, léptek koppanása.
- Képzeld Yel... - Leroy megdermedt mikor Azyert megpillantotta. Őszinte öröm ült ki az arcára. Üdvözölték egymást, majd mindketten leültek.
- Ugye nem hoztál rossz híreket?
- Dehogy! - nevetett fel a vándor - Mindössze eljöttem megnézni benneteket. Megnyugodhatsz, anyám nem fog már sokáig dühöngeni. Alapjában véve jószívű, bármennyire is leplezi. Ha elmondom neki mi áll az ügy mögött, talán el is jön titokban. - Leroy hunyorított.

- Azt nem úsznánk meg küzdelem nélkül. Végül mindenképpen egymás torkának ugranánk. Jobb lesz ha senki sem tudja meg, hogy itt vagyunk. Engedelmeddel nem ártanám bele magam többé a sárkányok ügyeibe...
- Ha Erinive is így gondolja...
- Vele nincsen probléma. Boldog ha én boldog vagyok.
- Ez esetben lényegtelen az én döntésem. Tégy ahogyan jónak látod. És ezt mint vezéred mondom. De volna egy apró dolog amiről négyszemközt szeretnék beszélni veled... - szó nélkül kisétáltak a nappaliból a konyhába.
- Yelinben hatalmas erő rejlik. Nagyobb mint emberben vagy sárkányban bármikor. Rád bízom. Vigyázz rá és tanítsd, de ne szólj neki erről.
- Verjem át azt akit szeretek?! - lépett hátra vadul Leroy.
- Ha eljön az ideje, nem kell majd tovább titkolni. Meg kell értsd... ő lehet a mi fegyverünk egy olyan csatában, amiről még beszélni sem merek. Bízz bennem, ahogyan Lendelonban tetted.
- Nem teszem meg! Nem játszom ki Yelint!
- Ne felejtsd el nagyúr, nem vagy ember! Lunár vagy, a világ egy őre, akinek kötelessége minden eszközzel óvni azt, aminek védelmére felesküdött! Minden eszközzel! Szeresd Yelint, de tartsd észben hogy ő csak másodlagos lehet! - sziszegett Azyer nagyúr. Megfordult és kisétált. Leroy nagyon is emberi mozdulattal felcsapta fejét, szemében végtelen dac égett. Jöjjön csak az a háború, leverjük... de nem Yelin árán!