Emlékszem madárcsiripelést hallottam. Kinyitottam a szemem. A magas fűben feküdtem, és a világoskék eget bámultam. Néztem a felhők csodás alakváltó varázsát. Rácsodálkoztam létük egyszerűségére. Hirtelen saját problémáimra akartam gondolni. Nem jutott egy se eszembe. Most ugyanolyan egyszerűnek éreztem magamat, mint a felhők. Ugyanolyan szabadnak és boldognak. Megpróbáltam arra gondolni, hogy kerültem ide, de végül úgy döntöttem nem rontom el ezt a pillanatot és nem lépekbe emlékeim útvesztőibe. Megpróbáltam az agyamat tökéletesen üressé tenni. Meglepően könnyen sikerült. Boldogságom kiteljesedett. Nem kellett semmire gondolnom, tér és idő megszűnt létezni számomra. Végül úgy döntöttem elraktározom ezt a pillanatot szívemben örökre és visszatérek a világba. Felálltam. Egy alacsony domboldal szélén voltam. Semerre nem láttam ismerős tájat. De nyugat felé megláttam egy nem túl nagy fából készült íves kaput. Úgy éreztem, be kell mennem rajta. Csábított magához. Életem végcéljának tűnt. Mintha a sorsom vezetett volna ide. Lassú léptekkel indultam a kapu felé. De pár lépéssel előtte megálltam. A lányaim és a feleségem jutottak eszembe. Elbizonytalanodtam, de átgondolni nem volt időm a helyzetet, mert zuhanni kezdtem.
Mindent sötétség borított el. Kezdtek az emlékeim visszatérni. Autóval utaztam… egyedül… esett az eső… elálmosodtam. Hirtelen fájdalom nyilallt a bal lábamba. Valaki hangja csengett váratlanul a fülembe.
- Visszahoztuk, Gerry! – mondta a hang.
- Jól van, már stabil az állapota. Tedd sínbe a lábát! – szólt egy kicsit mélyebb hang.
Kinyitottam a szemem. Egy mentőautóban találtam magam. Gyorsan haladtunk. Egy férfi szorgoskodott a lábamnál, a másik néhány injekció után kutatatott. Egy a férfiaknál öregebb nő vezette az autó.
- Eszméleténél van! – szólt ismét a hang.
- Maradjon is úgy! Beszélj hozzá! – jött a válasz. Ekkor az első hang gazdája felém hajolt:
- Szerencsés fickó vagy tudod-e? – kérdezte.
- Miért? – nyögtem halkan.
- Vissza tudtunk hozni. Pedig már odaát voltál! – mondta derűsen.
- Hol? – kérdeztem kábán.
- Túl ezen a világon.
Vége
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
2025-09-27
|
Novella
Viktor az író elveszti ihletét végül némi segítséggel ugyan de újra rátalál.
2025-09-25
|
Novella
Lea és társa Jázmin a két prostituált egy villát bérelnek ahol fogadják a kuncsaftjaikat....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Hozzászólások
Nekem is van egy ehhez hasonló történetem, ha gondolod olvasd el. "5 évvel ezelőtt", ez a címe. Egyébként ez a történet igaz? De jó volt, csak kicsit rövid.