C.Andante adatai

Vadász és préda kecses játéka. Élvezet, az egyik félnek mindenképpen. A vadásznak büszkeség és felszabadulás. Főként az utóbbi. Tudni, hogy a test nem akadály mondjon bárki bármit. A hús az hús és valójában élettelen. A lélek börtöne, de én sosem gyilkoltam azért hogy megszabadítsam. Engem maga az áldozat érdekel. Minden ember érdekesen egyénivé válik mikor rádöbben: ez az utolsó perc...

Miért küzdesz?
Van még miért?
- és a nagy hadvezér,
ezrek gyilkosa
térdre rogyva zokogott.

- Verjem át azt akit szeretek?! - lépett hátra vadul Leroy.
- Ha eljön az ideje, nem kell majd tovább titkolni. Meg kell értsd... ő lehet a mi fegyverünk egy olyan csatában, amiről még beszélni sem merek. Bízz bennem, ahogyan Lendelonban tetted.
- Nem teszem meg! Nem játszom ki Yelint!
- Ne felejtsd el nagyúr, nem vagy ember! Lunár vagy, a világ egy őre, akinek kötelessége minden eszközzel óvni azt, aminek védelmére felesküdött! Minden eszközzel!

A mindent elsöprő sárkánytűz végre fejvesztett menekülésre késztette a Gárda tagjait.
Ekkor törték át a tomboló orkok és démonok a védők gyűrűjét. Erinive felszállt és arra repült.
- Ő tartani fogja a falat egy ideig. Yelin, a karpántot! - bólintott Azyer.
A lány felhasította kardjával a varrást a ruháján és előhúzta a Pusztítás Torkát.
- Emlékszel mit kell tenned? - kérdezte Azyer. Csak bólintott válaszul. Érezte: most minden eldől...

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz...

Már lefekvéshez készülődtek mikor hatalmas szárnyak suhogását hallották az égen. Yelin reménykedve kapta fel a fejét, hátha az a sárkány látogatja meg őket aki segített nekik a manók ellenében. Tévedett, de nem csalódott. Fehér - fekete csíkozatú sárkány szállt a rétre. Fenségesebb és királyibb volt, mint az amit ők láttak, de ebben volt valami féktelen vadság, ami sokkal félelmetesebbé tette. Minden pillanatban egy sarokba szorított vadra emlékeztetett, aki csak az alkalomra vár, hogy...

Mikor Yelin hajnalban felébredt, a boszorkánymester békésen aludt. Azyer felült, a lány neszezését hallva.
- Ébreszd fel őket! Én eloldom a lovakat. A nyeregben eszünk. - folytatták útjukat, mintha kergetnék őket.
- Abban a hegységben lesz a völgy, ahol a karpántnak lennie kell! - mutatott előre Azúr. Hegység? Talán az.
De annyira mégsem, hogy nehezen mászható legyen. Könnyedén átkelhetnek rajta.
- Azyer... ha nem találkoztunk a boszorkánnyal az azt jelenti,...

Tudta, hogy az anonban tanult varázslók képesek a legnagyobb harmóniában élni az esszenciával, ezáltal hatalmuk is jelentősen megnő. Viszont amit a fekete mágusokról mondott Azyer, egyáltalán nem bíztató.
- Azyer... mi lesz ha esetleg szembekerülünk majd azzal a boszorkánnyal?- kérdezte Yelin. Azúr elmosolyodott.
- Szerinted egy boszorkány békésen ideadja majd a karpántot, elköszön és visszamegy Rakunba? - kérdezett vissza a vándor, szintén mosolyogva...

- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..

- Miféle lények az orkok? Északon semmit sem tudni róluk.
- Félig értelmes szörnyetegek. Testüket fekete szőr borítja, pofájukat kivéve. Szemeik aprók, sunyik és gonoszak. Foguk a hullaevéshez szokott. Beszélni nem tudnak, de a gesztusokat jól értik és az értelmesebbek megtanulják érteni a nyelvek némelyikét. Der Zlameyan állítólag démonokkal keresztezett orkokat hoz létre mágiával, ezek már félelmetesen okosak is tudnak lenni...