Történetek

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon...

Ekkor a lény termetét és eddigi lassúságát meghazudtoló módon egy hatalmasat ugrott Qwâmbii felé, száját hatalmasra tátva. Az ifjú harcosnak sikerült félreugrania az éles agyarak elől, s a pillanatnyi megdöbbenés után kardját maga elé szegezve ismét szembenézett a szörnnyel. Az szintén őt figyelte, szeme sarkából pedig a másik ember mozgását követte. Qwâmbii megpróbált közelíteni felé, de egy-két hatalmas álkapocs-csattintás, és karomcsapás meggyőzte arról, hogy jobb, ha megvárja, míg...

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz...

A gyerek újra lábujjhegyre állt, és egy nagy, cuppanós puszit nyomott a nő arcára. Az anyja még egyszer ránézett, majd lehunyta a szemeit. Az addig folyamatos pittyegés sípolássá erősödött. A kislányt egy erős csontos kéz fogta meg, a gyerek hátrafordult. A nagyanyja állt ott. Könnyes volt a szeme.
- Anya elaludt. – suttogta a lányka. – Csendben menjünk ki, nehogy felébresszük. – mondta, és osonva az ajtó felé indul...

Már nagyon vágytam erre. Nagyon gyengéd puszival indult. Puha lágy érintés volt csupán, de mindketten vágytunk folytatásra. A következő közeledés már erősebb volt, megéreztem a nyelvét, mely forró volt, és édesen simogatta az enyémet. A csók végeztével mélyet sóhajtottam. Magam sem tudom, miért, de ekkor elfogott egy érzés, hogy most vége, ezt nem lenne szabad, indulni kell haza, ennyi volt az álom. De még nem akartam...

- Nos, hölgyeim, és uraim - kezdte Scorage. Remélem mindenki tudja, hogy miért gyűltünk ma itt össze. Hát persze, hogy tudják. Azért, mert a Természet úrnője, Mephala a barbárok szövetségét kérte, amit egyszerűen elutasítottak, majd a Rend illetve a Jég úrához próbáltak (próbálnak) eljutni. Mivel szövetségben vagyunk velük, bár ez a szövetség nevezhető egy enyhe fegyverszünetnek, el kell döntenünk, hogy mit tegyünk...

Fejemben a gondolatok összefolynak. Behunyom véreres lüktető szemem. Héja selymesen borítja. Nyakamon két kar kulcsolódik, lepel, lenge sál, mi belül valahol talál még valamit belőlem. Mindig tudtam uralkodni magamon, de Ő más. Jelenléte kitárja két karom. Ajka mozog: akarom...

Horiq már szóra nyitotta volna a száját, de Qwâmbii nem hagyta szóhoz jutni a mágust.
- Nekem nem sokkal ez előtt egy barátom a következőt mondta; „Senkit nem érdekel, hogy mással mi történik, amíg ő kényelmesen éli az életét. Ez a baja az embereknek.” De én úgy látom, hogy nektek, nemes tündéknek is hibátok ez. Különbözzetek hát másban is tőlünk egyszerű emberektől, ebben is! Ne csak hosszú életetekben!...

Már lefekvéshez készülődtek mikor hatalmas szárnyak suhogását hallották az égen. Yelin reménykedve kapta fel a fejét, hátha az a sárkány látogatja meg őket aki segített nekik a manók ellenében. Tévedett, de nem csalódott. Fehér - fekete csíkozatú sárkány szállt a rétre. Fenségesebb és királyibb volt, mint az amit ők láttak, de ebben volt valami féktelen vadság, ami sokkal félelmetesebbé tette. Minden pillanatban egy sarokba szorított vadra emlékeztetett, aki csak az alkalomra vár, hogy...

Ám egy nap történt valami, ami mindent megváltoztatott. Az akkori emberek sokkal okosabbak voltak nálunk, de sokkal elővigyázatlanabbak is. Egy nap egy tudós kitalálta hogy állítsák az ember szolgálatába a természet egyik legpusztítóbb erejét a hurrikánt. Ám a természetet nem lehet leigázni. A pusztító hurrikánok elszabadultak...