Viadal a végzetért 7. rész

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz.
Ráadásul ott az a kis ringyó, kezén a Jellel, lelkében a féreggel! Nehéz dió lesz megszerezni a karpántot... de meg kell szereznie. Vagy megszereztetnie...
- Nem is rossz ötlet! - csettintett elégedetten. Leszállt egy ideális tisztáson és nekikezdett a szertartásnak.
Féltérdre ereszkedett, egyik kezét talpa mellé támasztotta, másikkal tarkóját fogta meg.
Halkan kántált, nem evilági hangon.
Néhány perc múlva levegőbe emelte bíbor fényben derengő kezét a tarkójáról és lecsapott a földre.
Természetellenes, vörös tűz lobbant néhány méterre. Misztikus fénybe borította a tisztást, a maga másfél méteres lángnyelveivel... és a lángokból kilépett a démon.
Minden fekete mágus megbecsült szolgája volt a vyn. Tökéletesebb orgyilkos és tolvaj nem is létezett náluk.
A démon feladata egyértelmű volt...

Árnyék osont a fák között. A vyn nem csapott zajt. Mesterien lopakodott, alakját nehezen lehetett kivenni. Ügyelt a rejtőzködésre is, hiába volt a legsötétebb éjszaka a Táltos - hegység keleti vége és a Salakwa menti erdőség északi része közötti síkságon. A csapat az erdőség kezdeténél táborozott. A hangtalan árny már látta is őket, mikor majdnem beleütközött az emberbe. Az talán egy fejjel volt magasabb a démonnál.
- Anyád nem tanított meg arra, hogy nem illik zavarni az alvókat? - késpenge villant, nyomában sűrű, sötétvörös vér fröccsent a közeli fák törzsére. A tolvaj egyetlen hang, vagy rándulás nélkül veszett ki a létből.
Gyilkosa tövig mártotta a szívbe a pengét, majd elsétált. A gyönge fényben a méregzöld markolaton megvillant a három gyémánt pontberakás, egy háromszög három pontja.

- Tartsd készen a kardod Yelin! Követnek minket. - szólt reggel Azyer a lánynak. Ez pedig nem jelentett jót.
- Kik, és honnan tudod?
- A nagyúr szerint fekete mágusok, esetleg csak egy. Ez lenne a rosszabb, mert ez esetben az az egy igazán hatalmas. - Yelin nagyot nyelt. Készülődés közben a lunárt figyelte. Csendben ücsörgött a fűben,
elgondolkodva szemlélt egy keskeny, hosszú pengéjű kést. Nem lehetett olcsó darab, a penge anyaga a legkiválóbb athoni acélnak tűnt, a három gyémánt a markolaton pedig valóban nem csökkenthette árát.
- A tiéd?- lépett közelebb óvatosan. Leroy nagyúr felpattant.
- Igen.
- Drága lehetett.
- Lényegtelen. - kente el nagyvonalúan a felvetést a férfi.

Útjuk hosszan az erdő mellett vezetett. Azúr éppen valami szórakoztató történetet mesélt anatolai tanonckorából, mikor előttük öt lángoló nyílvessző fúródott a földbe.
Yelin felkapta a fejét, de senkit sem látott. Aztán hirtelen előtűntek a támadók. Tucatnyi barnaköpenyes férfi, arcukon kendő, kezükben nyíl. Rájuk szegezve.
- Kik vagytok? - kérdezte egyikük.
- Vándorok vagyunk Anonból. Yelonba tartunk. És ti?
- A Szabad Jezyk harcosai vagyunk. Mi is az erritai határra megyünk, mint mindenki a klánból. A király kérésére biztosítjuk majd a határt ha úgy alakulnak a dolgok.
- A Szabad Jezyk és a király együttműködik?Ti éppen a királyi hatalom megdöntésén igyekeztek, nem? - kérdezte hökkenten Azúr.
- Fegyverszünet köttetett a háború idejére.
- Mi nem vagyunk kémek. Továbbmehetünk? - kérdezte Azúr. Yelin látta, hogy a keze kardja felé kúszik a köpeny alatt.
A küzdelem követhetetlen gyorsasággal bontakozott ki. Azúr könnyedén félrelépett egy suhanó nyílvessző elől, kardrántó mozdulata előtt még eldobott egy tőrt, és máris ledöfött egy csuklyás férfit.
Láthatóan gyorsító mágia hatott rá.

Leroy nagyúr megvetően elhúzta szája előtt a hüvelykujját, majd kardot rántott Azyerrel egyetemben.
Yelin észrevétlenül segítette társait:hátulról döfte le az óvatlanabbakat.
A lányban felsejlett a gondolat, hogy minden bárd álma lehet hasonló hősökről regélni... egy ilyen dalban vajon van e hely Naronának és neki? Hiszen mindhárom férfi olyan nagyszerű harcos!
Kisujjból mozogtak úgy, hogy ne vehessék körbe őket, ne lőhessenek rájuk és emellett legyen idejük küzdeni.
A köpenyesek túl gyávák voltak a halálhoz. Inkább elfutottak. Már aki megmaradt.
- Honnan tudtad? - kérdezte Yelin Azúrt.
- Nagyon csúnyán néztek. Meg amelyiket ledobtam ott a fán, előhúzott egy dobótőrt...
- Menjünk! Lehet, hogy még akad itt egy - két hasonló csapat! - szólt közbe a vándor.
- Nagyon fáradt vagyok, nem pihenhetnénk? - kérdezte Narona, keservesen emelgetve lábait.
- Ki kell használnunk az időnket. Majd este pihensz. - törte le vágyait Azyer, és jó példát mutatva el is indult.
Követték.
Különösen meleg volt aznap. Egész testükön csorgott a verejték, a gyilkos hőség kiszívta minden erejüket.
Hiába igyekezett segíteni magukon Azúr némi hideg vízpermettel, alig ért valamit. Lábukat mintha ólomba öntötték volna, egyre lassabban haladtak.
Egyedül Leroy nagyúr és Azyer tartották a tempót. A lunár ugyanolyan könnyedén lépkedett mint a hűs árnyékban, nem is izzadt.
Azyert pedig hajtotta a vándorok különös büszkesége. Eltökélten haladt előre, megmutatni:neki nem akadály a távolság.
Ha két férfi nem lett volna olyan kitartó, mindannyian hullaként a földre rogytak volna.
Végül a vándor alkonyatkor megkegyelmezett:
- Tábort verünk. Kétóránként váltjuk egymást az őrségben, Narona a te időd csak egy óra.
- A lány aludjon. Magamra vállalom az ő idejét is. - vetette fel a nagyúr. Azyer meglepve nézett rá, aztán bólintott.

Ostoba volt mikor ellenőrizni akarta a démont. Miért kellett neki uralma alá vonni a teljes tudatát?!
Megint át kellett élnie a halált, ezerszer szörnyűbben mint bármikor, hiszen a démont egy Smaragd Tőrrel ölték meg... ezt az átkozott fegyvert a Földsikoly tagjai használták. Ez a szervezet az összes országban jelen volt, a maga mindenre kiterjedő befolyásával. Fanatikus természet- egyensúly hitüket mindenki ismerte.
Minden tagjuk rendelkezett valamiféle misztikus mágiával amiről csak pletykák terjengtek.
Irányultságukat tekintve orvgyilkosok, harcosok, mágusok, gyógyítók. Alighanem a legbefolyásosabb rend voltak Yil földjén. És (néha sajnos) mindig csak saját érdekükben tettek bármit is.
Csupán egy szavukba került néhány éve, hogy az elhatalmasodó Földsikoly- Máguskör ellentét megszűnjön.
Állítólag megjelentek a nagymester hálószobájában és megfenyegették. Azóta az anatolaiak kerülik őket, mint a kutyát a macska. Ráadásul saját nagymesterük szigorú parancsára. El sem képzelhető mit helyezhettek kilátásba a bölcs öregnek ha ennyire megrettent.
És most ő került szembe egy ilyen rohadékkal. Azért megérte. Mostmár biztosan tudja, hogy ez nem akárki.
Így is kell elbánnia vele.

Yelon kapuihoz egy esős reggelen értek. Gond nélkül bejutottak, egy fogadóban pedig szobát béreltek.
Reggelijük közben beszélték meg a teendőket.
- Talán Leroy nagyúr is megérdemel annyit, hogy tudja miért tart velünk. - vetette fel Azyer- Tehát elmondom.
A Pusztítás Torkáért mentünk a Kárhozott Földre, amit meg is szereztünk. Meg szeretnénk menteni világunkat Rakuntól.
- Tudom. - felelte a férfi. Meghökkentek. - Azt hittétek, hogy ekkora varázstárgyat nem vettem észre?Azt is tudom, hogy Yelin a vadászmellényébe varrta bele.
- Velünk tartasz, hogy megsegítsük Jezyket és Roujant?
- Igen. Egy ilyen küldetés segítésében tovább öregbíthetem klánom hírnevét, és persze a magamét is.
De megkérdezném:ki fogja használni a Pusztítás Torkát?
- Én. - vágta rá Yelin, de rögtön el is bizonytalanodott- Vagy nem?
- Akár te is. Minthogy nálad van, használd te. De előtte fel kell készítselek. El kell csendesítenünk az elmédet, hogy befogadhasson ilyen erős mágiát. Igazság szerint a kockázat miatt szívesebben vállalnám én.
Bár valószínűbb, hogy neked fog sikerülni. - felelte Azúr.
- Miből gondolod?
- Láthattuk, hogy egy igen tapasztalt mágiahasználót milyen könnyedén semmisített meg. Téged talán épp az ment majd meg, hogy nem vagy mágus. Mivel semmit sem tudunk a karpántról, elképzelhető hogy harcosoknak készítették és egyfajta biztonsági zárral látták el, hogy varázsló ne használhassa.

- Hogyan kell használni? - tette fel a mindenkit izgató kérdést Leroy nagyúr. Azúr felé fordult és meglehetősen büszkén válaszolt.
- Egy bizonyos kódexben, aminek megszerzéséért rengeteg küszködtem mint elmeileg úgy fizikailag... pontos leírás található a Pusztítás Torkának használatáról. - előkotorta zsákjából a vaskos könyvet és felütötte fedelét.
- "Közelíts hozzá tisztelettel, kérd engedélyét mert Ő él. Húzd karodra és mondd a varázslat szavát:Pusztíts!
Tudni fogja dolgát. "
- Ennyi? - hitetlenkedett Narona- A boszi azért halt meg mert nem kérte annak a csecse- becsének az engedélyét?! - Yelint azonban nem töltötte el különösebb örömmel, hogy az az izé él. Hogy’ tud élni egy karpánt? Azúr biztosan tudja a magyarázatát.
- Valószínűleg.
- Felelőtlen vagy anatolai! - csóválta a fejét a lunár- Ahol erőd kevés, ott merészséggel pótolod. Veszélyes játékot űzöl. Senkinek sincs mindig szerencséje.

- De most a szerencsére kell bíznunk magunkat. Vagy sikerül, vagy nem. Teljesen mindegy hányezer ember hal meg, ha azzal megment több milliót. Nem számít az életem, nem számít Yelin élete, nem számít a tiéd sem nagyúr. Csak az számít, hogy újra a régi rend legyen a világunkban. Hogy Rakun újra a tudás és kultúra birodalma legyen mint néhány éve, a Fekete Elf előtt. Egyedül ez számít Leroy nagyúr!És ha ehhez kockáztatnunk kell, akkor kockáztatunk. - szólt közbe Azyer.
- Nem érdekelnek az indokaitok. Ha ti felelőtlenek lesztek, veletek tartok akkor is. Nem érdekel a régi rend, mert mi biztonságban vagyunk így is, úgy is. Csakis azért segítem az emberek céljait mert klánom és annak úrnője erre parancsot adott. Mindössze elmondtam a véleményemet, ezután saját belátásotok szerint cselekszetek, én pedig aszerint segítek. - Yelin elképedt ekkora cinizmus láttán. Akár valami isten!És még ez tartja magát embernek...