Történetek

Én legalábbis megszerettem őt. De ő, mindenáron menekülni akart. A suliban még hónapokkal később is az terjengett, hogy én meg ő, milyen konfliktus-helyzet. Na majd, ebből hogy jön ki, ekkora slamasztikából. Mindig azt „hirdettem”, hogy amit meg akarok szerezni, azt megszerzem. De valójában nem is akartam visszaszerezni őt...

A „nagy fordulópontról” szeretnék mesélni nektek, hátha valaki hasonlóan hülye, mint én, s átélt már ilyent. Ha van ilyen, azt üzenem, ne gondolkodjon, váltson!
Az exemmel már másfél éve együtt voltunk, de kapcsolatunk igencsak a széthullás szélén állt. Teljesen kisajátított magának, még levegőt sem vehettem az engedélye nélkül...

- Nem halt meg! Bennem tovább él. Igaz, most elköltözött, de nem halt meg. Emlékszel, mikor elvesztettem, pontosabban eldobtam magamtól (még legelőször!) utána elkezdtem verseket írni. Kiírtam magamból a bánatot, a fájdalmat, azt hogy mennyire hiányzott … Nem, ti nem tudtátok ezt megérteni, azt hittétek, hogy megőrültem, csak meg írtam neki egy levelet azért, mert akkor este úgy éreztem, hogy megbántott. - hadarta a fiú, mindketten tudták, hogy ezzel olyan emlékekről beszélnek, melyek...

4 év. Ennyi kellett ahhoz, hogy az övé legyek.
4év. Sokan már rég feladták volna, de ő nem tette. Ezért szerettem meg igazán...

Megcsókolták egymást. Ezzel a csókkal valami olyan kezdődött náluk, ami még soha. Ezután a lány nem tudott semmi másra gondolni csak arra, hogy milyen jó volt, és a fiúra , mert attól a naptól kezdve a szíve az övé lett.
Eddig senki nem tudta megmutatni a lánynak, hogy mi a szerelem, de most a fiú megtette a lehetetlent. A lány rettegett attól, hogy ami történt tönkre teszi a barátságukat, de sok – sok álmatlan éjszaka után engedett a szívének, és megpróbálták...

Közbe csitítgatta a lányt, aki halkan sikoltott a fájdalomtól. Az erőtlenségtől és a félelemtől nem tudott hangosabb lenni. Amikor a férfi érezte, hogy a lány egy kicsit megrezzen újra a fülébe suttogott:
- Két év múlva találkozunk.
Aztán elvágta a torkát, és a földre eresztette. A lány a saját vértócsájában feküdt. Már nem élt, ezért a férfi otthagyta...

Ez a lázadás valahogy nem olyan volt, mint a többi. Nem voltak öngyilkos vallási fanatikusok, magukat istenné nyilvánító bolygókormányzók... Az egész meglepően békés volt, míg meg nem hirdették a keresztes hadjáratot. S még most sem a vallás hívei ragadtak fegyvert, hanem azok, akiknek elegük volt magából a Birodalomból...

Ezen a reggelen is így ébredt. Nem gondolta volna, hogy Élete egyik legemlékezetesebb napja lesz, mikoron közel kerül a másvilághoz, és átérezheti egy kicsit, mit jelent meghalni, ám mégsem veszíti el életét...

Beszaladtam a hálószobánkba, és ott bezárkóztam.
Hallottam amint a férjem megköszöni a rokonoknak, ismerősöknek hogy eljöttek, és szépen lassan kiterelgeti őket.
Nem sírtam.
Kopogás hallatszott.
- „Engedj be drágám!”
- „Nem”-szipogtam.
- „Drágám…kérlek hadd nézzelek meg.”...

Jónéhány száz láb megtétele és pár kanyar elhagyása után az eddig sem szűk járat hírtelen kiszélesedett, és egy hatalmas csarnokba torkollott. A három, magukkal hozott fáklya a falakat borító kvarckristályoknak köszönhetően bevilágította az egészet. És akkor meglátták...