Új élet - előzmények

Olvasgatom itt a történeteket, és elgondolkodtam a saját élményeimen. Én kicsit másféle vagyok, mint sok kedves szerzőtársam, ugyanis olyan szexuális kalandom még soha nem volt, hogy az illetőt nem ismertem előtte huzamosabb ideig. Ez részben azért van talán, mert úgy érzem, bíznom kell abban, akinek odaadom magam, s ehhez meg kell ismernem, (lehet, hogy hülye felfogás) részben pedig azért, mert úgy jött össze, hogy mióta elkezdtem a szexuális életet, folyamatosan volt barátom, és elég hűséges típus vagyok, így nem alakult úgy, hogy tapasztaltabb legyek egy egyéjszakás kaland élményével.
Nehogy félreértsetek, és azt gondoljátok, hogy nem szeretem a szexet! Ellenkezőleg! De hagyjuk is ezt. A lényeg, hogy mégis tökéletesen meg lehetek elégedve, hiszen eddigi partnereim mindent megadtak nekem, amire szüksége lehet egy lánynak.

A „nagy fordulópontról” szeretnék mesélni nektek, hátha valaki hasonlóan hülye, mint én, s átélt már ilyent. Ha van ilyen, azt üzenem, ne gondolkodjon, váltson!
Az exemmel már másfél éve együtt voltunk, de kapcsolatunk igencsak a széthullás szélén állt. Teljesen kisajátított magának, még levegőt sem vehettem az engedélye nélkül. Mivel egy suliba jártunk, hétköznap minden nap találkoztunk, csak a hétvégeket töltöttük külön (én csak kollégistaként, ő albérletben lakott ott, amúgy szülővárosaink kb. 60 km-re voltak egymástól.) Persze nekem otthon is megvolt a baráti köröm, akikkel minden hétvégi estét együtt töltöttem. Egy 5-6 fős bandánk volt akkoriban, de nagyon jól megvoltunk. Persze fiúk is voltak a társaságban, és exem az összesre féltékeny volt.

Haláli irritáló, mikor minden este felhívott, és kikérdezett, hogy hol vagyok, mit csinálok, kivel vagyok, nincs-e ott ez, meg az, akikre extra féltékeny. Ezen kívül azt is kikötötte sokszor, hogy max. 11-ig maradhatok, és ha nem megyek haza, akkor szakít velem. Vagy ha megtudta, hogy nyomult rám valaki, ha ő lent volt a városban velünk, haza kellett mennem. És ez csak egy ezreléke a rigolyáinak.
Joggal kérdezhetné akárki, hogy miért? Miért hagytam ezt a „terrort” amit velem csinált, hogy ennyire megkösse minden percemet, minden tettemet. Most már magam sem tudom a választ. Szerettem. Talán túlságosan is, és elhittem, hogy én vagyok a rossz, nekem kell megváltoznom, nem neki. És ez ment másfél éven át. Mekkora hülye voltam!
Barátaim próbálták felnyitni a szemem, de túl szorosan összezártam. A végén azért már kezdtem én is belátni, hogy ez így nem pálya. Mégis féltem őt otthagyni, hiszen nagyon sok mindenben ő volt nekem az első, ahogy a szexben is.

Aztán egy csodálatos hétvégén megtörtént. A mostani nagy Ő is abba a szórakozóhelyre járt, ahova mi, s úgy alakult, hogy barátnőmmel halálra untuk magunkat, mert senki nem jött le a haverjaink közül, ezért kihívtuk Őt meg egy barátját csocsózni. Akkor még nem tudtuk, hogy a város két legjobb játékosával kezdtünk. Mondanom sem kell fél perc alatt lerendeztek minket. Kicsit égő volt, de van ilyen. Odaültek hozzánk, és elkezdtünk beszélgetni. Ő nagyon aranyos volt, egy csomó közös témát találtunk. Teljesen egy hullámhosszra kerültünk. De jött a zavaró tényező. Persze aznap este is csörgött a telefon, nem maradt el a szokásos ellenőrzés.
- Szia, hol vagy?
- Szokásos, csocsózunk.
- Igen, és kivel?
- Nem ismered őket, két sráccal.

Ekkor ugye kitört a nagy féltékenység, hogy ne maradjak sokáig, menjek haza korán. Már csak röhögni tudtam azon, amit csinál. Akkor jött az a duma, hogy ő úgyis sokkal okosabb, mint ezek az új barátok. (Kicsit el volt szállva magától ilyen téren.) A srácok is mondták, hogy nem hiszik el, hogy vagyok képes ezt eltűrni. És akkor arra gondoltam, hogy nem érdekel, akkor sem megyek haza, igazuk van, s ki is kapcsoltam a telómat. A barátnőm viszont elpályázott hamar, úgyhogy ott maradtam a fiúkkal.

Nagyon jól elvoltunk, és mikor én is elindultam hazafelé, Ő felajánlotta, hogy hazakísér. Nem bántam, mert nem szeretek egyedül hazamenni, jó, ha van társaság. A kapuban még váltottunk egy pár szót, és megkérdezte, hogy nem adhat-e egy pici puszit búcsúzóul a számra. Nem tudom miért, de belementem, aztán a pici pusziból egy hatalmas csók lett, ami viszonzásra talált. Egy pillanatra elfelejtettem mindent, és nagyon jól éreztem magam. Ám amikor a csók véget ért, és Ő megkérdezte, hogy akkor most mi lesz a barátommal ezek után.

Hirtelen elbizonytalanodtam. Szörnyen bűntudatom lett. Megbeszéltünk következő hétvégén egy „ugyanekkor, ugyanott” találkát, hogy akkor majd beszélünk. A következő hetet elég ambivalens érzelmekkel éltem meg. Kavarogtak a gondolataim. Még akkor sem voltam elég bátor, hogy otthagyjam. Persze minden szobatársam bíztatott, mikor elmeséltem a hétvégét, jobban örültek a történteknek, mint én.

Hétvége lett tehát ismét, lementünk mindnyájan, és pont kártyázni kezdtünk, mikor betoppant Ő is, odajött hozzánk (ekkor egy pillanatra megállt bennem az ütő, féltem, hogy fog majd üdvözölni), és lenyomott két puszit, ahogy a barátnőmnek is (huh, jól van), majd odaült a saját haverjai közé, de közben sokszor néztünk egymásra, mindkettőnk tudta, meg kell beszélnünk mi legyen. Egyszer csak odajött, és mondta, hogy ők ma mennek discoba, s ha gondolom, elmehetnénk együtt. Miért is ne, úgyis olyan rég voltam már. Telefonomat kikapcsoltam, nem akartam, hogy megint megzavarja a gondolataimat egy hívás. Buliban meghívott két sörre, és mivel nem igazán szoktam inni alkoholt, egy picikét a fejembe szállt.

Annyi volt, hogy jó kedvem lett tőle, és nagyon picit szédültem. (Miért iszik, aki nem bírja!) De legalább jobban tudtam táncolni. Legalábbis én úgy éreztem. Egy lassú szám alatt ismét megcsókolt, és most már nem éreztem bűntudatot, nem akartam hogy véget érjen ez az este. Annyira jó volt táncolni vele, hozzá simulni, és érezni az illatát! Akkor, ott döntöttem. Erős leszek, és megteszem, amit rég meg kellett volna, hiszen egy ilyen pasit nem szabad elengednem magam mellett. Nem maradtunk sokáig, 1-kor elindultunk haza.

Ahogy bekapcsoltam a telefonomat útközben, sms hegyek vártak. Mit képzelek magamról, hogy ki vagyok kapcsolva, stb. Még el sem tudtam olvasni, csörög. Jól ki lettem osztva, és közölte, hogy ezt nem bírja, holnap lehet, hogy szakít velem. Nem tudott meghatni már ezzel a szöveggel. Mondtam, hogy jó. Ez a válasz persze meglepte, és abban maradtunk, hogy holnap megbeszéljük. A fenyegetését, hogy szakítunk én váltottam be, ami elég váratlanul érte. Nagyon rossz volt nekem is meglépni, mert hiszen másfél év az mégis másfél év, és sajnáltam őt, annyira szenvedett.

Az elején próbáltam kedves lenni vele, hogy könnyebb legyen neki elviselni, hogy vége, de mikor már hónapok óta zaklatott minden büszkeségét félresöpörve, kénytelen voltam lerázni. Nem volt könnyű. Nem akartam elveszteni, mint barátot, de mivel másképp nem szállt le rólam, muszáj volt komolyan elküldenem, és mindennemű kapcsolatot megszakítanom.
Így történt hát a váltás, és akkor most térjünk át az izgalmasabb részekre…