Történetek

Szeretem őt. Tagadom, mindenki előtt tagadom, de szeretem őt. Két éve ismerkedtünk meg egy szilveszteri bulin. A legjobb barátnőmmel, Domival készülődtünk már egy órája, hogy jól nézzünk ki. Ez Dominak nem okozott nagy gondot, mert ő amúgy is szép volt, az alakja is jó volt. De én, áhh, mindig feszélyezve éreztem magam, minden buliban. Ritkán találtam olyan ruhát, ami tényleg jól állt volna rajtam...

Hosszú percekig ölelkeztek, mindketten úgy voltak vele, hogy örök időkig így maradnak, most már semmi sem választhatja őket széjjel. A végén Mia bontakozott ki először az ölelésből, kisírt szemei végigmérték Soulnesst. Hát mégis él!
- Azt hittem…
- Én is… - vágott a szavába Soulness, igazából több dologgal is be lehetett volna fejezni ezt a mondatot, de ő tudta, hogy minden mondatvéghez ez a szó kapcsolódik…

Maga is felkelt, lesétált a partra, apró lábnyomokat hagyva. Kibújt könnyű papucsából, rugdosni kezdte a vizet, és boldogan sikongatott. A kicsi fejét is rázta közben, miáltal szőke fürtjei ide-oda lengtek bájos vonásai körül.
És akkor meglátta a sötét felleget...

Roan azt hitte álmodik, mikor a nyögéseket hallotta. Kellemes érzéseket keltett benne, mire megfordult. Mikor a hangok még akkor sem szűntek meg, kinyitotta a szemét. Felült, és kinézett a szobából, egyenesen a zuhanyzóra. Felállt, és halkan odalopakodott. Sejtette mi folyik ott bent, és már előre izgalom rázta meg minden porcikáját. Mikor megpillantotta Victumot teljesen padlót fogott, ha nem támaszkodik meg a kezével hátraesik. Kitágult szemekkel, szégyenlős arccal figyelte a műsort......

A városi parkokban sétálva nem nehéz megfigyelni, miként a pöttömke, látszólag árván és tétlenül türelmetlenkedik a bokrok közelében, míg végre megérkezik az egyik szülő csőrében egy csokor finomsággal és nyújtja át gyengéd mozdulattal a folyton éhes fiókáknak. Képzelje el, Kedves Olvasó, a tudósok tettek egy kísérletet. Mesterségesen teletömték egy fiatal madárka hasát. Amikor a szülők megérkeztek és porontyuk nem tátogott élelmet követelve, kilökték a fészekből...

Legyen egy bankszámlád, ahol minden reggel 86400 forint kerül a számládra.
Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán.
Hát akkor mit lehet tenni?
Természetessen használd fel mindet!
Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az idő...

- Nem bírom... nem... be kell mennem a... a vízbe... - mondta ösztönösen, majd elindult a víz felé, de ekkor valami rettentőt vett észre: valamit húzott maga után a földön, ami viszonylag nehéz volt. Hátranézett: és egy zöld farok volt az!
Shannon akkorát ordított, hogy a távolban legelésző, tehénszerű állatok odafigyeltek.
- EZ MEG MI A FRANC?! - és ekkor vette észre, hogy ő már nem ember, hanem: egy krokodil...

A kanyargó jéggé dermesztett út viszont hívott minket az előttünk álló területek meghódítására. Így hát újra kopogtatni kezdtük bakancsainkat és haladtunk a hideg világban. Balra a Duna mellékágaiban hófehér nagykócsagok türelmesen ácsorogtak az 1-2 fokos vízben. Szárcsák nagyobb csapata úszott el előlünk. Távolban tőkés récékből álló csoport közé kis bukók keveredtek és így tették változatossá, izgalmassá a tájat...

Julia örült, hogy nem kellett meghallgatnia még egy sorozatot Leila megjegyzéseiből.
Azért nem ismerte eddig, mert Leila csak március legvégén csatlakozott át a C-ből a D-be, a magyar tagozatra. Julia most már tökéletesen megértette barátait, és nem hitte, hogy valaha is képes lesz ilyesmire, de már most egy perc ismeretség után gyűlölte a lányt. Különben sem tűri, ha valaki így beszél a barátairól...

A 42. században a Föld egy roncstelep volt. Persze emberek éltek rajta, csakhogy kiírtották már az összes eredeti növényzetet, helyükre vagy különböző épületeket, vagy pedig később mesterséges növényzetet telepítettek. Az ózonlyuk teljesen eltűnt, helyére mesterséges védőpajzsot építettek. A túlnépesedés, az elmúlt 1-2 ezer évben, többször is világkatasztrófához vezetett...