A mohó mutánsok 1.– a kislány kiirtása

Stefi tíz éves volt, és világéletében jó kislány. A borzalom, amelynek részese lett, addig ismeretlen volt számára. A fájdalom szele soha meg nem érintette – mandulaműtétjére, amelyet 3 éves korában szenvedett el, nem is emlékezett. Védett családi fészekben élte nyugodt életét a szüleivel és testvéreivel. Az bizonyult végzetének, hogy egy csodálatos, langyos nyári hajnalon korán ébredt. És nem fért a bőrébe, azért leszökött a Bodrog partjára a takaros kis kertes házból.
A folyó tükre nyugodt volt, békésen csillogott a nyárvégi fényben. A felkelő nap rózsásra festette a vizet, akárcsak a kislány boldog pofikáját. Stefi magába szívta a friss levegőt, egész tiszta gyermeki lényével megragadta a tündéri pillanatot.

Leült egy padra, ami mellett egy üres Chivas Regal palack hevert, és nézelődni kezdett. Boldogan felsikkantott, amikor egy fehér nyuszi porzott tova a part finom homokjában.
- Aranyos nyuszi – mondta, és édesen elmosolyodott.
Maga is felkelt, lesétált a partra, apró lábnyomokat hagyva. Kibújt könnyű papucsából, rugdosni kezdte a vizet, és boldogan sikongatott. A kicsi fejét is rázta közben, miáltal szőke fürtjei ide-oda lengtek bájos vonásai körül.
És akkor meglátta a sötét felleget.

Keleten lebegett a folyó felett, az egyébként makulátlanul tiszta égen. A napnak nem állt útjában, de szinte szénfekete volt – ha eléúszik, olyan sötét lesz, mint a napfogyatkozás 1999-ben, amire a kislány csak haloványan emlékezett, hisz nagyon kicsi volt még. De a felleg nem úszott a nap elé.
Ehelyett villám csapott le belőle a Bodrog vizébe, ami elkékült tőle. Stefi ijedten megugrott, csaknem bepisilt a rémülettől. A folyó picit felkorbácsolódott, aztán elsimult. A felhő pedig feloszlott, olyan gyorsan, hogy Stefi arra gondolt, csak képzelte az egészet.
Egy darabig tétován álldogált, aztán elfelejtette a dolgot, hiszen a kislányok gyorsan felejtenek.

Stefi levetette kis farmernadrágocskáját, és bugyiban besétált a vízbe derékig. A víz hűvösen simogatta testét. A távolban vonatfüttyöt hallott, a folyó felett sirályok rikoltoztak.
A kislány elérzékenyülve nézte a szép madarakat, amikor egyszer csak valami hatalmas, éles fogakkal telitűzdelt állkapocs bukott fel a vízfelszín alól, és elmarta a sirályt. A félbeharapott állat egyik felét lehúzta a víz alá, a másik tépett véres rongycsomóként úszott tova.
Stefi úgy megdöbbent, hogy mukkanni se tudott. Néhány másodpercig értetlenül meredt az árral sodródó széttépett madár tetemére.
És akkor iszonyú fájdalmat érzett: mintha fogak martak volna a lábába.
Felsikoltott, és szabadulni próbált. Sikerült is. A part felé vetődött, és négykézláb, kétségbeesetten araszolt ki a partra. A víz spricccelt, csattogott, ahogyan a rémült kislány kapálódzott benne.

Miután partot ért, a hátára hengeredett, és végignézett magán. Felkiáltott a nyomorúságtól. A jobb lábszárából ki volt tépve egy darab hús, kilátszottak a nyers inak. A vér patakokban folyt végig a lábán a bokája felé.
- Anyu! – kiáltotta hisztérikusan a kislány, és hátrálni kezdett ültében, mint egy rák. Azonban, amikor meglátta, mi emelkedik ki a vízből, megdermedt.
Egy barrakuda volt.

Stefi még sohasem látott barrakudát, csak a National Geografikon, és azt hitte, a Bodrogban nem is él ilyen hal. De ez nem számított, hiszen rögtön látta, hogy ez nem közönséges barrakuda. Valami mutáns lény volt: öt szeme volt és vörös volt mint egy tűzoltókocsi. És az orrrlyukából füstöt eregetett.
De a kislány ijedelme akkor nőtt meg igazán, amikor a lény kimászott a partra. Öt karcsú, de erősnek látszó ízeltlába volt, egészen pontosan annyi, ahány szeme.
És hatalmas fogai.
Bármennyire fájt is a lába, Stefi menekülni próbált. Pláne, miután egy sunyi pisztráng is kicammogott a folyóból, hogy elkapja őt.
A lány kétségbeesett. Ki tudja, milyen eltorzult, istentelen lények keltek még ki odalenn a víz sötét bölcsőjében!
Zokogva vonszolta magát az iszapos parton.
És akkor egy termetes, 20 centiméter hosszú repülő rovar ereszkedett le az orrára, és belevájta a fullánkját.
- Anyuuuu! – vonított a kicsi lány a rettenettől. Felismerte, hogy egy Délkelet-ázsiai cummogóbogárral van dolga, akiről biológiaórán tanult. Fogalma sem volt róla, hogyan került ide, de nem is ez volt az érdekes. Hanem az, hogy úgy emlékezett, a cummogóbogár csípése petéket juttat a bőr alá, amelyek ott kikelnek, és aztán addig mocorognak a petyhüdtté, fekélyessé váló bőr alatt, amíg az fel nem fakad, és ki nem löki magából a bogár ocsmány lárváit.

Stefi szédelgett az iszonyattól. Tíz körmével vonszolta magát tovább. A cummogóbogár a nyakába akaszkodott, és a fejbőre alá is befecskendezte borzalmas petéit.
- Segítsen valaki… - nyögte a szerencsétlen lány, de akkor a torz barrakuda utolérte és leharapta a bal lábfejét.
A kín iszonyú volt, a kislány üvöltött, ahogy a torkán kifért.
- Anyuuuu.. fáj… fáááj…
Szinte észre sem vette, amikor a cummogóbogár ártatlan kék szemeibe vájta potrohának mérgezett fullánkját, és a szemébe hatolt lágy, ocsmány cuppanással. A virgonc petéknek kitűnő táptalajt nyújtott a felbugyogó csarnokvíz. A szemfehérje kibuggyant, és végigfolyt Stefi fájdalomtól rángatódzó arcán.

A sunyi mutáns pisztráng is beérte a lányt, és felmászott a hátára. A pikkelyei idegborzolóan zizegtek. Stefi érezte a lény undorító súlyát: legalább 20 kilósra nőtt a szörnyű mutáció következtében. Már szinte boldogan vette volna, ha az állat leharapja a fejét, ehelyett a pisztráng az apró, láthatatlan csillóiból savat eresztett ki, ami lemarta a bőrt a a lány hátáról. Amikor ezt megtette, gyorsan lemászott, és várakozóállásba helyezkedett. Stefi háta egyetlen vörös massza volt, ki látszott a gerinc nyálkával borított vonulata, néhány helyen fehér gócok maradtak, mint az olcsó májkrémben a részlegesen zsírtalanított kötőszövet.
- Istenem!! Anyuuuu – nyüszített Stefi, vakon csapdosva kezeivel. Teste nem volt már más, csak egybefüggő, embertelen kínlódás.
Akkor halt meg, amikor a barrakuda, aki addig kimérten nyammogott a lábából, átharapta a combi ütőeret. Addigra a cummogóbogár már a másik szemét is kivájta, a pisztráng pedig lerágta a fél fejét.

Stefi halála csak kezdete volt a szörnyűségnek, bár ő ezt nem tudhatta. A felhő, amit látott, földönkívüli képződmény volt, és a lecsapó villám mutagén mérgeket juttatott a vízbe, minek következménye lett a mutáns szörnyek születése és elszaporodása. A magyar egészségügyi szervek munkáját dicséri, hogy szinte azonnal felismerték a veszélyt, ám tenni egyelőre nem tudtak ellene – az ÁNTSZ kivonuló szakembereit felfalták a mutánsok. Az események megfékezhetetlennek tűnt, szörnyű napok sejlettek fel BAZ megye lakói előtt.

Folyt. köv.!