Madáritató I.

Nagyon sok szeretettel üdvözlöm Kedves Olvasó! Örülök, hogy újra egymásra találtunk. Köszönöm, hogy soron következő írásomat ismét figyelemmel kíséri. Cserébe ígérem, kiragadom Önt a hétköznapok terhes súlyai alól és elkalauzolom tollas barátaim közé. Induljunk hát el, öltsük ünneplőbe szívünket, lelkünket, ahogy a természetjáráshoz mindig is szoktuk.

A helyszín viszont most a megszokott környezettől rakjuk át 100 km-rel odébb. Nem a Szigetköz rejtélyes ösvényein indulunk el, sőt a Hanság madárparadicsomában tett túra élménybeszámolóira is várni kell egy picit. De úgy gondolom, így sem fogok csalódást okozni, hiszen egy város falai közé fogom repíteni a gondolataim szabadságának lehetősége által. Egy városba, melyről oldalakat lehetne zengeni, de ezt helyettem már nagyon sokan meg is tették. A csupán 30 000 fős település, mint egy kis ékszerdoboz áll Komárom-Esztergom megyében és állít példát mindenkinek. Magyarország talán legaranyosabb helysége színes programokkal és aktív emberekkel várja látogatóit, csodálóit. Mi is besorakoztunk a sokaság közé, így hát 2005. 07. 31-én hajnal 4 óra 45 perckor már menyasszonyom szüleinél ébredtem fel, Tatán. Álmos szemeimből az elém tornyosuló kalandok reménye hamar kicsalta a fáradtság szimulált jelét és pár perc múlva teljes menetfelszerelésben díszelegve adtam búcsú puszit páromnak.

Kezdődjön hát a bevetés egy újabb nap „a természet szolgálatában ” (MME). A kertkapun kilépve a postás fogadott, ki az újságokat helyezte be fürge mozdulattal az akár cinege költőhelyének is alkalmas ládákba. Röviden szóltam, hogy sietek, mert a napfelkelte fényjátékában szeretnék gyönyörködni. Ő erre lemondással válaszolt. Kifejezetten utálta a napfelkeltét, mert mikor lángot ont a csillagunk, a hőség uralkodik el a tájon. Ez a gondolatsor is érthető, hiszen a reggeli 20 fokot jelző hőmérő higanyszála árnyékban hamar felkúszott jóval 30 fok felé. Akkor viszont még nem, így hát bele is vághattam a közeli Cseke-tavat övező fák közé. Itt feketerigó népes tábora kutatott a földön. A 25 cm-es közismert madarunk a neve ellenére nem mindig viseli az éjszaka színét. Csupán a hímek hordanak mindent eltakaró elegáns színt, valamint jellegzetesen dekoratív sárga csőrt. A tojóink barnásabbak, partedlijük világos színeket is ölt. Sőt, ilyenkor a fiatal példányok is gyakran kerülnek szemünk elé. Az apródok még röpképes koruk előtt kiugrálnak a fészekből, így ha árvának tűnő fiókákkal találkozunk, nagyon kérem, NE VIGYÜK HAZA. A szüleik hallótávolságon belül tartózkodnak, és folyamatosan etetik őket.

A városi parkokban sétálva nem nehéz megfigyelni, miként a pöttömke, látszólag árván és tétlenül türelmetlenkedik a bokrok közelében, míg végre megérkezik az egyik szülő csőrében egy csokor finomsággal és nyújtja át gyengéd mozdulattal a folyton éhes fiókáknak. Képzelje el, Kedves Olvasó, a tudósok tettek egy kísérletet. Mesterségesen teletömték egy fiatal madárka hasát. Amikor a szülők megérkeztek és porontyuk nem tátogott élelmet követelve, kilökték a fészekből. Ugyanis a természetes körülmények között nem jut annyi táplálék, mely jóllakatna a kis csipogót. Ha pedig nem látszik éhesnek, hát beteg és azt el kell pusztítani. Talán nem ez a leghumánusabb megoldás, de ezzel a stratégiával ők már hosszú ideje óta élnek a földön.

De most térjünk vissza Tatához és egy tündéri kis megoldáshoz, melyet ők gyakran alkalmaznak. A Cseke-tó erdejében, Angol parkjában nincs minden szál fű lenyisszantva, sőt még a fák növekedését sem tervezik be milliméter pontosan. A bokrok, fák által uralt területen az élővilág harmonikus együttélésre talál az emberrel. Márpedig itt jó szolgálatot tesz egy-egy vízesés, patakocska. Az imént említett eszközök széles tárháza nyújt kellemes pillanatokat az arra járóknak. De nemcsak az ember szemei pihenhetnek meg a csobogó víz játékán, hanem tollas barátaink is megtalálják az enyhülést a forró nyári kánikulában. Az izzó évszakban különösen fontos szomjuk oltása, valamint egy-egy hűsítő pancsikolás. Csoda hát, ha az ornitológusuk, természetfotósok óriási jelentőséget tulajdonítanak az erdei vízlelőhelyeknek. Egy-egy csöpögő csap is sokat segíthet, de mamám külön tálat rak ki nekik az udvarban. Mesélte, egyszer 10 óra körül sétált ki az udvarra és üresen találta a vizes bödönt. Rigók hada izgatottan szemezett a csappal, hogy az életet adó nedűhöz mihamarabb hozzá juthassanak. Mama hamar feltöltötte friss finom kristálytiszta vízzel és alig lépett kettőt-hármat, már a merészebb rigók örömtáncot jártak az önkéntes segítő áldásos tevékenységének gyümölcsében. Ön is Kedves Olvasó, próbálja ki a fenti történetet, meglátja mekkora szeretetben fogják tollas barátaink füröszteni Önt azért a pár deci vízért.

Tatán viszont a város is így gondolkozik a vízfolyásért. Igaz, ott szemetet eldobva sem láttam, sőt grafitit sem mintáznak a középkori várromokra. Ott úgy néz ki az adó és a fogadó egymásra talált. De nemcsak az ember, a természet is.
Békésen helyet foglaltam hát az egyik itatótól pár méterre a füvön, kezembe vettem a fényképezőgépet és vártam... folyt. köv.