A szigetközi óriások földjén

2005. január 22-én reggel 9 órakor egyik természetbarátommal a Szigetköz közepén egy aszfalt úton türelmetlenül készülődtünk össze, hogy újra bebocsátást nyerhessünk a különleges táj varázslatos világába. A rengeteg pulóver, két nadrág, nagykabát, sapka, kesztyű, sál elengedhetetlen kelléke a téli világ megszemlélésére vállalkozóknak. Nyakunkba akasztottuk távcsöveinket és lekanyarodtunk a műútról. Kezdetét vette a kaland.
Bakancsaink örömmel léptek rá a földútra, mely évszakoktól függetlenül mindig mesebeli világba kalauzolt el bennünket. Télen, a Természet színpadán sokan csak az elmúlást és a dermesztő hideg mozdulatlanságát vélik felfedezni, de ettől a valóság szerencsére távol áll. Igaz, kőkeményen kopogott lábbelink a befagyott tócsák vastag jegén, de a levelektől lecsupaszított fák vázaiban a süvöltők népes csapata kutatta szerény testünknek megfelelő fűtőanyagot.

Tengelicék 10-20 fős csoportja is vidáman csilingelt a csonttá fagyott fák tetején. Talán kevesen ismerik őket, pedig feltűnő tollruhájukkal az ezerszínű madárvilág tündöklő példányai. Ismeretlenségük azért is megmagyarázhatatlan számomra, mert közöttünk élnek. Ha kilépünk az utcára könnyen rá lelünk, akár a főút környékén elszórt fák lombkoronájában is egész évben. Mivel nem ritka madár, aki csak szeretne, hamar rátalálhat akár 10 perces városi séta során is. Arca piros, fehér, fekete színekben pompázik, mely távolról is jól felismerhetővé teszi, de a sajátos rikító sárga szárnycsíkja is könnyen elárulja, hogy ő tengelic. Furcsa világot élünk. Az oroszlánt, krokodilt, zsiráfot mindenki felismeri, pedig természetes körülmények között csak pár embernek adatik meg látni őket. A mi tollas barátunkkal minden nap találkozhatunk, mégis kevesen vagyunk annyira kedvesek magunkhoz, hogy megfigyelésével – mint egy csepp mézzel – édesítsük meg életünket.

A kanyargó jéggé dermesztett út viszont hívott minket az előttünk álló területek meghódítására. Így hát újra kopogtatni kezdtük bakancsainkat és haladtunk a hideg világban. Balra a Duna mellékágaiban hófehér nagykócsagok türelmesen ácsorogtak az 1-2 fokos vízben. Szárcsák nagyobb csapata úszott el előlünk. Távolban tőkés récékből álló csoport közé kis bukók keveredtek és így tették változatossá, izgalmassá a tájat.

Egyszer csak elértünk a töltéshez. Felmerészkedtem rá. Kedves Olvasó – aki most a meleg szobában kezében tartja az újságot – talán nehezen tud azonosulni azzal az érzéssel amit akkor átéltem. Szó szerint arcomra fagyott a mosoly. Erdő oltalmazó világából kikerültem egy akadálymentes terepre, hol a kegyetlen hideggel karöltve a szelek ura fitogtatta félelmetes erejét. Kilenc rétegű ruhámon, mint a szita átfújt a lélekgyötrő szél. Egy életvidám élményektől lelkes madarászból varázsütésre reszkető, fogvacogtató, didergő, összehúzódó, vöröslő arcú lényre változtatott. Visszavonulás és már eliszkoltam a viharos erejű, emberfeletti erők elől a fák oltalmába.

Kissé megtörten haladtunk tovább, mikor egyszer csak megpillantottunk valakit. Nem, jól olvassa Kedves Olvasó ,nem valamit valakit! Gigantikus méretével belehasított gondolataimba. Rátaláltunk?! Előttünk szállt az egek királya, a Szigetköz Óriása. Csak érdekességképp. A Turul madárnál – melyet a kerecsensólyommal azonosítanak, és az 50 Ft-os fonákján is rajta van – több mint 50%-kal nagyobb! Hatalmas kiterjesztett szárnyakkal – minket még előbb a töltésről visszakényszerítő - jeges szelet meglovagló predátor tőlünk pár száz méterre a víz fölött járőrözött.

A Réti sas fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 000000 Ft. Magyarországon tavaly kb. 120 pár költött és télen az északi vendégekkel is csupán 700-an vannak. Az adatokból is látszik, hogy mennyire ritka. Ennek köszönhetően is hihetetlenül megörültünk a ragadozó madárnak. Nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy boldogságunk fokozható. Ekkor azonban megjelent egy újabb sas és egy újabb sas és egy újabb sas. Nem a tű akadt meg a bakelit lemezen, hanem az első példány mellé felsorakozott további három. És így együtt négyen írták be magukat kitörölhetetlenül emlékezetünkbe.

Sokan a madarak közül a sasokat emlegetik, mert hatalmas robosztus termetükkel bálványozhatóak. És egy olyan területet uralnak, ahová mi csak többnyire nagy és hangos fémdarabokkal juthatunk el ideig-óráig. Mi rátaláltunk a szigetközi Óriásokra és az árnyékukban alázattal és mélységes hódolattal figyeltük Őket.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Réti sast megmentését műfészkek kirakásával, a fészkek őrzésével, élőhelyük oltalmazásával, téli etetésükkel sikeresen védik. Reméljük egyszer majd a madarak is barátként gondolnak ránk szívükbe fogadnak minket, igaz addig még sok-sok társadalmi munkára van szükség „a természet szolgálatába.”

Madárbaráti üdvözlettel:

Nagy Kornél