Lélekrabló 3

- Egy… kettő…három…négy… öt… - Victum a férfi telefonjára pillantott, ami abban a pillanatban elkezdett sipítani.
- Vic… behoznál egy tö…
- Sajnálom, de nő vagyok, és nem mehetek be…
- Victuuuuuuuuum… Most én akarom, hogy gyere be és hozz egy törölközőt…
- Biztos?
- Igen, csak gyere már mert biztos fontos ügyben keresnek!
- Jól van na! –Kapott fel a kísérlet egy törölközőt, és be is indult. Megállás nélkül tört be a mosdóba, de nem talált kint senkit.
- Köszi, csak ennyit akartam kérni… Most kimehetsz?
- Előbb gyere ki te… - A fiú összekulcsolta a kezeit, és úgy nézett a zuhanyzó felé.
- Mi a fenét akarsz?
- Te is láttál engem, nekem is ugyanannyi jogom van téged meztelenül látni mint neked…
- Mi? Takarodj ki azonnal te büdös kis taknyos! –Roan hangjában düh, és kétségbeesés hallatszott, ami még jobban felbátorította a fiatalt. Roan tudta ha kimegy annak maradandó nyoma lesz, ami után Victum is rögtön kiröhögné. Látta hogy az árnyék egyre jobban közelít, percek alatt megállapította hogy Victum sem öltözött fel.

- Mi a fenére készülsz?! –Túl késő volt, a fiú kinyitotta az ajtót, és meglepve nézett rá.
- Te meg mit csinálsz itt? –Letévedt a pillantása majd elvörösödött. –Megzavartalak volna valamiben? Sajnálom… - Rezzenéstelen arccal nézett ismét fel Roan barna szemeibe.
- Hogy van pofád!? –Roan kitört, hirtelenségében kilökte a fiút is a zuhanyzóból. Azt hitte Victum elcsúszik a földön, és megsérül de ami a szeme láttára történt is megrémisztette. A fiú tényleg végigcsúszott a padlón, de reflexszerűen megállt a lábával a szemben lévő falon, ahol a mosdó volt. Egy kézzel tartotta magát, közben a lába a falon pihent.
- Ezt meg hogy a fenébe csináltad?! –Roan azt is elfelejtette hogy meztelenül van.
- Mit? –Victum egy ugrással fel is állt. Genetikailag úgy volt beprogramozva hogy ne sérüljön meg, mert nehezebb volt a fiút „megjavítani” mint újraéleszteni.
- Ezt az ugrást… - Mondta elképedve a férfi, észre sem vette hogy Victum eközben közeledni kezdett felé. Majd csak akkor kapott észbe mikor a fiú már teljesen előtte állt. –Megőrültél? –Kezdett el hátrálni, és maga elé kapta a törölközőt.

- Nem csináltam semmit… - Nézett rá bűnbánóan a fiú, majd kajánul elmosolyodott. „Tehát Roan nem olyan mint a többi férfi. Ő tényleg a férfiakhoz vonzódik.”
- Most meg miért vigyorogsz…?
- Semmi, semmi… - Kezdte el kapargatni a körmét Victum.- Csak azt nevettem hogy mennyire szánalmasan próbálod titkolni, hogy a férfiak érdekelnek…
- Hogy mi? Ezt meg honnan a fészkes fenéből vetted?! –Üvöltött rá Roan. Eddig sikerült titokban tartania a dolgot, és jön egy srác aki néhány óra alatt megfejti a titkát.
Victum ekkor hozzálépett és komolyan a szemébe nézett. Roan akaratlanul is belenézett a narancssárga szemekbe, ami teljesen megbabonázta őt. Résnyire nyitotta a száját, mire Victum elmosolyodott.
- Na te aztán megéred a pénzed… - Paskolta meg Roan vállát, aki abban a pillanatban felébredt a kábulatból. Melegnek érezte a bőrét, és izgatottnak. –Öltözz fel ha lehet… -

Fordult vissza a fiú, miközben rámutatott. Roan lenézett a következő pillanatban szégyenlősen takarta el a törölközőt ami szinte már majdnem kiszakadt.
- Fenébe is… - Morogta. –Victum várj! –Rohant a fiú után de megcsúszott, és az éppen kihaladó srácot magaalágyűrve repesztett az ágy felé. A végén mind a ketten felbuktak, és a puha lepedőn értek földet.
- Te őrült fafej! –Nyögött fel Victum, mire a férfi elkezdett röhögni.
- Lám, lám, te sem vagy különb nálam… - Mutatott kacagva a törölközőre, ami teljesen lehullott a fiatal testéről.
- Teeeee! – Victum rávetette magát egy párnával a kezében. Heves párnacsata alakult ki közöttük, mindketten elfelejtették hogy ez tiltott dolog. A végén fáradtan zuhantak mindketten az ágyra. Roan nedves haja szétterült az ágyon, kutakodva nézte a mellette fekvő fiút.
„Hozzám képest annyira parányi, és annyira törékeny… Mégis van ereje… De honnan meríti…?” –Felemelte a fejét, és Victumra nézett, akinek behunyva volt a szeme.
„Milyen sűrű a szempillája… Olyan fiatal… Biztos nem tudná mire vélni ha most…” –A következő percben Victum arcához hajolt, és megérintette a fiú ajkait, majd értelemszerűen beléjük harapott. A fiúnak ijedten pattant fel a szeme, de viszonozta a csókot. Olyan hirtelen érte, hogy nem jutott eszébe semmilyen gúnyos gondolat, csupán csak az elismerés, hogy az imént mellette fekvő férfi kitűnően csókol. Felcsúsztatta Roan vállára vékony karjait, mire Roan elemelte az arcát.

- Ne tovább… - Suttogta, de Victum meg se hallgatta hevesen visszacsókolt, és lehúzta a fejét az ágyra. Roan igazán nem hitte hogy pofon nélkül megússza a dolgot, a csók viszonzása viszont komolyan meglepte. Aztán felébresztette a bűntudatát. De hisz ez egy gyerek! Nem is lehetnek igaz érzései! Elrántotta a fejét, mire Victum felkelt.
- Ez meg mi volt?
- Folytattad! –Vágta a fejéhez rögtön Roan.
- Mert élveztem… - Válaszolta a fiú.
- Mi? Te még csak egy büdös taknyos vagy…
- És az mit érdekel téged…?
- NEM ÉRDEKELSZ! A fotelban alszol!
- Nem értelek… Először lesmárolsz, aztán meg…
- Húzzál már! –Üvöltötte Roan, és a tenyerébe temette az arcát.
- Ne sírj már… - Hajolt felé Victum. –Nekem tetszett…
- Hülye kis pisis… Mit tudhatsz te arról milyen is vagyok…
- Roan…
- Tünés!

Victum felállt felvette a ruháját, és leült a fotelba. És figyelt. Komolyan figyelte Roant, aki öt perc múlva kérdőn nézett rá.
- Mi a fene van veled?! Ha nem tetszik hogy ilyen vagyok, akkor mehetsz is a picsába! Nem viselem el az ilyen kis rohadt taknyosokat!
A fiú meg se szólalt csak nézte őt, ami egyre jobban idegesítette Roant.
- Húzz el innen a francba…! –Kiáltotta.
- Nem…
- Mit mondtál?
- Azt hogy nem…
Roan felállt, maga köré fogta a törölközőt, és vészesen közeledni kezdett Victum felé. Megfogta a fotelt, és kiborította belőle a fiút.
- Nem akarlak látni többé! –Megfogta Victum vállait, és tuszkolni kezdte a kijárat felé, de a fiú nem hagyta magát.
- Nem csináltam semmit! –Kiáltotta mérgesen, mikor Roan kilökte az ajtó elé.
- Menj innen! –Tekintett vissza rá Roan, és becsapta az ajtót. Megfordult, és leguggolt az ajtónak támaszkodva. Rémülten tekintett körül barna szemeivel. Beleesett volna Victumba? Hisz még csak egy napja ismeri! Égis most marja a szívét egy érzés. Nem érzi azt az illatot amit akkor tulajdonított a jövevénynek, amikor kinyitotta a zuhanyzó ajtaját.
- De ő még csak egy gyerek! Bizonyára azt sem érti egészen hogy miért dobtam ki… Hisz annyira fiatal… De nem mutathatom neki, hogy megtetszett… - Sóhajtott. –De már megtörtént, csak nem fogta fel… Remélem… A csók… A játék… Istenem életemben nem voltam még ilyen heves…!

***

- Ez szép… - Victum egyedül barangolt az esős hajnali Sacramentóban. –Először betör aztán meg kidob… És még van képe megcsókolni… - Mérgelődött, közben belerúgott egy sörös dobozba. Vizes haja lelapult a fejéhez, körbefogta durcás arcát. Visszaült a híd alá, és megrázta magát.
„Csak remélni tudom hogy nem találnak rám…” –Gyanakodva kinézett az esős vidékre. „Remélem nem jut eszükbe ilyenkor keresni…” –Lehunyta a szemét, és mély álomba szenderült…

Roan már korán reggel fent volt, noha nem a munka miatt. Lelkiismeret furdalása volt Victum miatt, hogy kihajtotta éjnek idején az esőbe. Komor ábrázattal, feldúltan, szanaszét álló hajjal kémlelte az ablakot hátha visszajön a fiú. Még a reggeli kávé is keserűnek hatott ezen a reggelen, és Roan addig marcangolta magát, míg rá nem vetemedett, hogy megkeresi Victumot. De ma kezd az új munkahelyén… Komolyan gondolkozóba esett.
„Ilyen időben úgysem juthatott messze… De jobban ismeri a környéket mint én, tehát ez az ötlet egy őrültség! –Tört ki kétségbeesetten. –De mégis meg kell keresnem, és bocsánatot kérnem tőle… Istenem milyen megalázó! –Nyögött fel, miközben felvette a kabátját. –Nem akarok egy nyavalyás kis pisis után kajtatni… - Vánszorgott ki a házból. Fáradtan körülnézett felhúzta a csuklyáját, és útnak indult hogy előkerítse a fiút.

- Hol lehet egy ilyen szeleburdi teremtés? Biztos betért valahova… De hol szánták volna meg, hisz biztos úgy néz ki mint akit a kutya szájából húztak ki… - Erre a gondolatra elnevette magát, miközben elképzelte Victumot, koszosan, és vizesen. Meg is sajnálta, és ismét a bűntudat lett úrrá rajta. –Ha megtalálom, hazahozom, és bevágom a zuhanyzó alá, és… - Vágyakozva lehunyta a szemét. Ha a valóságban nem teheti meg, legalább fantázia legyen róla. –Megcsókolom… És megölelem… - A következő pillanatban lecsapta egy busz.
Roan letörten indult tovább, most már sárosan. De valahogyan továbbfoglalkoztatta a gondolat. –Kölyök még… Gyerek… Egy nyavalyás kis gyerek… És hogy én mennyire vágyom rá? –Gondolkodva ment végig az utcán, nem is Victumot kereste, ő már valahol a képzeletbeli zuhanyzóban volt…

Az egész várost körbejárta, de nem agyon ismerte a környéket és fázott is. Ennek ellenére nehezen adta fel, és a munkáját is nagyon szétszórtan végezte. Mindig csak az éjszakára gondolt a csókra, és ahogyan megvetően ellökte magától a fiút, aki még jóformán azt se tudhatta mi is történt közöttük… Már az első nap késő estig húzódó munkát vállalt, hogy ne legyen ereje Victumra gondolni. De mindhiába… Ugyanolyan komor hangulatban vette hazafelé az irányt, mint amivel jött.

Kinyitotta a lakás ajtót, de megállt. Furcsa feszültséget érzett a levegőbe. „Talán visszajött? Nem lehetetlen! ”Gyorsan elvetette ezt a gondolatot, és benyitott.
Az az ismerős illat, ami körülölelte teljesen elvette az eszét. Ha kisgyerek lett volna ilyenkor már örömteli sikongatásokkal futott volna körbe a házba. De most csak felnevetett, és ledobta cipőjét az egyik sarokba, majd a konyhába vette az irányt. Senki… Minden érintetlen… Roannak összeszorult a torka. Ez az egész illat csak a képzeletének a gunyoros játéka? Beljebb ment az egyik szobából a másikban, mígnem az étkezőben lévő kanapén észre nem vett egy vörös hajzuhatagot.

- Vic…. –Suttogta elgyötörten Roan, és lassan odasétált a fiú mellé. –Hát visszajöttél… - Elmondhatatlan öröm fogta el, miközben leguggolt a kanapén alvó srác elé. Elmosta minden haragját az eső, csupán az eszeveszett vágy maradt utána. Victum aludt, keresett egy pólót magának Roan szekrényében. Még az is nagy volt rá, apró válla féloldalt teljesen kilógott a pólóból, csupán csak vörös fürtjei óvták.
- Hogy te milyen tökéletes vagy… - Húzta végig az ujját Roan a fiú állán. –Még sosem láttam ennyire tökéletes embert…

Victum meg sem moccant. Mélyen aludt, még a reflexei sem ébresztették fel. Roan hosszan elnézte, kereste a szavakat, amivel jellemezni tudta volna az előtte elnyúló embert. Gyönyörű… Ez az egy szó illet rá. Ahogyan aludt, az arca félénk félmosolyra húzódott, ami megbolondította Roant. Kedve lett volna ismét megcsókolni a fiút, de most valami visszatartotta. Mi lesz ha nem viszonozza… ?
- Uh… - Roan megrázta a fejét, és felállt. Az álmosságtól már szúrt a szeme, így hát befelé vette az irányt a hálószobába, és úgy ahogyan volt ledőlt az ágyba.
***
Késő éjszaka volt, mikor Victum felébredt. Bőre nyirkos volt, és szinte szétrobbant az izgalomtól. Mostanában egyre többször fordult vele ez elő, főleg mióta Roan közelébe van. Általában tudta is a módját hogy altassa el izgalmát, de most valahogy nem volt kedve hozzá. Mégis vágyakozóan pillantott a fürdőszoba felé, ahol végre megnyugtathatná perzselő testét. A bejárati ajtóra tévedt a pillantása. Roan még nem jött haza… Tehát semmi sem akadályozhatja meg abban hogy könnyítsen magán. De Roan bármikor hazajöhet és ha meglátja…? Habár ő is férfi…. De Victum nem tudta hogy hogyan fogadná a férfi…

Végül a test akarata győzött a fiú félelme felett… Felkelt, és már indult is be a fürdőszobába. Útközben levette magáról a pólót, azonkívül semmi sem volt rajta. Az ágyon egy takaró rejtette a lábait. Már teljesen meztelenül lépett be a szobába, de visszafordult.
„ A biztonság kedvéért bezárom az ajtót…” –Lökte beljebb az ajtót, ami csupán egy parányi rést engedett megmaradni, majd belépett a zuhanyzóba. Értetlenkedve bambult le, nem tudta eldönteni, hogy most hidegvízzel zuhanyozzon e le vagy válassza a kellemesebb módot.

„Időm az van… mint a tenger…” –Mosolyodott el Vic, és megengedte a meleg vizet. Óvatosan lemosta magát, majd lassan a hasa felé vitte a vízsugarat…

„Miért vagyok ennyire elővigyázatos?” –Futott át az agyán majd el is vesztette a
gondolatmenetet. A meleg víz lágyan csiklandozni kezdte az ágyékát, amitől az ajkaiba harapott. Nem nyöghet fel… Roan bármelyik pillanatban hazajöhet…

„És akkor mi van?” –Vetette a hátát a zuhanyzófalnak, és melegebbre vette a vizet. Az ujjai görcsösen megmarkolták a zuhanyt, és közelebb tolták. A csiklandozás lassan vággyal teli bizsergéssé változott ami heves hullámokkal támadt Victumra. Önkénytelenül behajlította a térdét, és a hideg csempézett falnak nyomta az arcát.

„Most még abbahagyhatom…. Most még… Ahhh…” –Sóhajtott fel hangosan. Hiába próbálta visszafogni magát, annál hangosabb volt…

Roan azt hitte álmodik, mikor a nyögéseket hallotta. Kellemes érzéseket keltett benne, mire megfordult. Mikor a hangok még akkor sem szűntek meg, kinyitotta a szemét. Felült, és kinézett a szobából, egyenesen a zuhanyzóra. Felállt, és halkan odalopakodott. Sejtette mi folyik ott bent, és már előre izgalom rázta meg minden porcikáját. Mikor megpillantotta Victumot teljesen padlót fogott, ha nem támaszkodik meg a kezével hátraesik. Kitágult szemekkel, szégyenlős arccal figyelte a műsort.

Végigvándorolt a pillantása a fiún. A hosszú lábakon a kerek fenéken a hevesen ziháló mellkason, és a vállakon, amiket a vízzel megnehezített fürtök simogattak, a kipirtyant arcon is, a csukott szemeken, amikről sütött hogy tulajdonosuk a kéj elviselése érdekében csukta őket be. Roan tüzetesen végigmérte Victumot, minden egyes levegővételnél belélegezte azt a finom feszültséget, ami a sóhajokból keletkezett. Teljesen felajzotta a látvány, ezt még tetőzte az is hogy Vic teste vízsugárba volt öltöztetve. Roan vágyakozva megnyalta a száját, teljesen a réshez tapasztotta az arcát. Nem fenyegette a lebukás veszélye, a fiú túlságosan is belemerült a dologba, ki sem nyitotta a szemét már egy jó ideje.

„Oda kéne mennem…” –Roan feszült volt, érezte az alsónadrágja egyre szűkebb lesz. –„Oda kéne mennem mert megőrülök…„ Elszánta magát de meg se bírt moccanni. Leszögezte a látvány. Felemelte nyirkos tenyerét, és a nadrágjába törölte. Nyelt egy nagyot. „Istenem milyen gyönyörű…” –Halkan remegve felsóhajtott ő is. Ez volt a veszte.
Victum ijedten kinyitotta pirosra változott szemeit, és rögtön észrevette Roant, akinek ugyanolyan ijedt volt az arca akárcsak neki.
- Te… te… - Dadogott feszülten, mikor Roan felállt, és felé vette az irányt. Még remegett a lába a gyönyörtől. Ott állt esetlenül, és tehetetlenül bambult Roan felé. Még soha senki sem kapta rajta. De mi az ott Roan szemében? Csak nem vágy?
- És még én vagyok a szánalmas… - Vetette oda neki lekezelően Roan. –Fejezd be… Én is le akarok zuhanyozni…

- Mi… Mióta néztél ott….?
- Nem néztelek… csak hazajöttem… Az egész ház a nyögéseidtől zeng… - Nézett rá a férfi, mire Victum elszégyellte magát.
- Sajnálom… - Lehajtotta a fejét. Igazából nem tudott mit mondani… Nem kéne sajnálnia, hisz nem bűnt követett el… Roan előtt mégis annak érezte… Halálos bűn…

„Édes vagy… Istenem, folytatnád a kedvemért? Annyira gyönyörű voltál… Folytasd… Ellenkezz, hogy ismét megcsókolhassalak…” –Roan gondolatai ellenére keményen kiutasította a fiút, aki meghúzva magát kielégületlenül ballagott ki…

Az eset utáni reggelen egyikőjük sem kereste a másik társaságát, Victum meghúzta magát, még soha nem érzett dolgok férkőztek a szívébe, ez eléggé megrémisztette. Azt hitte vele van a baj, mert mikor ránézett a férfira egyszerűen elragadta valami ismeretlen érzés. Elgondolkodva üldögélt az ablakpárkányon, és nézte az ablakon át elhúzódó tájat.
„Mik ezek az érzések bennem? Olyan kellemes, de egyszerűen megveszek tőle…” –Roanra nézett. –„Ha nem lenne itt talán nem éreznék így… Csakis ő lehet az aki kiváltja belőlem ezt a valamit… És nem tudom hogyan megfogalmazni…”

Roan hosszan elnézte Victumot, és azon törte a fejét, hogy megint nem volt joga rá szólni a fiúra. Elvégre csak a belső feszültségét vezette le. Felvillant a fejében a kép, amikor a fiú egy utolsót nyögött, majd a sóhajtásra rémülten, mégis vágytól megrészegülve kinézett. Azt a mozdulatot örökre belefaragta az emlékezetébe. Hisz Victum annyira gyönyörűen festett. Minden egyes cseppre emlékezett, ami a fiúra esett, és végigjárta a testét. Nem volt mi megakadályozza, szakadatlanul csurgott le róla.
- Victum… - Kezdte csöndesen. A fiú ránézett, majd visszafordult. –Sajnálom… Nem akartalak kínos helyzetbe hozni…
- Nem is hoztál… - Vágott vissza csípősen Vic, mire egy erős tenyerét érzett a vállán.
- Biztos? –Szinte egy percig tartott az egész, Roan leült vele szembe, és komolyan a szemeibe nézett.

Victum ismét zavarba jött. Rosszabb volt számára ez a nézés, mintha meztelenül járna az utcán. Szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Soha többé nem megyek be… csak miután befejezted… Jó? –Roan hozzáért az arcához. Victumon heves forróság futott végig. –Nem akarom hogy miattam foszd meg magadtól ezt a dolgot…
- Nincs szükségem rá… - Nyöszörögte csöndesen Victum. „Megint az az ismeretlen érzés… Honnan jöhet ez? Roan kezéből…. Istenem milyen meleg…oh…”
- Dehogynem… - Suttogta mosolyogva Roan. –Nekem is volt…

A fiú ekkor ráemelte a tekintetét. Olyan komoly és tapasztalt pillantással nézett a férfira hogy az megkövült.
- Gyönyörű szemeid vannak… - Morogta. –Esküszöm az ember azt hiszi elsőnek hogy nem is igaziak…
- Te is azt hitted? –Vic őszintén örült a témaváltásnak.
- Mondjuk…
- Ahamm… - A fiú felhúzta a hasán a ruhát, és a tetoválását kezdte kémlelni. „Egy, kettő…. Három…. Négy… Öt, hat, hét, nyolc…… tizenhat, tizenhét… - Huszonhat… - Sóhajtott fel. Huszonhatszor élesztették újjá.
- És az mit jelent?
- Semmit csak hangosan gondolkodtam… - A fiú fel készült állni, de ahogyan finoman előrelendült, Roan félreértette, és elkapta a karjait. Olyan volt mint a mágnes… Roan érezte hogy nekik össze kell ragadniuk, nem is volt erre megfelelőbb alkalom.

- Oh Vic… - Vadul ölelte át a fiút és húzta magához egyre közelebb.
- Roan ne… Fáj! –Próbálta eltolni magától Victum, de Roan nem állt meg. Birtokba vette Victum száját, és teljes erejével betoszult, olyan erővel hogy a fiú hátradőlt a párkányon.
- Roan állj! Nem akarom! –Üvöltötte Victum, és a kellő pillanatban harciasan felugrott. Roan ekkor eszmélt fel mit is követett el.
- Sajnálom… - Ugrott fel ő is. –Nem is tudom mi ütött belém… Elragadott a vágy vagy valami ilyesmi… - Lehajtott fejjel állt a fiú előtt. Most ő felelt előtte.
- Vágy? –Victumnak könnyes volt a szeme. Kérdő tekintettel és megvetéssel tele nézett Roanra. Újabb érzés ütközött belé, vágyakozással teli félelem… Nem a testi érintkezéstől félt, volt már dolga nővel, nem is attól félt, hanem egy érzéstől… Mi van ha Roan csak azt akarja… Aztán otthagyja… De hisz ő is pont ezt művelte az emberekkel. Amint megkapta amit akart lelépett.
- Igen… De… sajnálom, ígérem többé nem fordul elő…- „Nem fordulhat elő!”

- Mi az hogy vágy? Milyen érzés? –Bukott ki az újabb kérdés.
- Hm? –Roan nem hitt a fülének. –Hát ööööö…
- Tudni akarom! Milyen érzés vágy…? –Erőszakoskodott Victum.
- A vágy… az… - Roan megvakarta a fejét. –A vágy az sokféle lehet… Van ami szerelemből születik… Mikor azt kívánod hogy az illető legyen csak a tiéd, de csakis a tiéd…Minden porcikája… És van testi vágy is, amikor csak szexelni akarsz a másikkal, semmi több… de van még ezer fajta…
- És téged most melyik vágy ragadott el?
Roan ettől a kérdéstől félt a legjobban.
- Erre most inkább nem válaszolok… Mennem kell dolgozni… - Kereste a kibúvót, de Victum megragadta a a karját.

- Tudni akarom! –Követelőzött csöndesen. A szemei ismét lángoltak, de Roan felé villámokat is szórtak, akárcsak a viharos tenger fölötti ég.
- Ha tényleg tudni akarod… - Fogta meg a fiú karjait, és Victum arcára nyomott egy puszit.
Vic megilletődve követte tekintetével a barna fejet, ahogyan az arcához hajol, és odailleszti a puha ajkait. Selymes volt és forró, Victum idegei ismét magasan a megengedett fölé emelkedtek. Mikor abbamaradt, nyugodt pillantásokat vetett Roan arcára. –Ez az én vágyam irántad Victum… De most komolyan mennem kell…
„Meg kell tudnom mi ez az érzés amit mellette érzek… és vele…” –A fiú viszont nem nyugodott

- Veled mehetek? –Tette fel hirtelen a kérdést.
- Unatkoznál…
- Nem! Ígérem csöndben leszek! Csak… hadd menjek veled! –Victum könyörögve markolta meg Roan kabátjának az ujját. Mindenáron meg akarta fejteni az érzést ami teljesen a hatalmába fogadta.
- Miért akarsz velem jönni?
- Mert… Miért ne? –Rántotta meg a vállát Victum, mire Roan elmosolyodott. „Gyermeki ártatlanság…. Milyen furcsa ez a srác…”
Victum egész úton szorongva haladt Roan mögött. Elmerült az előtte haladó férfi szépségében, egyúttal bűntudat fogta el. Ez az érzés megrémisztette őt, távolságtartóvá tette mégis soha nem volt még ennyire közel emberi lényhez.

- Victum minden rendben? –Fordult felé gyanakodva Roan. Érezte hogy a fiú feszült, és még őt is bántotta a reggeli dolog. Vic mintha mély édes álomból emelte volna fel a fejét, úgy ugrott fel. Tüzes haja, hátragördült a fején, csupán három szál keresztezte szemeinek útját.
- Minden rendben… - Válaszolta akadozottan Victum, mire Roan maga mellé vonta.
„Annyira gyerek még… Itt kullog mögöttem, és még mindig olyan szomorkás…Nagyon egyedül van.”
- Victum… Mi van a szüleiddel?
- Hogy? –A fiú még idegesebb lett mint eddig.
- Tudják hol vagy? Nem kéne hazamenned?
- Nincsen hova hazamennem… - Válaszolta a fiú. –És nincsenek szüleim sem…
- Azt azért nem hinném… - Paskolta meg a fenekét Roan, mire a fiú ijedten fordította felé a fejét.
- Hidd el, hogy igazat mondok. Nem igazán tudok hazudni… - Mormolta az orra alatt. –És hagyjuk is ezt a témát!

„Ha beértünk kiderítem kik a szülei. Biztos keresik már őt… Sőt mi több… Hisz olyan szép gyerek… Csuriba kötnénk a haját, és már lány lenne… Victum… Bárcsak átölelhetnélek…”

A fiú ismét elmélyült a gondolataiban. Csak akkor eszmélt fel mikor Roan megragadta a karját, és visszahúzta.
- Hello! Megjöttünk! –Húzta be a fiút a magas épületbe. Victumnak tátva maradt szája. Mindenhol nyüzsögtek az emberek. Olyan volt mint amikor újraélesztették… Kellemetlenül félelmetes…
- Félek! –Sivította, és megmarkolta Roan karját. Görcsösen behunyta a szemét, arcát a férfi kabátjába nyomta.
- De mi baj van Vic?
- Nem szeretem a tömeget…! –Lihegte a fiú, mikor érezte hogy egy meleg kar nyugtatóan átkarolja.
- Nincs semmi baj… Ők csak a munkájukat végzik… Ahogyan én is… - Húzni kezdte a fiút. –Gyere menjünk fel… a munkaszobámnál teljesen kihalt a légkör… - Súgta Victumnak aki erre erőt vett magán, és besétáltak a liftbe.
- Így már jobb? –Nézett a fiúra Roan miután elindult a lift. Vic lassan kinyitotta óriási rózsaszínben olvadozó szemeit, és Roanra nézett.
- Köszönöm… - Tátogta, Roan ekkor megsimogatta a fejét, és a következő pillanatban visszahajtotta a vállára. A fiú viszont még mindig nem engedte el a kabátját. Erősen markolta a ruhát, mintha ettől függene mindene.

- Naaaa… - Roan ismét átkarolta, és végre alkalma volt beleszippantani a vöröses zuhatagba. Olyan érzése volt mintha csak a mennyországba került volna. Mosolyogva kényeztette arcát Victum vörös hajszálaival. Végre Vicnek is szüksége van rá…
- Ez gyönyörű! –Nézett körül Victum. Lakótársa birodalma teljesen kiugrott az épületből, és a levegőben függött. Elkápráztatta az érzés, mintha repülne.
- Szerintem is… Nagyon meglepődtem mikor először jártam itt… - Tette le a kabátját Roan, majd a fiúra nézett, aki helyet foglalt a székben és onnan mosolygott vissza rá.
- Na, milyen?
- Mintha csak neked szánták volna… - Bókolt nevetve a férfi, mire Victum felállt.
- Na jó… Dolgozz…

- Maradj csak ott nyugodtan… - Intett Roan, mikor Victum közelebb lépett hozzá. –Victum… Ne nézz így légy szíves….
- Hogy ne nézzek?
- Hát így… - Roan elkapta a tekintetét. Olyan dolog jutott az eszébe mint még soha, és ha Victum továbbra is itt marad vele… Márpedig a fiú itt marad vele. Megigazította a felsője nyakát, fojtogatni kezdte. „Milyen jól is mutatnál az asztalon fekve… Kócosan…És kimerülten…” Mire ismét feleszmélt a fiú már ott ült az asztalon. –Te meg mit keresel ott… - Roan idegeskedve nézett rá. –Gyere le Victum…
- De miért?

„Mert izgatsz te kis pisis…” –Sétált oda hozzá Roan, és rátámaszkodott az asztalra.
- Roan… - Victum ijedten húzódott arrébb, de a férfi megfogta a lábát.
- De kivívod hogy így viselkedjek!
- Eszembe sem jutott! –Csapott vissza Vic, mire Roan felemelte az állát.
- Victum nem ajánlom hogy játssz velem… Komolyan mondom!
- Nem akarok játszani… - A fiú sértődötten fordult volna el mikor Roan közelebb hajolt hozzá.
- Biztos vagy te ebben… ?

Victum heves lángolást érzett. Halványan lepillantott, Roan keze a combján csúszott egyre feljebb. Nyelt egyet. Nem adhatja csak így oda magát! De ez az érintés már nem kellemes volt, hanem izgató.
- Roan… neh… - Megpróbált felállni, de Roan visszalökte.
- Mondtam…
- De bármikor benyithatnak…És…és… - Victum felnyögött, érezte a puha tenyeret a fenekén. –Roan, elég! –A következő pillanatban elrugaszkodott az asztaltól, és a plafonon kapaszkodva nézett vissza szemrehányóan Roanra. –Elég… - Ismételte.
- Jól van… - Roan először meglepetten nézett fel rá, majd a tekintette megszilárdult. Szomorúan leült a székére, és beindította a számítógépet. –Ha hajlandó vagy leszállni a plafonról, esetleg beszélhetünk…

Victum összeráncolta a homlokát, és lassan lemászott a szemközti falon. Leült törökülésben az egyik székre, és mérgesen méregetni kezdte Roant, aki a monitor mögött idegesen gépelt. Aztán hirtelen felállt, odament a férfi székéhez, és megállt előtte.
- Most meg mi van? –Roan kérdő nézett rá, a következő percben viszont egy taslival lett gazdagabb.
- Ezt az előbbiekért… - Mosolygott diadalittasan a fiú, és az asztalon levő cikkre nézett. –Min dolgozol…? Ezen? –Érdeklődve vette kézbe az újságot, amin a következő szalagcím szerepelt: „ A lélekrabló ismét akcióban” –Ezen dolgozol? –Nézett feldúltan Roanra. Már pusztán a cím is mérgessé tette.

- Ez a legnagyobb szenzáció itt… Egy lény aki rabolja a lelkeket, és méghozzá nem is akárhogyan… - Victum intett, mielőtt még Roan befejezte volna, hogy már ismeri a sztorit. –Neked mi erről a véleményed?
- Nekem? Engem ez nem érdekel…
- Engem nagyon is… Vajon hogy nézhet ki?
- Úgy mint minden normális ember… - Csúszott ki Victum száján, mire Roan ránézett.
- Erre nem is gondoltam még…
- Miért?
- Hát abból indultam ki hogy lelkeket szív…
- És attól még lehet hogy úgy néz ki mint egy ember… - Victum a szájához emelt egy tollat.
- Eléggé elképzelhetetlen… Vagyis biztos, hogy nem ember…
- Nem azt állítottam, hogy ember… És az se biztos, hogy önszántából rabolja a lelkeket…
- Szerintem, meg élvezi…
- Szerintem nem…

- Miért van ilyen határozott elképzelésed róla…?
- Nem tudom… Csak nagyon kibővített a fantáziám… Szerintem lehet hogy ez szükséges hogy életben maradjon…
- Elég fura fantáziád van…
- Nem voltam rá kíváncsi hogy mi a véleményed… Szerintem úgy néz ki és kész… „ És közelebb van mint gondolnád…”
- De akkor is hogy lehet ennyire önző valaki…
- Ez nem számít önzőségnek életben marad, mert másokat öl…
- De az övé csak egy élet! A száma, akiket megölt, meg már lassan ütik az ötvenet!
- Nem ölte meg …!
- Csak kiszívta a lelküket! Szerinted egy ember képes lélek nélkül létezni?
- De nem tehet róla hogy ilyen!!!!!!!- Victum kitört. Arca kipirult, és vadul vérpiros szemei nézett Roanra, aki ismét felállt.

- Te ismered…! –Rohant oda Victumhoz, és a falnak nyomta. –Ismered őt igaz?!
- Ha ismerném már nem élnék… - Tett hozzá Victum, mire a férfi még jobban a falhoz nyomta.
- De te ismered! Neked sikerült megfejteni a titkot! Victum… Mondd el!
- Mit? Ez csak egy egyszerű feltételezés… Az is lehet hogy egy rusnya szörny! –Victum remegett, és mikor Roan elengedte majdnem összeesett. Hogy lehet ekkora barom! De felzaklatta az amit Roan mondott. A férfi megvetéssel beszélt róla, közben azt sem tudta, hogy azt minősíti aki előtte áll.
- Vic, nem hagyhatod hogy életeket követeljen a saját szaros életéért!
- Ez az ő dolga!
- Tehát ismered… - Nézett rá kemény Roan. –De miért nem mondod el…
- Mert nem ismerem! –Lökte távolabb Victum a férfit, és kisietett a szobából. Becsapta az ajtót. Úgy érezte menekülnie kell Roan elől, mert ez a férfi képes lesz megfejteni a titkát, hogy ő szívja a lelkeket! Bemenekült a mosdóba.

„Most mit tegyek?” Tehetetlenül nézett körül, majd megengedte a vizet és lemosta forró arcát. „Muszáj nyugodtnak lennem…!” –Erősen az arcához szorította a tenyerét. „ De Roannak ennek ellenére igaza van… Nem pusztíthatok más lényt, az én életem érdekében…” Ekkor valaki elkapta a karját.

- Victum, azt hittem kirohantál az épületből… - Nézett rá Roan apáskodóan, majd vágyakozva. Victum arcáról finoman legördültek a hideg vízcseppek a ruhájára. Ez a tegnap esti gyönyörű pillanatokra emlékeztette, amit Victum adott neki akaratlanul.
- Félek a tömegtől… - Ismételte a fiú.
–Istenem olyan érzékeny vagy! –Ölelte magához hirtelen a fiút, aki meglepetten pislogott. –Nem akartalak megbántani bocsáss meg! Csak egészen beleőrülök ebbe… Már sokadik napja vagyok itt, és nyomozok de semmi sem történik…! Semmi nyom, amin elindulhatnék…
Victum feszülten tolta el magától, mire Roan értetlen szemekkel nézett rá.
- Ez fájt… - Dünnyögte halkan Vic. –Engedj el Roan… Elmegyek…
- Ne… Roan ahelyett hogy eleresztette volna még jobban magához ölelte.
- Hogy mondhatsz ilyet egy olyan lényről akit még csak nem is ismersz…?!
- Victum az csak egy nyavalyás újságcikk…
- Nem… ez egy vélemény… - Hajtotta le a fejét Victum. „Rólam”
- De nem téged minősítettelek! Victum, rólad soha nem mondanék ilyeneket! Mert ismerlek!

„Már megtetted…” –A fiú fájdalmasan ránézett, majd elemelte a kezeit, és kiment, de a férfi utánament, és visszarántotta.
- Úgy beszélünk mint egy házaspár!
- Lehet…
- Akkor hadd viselkedjek úgy mintha tényleg… - Roan megakadt. Victumot szíven ütötte a mondat. Ismét az érzés, ami megszorítja a szívét. És tehetetlen…
- Folytasd… - Buzdította az előtte álló férfit, aki tanácstalanul megrázta a fejét.
- Nem semmi értelme…
- De van…
- Túlságosan is fiatal vagy ahhoz hogy megértsd ezeket az érzelmeket…
- Miért?
- Nem tudom… Fiatal vagy, és tapasztalatlan. –Roan elveszett Victum mélységet mutató szemeiben. –És gyönyörű… - Lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét, egészen Victum szájáig.

Apró csókokkal halmozta el a fiú ajkait, és megállt.
- Roan..nhe… - Victum engedelmesen kinyitotta a száját. Életében először varázsolták el így. Az érzés a szívében most érkezett a legmagasabb fokozatra, szinte szétszaggatta a testét.
- De… - Roan ismét az arcához tolta a száját, és szinte bekebelezte a fiú ajkait. Ott csókolóztak a legfelsőbb szinten kint a folyosón. Teljesen egymásba zuhanva. Roan megmarkolta Victum felemelkedő csuklóját, és beljebb tuszkolta vissza a vécébe. Mikor elengedték egymást mindketten lihegtek. Roan élvezte hogy Victum lehelete körbejárja az agyát, ismét csókolni készült, de most Victum nyakát találta el. Fájdalommentesen belemélyesztette a fogát a puha bőrbe, mire Victum halkan felsóhajtott. Erősen tartotta a fiú kezeit, majd szétnyitotta őket, és nekinyomta a falnak. Majd felemelte a fejét, és gyönyörködve nézett végig Victum ziháló testén.

- Olyan gyönyörű vagy, mint egy angyal…
- Engedj el… Roan könyörgöm… engedj el… - A fiú érezte hogy Roan teljesen a falhoz szorította a csípőjét. Már ellenkezni sem tudott, minden izmát átitatta Roan illata. Roan elengedte a kezét, de nem volt ereje eltolni a férfit, inkább beletúrt a gesztenyebarna hajba. Roan elvesztette az eszét. Victum már biztosan tudja hogy nem közömbös neki. A férfi hátrébblépett, előrébb húzta Victumot, megfordította, és szorosan átölelte. A keze rögtön beférkőzött a fiú hasához majd feljebb kúszott.
- Ahhhhh… - Victum megtámaszkodott az egyik csőben.
- Menekülj csak, úgy sem tudsz! –Nevetett fel Roan. Az izgalomtól remegett a hangja. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és belépett rajta egy férfi.

- Maguk meg mit csinálnak itt? –Hördült rájuk az ismeretlen, mire Roan elengedte Victumot, aki a földre esett.
- Mi… semmit… - Egyenesedett fel Roan. Victum ijedten nézett fel a két férfira.
Remegő lábakkal felállt, de nem vette le a pillantását róluk.
- Mit művelt ezzel a fiúval? –A férfi egy lépést tett Roan felé. Victum érezte felgyorsul a szívverése. Felébredt benne a gyilkolás láza. Ölni akart… Vért látni… Lázas tekintettel Roanra nézett. Ő nem láthatja, nem hagyhatja hogy fény derüljön a titkára.
- Hé jól vagy? –Roan tett egy lépést felé, mire Victum a tarkójára húzott, ennek hatására a férfi eszméletlenül nyúlt el előtte. Lenézett az alakra, majd fel a másik férfira aki remegő kezekkel kereste a derekán lévő pisztolyt. Lecsukta a szemét, és mikor kinyitotta a férfi felordított fekete volt akárcsak az éjszaka, és végtelen mély mint a halál.

A fürtjei sem vörösek voltak már. Lilák, és hevesen ringottak. Mintha szél támadt volna fel, úgy libbentek egyik oldalról a másikra. Victumból előbújt a démon…
- Elkéstél… Véged… - Kegyetlenül elmosolyodott, és felemelte a jobb karját, felemelte a mutatóujját. –Most első kézből megtapasztalhatod hogy milyen a halál… Hogy milyen kegyetlenül édes…- Intett egyet, amire az idegennek elkezdett vérezni a szája. Ijedten ordított fel mikor a szemeiből is vér kezdett csörgedezni, Victum pedig gonoszul felnevetett. Élvezte a vér látványát, és a szenvedést. Elvégre őt ezért teremtették. Hogy gyilkoljon…

A férfi letérdelt a földre, teljesen megrémült, Victum ekkor rászegezte a pillantását. Azokat a nagy fekete szemeket, amelyeknek csupán a látványától is halálfélelem fogja el az embert. A tekintetével a falhoz nyomta a férfit, aki a fulladozva tátogott. A fiú lassú halált szánt neki. Könnyedén átlépett Roan testén, és megközelítette a haldoklót. Keményem megfogta az arcát, és kényszeríttette hogy az a szemébe nézzen. A férfi szájából sárgás gőz tört elő, a szín a lélek tisztaságát jelképezte. A fehér az tiszta volt és nagyon ritka Victum azzal lakott jól a legjobban. Ez viszont bűnös embernek a belsőjéből jött. Vic cüngetni kezdett, és egy pillanat alatt magáévá tette azt.

„Még…” Visszanézett Roanra. ”Nem vele nem tehetem…!” Összeszorította a szemét. Még soha nem hangzott el ilyen mondat a fejében. A földre rogyott, és mikor kinyitotta a szemét, az ugyanolyan rémült volt, és narancsos mint néhány perccel ezelőtt. A tetemre nézett, majd pedig Roanra. „Nem láthatja!” –Felkapta Roant, és húzni kezdte, de meg se tudta mozdítani.
- A fenébe! –Rohant oda tetemhez, és húzni kezdte a földön. Az a test is nehéz volt neki, de nem akart lebukni, és behúzta a férfit, az egyik vécébe, hogy Roan ne lássa meg. Majd kisietett, és mint aki jól végezte dolgát leült a földre. Nem kellett kimerültséget tettetnie fáradt volt. Egy lélekrablás igen nagy energiával járt. Ledőlt ő is a földre, és percek múlva már aludt is…