Történetek

Egyszercsak az egyik sarok után egy kéz ragadta meg. Lihegő hangot hallott, és érezte az alkohol bűzét. Tapogató kezek matattak a testén, míg valaki leszorította.
Érezte, hogy a pólóját lehúzzák róla. Már a melleit fogdosta az idegen. Sikítani akart, ordítani, hogy segítsenek rajta, de képtelen volt rá, csak zokogott és rekedt hangocskákat hallatott...

Szép, nagy férfiemberek körülöttem sikítanak, ha homályban rémeket látnak, újsággal, baltával nyitnak be ide-oda, a mérgekről szerencsére lemondanak, mert hisz van itt egy imádott kutya is. Személyes sértésnek veszem, hogy üldözik a haverom! A helyzet kezd tarthatatlanná válni, újabb dolgot kéne kitalálni...

- Gyönyörű vagy, és csupán attól, hogy hozzád érhetek, elvesztem a fejem. Szeretném, ha Téged érezhetnélek mindenütt magamon. Összetartozunk, és azt kívánom, hogy, ha csak pár percig is, de egyek legyünk.
- Szeretném én is! – válaszolta a lány, felkapaszkodott a fiú vállaira, és hosszú csókba kezdtek, amely az elején finom volt és óvatos, a végén pedig szenvedélyes és az izgalomtól átfűtött...

Előttem az úton, mint egy kortárs művész alkotása, megtekeredett kerékpárváz és a támolygó fiú. Hol a lány? Az egyértelmű válasz röpke rémületet okoz csak, benyomom a vészvillogót és kipattanok. A fiú előtt érek a felismerhetetlenné vált testhez, melyből az úton is maradtak foszlányok, de ő maga, a mosolylány jóval távolabb az árokban fekszik nem is tudom hason, vagy háton… Az arca, az a napfény, torz szörnnyé vált. Vörös haja lóg a kettévált koponyán...

Daniella félt, egész úton halkan zokogott, és remegett, még akkor is amikor a férfi többször is ráparancsolt hogy hagyja abba. Dany kétségbe volt esve… Nem értette, mért kell egy parányi veszekedésnek ekkora dolgot keríteni, de ami még jobban zavarta, hogy Aurél többször is megütötte. Arca megduzzadt és égett a fájdalomtól, és a sírástól. Daniella nem tudta mitévő legyen...

- Mi ez a szép doboz itt a falon a cigarettákkal? - kérdezte egyszer valaki az UJJ gazdájától.
- Ez csak amolyan emlékeztető magamnak! Ha újra rá akarok gyújtani akkor be kell törnöm az üveget. De ahhoz nagyon erőt kell vennem magamon. Utálok rombolni - mondta az UJJ gazdája - Tudod, így akarok leszokni a cigarettáról - tette hozzá.
- De hát bármikor vehetsz!
- Na igen, de megpróbálok ellenállni. És mikor itthon nincs cigi és rámjön a vágy...

- Miért kellett hazudnod?! Mondd miért?
- Mert csakis a te boldogságodat akartam belevarázsolni az örökkévalóságba… Csak ezt akartam…
- De az én boldogságom te vagy… És a kicsi…
- El sem tudom mondani, hogy mennyire sze… - Mia megcsókolta ismét. Most már hagyta magát, tudta hogy ez a csók ajándék visszautasíthatatlan. Út a szerelmük örökkévalósága felé, amit a halál sem tör ketté…

Eltelt pontosan öt nap. Már hétfő este volt, újra híradó. A harmadik halálesetről szól a mai nap. Érdekes, megint nem találtak nyomot, az ügyet vizsgálók. Már sokan fölvetették, hogy a nyomozók egyike gúnyt űz az emberekből. Ez a gondolat, amilyen gyorsan elterjedt, olyan gyorsan elszállt, amikor a harmadik gyilkosság megtörtént...

Három órán át táncoltunk, együtt, másokkal, fiatalon, önfeledten. Ittunk és táncoltunk, táncoltunk és nevettünk. Hatalmasakat kacagtunk, úgy igazán, szívből. Összeért a kezünk, átkarolt, azt súgta gyönyörű vagyok, majd hirtelen szétváltunk. Megsimogatta a fenekem, a derekára húzta a combom, majd elpörgetett magától. A csípőm az ágyékához szorítottam, mellem a mellkasára és ismét szét… minden a zenétől függött. Másodpercek voltak csak, vagy még annyi sem, más észre sem vette, de én már...

- Micha, megőrültél? –Ért oda mellé Laus, mire Micha a karjaiba borulva zokogott. –Micha… Férfi nem sír…
- Nem akarok férfi lenni… Soulness helyébe akarok lenni!
- Ne beszélj így… Tudod, hogy ő sem akarná hogy te a helyében légy! –Tolta el Michát magától. Nem volt hozzászokva az ilyen csöpögős szerelmi indulatokhoz...