G.O.D 55-56

55. Mankó az élet kötésén


Késő délután volt. Soulness rábírta Michát hogy kerítsen neki egy gitárt. A billentyűs megtette amit a barátja kért, de nem szólt arról hogy Mia már útban van feléjük. Soulness lehangolt volt, és iszonyúan fáradékony. Törökülésben ült az ágyon és játszott. Gyönyörködve figyelte a húrok rezdülését. Haja felkötve volt, de néhány fürt még így is szabad utat követelt, és előresietett, hogy eltakarja a fiú arcát. Egyedül ilyenkor tudta elfelejteni mi is vár rá. A zenétől felszabadult, mintha máshol lett volna, és nem itt a zord világban.
- Soulness minden rendben? –Nyitott be hozzá Micha arcán sejtelmes de ugyanakkor szomorú mosoly jelent meg.
- Igen… Azt hiszem… - Soulness végigsimította a gitárt. Az egész hangszer fekete volt, és csak úgy csillogott rajta a lakk. A húrok ezüst szürkén feszültek a helyükön, várva hogy gazdájuk megrezegtesse ujjaival. Soulnessnek muszáj volt a körmeit használnia hogy dalolni tudjon, mert Micha nem hozott a gitárhoz pengetőt. De ez sem akadályozhatta meg abban hogy élvezze amit a legjobban szeret. Már teljesen lekopott a köröm az ujjairól, néhol véres volt az ujjhegye, de nem hagyta abba. Csak zenélt, és zenélt, és mindig ugyanazt a szomorú lemondó dallamot, amit bent a kórházban költött az éjszaka.

– Te még itt vagy? –Hajtotta vissza a fejét, és újra belekezdett a zenélésbe. Halkan dúdolni kezdett, majd abbamaradt a hang. Soulnessnek megerőltető volt dúdolni, fájt a tüdeje, és így lehetetlennek tartotta koncertezni. –Vársz valakit? –Tette fel a kérdést, csak azért hogy kérdezzen valamit.
- Igen… - A válasz meglepő volt, és titokzatos. Soulness felhúzta vékony szemöldökét, zöld szemei kíváncsian gyulladtak fel.
- És kit?
- Nem mondom meg…
- Akkor jó… - A gitáros durcásan menekült vissza a hangszeréhez.

Hirtelen Micha kirohant, Soulness meglepetten kapta fel a fejét.
- Talán talált itt valakit?! –Pattant fel ő is és kinézett. Meglepve tapasztalta hogy Micha egy lánnyal beszélget. –Mi a fene… - Közeledni kezdett, és hosszasan a lányt figyelte. Vékony hosszú lábak, sötét szoknya, merész felső, és szőke haja benne narancscsík üdvözölte.
„Nem ez nem lehet Mia… Hisz ez már egy kész nő… És hogy milyen szép…” –Ért oda a többiekhez. Megbabonázottan figyelte a lányt, aki amikor őt észrevette halványan elmosolyodott, megfogta Micha vállát, és visszafordította. Valamit súgott a fülébe a billentyűsnek majd megindult Soulness felé, és mielőtt még Soulness bármit is mondhatott volna, a lány heves csókot nyomott a szájára. Ezt a csókot nem lehetett nem felismerni, ezt a magával ragadó érzést. Ez Mia volt…
- Te meg mi a fenét keresel itt?! –Lökte el magától a gitáros.

Mia könnyes szemmel ránézett majd átölelte. A felnőttség csupán csak egy álarc volt, Mia még mindig nem nőtt fel… vagy ez a szerelem tünete volt ami ilyen hevesen megmutatkozott rajta. Nem érdekelte hogy Soulness el akarja magától szakítani egyre erősebben kapaszkodott, mígnem a gitáros feladta. De nem ölelte át. Pedig mennyire akarta… Már Mia puszta látványa is a végsőkig szárnyaltatta a fantáziáját. –Engedj el… - Súgta ennek ellenére kegyetlenül. –Nem tudom hogy Micha miért hozott ide de nem volt értelme…
- De! –Nyögte a lány, és végigsimította az arcát.
„Hogy lehetsz ennyire kitartó… Ennyire akaratos…. Szeretlek…. De nem mutatom többé…”
- A reggeli telefonra követelem a magyarázatot… !- hajtotta Mia a vállára a fejét. Percek alatt felmosórongyot csinált Soulness felsőjéből, és mégis érezte hogy a fiú olyan szilárd mint a jég.
- Nincs mit magyaráznom azt hiszem… - A gitáros ridegen eltolta magától a lányt. –Mia… Vége… - Komolyan, és szilárdan ránézett a lányra.
A lány szótlanul állt, és értetlenül nézte. Hogy lehet vele Soulness ennyire kegyetlen…?!
- Soulness… kérlek…ne… én ezt nem viselem el… Ne tedd ezt velem kérlek… - Könyörögve fogta át a fiú derekát. Kifésült haja összekócolódott, a sminkje elkenődött. Úgy bújt Soulnesshez akárcsak egy gyerek… Egy gyerek akinek csakis erre a felnőttre van szüksége… - Mondd azt hogy ez egy álom… Mondd! Kérlek mondd azt hogy… Szeretsz…
Úgy nézett a gitárosra mintha ő lenne maga az Isten.

Soulnesst olyan érzések kerítették hatalmába, amit eddig még soha nem érzett. Miért is csinálja ezt, hisz szeretik egymást… És ennek a szerelemnek a halál nem szabhat gátat… Még halál sem… Semmi sem… Ez a kötelék olyan erős, szinte elszakíthatatlan. És már több mint egy éve lángol… Szakadatlanul. Mi ez, ha nem az igaz szerelem lángja?
Michára nézett, akinek szintén könnyek futottak az arcán.
- Engedd magadhoz közel… Hisz ő is ezt akarja… Nem látod…? Majd meg gebed érted! –Suttogta.
Soulness bólintott, az ő szeme is könnyes volt, pedig eltervezte hogy nem sír. Mégis máshogy alakultak a dolgok.
- Mia… - Súgta a lány fülébe. –Hülye vagyok… érted? Hülye és beteg… De szeretlek… És ez a beteg gitáros szeretni fog téged a halálon túl is… A halál az semmi kettőnkhöz képest… - Átölelte a lányt. –Mia… érzed…? A halál az csak egy dolog… A mi szerelmünk meg fogalom… Szállóige… - Érezte hogy Mia is átöleli. Ő nem érezné, mikor ő gyújtotta meg a lángot? –Mia… annyira de annyira sajnálom…. Elvette az eszemet az önsajnálat… olyan dolgokat mondtam amiket nem lett volna szabad… Nem érdemellek meg… De szükségem van rád, mert egyedül csak a te boldogságod tart még életben szerelmem… Kérlek pofozz fel, de maradj velem… Maradj itt… Nem érdekel mi pénzbe kerül de maradj itt…

- Miért kellett hazudnod?! Mondd miért?
- Mert csakis a te boldogságodat akartam belevarázsolni az örökkévalóságba… Csak ezt akartam…
- De az én boldogságom te vagy… És a kicsi…
- El sem tudom mondani hogy mennyire sze… - Mia megcsókolta ismét. Most már hagyta magát, tudta hogy ez a csók ajándék visszautasíthatatlan. Út a szerelmük örökkévalósága felé, amit a halál sem tör ketté… Hevesen csókolt, teljesen elfelejtette hogy Micha előtt zajlik minden. Ő pedig csak nézte nézte a párt. Egyik szeme sírt a másik nevetett. Azért nevetett mert Soulness boldog lesz Miával. Ebben biztos volt. A szomorúság pedig azért árnyékolta be viszonzatlan szerelemmel teli szívét, mert nem ő tőle boldog a fiú hanem Miától… És ez a boldogság sem örökre szól…
- Könyörgöm menjünk haza… Veled akarok lenni… Vissza akarok térni a régi életbe…
- De…
- Legalább az utolsó néhány évem legyen boldog veled… Szeretnék zenélni… és veled lenni… és még kiadni egy lemezt…

- Nem lesz túl kevés az idő…?
- Már mindent előre elterveztem… Januárban…. –Itt elhallgatott. Ugyan miért lenne kedve
Miának hozzámenni, ha már a halál lesz a felesége?
- Soulness…Nem számít semmi… Szeretlek… És ha esküvőt akarsz meg lesz…. –Biztosította a lány apró könnyekkel a szemében. –Ha azt akarod hogy itt legyek veled meglesz… Minden meglesz… Csak ne üldözz el többé…! Ne üldözz el mert nem viselem el, ha te mondod… Pont te akiért az életemet odaadnám…
Soulness hosszasan a karjaiban tartotta Miát. Mindketten tudták hogy egy új élet veszi kezdetét. Ami nem örök, pillanatokig marad meg a kezükben… De az emlékeikben örökre égni fog… örökre…


56. Téli örömök

Kellemes fagyos szellő futott végig Stockholmon. Tél volt, méghozzá alig két hét kellett hogy karácsony szent ünnepe köszöntse a várost. A fehér hó útmutatásként világított az utcákon, sőt a házakon is. Még azon is amit Soulness vett. Szép nagy ház volt, tágas hálószobával, és egy még egyenlőre lakatlan gyermekszobával.

Az egyik szobában egész éjszaka égett a villany. Soulness görnyedezett az asztalnál, és „dolgozott”. Már hat pohár pihent előtte, egytől egyig citromlével voltak megtöltve egy csipetnyi vodkával megfűszerezve. Most is újabb adagba tett szívószálat, és elgondolkozva mohón kóstolta meg hátha egy újabb ízt köszönthet. Jobban használt nála mint a kávé, egy ideje már nem itta koffeintartalmú löttyöt, és a cigarettáról is igyekezett lemondani, az utóbbiról nem sikerült letennie, csak csökkenteni tudta az adagot. Az együttesen morfondírozott. Már a harmadik menedzser hagyta ott őket a lemez készítése viszont meglepően zökkenőmentesen haladt. A gitáros miatt aki másodállásban már hivatalosan is az együttes énekese lett viszont egyszerre kevesebb számot kellett felvenni, mert Soulness betegsége egyre jobban gyengítette a tüdejét, ezért a koncerteken is tartottak kisebb szüneteket. De ennek ellenére nagyon jól haladtak. A rajongók nem vették rossz néven hogy Soulness lépett Friol helyére, sőt, megnőtt a rajongók száma, amikor az egyik díjkiosztón Soulness énekelt a énekes helyett.

A gitáros ásított egyet, már két napja nem aludt, pedig szívesebben pihent volna Mia mellett. Unottan felállt, felvett egy kabátot, és felkapta a sarokban heverő lapátot. Kilépett, és egyhangú képpel halkan lapátolni kezdte a havat. Mostanság elég sok hó hullt le a fémszürke égből, Soulness már a harmadik napja kezdte kint a reggelét. Megállt egy percre elmélázott a fehér szőnyegen amely a talajt borította, de a következő percben fejbe találta egy hógolyó. A lendülettől beleesett az egyik összegyűjtött hókupacba.

- Héééééééééééé! –Kászálódott ki a hóból.
- Remélem kellemes volt az ébresztő! –Találta el ismét egy hógolyó.
- Micha! Hogyhogy fent vagy ilyen korán? –Soulness letörölte arcáról a vizet.
- Gondoltam elnézek errefele… És egy üzenetet is továbbadok… Minden rendben?
- Ja, igen, minden, de milyen üzenetről beszélsz?
- Ma lesz valami estély, amire hivatalosan meg van hívva a G.O.D is… És mielőtt még nemet mondanál, külön kérték hogy ezúttal te is jelenj meg! –Újságolta a fiú, közben felhúzott egy vörös sapkát a fejére. Bár még mindig szerette Soulnesst az utóbbi hónapokban nem közeledett a fiú felé, és nem is mondta neki hogy szereti. Próbálta semmisé tenni a történteket, de ez lehetetlen volt. Kettejük között újra kellett kezdeni valamit, ami egész jól haladt. Soulness pedig ismét közel engedte magához.
- Gyere be, csinálok valami reggelit! –Hívta be a gitáros egypercnyi töprengés után. –Ne fagyjunk meg itt… - Azzal bementek a házba. Micha már többször is járt itt, de mindig körül kellett néznie. Nem szokta meg azt az óriási teret, ami bent fogadta. Soulness ledobta a kabátját és komor képpel a hűtőhöz lépett.
- És hol lesz? –Hajolt le, és emelt ki néhány tojást.
- Oslóban… - Micha érdeklődve figyelte a gitáros reakcióit, ahogyan a hely hallatán kicsúszik Soulness kezéből egy tojás, és egy roppanással a földön terült szét a sárga ragacs.
- A fenébe is! –A fiú nyelt egyet. –Miért pont ott?! Miért nem itt Stockholmban, vagy valahol Svédországban?!

- Nem értem most miért pánikolsz ennyire be…
- Nem? –Úgy tűnt a gitáros a következő pillanatban még egy tojással végez. –Jobb is… -
Ütötte fel óvatosan a reggelinek szánt ételt. –És Miával mi lesz? Nem hagyhatom csak így itt…
- Még csak a hatodik hónapban van, de már úgy kezeled mintha bármelyik pillanatban megszülethetne a gyerek…
- Hidd el ennek is megvan az oka… Nem mehetek…
- Ez is csak egy kifogás… - Nézett rá Micha, mire Soulness zavartan elmosolyodott.
- Pontosabban mire keressek kifogást? Egyszerűen csak felelőséggel tartozom a mennyasszonyomért, aki mellesleg hat hónapos terhes… és… - Elgondolkodva vagdalni kezdte a hagymát. –Egyébként sem szeretem ezeket a helyeket… Amikor ilyen helyre kerülök gyakran érzem azt hogy nem vagyok annyira intelligens mint az ott lévők… vagy valami ilyesmi… - Söpörte bele a serpenyőbe a hagymát.
- Szerintem meg csak iszonyatosan be vagy tojva egy olyan dologtól, ami egyszer minden ember életében bekövetkezik…

- Hagyjuk már Micha… Még valaki meghalja… - Soulness vészjóslóan meglegyintette a fakanalat, mire a billentyűs elnevette magát. Annak idején sohasem látta a gitárost a konyhánál mostanában mindig ott kötött ki ha nem Mia kelt fel előbb. Segíteni akart a lánynak, és bár párszor majdnem porig égette a házat egyszerűbb ételeket már ő is el tudott készíteni. Micha ha ott volt nagy mindig nagy érdeklődéssel követte, ahogyan Soulness pattog a konyhában. Főleg olyankor volt veszélyes ha ideges volt, mint most is. Az előbb is majdnem magára borította a serpenyőt, ha nem kapja el a szélét.
A billentyűs csak elgondolkozva figyelte a családi hangulatot, és őszintén szólva nagyon jót mulatott Soulnessen, de nagy meglepetés érte, mikor a serpenyőből ehető rántotta került ki, két szelet pirítóssal az oldalán. Meglepetten nézte a gitárost, aki csak rányújtotta a nyelvét, és egy lenge mozdulattal elécsúsztatta a tányért.
- Na jó étvágyat… - Vetette oda elgondolkodva majd lehuppant az egyik székre, és elgondolkozva keverte össze ismét magának a vodkás citromlét.
- Tudod ha tartósan sokat fogyasztasz valamiből az is halálhoz vezet… - Jegyezte meg kötekedően Micha, mire Soulness vetett rá egy sötét pillantást.
- Ne húzd az agyam, van már így is elég bajom…

- Ne problémázz már! –Bökte oldalba a billentyűs. –Te nem, vegyül ebbe egy csöppnyi önsajnálat…?
- Teljes mértékben biztos vagyok benne hogy jogosan festem az ördögöt a falra! –Morcoskodott tovább Soulness, mikor hirtelen kinyílt az ajtó, és egy álmos szőke fej bukkant ki mögüle.
- Ti meg mióta vagytok fent…? –Miának már nem volt új hogy kettesben találta a két tagot nem volt ebben számára semmi különös… Álmosan kivánszorgott a hűtőhöz, de Soulness megfogta a vállát, és gyöngéden magához vonta.
- Ha a narilét keresed kint van a pulton! –Búgta a lány fülébe, és levett három poharat.
- Oh, kösz… - A lány morcosan a doboz után nyúlt.
- Bal lábbal keltél fel? –Nézett rá Micha.
- Rosszat álmodtam… - Sóhajtott Mia, és beleivott a rostos lébe. Az arca ugyanolyan finom volt és kecses, az alakja viszont változott. Már látszott a hasa, és eléggé szégyellte is magát hogy alig jön rá valami normális ruha. Most is Soulness egyik felsőjében aludt, ami nem is lett volna gond, mert szinte mindig elcsent egy darabot, hogy még álmában is Soulness illatát érezze, mostanság viszont kezdett egyre kínosabbá válni számára a dolog.

Soulness ezt tudta, de minél jobban gömbölyödött a párja annál jobban érezte magát , és annál nehezebben volt képes magát visszatartani az éjszakákba nyúló játékoktól. Miának érezhetőbben simább lett a bőre, és a gitáros ettől szinte megbolondult, úgy tűnt mindig Mia mellett lesz és simogatni fogja. A lánynak tetszett ez a mérhetetlenül nagy odaadás, viszont féltette Soulnesst, bár jól esett neki, hogy a gitáros szívét lelkét beleadja a gondoskodásba. Megnyugtatta hogy a kislány jó helyre fog születni, és hogy az apja imádni fogja, hisz már most is imádja.

A gitáros szorosan átölelte a lányt. Ismét nagyon egymáshoz nőttek, nem is voltak meg egy percig sem egymás nélkül.
- Van egy kis gond… - Suttogta a lány fülébe.
- Mi? –Mia nem nagyon foglalkozott a dologgal, ha nagy gond lenne Soulness nem lenne ennyire lágy.
- Este Osloba kell utaznom, de reggelre itthon leszek… Nem akarsz jönni?
- Én? Oslóba? –A lány meghökkenve nézett rá. –Nem is tudom… Nem nagyon szeretem magam ezzel a nagy pocakkal mutogatni…
- Én viszont szeretlek mutogatni…- Erősködött Soulness. –És egyedül nincs kedvem menni…
- Mert?
- Mert a G.O.D az nem a pénzes emberekről szól, hanem másról…
- Mennem kell… - Szakította félbe Soulnesst Micha. –Majd estig még beszélünk… - És Soulness… - Sokatmondóan a fiúra nézett, majd elindult. A gitáros percekig követte tekintetével az alakot, ahogyan elillan.
- Valami gond van? –Ölelte át a lány.
- Semmi… - Soulness végigsimította Mia arcát, majd homlokon csókolta –Nem vagy éhes?
- Nem igazán… - Nézett vissza Soulnessre.

Ez a szemkontaktus nagy figyelemre méltó volt kettejük között,
- Mia… - A fiú nyöszörgő hangon a lány karjaiba borult. –Gyere el velem könyörgöm… Mindent megteszek!
- De miért nem akarsz oda egyedül menni… - Túrt bele a fekete hajába Mia.
- Mert nem vagyok odavaló… És amúgy is rosszul nézek ki öltönyben… - Kereste tovább a kifogásokat Soulness.
- Na ne mondd! Nekem meg pont az öltönyös pasik a gyengéim… - Kezdett el vele kötekedni a lány. –És szerintem nagyon is jól nézel ki öltönyben, már láttalak a nyáron, és hát komoly emlékeket hagyott bennem… - Mosolyogta sejtelmesen majd megsimogatta a gömbölyödő hasát. Soulness megfogta a lány kezét, behunyta a szemét.
- Na ne mondd hogy… - Kezdett el a fiú tiltakozni mire a lány megcsókolta.
- Most nem értem mi a bajod… Vedd fel azt az öltönyt a kedvemért… Kinőni nem nőtted ki…
- Hmmm… Ha te akarod… de akkor jössz…
Mia megrántotta a vállát. Soulness soha nem ragaszkodott még annyira hozzá hogy kötelező legyen neki elmennie egy G.O.Dnak szánt partira. Valahol jól esett neki, de hajtotta a kíváncsiság. Elgondolkozva ült le az egyik székre.
„Sok minden megváltozott… Soulness nagyon erős…Ez a szellemi erő elképesztő, ami benne uralkodik… Nem tudom hogy milyen állapotban lennék ha elraboltak volna… De ő elviseli… Már csak értünk is… És bár nem olyan sokat látom nevetni mostanában, érzem hogy ereje teljében van és boldog…” –A hasára nézett. –„Biztos vagyok benne hogy ő lesz a legtökéletesebb apa, aki valaha létezett ezen a földön… Amellett hogy velem van az utóbbi időben egyre több gondot fordít a G.O.D ra… Mintha aggódna a lemez miatt… Vajon van valami gubanc? Oh Soulness…”

- Mia valami baj van? –Mosolygott rá a fiú.
- Miért lenne?
- Nem tudom… Csak nagyon elméláztál… - Soulness öltözni kezdett.
- Most merre mész?
- Elmegyek egy kicsit, megbeszéljük a srácokkal az új klippeket… - Vette le a motorkulcsot. Mostanában csak azzal járt, nem is tudta volna a sétákat beiktatni a napirendjébe.
- Vigyázz meg ne fázz! –Akasztotta a nyakába Mia a sálat, mire Soulness elmosolyodott.
- Mi is lenne velem nélküled… - Fogta meg a lány kezét.
- Nem is tudom…
- Elvesznék…
- Na… azért nem vagy annyira esetlen… - Nevetett a Mia, és átölelte Soulnesst. –Siess haza… - Súgta a fülébe szerelmesen.
- Igyekszem amilyen gyorsan csak tudok… - Soulness a szájába vett egy cigit, és elment.

Mia ismét egyedül maradt. Nyújtózott egyet és a hasára nézett.
- Lassan azért kibújhatnál belőlem… - mosolyodott el szomorkásan, majd ismét az ajtó felé tekintett.
- Még csak most mentél el, de már annyira hiányzol… Nem tudom hogy mi lesz velem, ha te… - Legördült egy könnycsepp az arcáról. –Miért kell itt hagynod? Hisz annyira szeretjük egymást… És itt fogsz hagyni minket egyedül a kicsivel… Mihez kezdek majd nélküled kedvesem? Mihez? –Visszaült a székre, és a tenyerébe temette az arcát. –Nem tudom mi lesz így velem… Soulness miért kell itt hagynod? Nem érzed elég jól magad velünk? Soulness…. –Hiába a boldog élet, és a nyugodalmas napok, Mia egyre jobban kétségbe volt esve. Nem akarta elveszíteni Soulnesst, azt akarta hogy maradjanak együtt… De úgy látszik a sors kegyetlen játéknak szánta nekik a szerelmet… Hogy találkoztak… és azt is hogy most együtt vannak. Miát rémálmok gyötörték. Mindig Soulness haláláról álmodott. Az rideg arc…A fájdalom… Mia legtöbbször zokogva ébredt fel, és ez Soulnesst is felébresztette. Hiába kérdezgette a lányt, nem mondta el neki hogy rémálmok gyötrik. Mindig mást talált ki, de Soulness ölelésétől nem menekülhetett. Ez viszont csak jobban megríkatta. Az a megfoghatatlan pillanat amikor együtt vannak egyszer köddé válik. És nem jön vissza soha. Minden szépség elmúlik… Mi lesz Soulness halála után?

„Istenem talán még remény… Talán nem biztos hogy meghal… hisz erős, okos, és végtelenül helyes…” –Áltatta magát, mintha ez valamennyire is változtathatott volna a dolgokon…
Soulness eközben végigszáguldott a főutcán. A cigarettát már régen elszívta, most a száguldás öröme ragadta magával. Téli járgányával könnyedén gázolt bele a lucskos barna hóba, ami az utakon tespedett. Egyszerűen élvezte az életet. Minden sínen haladt, és most még száguldozik is. Végtelen ügyességgel kerülte ki az autókat, és gézt adott, menjen még gyorsabban. Akárcsak egy kisfiú, aki imádja a sebességet. Legszívesebben kiáltozott volna örömében jó kedve volt, ha motoron lehetett. Élvezte a hideg északi szelet, a svéd hangokat, amik ismeretlen ugyanakkor rokon emberek száját hagyta el, és a tájat, amire ha ránézett úgy érezte pihenni tér a tekintete. Megállt egy bár előtt. Lepattant a motorról, és bement.