Az én egerem (egy költőnek ígért történet)

Álmos hajnalon póló után nyúltam a szekrénybe, apró papírfecnik tömegével rántottam ki perszehogy a legalsó szimpatikust. Na mi ez? És hogy kerül csokidara ide? Némi gondolkodás után, no meg ébredezni kezdtek az agysejtek, irodalmi és népi szájhagyomány útján terjedő emlékmesékből kikövetkeztettem, íme ez egérszar és ahol ezt hagyja, arra jár is. Rángattam kifelé a ruhákat, bízva benne, ott lapul őkelme. Frászt!
Rendeztem nagyobb kutatást, feleslegesen, csupán nyomait találtam meg még itt-ott. De hisz itt nincs is ennivaló! Mindegy, mennem kell, már így is kések, lakik tehát egér a hálószobában, ez van.

Másnap a bugyik közt járt, meg az ajándékdobozban, evett némi szappant, lett hasmenése, szinte már aggódtam érte. Milyen éhes lehet...
Az új ház még alig avatott, sok dolog hiányzik, messze a befejezés, de már van saját egerem! Ismerve háztársaimat, a titkot megőriztem, hittem benne különbenis, hogy majd én elintézem. Utána néztem hogyanis élnek ezek az egyedek, mit csinálnak ilyenkor más emberek? A papír rágcsa utalhat például arra, hogy fészket rak a drága, ajjaj, nem vagyok felkészülve gyermekáldásra, igaz a mamára se voltam. Terjeszt betegségeket, de olyanokat, amikről szerintem száz éve az orvosok sem hallottak. Valamint találtam sok tippet és tanácsot, hogyan kell ölni-fogni, na ilyen gonoszt, mint a jóságos emberállat, senki se látott.

Kedves fiúrokonom volt barátnője, hagyott egy másfélkilós patkányfogónak jelzőzött ebszerűséget itt emlékbe. Benne minden bizodalmam, állat az állattal vív majd nemes csatát... Hamarosan rájöttem a patkányfogó ebnek egy hasznát veszem, tudom mikor rohan valahova az egerem, mert olyankor a kutya vinnyogva ugrik fel a kanapéra. Magamra maradtam a problémával, jobb ötletem nem lévén vettem hörcsög rágókákat, tettem ehhez hasonló kajákat olyan helyre, ahová szerettem volna, ha költözne. Ez némileg bevált,
nem mászott meg több ruhát és nem rágott tapétát. Be is költözött a lépcső alatti szekrénybe, szilveszterre még konyakos meggyet is kapott, amit -nyugtáztam-, félig elfogyasztott.

Nem láttam viszont nyomát a szaporodásnak, tapasztalt lettem egértudományban és hittem egyedül van. A barátom csipke, mert ilyen formán rág. A másik barátom (ember) hülye kérdéseire kellett folyton válaszolnom, hogy mért van faforgács a szekrénybe, meg rakomány rágcsa, hááát ezt láttam a lakáskultúrába...különben sem használjuk azt a szekrényt másra, mint a takarítóeszközök tárolására. Persze rögtön rájött, hogy nem igaz és ennek boldog tudatában keltett nyomban pánikokat. Egyszer kértem meg, hogy vegye elő a porszívót, felelőtlenségemnek íme az eredménye.

Szép, nagy férfiemberek körülöttem sikítanak, ha homályban rémeket látnak, újsággal, baltával nyitnak be ide-oda, a mérgekről szerencsére lemondanak, mert hisz van itt egy imádott kutya is. Személyes sértésnek veszem, hogy üldözik a haverom! A helyzet kezd tarthatatlanná válni, újabb dolgot kéne kitalálni...

Szürcsölöm a teámat a szokásos korán, egyedül uralva a konyhám, mikor meglátom Őt. Nem figyel, nem is néz rám, de tudom, hogy tudja látom és a fűszeres szekrénybe lohol. Felugrok, rácsapom az ajtót. A hogyan továbbon morfondírozok... Meg kell válnunk csipke, magyarázom neki, mert rajtam kívül téged itt senki sem szeret, társaim viszont mégiscsak az emberek. A főzőhelység még ideiglenes, mozdítható szinte minden, mozdítom is a dögnehéz szekrényt tolom a teraszra, remélem csipke kapaszkodik jó helyen és nem lesz baja a földrengésben. Araszolunk dirrel-durral, akarom csak a halkant, nem is ordítok mikor a lábam-kezem csípem be és roppan a gerincem a cigölésbe.

Nohát, akkor kint vagyunk, hahó itt a tavasz! Oké, kissé még hideg van. Kitárom a börtönt.
Nem jön. Óvatosan szedegetek ki mindent... csipke a fenébe mikor vesztél el? Már egy valami van csak, a habverő dobozostul, ott csücsül a drága melankóliába. Szemezünk. Ő unja meg előbb és menekül. Balraszomszédnak van egyedül macskája, tőle félni nem kell, mert főz neki finomat a gazdikája. Milyen okos vagy mégis csipke, mert a másik irányt célzod meg...Aha, az egy garázs, ott van rengeteg finomság, kolbász, alma, dió. Bejutott, hurrá!

A történetet örömmel újságolom a lakótársaknak, furcsán néznek rám, hogy a konyhaszekrény a teraszon van és hogy erre képes voltam. Igen? Nem tetszik? Tapsolni nem kell, de azért egy húdejót úgy érzem megérdemelnék. Ha nem, hát nem. A szekrényt vissza lehet hozni!- adom a parancsot ki.

Pár nappal később, nyugszanak a kedélyek, már nem is kínoz a hiányérzet. Éjjelig tartó munkám közben, a konyhába megyek csapolni vizet. EZ NEM LEHET! Egy egér a mosogatótálba, két lábra állva bámul rám. Nem fél, nem ijed meg... Nem, nem, ez nem csipke, fekete pöttyös kicsit a háta és sokkal, de sokkal bátrabb. Mégse bátorság ez, jövök rá, mert szuggerál piszkosul, valamit akar tőlem a szerzemény. Persze! Milyen egyszerű! Csipke után menne, a megoldás meg én vagyok a nő! Befőttes üveget kotrok elő, hagyja, hogy ráborítsam, no meg én is igyekszem így legyen. belerázogatom finoman és kiosonok a kertbe, jó kis látvány lehet mindez a telihold fényébe. Zseblámpával keresem a lyukat, ahol csipke is talált a garázsfelé egérutat. Siker!

Meghatódva merülök álomba, milyen szép a szerelem egérnyelven. Vagy lehet, hogy testvérek... Rózsaszín ködbe úszik mindez...