Történetek

Törzsvendégként, no meg mert a haverunk társa a tulaj, kijárt nekünk egy foglalt zug a kócerájban. Igazából oda igyekeztem pisilés után, mikor az említett költemény megtorpantott. Kezemben a megmaradt zsepikkel (valami csoda folytán volt papír a vécében, sőt kéztörlő a csap mellett) amolyan elsősorosként bámultam végig a művet és még azután is kicsit a művelőt.
Összeakad a tekintetünk, a hatás elmúlt, múlok vele...

Az ágyhoz botladoztam, majd végigvetettem magam rajta. Mire észbekaptam, már el is aludtam. Kusza rémálmaim voltak. Vérfarkasok - garouk, ugrott be a név álmomban - harcoltak valami megfoghatatlan, láthatatlan ellenséggel. Idegen szavak bukkantak elmémbe, hogy egy eleddig feltáratlan rekeszében elhelyezkedjenek, gyökeret verjenek...

- Nagyon szép a nyaklánca. Jól áll magának. - majd illedelmes félmosollyal eltűnt az áruházi forgatagban.
A pénztárosnő lemerevedett, nem akart hinni a fülének. A félelem felkúszott gombócnak a torkába, izzadtságnak a homlokára. Nem volt ura attól kezdve önmagának, rettegve húzogatta ide-oda az árukat, űzött vadként tekintett mindenkire...

Nem sok időbe telt, amíg hazaballagtak, mindketten azt hitték megoldódott a kettejük közötti feszültség, de mikor beszálltak a liftbe minden megváltozott. Will a fáradtságtól a földre terelte a figyelmét, mikor észrevette hogy Daniella ruhája teljesen átázott. Will szemei megakadtak a kerek idomokon, és úgy érezte abban a pillanatban összeomlik...

- Mi olyan vicces? – kérdezte izgatottan a lány a fiútól.
- Miért akarsz máris elveszíteni, mikor, csak most találtál meg. – felelte halkan Bill.
- Hatásos érv. – mosolyodott le Vera, miközben megfogta a fiú kezeit s kissé eltávolodottak egymástól – Bill, én már hónapok óta szeretnék mondani neked valamit. – Will megrezzent a komoly és száraz hangsúllyal kiejtett mondatokat halván...

Mindenki a földön feküdt, életjelet nem adtak magukról. A fülem zúgott, majd egy pillanatra megállt. Fellélegeztem, amikor meghallottam a nyugodt, halk szuszogást a körülöttem lévők felől. Körbefordultam, majd ijedtemben hátrahőköltem. Egy, számomra ismeretlen nő feküdt tőlem alig hat-hét lépésre. Nem mozgott, nem lélegzett. Miközben hátrafelé lépkedtem, felrúgtam egy embert, aki azonnal felriadt. Látva a döbbent arcomat, megkereste a tekintetem irányát...

A kislány kezében feltűnt egy kés, és a következő percben hasba szúrta a fiút. Kuolema már reszketett a félelemtől, mozdulni sem mert, csak remegni, és félni. Aztán a kislány megint felé fordult, és szelíden mosolyogva elindult felé...

Sok éve már annak, amikor hallottam egy igaz történetet, egy csodálatos kutyáról. Most úgy gondoltam, közre is adom. A sors különös fintora, hogy mi emberek, akik annyira nagyra tartjuk intelligenciánkat, egy egyszerű kis korcs kutyától vehetünk példát, az igazi szeretetről...

- Asszonyom! Tudom, hogy a hír, amit közölnöm kell, fájdalmas. A leletek eredményei sajnos nem bíztatóak... az ön méhe... de ma már annyi lehetőség kínálkozik...
- Nem! Nem! Nem! - szakította félbe gondolataiban az orvos magyarázó, vigasztaló szavait.
- Nem lehet! Miért pont velem történik mindez? - zokogta hangtalanul.
Aztán lassan megnyugodott, a könnyek elapadtak, felsóhajtott, újabb, nyugtató gondolatok vették át az irányítást az előző fájdalmasak felett...

- Na hagyd abba a hízelgést… - kuncogott Mia, miközben finoman eltolta a gitáros arcát. –Ezzel most csak azt éred, hogy…
- Mit?
- Hogy egész éjszaka téged foglak nézni. – Mia átölelte a fiút, mikor megszólalt a csengő...