G.O.D 63

63.
Hazugság az életért

„Hogy mehetett el ennyire az eszem?!” Soulness lelkiismeret furdalással a vállain menetelt hazafele. Lépteit megszaporázta, mivel még Miát is ki kellett békítenie, az pedig komolyabb feladat volt, mint bármelyik hegyet megmászni. Amikor belépett a házba, a lány néma pillantással követte minden tettét, ahogyan a konyhába, iszik egy pohár vizet, majd visszajön, leül Miával szemben, és komoly ábrázattal tekint a lánnyra.
- Kezdj neki… -Sóhajtotta Mia.
- Mégis minek? –Soulness megfogta a lány kezét, és megcsókolta.
- Most mivan? Beteg vagy? –Mia a gitáros homlokára csúsztatta a tenyerét. –Nem vagy lázas…
- Mia… -Soulness megfogta a lány kezét ökölbe szorította és úgy dörgölte a homlokához.- Elszálltam mint egy sárkány… -A lány kezét ismét a szájához emelte és megcsókolta, közben az eljegyzésű gyűrűt figyelte. Neki még mindig a nyakában volt, félt hogy hamar elhagyná. –Pedig direkt arra ügyeltem hogy ne…
- Egy kicsit elrepültél… De mindenkivel előfordult már… -Felborzolta Soulness haját, aki elmosolyodott.
-Amint látod még sem vagyok annyira tökéletes… -A fiú felállt, és vetkőzni kezdett. Úgy gondolta lezuhanyzik. Vállára dobta a pólót, és tett egy lépést a fürdőszoba felé.
- Mia… Sajnálom… Elment az eszem… - Nézte ahogyan Mia feláll, és odasétált hozzá, de az egyik szekrény szélén megtámaszkodott. -Remélem Tatjána már nem egy hülyegyereket kap apának…
- Nem fog… -Mia elkezdte masszírozni a fiú hátát. –Ebben egészen biztos vagyok… Addira fel fogsz nőni…
- Mire készülsz?
- Semmi extrára… -Mia a tenyerével megsimogatta Soulness meztelen tarkóját, mire a fiú közelebb lépett, és átölelte a lányt.
- Teljesen beleborzongtam az érintésedbe… -Motyogta a gitáros, és magához szorította a lányt. –Néha igazán jó lenne ha megszületne Tatjána… Mint például most is… Hékás csiklandoz a hajad… -Nézett a lány szemeibe, majd elmosolyodott. –Ez a tekintet semmit sem változott… Semmit… Ugyanolyan gyerek, ugyanaz a fiatalos, és ugyanolyan…
- Milyen?
- Törődő… Valami leírhatatlan kering benne… Leírhatatlan de kedves…
- Hmmm…
- Mia ne húzd a mézesmadzagot… Engedj el kislány, és ne kínozz, holnap fáradt leszek, mert egész éjszaka nem fog hagyni nyugodni a fantáziám, mert olyan régen éreztem már a bőröd ízét, az érintését… -A gitáros észrevette hogy Miát nem nagyon hatják meg ezek a szavak. -Vagy netán akarsz valamit? –Soulness gyanusan felemelte szemöldökét. –Ajaj…

- Honnan veszed, hogy akarok tőled valamit?
- Nem tudom olyan gyanúsan viselkedsz…
- Hát arról lenne szó…
- Már rosszul kezdődik… Valahonnét sejtettem hogy innen fúj a szél… Folytasd… -Nézett vissza mosolyogva a lányra.
- Hát arról lenne szó, hogy… - Mia vett egy nagy levegőt. –Kibékíthetnénk a családot végre… - Eresztette ki, és figyelte szerelme reakcióit.
Soulness arcáról lefagyott a mosoly, sőt… Teljesen lesápadt, és rémült tekintettel nézett Miára.
- Mit értesz az alatt, hogy kibékíteni? – Valahogyan tartott a választól, mégis muszály volt megkérdeznie.
- Mi lenne, ha néhány napig idejönnének…? Nagy baj lenne?
- Oh dehogy! –Soulness nevetni kezdett. Azt hitte Mia csak viccel.

A lány is jól tudta hogy a szülők nincsenek elkápráztatva Soulnesstől, az isten tudja miért akadályozták lányuk, és a gitáros kapcsolatát. De valahol igazat adott Miának, jobb mindent hamarabb tisztázni, mint azután hogy megvan a baba. És azt sem csodálta volna, hogy Mia a magányát akarja elfojtani a rég nem látott barátokkal. De pont most mikor összecsapnak a feje fölött a hullámok? Pont most kellene megbékülni a szülőkkel? Egyáltalán akarja e Mia anyja hogy ő és Mia boldog legyen? –De gondolod hogy ezt pont most kéne?
-Nem fontos… -Legyintett a lány. –Csak eszembe jutott…
- Hiányoznak igaz? – Emelte fel Soulness a lány állát. – Semmi baj, emberi érzés… Nekem is szokott honvágyam lenni…
- De nekem nem Magyarország hiányzik… Hanem a többiek…
- Hát akkor… -A gitáros a tenyere közé temette Mia arcát. –Akkor nincs más választásom…
-Soulness de… Tudom hogy nem szeretnek téged… vagyis nem fogadnak el… De..
-Mia velem most igazán nem kell foglalkoznod! Nem akarok a szüleiddel haragban lenni, hisz a tökély, akit én szeretek belőlük van… -Simogatta meg a lány arcát. –Mellesleg szeretnék végre pontot tenni az ügy végére, mivel nekem őszintén nincsen velük semmi bajom.
- Hát… Köszönöm… -A lány átölelte, a gitárost. –Nálad tökéketesebb ember nem is létezik a földön.

Soulness arácra ismét kiült a gondok komor árnyéka. Nemsokára a nyugodt fészek is csatatér lesz vijjogó lányokkal, és fejét forgató szülőkkel. És Soulnessnek még az együttesre is ügyelnie kell, Friolra is hogy nehogy ellenük szervezkedjen, Miára aki talán most van a legszebb állapotban, és magára mivel bármelyik mozdulata a halálához vezethet.
- Akkor én most bemegyek, lemosdok…
- Nem vagy éhes?
- Nem, most elment a kedvem az evéstől… - Morfondírozott a fiú, és besétált a fürdőszobába. Behajtotta az ajtót majd szemrehányóan a tükörbe nézett.
- Te hülye… - Nézett végig tükörképén, majd megengedte a vizet, és megmosta az arcát.

Felnézett a tükörbe, és a következő pillanatban a csap alá dugta az egész fejét. „ Legalább nem most jönnének…Annyi dolgom van…” –Szorosan összeszorította a szemeit, hogy a tarkórája fussanak a hideg vízcseppek. A kötések átáztak, Soulness sérülései fájni kezdtek, de a fiút ez sem érdekelte. Mikor kiegyenesedett megállt egy pillanatra. A víz felvette a régóta nem látott vörös színt, és azzal színezte be mosdókagylót.
„Biztos csak a sebek…” –Soulness nyugodt arccal a tükörbe nézett, majd megkövült.„Vérzik az orrom…” Kapkodni kezdett egy zsebkendő után, de hosszú óráknak tűnt mire kihalászta a nadrágjából.
„Nem… Nem lehet…Istenem mond hogy nem igaz!” –Kapkodva kinyitotta a fürdőszobában lévő gyógyszeres szekrényt, és kutakodni kezdett.„ Csak nem kidobta?!” Soulness kezei már remegtek, és kezdett szédülni is. Heves kapkodta ki a gyógyszereket, de nem találta ami neki kellett volna. Végül a polc leghátsó részében találta meg amire szüksége volt. Megkönnyebbülve felsóhajtott.
Mia gondolkozóba esett. Soulness heves hangulatingadozásai miatt nagyon aggódott a fiúért. Eddig feltűnően jól volt, mostanában meg olyan, mintha visszaesett volna. Tudta hogy Soulness nem nagyon akarja most hogy idejöjjenek a lányok, de soha nem mondott volna ellent Miának. Hogy a férfias büszkeség, vagy a Mia iránti végtelen szeretet hozatta-e vele ezeket a endedelmeket, még ő maga sem tudta.

A lány viszont félt… Ha Soulness most meghal… Akkor a babának is vége lesz. Tudta magáról, hogy nem bírná ki egyedül terhesen. Ott lenne a G.O.D meg a többiek, de Soulness nem. Arra akire igazán szüksége lenne nem lenne mellette, nem segítene rajta. És kénytelen volt belátni hogy korához képest nagyon fiatalon alapít családot. A gitáros is fiatal, alig 24-25 éves, még most nőne fel igazán. Soulnessen megis látszódik, hogy még vívódik a kamasz- és a felnőttkor között. Innen visszatekintve őrültségnek látta az egész sietséget. Soulness zenésztársai közelednek a harminchoz mégsincs gyerekük, sőt tartós kapcsolatuk is alig alig van. És itt vannak ők, Mia még szinte gyerek, Soulness pedig a felnőtt kor küszöbén van, és már gyerekük készülődik. Hogy fogják ellátni a babát, ha maguk is gyerekek…? Felállt, érezni akarta szerelme simogatását ölelését, tudta hogy a fiú most megórolt rá, de nem foglalkozott vele. Soulnesst akarta hogy a fiú a kezében tartsa őt, és az ajkaival kényeztesse. Gondolkozás nélkül benyitott a fiúhoz, úgy volt nincs titkuk egymás előtt, de amit látott rögtön letaglózta.
- Soulness de ha nem akarod tényleg nem… - Megakadt a mondat közepén, és rémülten figyelte szerelmét, aki a fürdőszoba kövén térdelt, körülötte pedig véres zsebkendőkupacok hevertek. –Soulness… - Mia nem hitt a szemének.
- Mia nincs semmi baj, csak bevertem az orrom… -Hazudta Soulness a lánynak és felállt. Nem akarta hogy Mia idegeskedjen, nem bírta volna elviselni ha Mia miatta veszti el a babát, ezért az eddigi legegyszerűbb módszert választotta: hazudott. Ezzel a kegyes hazugsággal kívánta megóvni szerelmét az igazságtól –Elcsúsztam, bevertem az orrom és most vérzik… -Vett le ismét egy zsebkendőt a mosdókagyló széléről.
A lány odasétált hozzá elvette a fiú orráról a kendőt, és megnézte.
„Hazudik…” –Villant be neki a gondolat, és elengedte a gitárost. –Máskor vigyázz magadra… - Jegyezte meg csöndes hangnemben, és Soulness szemeibe nézett.
„Nem szeretek neked hazudni, de most kell…”-A fiú szemei kimondták azt amit Soulness a lelkében érzett. A szemek nem hazudtak… A gitáros nem tudta őket irányítani mint a száját. A zöld szemek az igazat mondták.

- Bentmaradhatok vagy menjek ki…? –Nézett rá aggodalmas a lány, mire Soulness megtörölte az orrát, és elmosolyodott.
- Szerelmem, tudod, hogy akkor vagyok a tied amikor csak akarod… Bárhol és bármikor… Csak rosszul léptem mert máson járt az eszem… Apropó! – Gyűjtögette össze a zsebkendőket a földről. –Mit akartál mondani? Amikor bejöttél félbehagytál valamit…
- Csak azt, hogyha nem akarod hogy most idejöjjön bárki is ami teljesen érthető akkor mondd meg…
- Dehogy drágám, sőt… Örülök, hogy nem leszel magányos… Mert mellettem az élet csupa magány, és gyötrődés… -Jegyezte meg szomorkodva miközben bedopta a papírosokat a kukába. –Tudom, hogy reggel felkelek rohanok, és általában későn érek haza mint most is… De sajnos a lemez, az interjú, meg ez a kis baleset… Komolyan egyetlen egy napomból is regényeket lehetne írni.
- Hogy mondhatsz ilyeneket… -Rázta meg szőke fejét a lány. –Édes egyetlen Soulnessem… Ha az lenne most itt lennék veled?
- Fogalmam sincs, hogy miért maradsz itt egy ilyen emberrel mint én mikor még a huszat sem töltötted be kedves…
- Azt hiszem ezt egyszer már megbeszéltük… -Fogta meg a vállát Mia, mire Soulness felült mellé a kádra. –Mert szeretlek… Ilyen egyszerű…
- Ez az egyetlen szerencsém van az életben…

Mia ideges lett, ha valami akkor Soulness hazugságai a komoly dolgokról igazán fel tudták őt húzni. Amint tudott kiment a fiútól, azt mondta neki, hogy megvárja, a gitáros látszólag nem vette észre a lelki vívódást a lányban. Mia amint behajtotta az ajtót, neki támaszkodott, és gondterhelten lepillantott. Eszébe jutott a megalkotott bálványozható kép a gitárosról, amit akkor talált ki Soulnessről, amikor ismeretség nélkül beleszeretett. Nem gondolta azt hogy tökéletes a gitáros, csak azt hogy tehetséges, helyes, és bizonyára kedves és udvarias is. Nem gondolta soha hogy kettejük között a szállak ennyire összebonyolódhatnak. Végigsimította szőke haját, és elgondolkozott Soulnessen. A fiú valahol depresszóval küszködik, de nem igazán hagyja hogy fény derüljön rá. Szorong, és pesszimista, de ugyanakkor szereti őt, és gyakran még a lelkét is kitette Miáért, a tüzes éjszakákról nem is beszélve.
Fura érzés csapott fejszéjével a lelkébe. Soulness szereti, ő is szerelmes a fiúba, viszont az általuk megteremtett természetes távolság egyre nagyobbra húzódott számára. Talán az összebújás nélkülli lét, hogy Soulness lassan már hozzáérni sem mert. „Talán ha meglesz a baba…” –Mia felnézett a plafonra. Igen talál a baba lesz a megoldás mindenre. Megszületik, és gyönyörű család lesznek, Soulness végleg tartozni fog valakihez, lesz kiért hamarabb hazajönni, mert a gitárosnak igaza volt Mia magányában. A lány nem szeretett volna nagy hassal a városban mászkálni, egyedül legalábbis biztosan nem, de ha Soulness hazajönne hamarabb, akkor talán nem lenne ennyire egyedül. Viszont a babacuccok sem valami olcsók, és bár a szoba a kicsinek féligmeddig kész volt, kellett még néhány dolog, hogy teljes legyen a baba otthona. Soulnessnek ezért sokat kellett dolgoznia, volt olyan hogy hajnalban ment el, és délelőtt jött vissza, és ezt mind a születenedő lányának a boldogságáért tette. Mia viszont unatkozott, nem érte be a késő esti simogatásokkal, a puszikkal. Neki ennél több kellett… Soulness jelenlétének az érzése, a fiú illata, a közös álmok.

- Mia kiengedsz? –Törte meg álmélkodását a fiú kopogása.
- Oh… -A lány megrémült a férfias hangtól, és alrébb ugrott. Soulness kilépett az ajtón, és a Miára mosolygott. Derekán egy törölközővel, és egy strandpapuccsal a lábán csoszogott ki. A vizes fekete haj borzosan lengedezett feje tetején,többi része pedig a háta felső részét takarta. A szállak göndör hajlamai persze most is győzedelmeskedtek, Soulness hajszállai felfelé torzollottak, mintha vonzódnának a plafon felé. A rétszínű szemek kimerülten és érdeklődően csillantak Mia égkék szemeibe, majd a pár közötti hosszas elgondolkodtató csöndet a fiú törte meg.
- Miért torlaszoldtad el az ajtót?
- Elgondolkoztam, és elfelejtettem hogy bent vagy…-Válaszolt hebegve a lány.
- Oh tényleg? – Soulness az egyik beépített szekrényhez vette az irányt, és kiemelt belőle egy rongyos felsőt. Neki ez volt a hálóruhája, egy szabadidőnadrággal. Ezek a szemetesbe való rongyok a téli hónapokban eleget tettek a fiú csekély kívánságainak. Vehetett volna újat, de lusta volt elmenni egy márkás ruhaboltba csak azért hogy biztosítsa magának az alvás esztékikai részét. –Kérsz vacsorát? –Tekerte a törölközőt a haja köré Soulness, miközben végleg felhúzta nedves lábaira a nadrágot.
-Miért, te?
- Én éhes vagyok, főzni viszont nincs kedvem tehát rendelek egy pizzát, vagy valami gyorskaját… Kérsz te is valamit? –Indult ki lendületesen a konyhába, közben fél szemmel a lány arcát figyelte.
- Nem köszönöm… -Válaszolt Mia, és ismét letett a közös ágybabújásról.
A gitáros erre megállt, mintha megérezte volna Mia szomorúságát,megfordult, a lány felé nyújtotta a kezét, elmosolyodott.
- Nem várod meg velem?
- De... –Mia engedte hogy a vizes kar átölelje a hátát, és lassan bevezesse a konyhába. A legtöbb dolog a konyhában játszódott, mint minden svéd családnál. Ott dőltek el a nagy dolgok, a veszekedések, a kibékülések, a várakozások, és szerelmes pillanatok is. A konyha volt az élet központja Soulnesséknél is, tehát nem volt kérdéses hogy ott beszélgessenek.
A fiú elondolkodva szerelte a kávéfőzőtt, miután megrendelte a nem éppen kis méretű pizzát. Nem talált jobb elfoglaltságot arra hogy ne aludjon el. Nagyon fáradt volt és elgyötört. Reménykedett benne, hogy a fürdő felébreszti egy kicsit, de tévedett. A forró pára még jobban ágyához csalogatta a fiút viszont a gyomra sem hagyott neki nyugtot.
- Mondd, miért szereled éjnek éjjelén azt a kávéfőzőt? –Mia is álmos volt, de az akarata erősebb volt fáradtáságánál. Soulnessel akart lenni.
- Mert ha nem szerelem akkor itt állva alszok el korgó gyomorral… -Ásított egyet Soulness, majd odament a lányhoz. –Miért van jobb öteleted? –Fáradtan hozzbiccentette fejét a lány homlokához, majd a hasára tette a kezét. –A pici bizonyára már alszik a hasadban…
- Fogalmam sincs hogy tud e aludni, de hogy amíg haza nem jöttél nem volt nyugta az biztos… -Zsőrtölődött a lány.
- Mia… -Soulness hízelegve simogatni kezdte menyasszonya vállát, csókot lehelt a keregded de formás pofira, és belélegzte Mia nőies ugyanakkor babás illatát. –Tudod hogy máshogy is eldönthetnénk ezt az időt? –Megcsókolta a lány vállát, de nem ment tovább. Most még ehhez is fáradt volt, Mia viszont bármikor képes volt felkelteni érdeklődését. Hiába a lelki beépült ösztönhöz képest, a fizikai fájdalom, és a fáradtság eltörpülni látszott Soulnessben.
- Ahhoz képest, hogy majdnem halálra gázoltak és hulla fáradt vagy nagyon aktívnak mutatod magad… -kezdett el vele kötekedni a lány, mire Soulness elentmondást nem tűrbe megfogta hátulról a lány hasát.
- Tudod az sem érdekel már, hogyha azt a konyhai kést belémbököd… -Dörgölte állát a lány tarkójának, majd a hasára nézett. –Figyelj Tatjána, halálosan szerelmes vagyok az anyukádba, és szerintem elképesztően gyönyörűen fest ezzel a pocakkal, és úgy viseli mint egy érett tökéletesen virágzó istennő…

- Na hagyd abba a hízelgést… - kuncogott Mia, miközben finoman eltolta a gitáros arcát. –Ezzel most csak azt éred, hogy…
- Mit?
- Hogy egész éjszaka téged foglak nézni. – Mia átölelte a fiút, mikor megszólalt a csengő.
- Végre… -Soulness kinyitotta az ajtót, és átvette a pizzát. Illedelmesen megköszönte a kivitelt, és jókora borravalót nyomott a futár kezébe. Úgy érezte édes kettesben van a pizzával, leült, és felnyitotta. Szembecsapta az ízletes pára, és akaratlanul is megnyalta a szája szélét.
- Biztos hogy nem kérsz? –Nézett a lányra, aki mosolyogva megrázta a fejét, és leült Soulness mellé. A fiú elé rakott egy villát és egy kést, és könyökével az asztalra támaszkodott. A gitárost az álmosságból egy pillanat alatt kirázta az éhség, de zavarta hogy egyedül kell ennie. Huncutul fáradtan csillogó szemekkel kezdett neki, majd egy szeletet Mia elé tett, és figyelt.
- Mondom hogy nem kérek! –Nézett rá a lány csöpnyi felháborodással.
-Nem is neked szántam… -Mosolygott Soulness. –Hanem a lányomnak…
- A lányodnak… pizzát… Nem kicsi ő ehhez még?
- Nem… -Nevetett fel Soulness, és magához ölelte Miát. A lány viszont ölelte, és majdnem elaludt volna Soulness ölében ha nem érződött volna a vőlegény fűszeres lehelete. Ez viszont csípte egy kicsit a szemét, nem engedte hogy lehúnyja.
- Milyen pizza ez? –Nézett érdeklődően a maradékra.
- Csípős… Fűszeres… Finom…
- Azt érzem hogy fűszeres… -Mia nevetni kezdett, és befogta az orrát.
- Hékás ne játsz velem, tudod mennyire éhes voltam!?
- Hát már csak pár falat maradt, tehát el tudom képzelni mennyire éhes lehetettél…
- Na most gondold el ha nem lett volna ez a pizza téged ettelek volna meg… -Kedveskedett a fiú. –Egyél már egy falatot…
- Most nekem mondod vagy Tatjánának?
- Neked… -Soulness szempillájával megcsiklandozta a lány homlokát.
- Hát jó… -Mia megrántotta a vállát, és jóízűen falatozni kezdett, majd elfintorodott. –Jahj… Ez csípős! –Kezdte el legyezgetni a száját. –Normális vagy te hogy ilyeneket eszel?! Nekem ezt nem lenne szabad!
- Egy falattól még nem lesz semmi bajod! -Soulness kacagni kezdett, percek múlva csúrgott a szeméből a könny. Valahogyan mégis inkább meghitt volt ez a pillanat, mint vicces. Soulness elhagyta göndör nevetését, és csöndesen gyönyörködve nézett a lányra. A gyermeki arcra a szőke fényesen csillogó hajra, és a számára vonzó domborulatokra. Közelebb húzta Miát magához, komolyan farkassszemet néztek.
- Most legalább nem érzed majd az én fűszeres lehelletem…-Soulness felemelte Mia állát, és megcsókolta.

A gitáros érezte, ahogyan a kicsi rúg egy nagyot Mia hasában, erre simogatni kezdte kedvese selmyes arcát, és figyelte születendő lánya reakcióit. A baba mocorogni kezdett, mia pedig nevetni.
- Te ez tudja hogy mit csinálsz!- Nézett a fiúra komolytalanul.
- Anyja lánya… - Mosolygott rá Soulness.
- És csak ezért kellett ennem abból a gyilkos ízű pizzából? –Nézett rá ártatlanul Mia. –Hogy kapjak egy csípős csókot?
- Nem mindenkinek van része ilyen extrém dologban… - Mosolyodott el a fiú, befejezésképp finoman megszívta menyasszonya ajkait, majd felállt, és hozott neki egy pohár vizet. –Lassan viszont le kéne feküdni.. Elmúlt éjfél… És ez neked nem tesz jót! –Apáskodóan toszogatni kezdte a lányt az ágyba. - Rossz szokás hogy csak velem vagy hajlandó elaludni szerelmem… És ilyenkor már Tatjánának is pihennie kellene! Éreztem!
- Mert felébresztette a lehelleted!
- Nem bírtam ellenállni… -A gitáros örömmel nézte ahogyan Mia megadja magát neki, és végre lefekszik az ágyba. Leült az ágy szélére, és megcsókolta Mia homlokát, mintha egy apa adna jóéjtpuszit kislányának. –Tudod hogy te vagy életem értelme?
- Mintha már említetted volna párszor… - Mia arca is visszakomolyodott, erőt vett rajta is a fáradtság. Ásított egyet, mire Soulness is bebújt mellé az ágyba.
- Teljesült a vágyad itt alszom el együtt veled… - Ölelte át kedvesét a fiú. –De most jóéjszakát!
- Neked is Soulness! –Fordult a gitáros felé Mia, lehunyta a szemét, és elnyelte őket az álom sötétszínű zászlaja.