Történetek

- Mi olyan vicces? – kérdezte izgatottan a lány a fiútól.
- Miért akarsz máris elveszíteni, mikor, csak most találtál meg. – felelte halkan Bill.
- Hatásos érv. – mosolyodott le Vera, miközben megfogta a fiú kezeit s kissé eltávolodottak egymástól – Bill, én már hónapok óta szeretnék mondani neked valamit. – Will megrezzent a komoly és száraz hangsúllyal kiejtett mondatokat halván...

Mindenki a földön feküdt, életjelet nem adtak magukról. A fülem zúgott, majd egy pillanatra megállt. Fellélegeztem, amikor meghallottam a nyugodt, halk szuszogást a körülöttem lévők felől. Körbefordultam, majd ijedtemben hátrahőköltem. Egy, számomra ismeretlen nő feküdt tőlem alig hat-hét lépésre. Nem mozgott, nem lélegzett. Miközben hátrafelé lépkedtem, felrúgtam egy embert, aki azonnal felriadt. Látva a döbbent arcomat, megkereste a tekintetem irányát...

A kislány kezében feltűnt egy kés, és a következő percben hasba szúrta a fiút. Kuolema már reszketett a félelemtől, mozdulni sem mert, csak remegni, és félni. Aztán a kislány megint felé fordult, és szelíden mosolyogva elindult felé...

Sok éve már annak, amikor hallottam egy igaz történetet, egy csodálatos kutyáról. Most úgy gondoltam, közre is adom. A sors különös fintora, hogy mi emberek, akik annyira nagyra tartjuk intelligenciánkat, egy egyszerű kis korcs kutyától vehetünk példát, az igazi szeretetről...

- Asszonyom! Tudom, hogy a hír, amit közölnöm kell, fájdalmas. A leletek eredményei sajnos nem bíztatóak... az ön méhe... de ma már annyi lehetőség kínálkozik...
- Nem! Nem! Nem! - szakította félbe gondolataiban az orvos magyarázó, vigasztaló szavait.
- Nem lehet! Miért pont velem történik mindez? - zokogta hangtalanul.
Aztán lassan megnyugodott, a könnyek elapadtak, felsóhajtott, újabb, nyugtató gondolatok vették át az irányítást az előző fájdalmasak felett...

- Na hagyd abba a hízelgést… - kuncogott Mia, miközben finoman eltolta a gitáros arcát. –Ezzel most csak azt éred, hogy…
- Mit?
- Hogy egész éjszaka téged foglak nézni. – Mia átölelte a fiút, mikor megszólalt a csengő...

Abban a pillanatban semmivel nem törődve belevágta a férfi nyakába a metszőollót. Olyan erővel tette, hogy átszakította a nyak túlsó felén a bőrt. Hirtelen mozdulattal kis is kirántotta a „fegyvert” s vele együtt egy kisebb húscafatot is. A számára idegen, barna hajú férfi a földre zuhant, s pár pillanatig tartó rángatózás után megpróbálta magát elvonszolni a telefonig. Brad nem hagyhatta ezt így, még egyet beleszúrt a férfiba...

- Elegem van belőled Soulness… - A billentyűs könnyezve sétált hazafelé, mikor visszanézett. Soulnesst pillantotta meg, amint lélekszakadva rohan felé. –Soulness látni sem bírlak! –Megszaporázta a lépteit, de késő volt. Soulness belemarkolt a fiú vállába, aminek következtében elsodorta, és mindketten az éppen ott lévő padra estek. Micha fel sem fogta mi történt, csak arra lett figyelmes, hogy barátja ölében van...

Érzem, hogy nem vagy itt. Felismernélek a szagodról, a beszédedről, mindenről, ami csak valaha megérintettél. Igen, ennyire szeretlek. Maró kétségek gyötörnek. Hirtelen villám csap belém. Megtudom, hogy Veled most valami borzalmas dolog történt. Egy tőr...a döfést én is magamban érzem. A fájdalom elvakít. Összeesem...

- Tudod a szerelem nem a felkínálkozásból áll… De azért köszönöm… - Kezdte el simogatni Victum selymes bőrét. – Ezek a szavakba sűrített vallomások kimerítenek minden szerelmes érintést… Most viszont pihenned kell, mert fáradt vagy, és én is…