Lelki teher ( RM )

Lelki teher
(Remastered 2005. október)

Éjjel volt. Feküdt a szobában lévő bársonyos kanapén és hallgatta a szél süvítő hangját. Megpróbált aludni, de nem tudott másra koncentrálni, mint a fészerből jövő furcsa hangra. Agyában ott motoszkált a kíváncsiság. Megunta. Felvett egy kabátot és kiment megnézni mitől nem tud aludni.
Odakint halvány köd borította a Kiort utcát. Rémisztő csend honolt, csak a kutyák halk vonyítását lehetett olykor hallani a tomboló szélben. Ott állt a bejárati ajtó előtt. Kérdően tekintett a nagy homályba, majd felkapcsolva a villanyt elindult az udvar vége felé. Amint közelebb lépett a korhadt fákból összeszegelt fészerhez a furcsa hang elnémult, mintha a közben szemerkélni kezdő eső és az eltűnő köd elgondolkoztatta volna Brad-et.
Lehet hogy csak az ő agyszüleménye ez az egész, ezzel próbálva elterelni gondolatait, arról hogy barátnője nemrég szakított vele a születésnapján. Lassacskán belehúzott az eső is, így úgy döntött visszamegy a házba. Lehajtott fejjel battyogott a szobájába, s visszabújt a kihűlt ágyba. Lecsukott szemmel hallgatta az ereszről lecsöpögő esőcseppeket… a kintről beszűrődő hangok egyre csak halkultak, s Brad elaludt.

- Szia… már végeztél is-fordult hátra látva Brad-et. Azt hittem bent maradsz még
- Úgy lett volna de, már kiadták a helyet-dünnyögete miközben a nyakát fájlalta. A Telefon. Felveszed, vagy vegyem fel én?- kérdezte barátnőjét ki éppen valami ebédet ütött össze.
- Vedd fel, mert látod, most nem érek rá-mosolygott Bridget.
- Igen, tessék Brad Polster.
- Hello Brad itt Mike - szólt bele egy mély férfihang. Akkor holnap találkozunk a Spindif kávézóban?- érdeklődött
- Á Mike! Persze úgy tűnik nem lesz programom, tehát megbeszélhetjük a dolgot...
Még csak alig telt el negyed nyolc, de már a forró, gőzölgő kávét kortyolgatta és meredten bámult a konyhában lévő kiscicájára. Előre hátra dülöngélve, fejét jobbra hajtva elmélkedett.
- Ébredj Bridget! Kész a reggelid
- Hány óra van?- fejét a párnába temetve kérdezte
- Már 7 óra múlt, kelj fel...
- Brad de hát hétvége van, miért?- látszott rajta hogy ideges...
- Van egy meglepetésem számodra... Úgyhogy siess, mert lemaradsz róla- kíváncsivá téve ezzel Bridgetet
Nagy nehezen felkelt az ágyból, s hálóingbe kisétált a konyhába. Egy csókot nyomott Brad szájára majd megkóstolta a reggelit.
- Mi a meg...
- Várj, mindjárt jövök... –szült közbe s ujjával barátnőjére mutatott... Itt is vagyok…
- Óh de aranyos...

Ez a kiscica maradt emlékbe, ezt még ő vette barátnőjének, de az új fiúja nem szereti az állatokat ezért nála maradt. Visszagondolt azokra a pillanatokra mikor barátnője közölte vele, hogy vége. Ő már mást szeret… s ekkor elborult az agya.
A nyugodt emberből hirtelen dühöngő vadállat kerekedett. Félrelökte a csésze kávét és a konyhapulthoz lépett. A fiókból előhúzta a húsbárdot… Felemelte a nyávogó macskát és leszorította az asztalra. Brad szemeiben látszott az elfojtott düh, a megalázottság és féltékenység kegyetlen jelképe. Egy utolsót nézett az állatra majd lesújtott. A nagy csendben hallatszott, ahogy a csontok eltörtek, s a hús szétnyílott, majd a fej leesett. A vér csepegett le az asztalról miközben már Brad az autóhoz igyekezett, de útközben egy hasító fájdalom nyilallt a halántékába… szemei elkezdtek remegni, csuklóit ökölbe szorítva élte át a kínokat. Hirtelen jött és hirtelen elmúlt, de valahogy mintha megváltozott volna… Szemét lehunyta… maga előtt látta barátnőjét miközben az új fiújával ölelkezik… Haját félretűrte, nagyot sóhajtott és megfordult.

- Brad beszélnünk kell!- nézett fel az asztal mögül Bridget.
- Mi az, baj van?- érdeklődött, majd leült az előtte lévő székre.
- Nagyon fontos - törölte le könnyeit. Sajnálom... De vége. A kapcsolatunknak vége Brad! - emelte fel hangját
- Mi?
- Igen! Sajnálom, de már nem szeretlek- nem is nézett a szemébe, úgy mondta.
Brad csak bámult... Gondolataiban az elmúlt hat év járt. - Hat év szerelem semmit sem számít?
- Brad! Mondj valamit!
- Nincs mit mondanom-felállt a kopott, régi fa székről és kiment a házból.

Hátrasietett a fészerhez, leakasztott egy metszőollót és visszaindult a kocsihoz. Lehelyezte a hátsó ülésre, s egy kis takaróval borította be. Elindult a volt barátnőjéhez. Az út nem volt túl hosszú, mivel kisvárosról révén szó nem éltek itt sokan. Bridget otthona a város másik végén volt. Brad a háztól olyan száz méterre parkolt le és onnan gyalog folytatta az utat. Miközben odaért nem találkozott senkivel így nyugodtan elővette a metszőollót… Már látszott a bejárati ajtó.
Megállt. Bámulta az ablakokat… a földre pillantott és elindult az ajtó felé. Szemei csak úgy égtek a vágytól, hogy megforgassa a metszőollót Bridget szemeiben. Mikor ott állt a bejárat előtt egy nagyot nyelt, s illemtudóan bekopogott. Várta hogy Bridget nyisson neki, de meghökkenésére a férfi tárta ki az ajtót.

- Már el is mész? - kérdezte Brad.
- Igen. Tom mindjárt itt lesz értem - nézett vissza az ajtóból
- Tom... szóval így hívják? És hova mész ezzel a Tommal?
-A város másik végében van egy kis háza, odaköltözök. Nem fogok visszamenni a szüleimhez…
- És honnan ismered ezt a Tomot? - közeledett a lány felé.
- Sajnálom de, mennem kell. Megérkezett - majd az ajtón kilépve egy kék, régi évjáratú Fordba ült be.

Abban a pillanatban semmivel nem törődve belevágta a férfi nyakába a metszőollót. Olyan erővel tette, hogy átszakította a nyak túlsó felén a bőrt. Hirtelen mozdulattal kis is kirántotta a „fegyvert” s vele együtt egy kisebb húscafatot is. A számára idegen, barna hajú férfi a földre zuhant, s pár pillanatig tartó rángatózás után megpróbálta magát elvonszolni a telefonig. Brad nem hagyhatta ezt így, még egyet beleszúrt a férfiba. Most nem hibázott. A metszőolló a szív mellet fúródott bele a testbe, de így is olyan sérülést okozván, hogy azt nem élhette túl… Ezután átlépte a vérben úszó holttestet és elindult a házban lévő folyosón. Elsőként a konyhához ért de nem talált senkit. Végignézte a többi helyiséget, de senki…
Üres volt a ház, még Bridget képeit sem lehetett látni sehol, és azt nagyon furcsállta. Szerette fotóival díszíteni a falakat és sok növénnyel, de semmi. Agyában megfordult: Lehet, hogy már nincsenek is együtt?...
Állt és nézte a kezében lévő véres metszőollót. Fejében gyerek nevetgélések és Bridget hangja keveredett. Szorította a „fegyvert” majd hangosan felkiáltott:
- MIT TETTEM!
A következő mozdulattal belevágta a mellkasába a rozsdás metszőollót, majd térdre ereszkedve elterült a szőnyegen...
Szeméből eltűnt a bánat, a düh és még egy utolsó mosolyt ejtett mielőtt meghalt volna…