Veled

*Gyönyörű szeme tágra nyílik, úgy figyelem a szentélyt. Bárcsak láthatnálak téged benne! Csak eljönnél hozzám egy másodpercre! Amikor találkoztunk, az fantasztikus volt. Itt, az éjszakában. Neked adtam leányságom virágait, és most elhagysz! Ez volt a legtöbb, amit adhattam. Végem van. Én szeretlek, és te is engem. Győztesként kell visszatérned onnan, ahová mentél. Te nem halhatsz meg. Soha. Csak velem együtt. Ha meghalsz, én is Veled halok meg.
Érzem, hogy nem vagy itt. Felismernélek a szagodról, a beszédedről, mindenről, ami csak valaha megérintettél. Igen, ennyire szeretlek. Maró kétségek gyötörnek. Hirtelen villám csap belém. Megtudom, hogy Veled most valami borzalmas dolog történt. Egy tőr...a döfést én is magamban érzem. A fájdalom elvakít. Összeesem.
A Szentély látogatói elvisznek. Valami kórházba. Bárcsak az ágyam körül lennél Te is! De nem, neked véged. Meghaltál. És nem tudom, merre keresselek a Mennyországban. Imádkozom Istenhez. Nem választhat el minket. Két világban élünk. És én áthaladhatok a kapun, Te már nem.
Eszembe villan az édesanyám. Őt is Szeretem! Nem tudok megválni tőle! És nem hurcolhatom magammal a Mennybe! Ott vannak a húgaim. És... képes lennék megölni édesanyámat? Ezzel biztosítanám a szeretetemről. Vagy a gyűlöletemről? Belegabalyodok a gondolatokba, azok hosszú fonalukkal körém tapadnak. A szemem még mindig lehunyva.
Kinyitom a szemem. Itt vagy mellettem. Rád mosolygok. De félek. El foglak veszíteni.