Történetek

Miután tegnap még nem látta, és egy éjszaka alatt nem lehet ekkora szobrot emelni, úgy döntött, beszél Dénes atyával. A pap levonta a következtetést: ez egy isteni jel, Sztálin jó ember volt, és szentté kell nyilvánítani. Küldött is egy levelet a pápának, hogy áldja meg a falut, és nyilvánítsa zarándokhellyé a szobrot...

. Én azonban imádom a puncit, és nem csak a Feldolgozási Folyamat végén. Élvezem az aktust, főleg azt a pillanatát, amikor az élvezettől önkívületbe esett nők rádöbbennek, hogy ugyancsak rossz lóra tettek, amikor velem kívánták kielégíteni éhes testüket. Engem kétféle nő vonzz: az elvált és az özvegy...

Kezeiddel a vállaimat szorítottad, én csak mozdulatlanul támaszkodtam feledted, s csak néztem szemeid, a pillanatot akartam megfogni, mintha megfogható lett volna, duzzadó türelmetlen lüktetésem terelte megint a gondolatképeket, s várta az irányítást, azt a mozgást, ami majd vezeti, de épp csak kicsit, egész aprót kapott, akár a csiga mozgása, vagy egy lajháré, olyan lassan mozdult csípőm. Beljebb, kijjebb zónák és pontok beteljesülésre váró ösztönös indulatok, csodás s mámorítóan részegítő,...

Emlékszem, mikor először mondta nekem ezt. Rémesen megsértődtem, önérzetem csorbája némaságra ösztönzött. Napokig, tán hetekig nem szóltam, testemet is elhagyva, némán követtem útjain, itthon sem mutatkozva meg. Mentem vele csendesen a kocsmákba, ám nem állítottam meg az utolsó korty előtt, hagytam, hogy az árkokban töltse éjszakáit...

...Isten kezdett komolyan elgondolkodni… - túl járok az eszén! És teremtett egy másik ugyanolyan embert. Az ember rekordidő alatt megölte a másikat. Aztán Isten utolsó próbaként teremtett egy asszonyt. Azóta az emberek szaporodnak, és remélik, egyszer elegen lesznek, hogy megöljék Istent.

Azon a napon este már nálam volt Irma. Jó alakja volt, bár a melle kicsit megereszkedett már. Nem volt neki gond a szopás. Számomra nincs izgatóbb, mint egy özvegyasszonyt szopatni, megdugni. Végül is, valaha férje volt, az szoktatta rá a farokra, azután eltávozott az öröklétbe, kefélni az angyalokkal. Angyalok persze nincsenek: mint annyi mindent, tudom ezt is...

Kedvesem! Bár tudom, hogy nem szeretsz, én mégis tiszta szívemből imádlak, és nagyon fájt, mikor megtudtam, hogy csak kihasználsz. Nehezemre esett elhinni, arra gondoltam: Nem, ez nem lehet az a kedves lány, akit annak idején megismertem. De azután valahogy beletörődtem, és sikerült elfelejtenem téged...

Kinyitotta a szemét, és dermesztő látvány tárult a szeme elé. Felugrott a már robogó vagonban, és elhátrált a tetemtől. Vagyis csak el akart hátrálni, el is hátrált, egészen a következő ládáig, de annak tömör felülete nem igen akarta tovább engedni. Halkan felkiáltott, amint rémült tekintetét végighúzta a kék gyermekarcon. Halott volt, ki tudja mi óta, szemei nyitva voltak, de már nem láttak semmit. Élettelen teste félig kilógott egy kiborult ládából, amiben számtalan apró fapor volt......

Az egész valami apró kis vitából indult ki. Persze, rám jellemző ügyességgel megint én rontottam el. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen apró mondat... Mit mondat, kérdés!? Megkérdeztem, hogy lenne - e hajlandó engem bárhogy megnevettetni? Sírna - e, hogy nevessek? Azt hiszem, félreérthette a kérdés lényegét, mert eléggé dühös lett...

Mielőtt még kigondolhatott volna bármilyen újabb tervet, lágy szellő suhant, majd a félig nyitott ajtó, mely eddig csak egy kopott szőnyeget és bőrkötéses könyvek tömkelegével megrakott polcok részletét mutatta a szobából, most teljesen kitárult. A falakat teljesen beborították a könyves szekrények, csak egy ablaknak és a bejárati ajtónak hagytak szabadon helyet. Középen egy kicsi, ingatagon álló asztal foglalt helyet, amit egy kanapé és egy öreg karosszék vett körbe...