Naplók

A Lány naplója: Az egész valami apró kis vitából indult ki. Persze, rám jellemző ügyességgel megint én rontottam el. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen apró mondat... Mit mondat, kérdés!? Megkérdeztem, hogy lenne - e hajlandó engem bárhogy megnevettetni? Sírna - e, hogy nevessek? Azt hiszem, félreérthette a kérdés lényegét, mert eléggé dühös lett. Szóval, ott sétálgattunk, amikor megkérdeztem. Kicsit gondolkozhattam volna, de szoktam én egyáltalán gondolkozni? Tudom, hogy milyen hirtelenkedő természetű, könnyen dühbe jön. De én szeretem. Pedig nem szép és nem is különösebben okos, ráadásul néha nagyon undok, de én szeretem. Ne kérdezd, hogy miért... Sok dolog van, amit nem tudok, és viszonylag kevés, amit igen. Például azt, hogy buta vagyok, sőt, kicsit lökött is. Ezért aztán naplót írok, mezítláb táncolok a téren, énekelek a virágaimnak, meg a fából faragott papírnyomóimnak, esőben fel - alá rohangálok az utcán, teliholdkor pedig éjszakai sétára indulok a városba, a temetőbe, vagy amihez éppen kedvem támad. Hát, ez vagyok én: napló, virág, eső, mezítláb, holdfény. Meg egy nagy adag butaság és szerelem.

A Fiú naplója: Tudom, hogy nem kellett volna úgy felhúznom magam, de minek néz engem, most mégis?! Bohócnak? Nem vagyok az, ezt megmondhatom. Tudom, hogy nyers voltam meg durva, de ismer. Önfejű vagyok, kemény srác, zárkózott. Fogalmam sincs, minek írok naplót. Azt hiszem, ez is az ő ötlete volt. Nem túl okos gondolat, szerintem. Abba is kéne hagynom, csakhát... Csakhát olyan macerás az egész. Ha már elkezdtem, minek hagyjam abba? Akkor legalább leírom, hogyan is történt. Szóval, sétálgattunk, én épp fogcsikorgatós állapotomban voltam, ő meg... hát... ő olyan volt, mint szokott. Ide- oda nézelődött, én meg meneteltem mellette. Aztán megállt, engem is megállított és mélyen a szemembe nézett. Ez nagyon romantikusan hangzik, de megsúgom: állandóan a szemembe néz, ráadásul nem csak az enyémbe, hanem mindenkiébe. És feltett egy (vagy két?) kérdést. Valami hülyeséget. Amiből én azt vettem ki, hogy teljesen őrültnek néz. egy kicsit elveszekedtem vele, aztán ott hagytam. Azt hiszem, beszélnem kéne vele valamikor. Majd később. Ha nyugodtabb leszek. Ha lehiggadtam. Ráérek még. Majd holnap...

A Lány naplója: Elhatározásra jutottam (aranybetűs nap a történelemben). Holnap reggel elmegyek hozzá és megbeszélem vele ezt az egészet. Ma nem, este van és ma nincs kedvem kimozdulni itthonról. Addig is felhívom egyik barátnémat. Nekem ilyen is van. Ja és hogy tudd: nekem az egész világ a barátom. Hogy miért? Mert a barát olyan, akinek mindent elmondhatsz. És én ezt teszem mindenkivel. Például, egyszer leültem a téren üldögélő bácsika mellé. És meséltem neki az apámról. Aki ivott, aztán drogozott, és verte az anyámat, meg ordibált. Ezért nem iszom, nem drogozom és tartózkodom azoktól, akik ezt teszik. Nem félek tőlük meg ilyesmi, de inkább elkerülöm őket. Egyszer volt egy fiú, akit ismertem, és aki drogozott. Járni akart velem - visszautasítottam. Megértett. Hihetetlen, nem? Na, mindegy. Szóval, így vagyok én az emberekkel. A barátnémat is így ismertem meg. Állt a hídon és bámult lefelé. Odasétáltam hozzá és meséltem neki az anyámról. Azóta levelezünk és telefonálunk, hetente egyszer. Most is fel fogom hívni. (Tudom, hogy mondtam már.) Holnap reggel pedig elmegyek Hozzá...

A Fiú naplója: Nekem azt mondták, hogy hozzám indult. Velem akart beszélni. Gyakorlatilag a küszöböm előtt halt meg. Épp az úttesten kelt át, mikor meghalt. Én ezt nem hiszem el! De igen. Elhiszem. Csak nem akarom elfogadni. Biztos, hogy nem fogják megérteni, ha nem megyek el a temetésre. Ott lesz ország - világ, tücsök - bogár, minden. Csak én nem. Talán mégis el kéne mennem... De nem. Nem akarok úgy rágondolni, mint egy hullára. Ez ellenkezne vele. Bár igaz, ő úgyis csupa - csupa ellentét volt. talán majd néha - néha kimászkálok a temetőbe. Hurcolászok neki útszélről szakított gazt és hosszan, mélabúsan bámulok majd egy követ, amire felfirkálták a nevét meg egyebeket. Aztán a virágot a földre hajítom, megtipron, végigrugdalom az egész temetőn. Lehet, hogy még a sírkőbe is belerugok. Már csak azt nem tudom, hogy mit kezdek majd nélküle. Nem maradt senkim se. Azt hiszem, visszatérek régről ismert barátaimhoz. A kábítószerekhez...