A levél

Hazafelé tartott, éppen egy emeletes ház előtt haladt el,egy teljesen idegen környezetben. Egyszercsak egy darab papír hullott elé.
Szétnyitotta, és egy könnyektől elmosódott,tintával írt szöveget talált. Rögtön rájött, hogy ez egy szerelmeslevél, és-bár tudom, nem szép dolog- nekilátott elolvasni (jobban mondva kisilabizálni) az olvashatatlan szöveget.
Ez állt benne:

"Kedvesem! Bár tudom, hogy nem szeretsz, én mégis tiszta szívemből imádlak, és nagyon fájt, mikor megtudtam, hogy csak kihasználsz. Nehezemre esett elhinni, arra gondoltam: Nem, ez nem lehet az a kedves lány, akit annak idején megismertem. De azután valahogy beletörődtem, és sikerült elfelejtenem téged. De amikor tegnap összefutottunk az utcán, és láttam a csillogó szemed, és a gyönyörű mosolyod, a szívem szúrni kezdett, és hevesen dobogott."

A többit nem lehetett elolvasni, de neki ez is épp elég volt. Könnyes szemmel dobta el a levelet, mert felismerte a kézírást. Zokogva futott el.
Másnap, akár egy láthatatlan zsineg húzta volna, úgy érezte, megint a ház felé kell mennie.
Amikor az ablak alá ért, ott már újabb cetli fogadta, ezzel a szöveggel:

"Ne hagyd el azt, akit szeretsz, olyanért aki csalfa, mert a csalfa elhagy olyanért, akit szeret."

Ennyi elég volt, könnyek patakzottak az arcán. Hazaérve kiállt az erkélyre, és egészen addig ott állt, amíg a vöröslő napkorong el nem tűnt az égről. Akkor megfordult, nekirugaszkodott, és repült... repült ameddig, a feketén ásító szakadék el nem nyelte őt-őt, a hűtlent, és éles sikolyát.