Történetek

Apukám mindig azzal büszkélkedett mindenkinek, hogy az o fia mar hat éves korában mondta, matematikus akar lenni, mint az anyukaja. Nem tudom, valóban emlékszem erre, vagy csak annyiszor mondtak mar nekem, hogy elképzelem, amint mondom Apunak? Igazából nem is érdekes.
A következő emlékeim mar azok, hogy egy asztalnál ülök, Anyukám mellettem volt Apukámnak, testverem az agyon sír, Apukám pedig folyamatosan zúdítja a mocskot a nyakunkba...

Vajon mért változik az élet olyan könnyen, és gyorsan? Egy perc alatt mindenünket elveszíthetjük, ami egyszer fontos volt, és van, mikor mindent megkaphatunk, amit fontosnak tartunk. Miféle különös, kifürkészhetetlen játékot űz velünk az Élet? Mi a célja? Tanítani akar bennünket? Vagy csak bábúk vagyunk az Élet furcsa bábszínházában?Aki jól viselkedik, azt megjutalmazzák, a gonosz pedig megkapja a büntetését? ...

A mágus feladata az volt, hogy megölje a megzavarodott Eroest. A dolgot sikeresen véghez vitte, s mikor látta ellenfelét holtan a földre rogyni el is ment, amilyen gyorsan csak tudott, így nem vette észre azt, ami ezután történt...

Milliárd évekig tartó harc kezdődött. Tűz és Jég - a Gonosz és az Eső istene között... ha ez egyik a legteljesebb mozdulatlanságba próbálta dermeszteni az atomokat, a másik több ezer csillag energiáját szabadította fel pillanatok milliomod része alatt. Jégkristályok pattogtak szét, s tűntek el sebesen a sötét űrben, lángok csaptak fel, s aludtak ki hirtelenül. Szétolvadt a jég, izzani kezdett a kőzet-köpeny... a következő pillanatban pedig felrobbant a bolygó...

A színpad előtt szorosan fényképészek hada villantották az akkukat, közben pedig szólt a zene és az ének. Soulness úgy érezte, mintha nem is a földön lenne. Szárnyal, miközben dalol az ismeretlen embereknek. Azoknak az embereknek, akiknek az életét köszönheti. Kitörlődött a fejéből Mia, a feljelentés, a gondok, a fájdalmak, az emlékek. Sőt még az az érzés is, amit Micha pillantása hordozott magában a koncert előtt néhány perccel...

Egy idő után aztán nem bírtam tovább: megszólítottam őket. Válaszolgattak is lassan, kimérten, időnként keresve a szavakat. Kiderült, hogy kisegítő iskolába jártak, most pedig szociális járadékot kapnak. Szülőkkel élnek mind a ketten.
Mit csinálnak napközben, miért kell menniük felülvizsgálatra, ki az, aki a pályaudvaron várja őket? – ezekre már nem tudtak pontosan felelni...

- Akkor nézzük… Dávid nem, mert ő nem táboros, Balázs nem lehet, mert őt tudod, hogy szerepjátékozik. Peti nem, Laci sem. Azaz marad… Dani és Én… Eddig jó?
- Figyelemre méltó matematikai levezetés…
- És mivel mondtad, hogy egyszerűbb, mint gondolnám, ezért… Tippelek és szerintem Én. Na?
- …

Ebben a pillanatban egy ablaktisztító munkás jelent meg az alak előtt. Rögtön cselekedtem, az ablakot kinyitottam és betuszkoltam Isaacot, a hüledező munkásnak kezébe nyomtam tíz dolcsit, és ezután már nem tűnt olyan meglepettnek.
- Mester le tudna minket vinni? Tudja, a barátom el akar válni, és most az asszony mindenhova követi...

,, Kinek kellek én? Ó, senki sem venné észre, ha most leugornék a hídról. Elmenekülnék erről a szörnyű helyről, ahol mindenki csak magával törődik…’’
Keze lassan kicsúszott a zsebéből, és a bicska felé kúszott.
Csuklójáig feltűrte a blúzát, és mély sebet hagyva végighúzta kezén...

Természetesen mindent csak természetes alapanyagokból és a természetből szerzünk be, így Tibi meg Laci mennek a Tescoba venni olcsó, gazdaságos húst, Sanyi meg én megyünk a kiserdőbe fát vágni. Ja, a motoros fűrészbe is kell egy kis benzin, azért majd elküldjük a Zolit. Ezalatt Feri viccből megint tetoválja Rögbit, Laci spánieljét. A nap eseményeit egy éjjeli tűzijáték parádéval ünnepeljük meg...