Útvesztő

Mikor a nyári nap tüze annyira kiszárít, hogy azt sem tudod fiú vagy e vagy lány. A torkod összeragad a nedvesség hiányától, akkor szoktam a csapolt sörre gondolni s meglátogatni a helyi becsület süllyesztőt ,egy- két korsó erejéig.
E falusi korcsmát a népnyelv nagyon találóan csak vastag falúként említi. Ami név találó is hiszen a múltszázad negyvenes éveiben épült ház nagyon vastag falakkal büszkélkedhet. Ennek a ténynek köszönhetően a legnagyobb forróságban is kellemes hűs környezet várja a szomjukat oltó betérőket. Korcsmát meghazudtolóan a személyzet tisztán és fegyelmezetten uralja a terepet.
Egy ilyen szomjoltó beruccanásomnál ismertem meg Pétert aki azóta segítőm a ház körül és szabadabb perceinkben élete történetével szórakoztat.
Munka elvégzése után leülünk az árnyékot adó pergola alá s egy sör meg némi uzsonna elfogyasztása után hihetetlen dolgokat mesél. Évek hosszú során össze tegeződtünk , hiszen egy nagyon rendes ,de sors verte embert ismertem meg személyében. Állítom tanulni lehet elbeszéléseiből. Íme az egyik története.

A hetvenes évek elején befejeztem tanulmányaimat Pesten. Apám rendőr volt, akit ide-oda dobált a belügy állandóan költöztünk .Úgy tűnt tíz éves koromra megállapodunk, s vége a cigány életnek. A baráti kör valamint a diákszerelem határozták meg az akkori életem. Hetvenegyben tizenhét évemet betöltve a haverommal bejártuk az országot stoppal, ami abban az időben nagy tettnek számított. Élveztük az életet, hajtottuk a csajokat boldogok voltunk.
Ebben az évben éltem meg életem első szerelmét, és csalódását is egyben.
Egy boldog nyár után, szomorú ősz következett Anyámmal villámcsapásként ért a hír, költözünk!

Apám egy szeptemberi napon közölte ismét áthelyezték az ország nyugati szegletébe K-ba ellenkezést nem tűrve novemberi költözést mondott.
Szegény Anyám, s magamról nem is beszélve , jó munkahelyünk volt, nekem szerelmem, akit bizony ott kellett hagyni. Szívem bele remegett, ha az ismeretlen jövőről beszéltünk.
A kislánnyal közöltem a hírt és kértem tartsunk ki, hisz nemsokára nagykorú leszek és visszajövök Pestre albérletbe, ha másként nem megy.
A búcsú napjait éltük az október eléggé hűvösre sikeredett, már nagykabátban kellett randiznunk, rettegtem a búcsú napjától. Ami nemsokára be is következett. Ahogy illik ajándékkal kedveskedtünk egymásnak és megfogadtuk kitartunk, születésnapomon feljövök hozzá.

Borzalmas költözés volt lelkem megviselve és tetézte állapotom az, hogy teherautón platón kellett utaznom K-ba, rettenetes hideg volt .Ruhák tömkelege rajtam s egy fotel melyben ültem ,fokozta a kényelmem. Akkor is és most felnőtt fejjel is arra gondolok Apám talán nem is szeretett bennünket , hogy ennek kitette a családot. Arról nem is beszélve én a gyerekem biztosan nem utaztatnám platón kétszázötven kilométert. Az út mely tartott vagy nyolc órán keresztül, nagyon megviselt. Átfagyva gémberedetten kellett este kilenckor lepakolni a teherautót. Fűtetlen lakásban aludtunk, tüzelőnk sem volt.
Nem ecsetelem a beilleszkedés nehézségeit, de fontos megemlítenem a keresetem lényegesen kevesebb volt a Pestihez képest. Katáról nem is beszélve, akit ott hagytam s kiért rettenetesen fájt a szívem. Helyben nem kaptam munkát tetézte gondjaim, hogy ingáznom kellett a szomszéd városba Sz-re. K amúgy egy határ közeli település, mely elzárva élte mindennapjait és idegent befogadni nem akart. A lakosság kilencven százaléka sváb, akikben élt az együvé tartozás szelleme.

Talán egy hónap sem telt el s megkaptam Katinka szakító levelét, azt hittem beleőrülök. Nagyon-nagy lelki fájdalmaim voltak. Vissza akartam menni a fővárosba , de Apám pofonja megakasztott egy nagy balhét követően.
Szemem bedagadt és belilult, ahogy elkaptam a fejem az ütés elől. Munkahelyemen nem győztem magyarázni balesetem okát.
Keserűségemben megfogadtam minden nőn bosszút állok, aki az utamba kerül. És került jócskán. Az addigi kacérkodó pillantások, melyekről addig tudomást sem szereztem viszonzásra leltek. Hírtelen azt vettem észre egyszerre három lánnyal is járok. Nehéz volt beosztani úgy az időm, hogy ekkora kisvárosba ne fussak össze a másikakkal. Tarthatatlan volt ez az állapot, így lekellett építenem azokat a lányokat, akik csak a szórakozásra voltak jók. És egyéb testi örömökre.
A maradék egy lett később a feleségem. Lehet már akkor választottam rosszul? -tette fel magának a megválaszolatlan kérdést Péter. Szomorúan nézett maga elé, és hosszan kortyolt az üvegből mely kezdte elveszíteni hidegségét.
Tudod? Mondta annyiszor eszembe jutnak azok az idők és annyiszor felteszem magamnak a kérdést ,mi lett volna ha…..? Soha nem fogok rá választ kapni…..
A lány akit kinéztem magamnak, mindhárom közül a legszolidabbnak tűnt. Sovány kecses teste izgalomba hozott ahányszor ránéztem.
Sokat beszélgettünk és sétáltunk .A várost övező hegyek kimeríthetetlen élményt nyújtottak. Imádtam a hegyeket ,mert kisgyerek koromban hegyek közt éltünk ,téli időszakban sokat síeltem. Ismertem az erdőt s annak minden rezdülését. Soha nem tévedtem el a fák között.
Jártunk koncertekre az akkori favoritok mind lejöttek a városba koncertezni. Omega, LGT, Illés, be szép idők voltak.

Vagy fél év eltelte után bemutatott a szüleinek. Édesanyja egy nagyon vidám a vicceket kedvelő asszony volt. Viselkedésére rányomta bélyegét a férje aki nagyon merev nagyon szigorú erkölcsi szabályok közt élt. Azon túl, hogy politikai meggyőződésünk is ütközött, ő nagyon éreztette velem, hogy „csak” egy bevándorló vagyok.
Na tudod főnök (így szólított Péter) akkor kellett volna lelépnem, de nem tettem mert a szerelem elvakított. A nők ellen tett fogadalmam megsemmisült, mikor ismét szerelembe estem a lánnyal.
Nem zavartak az öreg beszólásai, csak Máriára koncentráltam, mert hisz nem is mondtam a leendő nejem így hívták. Éltük életünk és leszartuk a világot.
Az idő telt és mi egyre közelebb kerültünk egymáshoz, megtörtént a nagy esemény is, szeretkeztünk.
A nőm szülei minden vasárnap elmentek sétálni a városban ez egy helyi szokás volt a kispolgári élet velejárója. Mintha ezzel is tüntettek volna a fennálló politikai rend ellen. A családok a város főterén és a körötte lévő mellék utcákon kőröztek.a séta végén szertartásosan beültek egy borozóba ahonnan egy ,két fröccs elfogyasztása után, békésen haza indultak.
Mi alig vártuk a vasárnapokat a hátsó kapun felosontunk a lakásba s tudtuk nyugodt két óra elé nézünk.

Már egy éve jártunk így, mikor megesett baj. Marcsi terhes lett!
Természetesen az édesanyjának adtuk elő először a problémát. Némi szidás után miután én azt mondtam elveszem feleségül a lányát, kezdett megbékélni. Megígérte, segít az öreggel szemben.
Az én szüleim következtek anyám sopánkodott, hogy korai az esküvő. Apám annyira a hivatásának élt, hogy csupán annyit mondott. ”Te tudod, ha falnak akarsz menni én nem akadályozom meg”
Következett az apósom, aki a legkeményebb diónak bizonyult.
Tombolt, kiutasított a lakásból a nők sírtak. Borzalmas volt végig hallgatni azt amit az öreg művelt. Mindenáron abortuszt akart.
Hiába mondtuk, lehet, soha többet nem lesz unokája, de kötötte az ebet a karóhoz. Abortusz vagy mehet Marcsi a háztól, kitagadja.
Adott egy hetet a döntésre, mondhatom életem legszarabb hete volt!
Péter szemmel láthatóan megváltozott. Arcán kiült az indulat s szemében is valami szürkeség tombolt. Láttam még most is évekkel az eset után mennyire megviseli ez az élmény.
Igyunk egyet Péter s bementem sörért. Feleségem szemrehányó tekintetére csak legyintettem s mondtam halkan. Hagyj!
A nap közben elérte a nyugati zenitet szúnyogok hada lepte be a pergola környékét, elővettem a füstölőt, mert végig akartam hallani a történetet.
A hideg sör, amit elétettem gyöngyözően csillogott a lemenő nap fényében.
Köszönöm főnök mondta aztán szájához emelte az üveget. Nagy kortyokkal ivott mintha azt akarná elérni, hogy felejtsen.
Szemmel láthatóan teljesen szavainak hatása alá került.
Bár a történet nagyon izgatott, azért megkérdeztem, ne fejezzük be mára? Ha neked nincs más dolgod, akkor szívesen maradok, mondta.
Aztán lassan vontatottan folytatta történetét.

Az a hét maga volt a pokol. Pénzünk nem volt, albérletre nem tellett. Nekem eszembe jutott Paks, ott akkor építették az atomerőművet, állami nagyberuházás volt. Szerencsétlenségünkre már akkor ott nem volt felvétel. Előtte hónapokkal az a hír járta adnak lakást fiatal házasoknak.
Szüleim elzárkóztak attól, hogy odaköltözzünk.
Kelepcében voltunk. Vagy lesz abortusz, vagy megtartjuk a gyereket, vagy a nagy bizonytalanságba belevágunk. Nem volt elég bátorságunk.
Lehet, itt követtük el az első hibát az öreggel szemben, mert nem szálltunk vele szembe. Később évek múlva is nagyon sok borsot tört az orrom alá, hozzáteszem, nyugodjon békében, mert vagy öt éve már meghalt.
Elérkezett a kiszabott határ idő vége, egy vasárnap esti beszélgetés keretében akarta az öreg megbeszélni a dolgokat. Remegő lábbal mentem fel lakásukba, anyósom bíztatóan nézett. Marcsi magába roskadva ült a kanapé szélén.
Valami kényúr ült leendő apósom a megszokott helyén a fotelban.
Marcsival mi úgy döntöttünk, hogy elvetetjük a gyereket, mert nem vállaljuk fel a szüléssel járó konfliktusokat és bizonytalanságot.
Egy utolsó próbálkozásom azért még volt s próbáltam jobb belátásra bírni „jótevőnket”
Ő hajthatatlan maradt s ismét vitába csapott át az egész, végül beláttam reménytelen a dolog aztán elmondtam mi hogyan határoztunk.
Az öreg arca kissé enyhébb lett, később látszott rajta a győztesek diadala.
De mi semmit nem segítünk Ti csináltátok a gyereket Ti csináljátok végig az abortuszt! Ezzel a zárószóval meg is kért, távozzak a lakásból!

Az elkövetkező napok a küret megszervezésével teltek .A városban korház nem volt ,de egy nőgyógyászat üzemelt. A háború előtti időkből maradt fenn s az akkori kor színvonalán is állt az épület. Volt benne nőgyógyászati műtő meg vagy tíz ágy a kismamáknak.
Felkerestük Marcsival a helyi szülészt, aki nagyon emberséges volt s toleráns.
Tudniillik az volt a szülők legnagyobb problémája, ne szivárogjon ki a városba semmi. Féltek a szóbeszédtől, a pletykától. Az orvos megígérte, ha az abortusz bizottság megadja az engedélyt, akkor olyan időpontban csinálja a műtétet, amikor más senki nem jön. Illetve a lábadozás óráit Marcsi a műtőbe töltheti. Amennyiben nem lesz komplikáció azon a napon haza is vihetem.
A szükséges papírok beszerzése után együtt mentünk a bizottság elé. Túl sokra nem emlékszem mi is történt ott, de az engedélyt megadták. Titkon én abban bíztam, elutasítják a kérést. Tévedtem, mormolta Péter maga elé. Megadták!

Elérkezett a műtét napja szabadságot vettünk ki, meglehetősen késői időpontot határozott meg a doki teli voltunk izgalommal egész nap.
Én balga mindig valami csodában reménykedtem, a csoda nem jött akkor sem és azóta sem mondta Péter csillogó szemmel. Legalább is a későbbi életünk ezt bizonyította.

Bekísértem Marcsit a szülészetre, ahol az ápoló átvette tőlem, s mondta, két óra múlva jöhetek, be is engednek hozzá a műtőbe .
Elmentem sétálni agyamban minden rossz felmerült .gondoltam én akkor halálra, képzeletem megcsalt mert a távolból mentő szirénáját hallottam. Mi lesz, ha meghal a műtőasztalon? Tettem fel magamban a kérdést. Izzadságban fürödtem, az aggódás teljesen ki borított.
Azon vettem észre magam ott állok a szülészet előtt, karórámra néztem, s csodálkozva láttam, csak egy óra telt el. Húztam egyet a vállamon s beléptem a folyosóra. Elindultam a műtő fele s közelébe érve hírtele azt láttam kinyílt a műtő ajtaja. A nővér hozott egy lavórt s benne valami véres cafatot.
Ez lenne a gyerekem? Kérdeztem tőle. Igen az felelte, hozzátéve korán jöttél fiam, nem erről volt szó. S beleöntötte a WC-be a lavór tartalmát.
Megdöbbenve álltam, mint akit letaglóztak. Arra gondoltam megölték a fiamat. Mi más is juthatott volna eszembe, mint fiú?
Senkinek nem kívánom azt az érzést, szívemet elöntötte a keserűség a dac, és még nem tudom mi minden. Talán még a gyűlölet is benne volt.
A nővér ott hagyott, de mondta üljek le a folyosón lévő padra. Robotként engedelmeskedtem, ott vívódtam gondolataimmal ,mikor nevemen szólítottak, s mondták, bemehetek a műtőbe Marcsihoz.

Szegény ott feküdt fehéren s az altatótól kábultan. Még itt kell maradnia hallottam s érzékeltem magunkra hagytak.
Főnök !Lehet, nem hiszed de ott sírtunk én ráborultam szólni nem tudtam csak a könnyek jöttek ki belőlem mint valami forrás a hegy gyomrából.
Marcsi a kábultak bódulatával, szegény azt sem tudta hol van, de simogatott és valamit motyogott.
Nem tudom mennyi idő telt el ,arra eszméltem ,mondják lehet öltözni és haza vinni kedvesem.
A besötétedett utcán a fal mellett sündörögtünk, még szerencse nem laktak mesze a kórháztól.
Feltámogattam a lépcsőn és átadtam a szüleinek, akik a bezárt ajtó mögött várták lányukat. Miután haza értünk az apja megkért távozzak. Leforrázva és keserűséggel telve mentem le a lépcsőn.

Láttam Péter sírással küszködik, szemében könnyek gyűltek. Mélyen átérezve gondolatait, javasoltam neki ,mára fejezzük be. Máskor folytatjuk
Lassan felállt kissé imbolyogva elindult felém s kezet nyújtott. Köszi főnök, hogy beszélhettem nem is hiszed el mennyire jólesett.
Én köszönöm barátom ,hogy megtiszteltél bizalmaddal s legközelebb, ha akarod, szívesen meghallgatlak.
Elindultunk a kapu fele az udvarban a tücskök vették át a hatalmat ,valami gyász szerű induló hangzott ki zenéjükből.
Jó éjt Péter ,holnap várlak , folytatjuk a munkát.
Elindult az utcán mintha mázsás terhek nyomták volna vállait , most látszott vagy hatvan évesnek, pedig alig múlt negyven.
Bezártam a kaput de Péter története továbbra is a fejembe motoszkált.


Másnap a megbeszélt időben meg is érkezett kedvenc segítőm. Jó napot főnökkel üdvözölt s kérdezte akkor a tegnapit folytassuk? Pokoli hőség volt az előző napi meleget duplán éreztük. Izzott remegett köröttünk a levegő.Az égen kósza bárányfelhők keresték a nyájat, hogy összeállva nyári zivatart zúdítsanak a kiszáradt földre.
Izzadtunk rendesen, ”jól” kiválasztottam a napokat a talaj egyengetéshez, mivel parkot szerettünk volna a ház körül .Mire bejön az ősz, gondoltam előkészítjük a terepet a füvesítéshez. Péterem ásott és gereblyézett én meg simogattam a terepet, hogy egyenletes legyen. Éreztem ez nem fog sokáig menni ebben a nagy trópusi forróságban s bevallom izgatott a történet folytatása is. Szívesebben ülnék a pergola nyújtotta árnyékban mint itt a tűző napon kínozzam magam. Aztán hamarosan tettem róla, hogy ez a vágyam teljesüljön.
Ismét beültünk a szokott helyünkre, de előtte természetesen az elmaradhatatlan sört az asztalra tettem.

Hol is hagytam abba tegnap? Kérdezte. Hogy haza vitted a lányt a szüleinek, válaszoltam.
Igen már emlékszem! Nézett maga elé s megdöbbentő változásokon ment keresztül ábrázata. A barázdák talán mélyebbek lettek és a szemében az őrültek csillogása volt látható.
Miután átadtam Marcsit a szüleinek, elindultam haza. A szüleim megkérdezték mi volt, és hogy van a leány. Beszélni nem volt kedvem, csak hümmögtem. Nagyon-nagy vihar tombolt a lelkemben. Mint valami film pergett le előttem az a jelenet, mikor a nővér kiöntötte a lavórt a Wc-be. Üvölteni és gyilkolni tudtam volna. Gyűlöltem Marcsi apját, átkoztam magamban, hogy tud valaki ilyen kegyetlen és önző lenni-tettem fel magamnak ezerszer a kérdést. Természetesen válasz nem jött. Az agyamban valami hang azt mondta, megölték a fiadat ,meg ölették. Nem leltem a helyem. Egy erős ,hírtelen elhatározással kimentem a fürdőszobába ,tudtam anyám ott tartja a gyógyszereket. Azt sem néztem mit vettem magamhoz , elmentem sétálni majd jövök szóltam a fateréknak. Ők elvoltak foglalva a Tv-vel ,csak azt hallottam ne gyere későn haza.

Elindultam a városból kivezető úton. Hamarosan a város végét jelző táblákhoz értem .A sötétben valami beton gyűrűk voltak az út mellett. Leültem az egyikre, néztem az eget a csillagokat. Arra gondoltam amit a néphit mond -”ha valaki meghal akkor egy csillag lezuhan az égről” A fiamnak még csillagja sem volt gondoltam, nem volt ideje megszületni.
Szemeimet könnyek lepték be ott zokogtam a határban ,és ismét valami csodát vártam ,ami természetesen akkor sem jött. Az életemben egyébként sem csoda, sem jó nem történt eddig nézett rám hírtelen Péter. Dolgoztam és dolgoztam az ellenségemnek meg folyton bizonyítani akartam, hogy jó kezekben van a lánya…….
Ha nehezen is de, megértettem az ellenség ebben az esetben az apósa volt mesélőmnek. Akinek arcára kiült a feszültség és látszott milyen mélyen átéli az elbeszélést.

…..Ebben is tévedtem, mint oly sok másban nézett a messzeségbe ,mert nem bizonyítani hanem elfelejteni kellett volna mindent és más társnak valót keresnem. Későbbi életünk éppen olyan keserves volt mint az indulásunk.
Mi történt azután, hogy a határba ott álltál sírva az eget bámulva? Kérdeztem.
Igen azzal az elhatározással mentem el otthonról, hogy öngyilkos leszek. Nem tudom meddig voltam ott, mert számomra megállt akkor ott az idő. Emlékszem egy pillanatra mikor lefeküdtem a földre és ott zokogtam. Szerencsémre nem járt akkor arra senki így csak a csillagok a tanúim meg az anyaföld melyre könnyeim záporként zuhantak.
Egy idő után arra eszméltem, hogy fázom ,lehet ez volt a szerencsém, mert ezzel párhuzamosan arra vágytam, hogy ágyba kerüljek. Így nem jutott eszembe a gyógyszer melyet magamhoz vettem induláskor.
Haza érvén láttam anyámék alszanak, csendesen bementem a szobámba és lefeküdtem. Másnap kókadt aggyal ébredtem, minden olyan hihetetlen és meg nem történtnek tűnt.
Állandóan a fiam aki meg sem született az járt az eszemben, szinte az őrület határán voltam hetekig.
Mi lett Marcsival szóltam közbe?
Marcsi? Ő bizony lopva titokban találkozott velem. Sok időnek el kellett telnie ahhoz, hogy ismét az apja áldását adja a mi randijainkhoz.
Mint mondtam Ő lett a feleségem szült két gyermeket ők már nagyok és mindkettő unokával is meglepett.
Marcsitól elváltam huszonkét éve, itt laktunk a városban, de Ő most nem régen hazaköltözött K-ba.
Nagy beteg azt hallom a gyerekektől. Talán ver bennünket a jóisten , hisz tudod én sem vagyok a formám csúcsán. Sok műtéten átestem én is, egézségem nekem sem a régi.
Tudod főnök nem kellett volna azt a gyereket elvetetnünk, annyiszor eszembe jut ebben az esztendőben lenne harmincnégy éves.
Attól a naptól kezdve minden olyan erőltetett lett semmiben nem leltünk igazából örömünket.
Hiába született meg kettő az a harmadik valahogy hiányzott mindíg. A hiánya meg megrontotta kettőnk viszonyát, soha nem volt megértés közöttünk.
Tiszta pedáns asszony volt, de pluszt, hogy jobban éljünk azt nem vállalt be. Állandó pénz zavarban éltünk.

Sokat maszekoltam, fusiztam valaha elég jól kerestem de eredménye nem volt. A veszekedések állandósultak én ki- ki maradoztam először csak a plusz munkák miatt később már nőztem is. Nem voltam ám én mindig ilyen aszott a nők bolondultak értem és bevallom ki is használtam jócskán.
A mostani asszonyomat is egy ilyen kicsapongós eset kapcsán ismertem meg. Az viszont egy új fejezete az életemnek .Gyerekeimmel úgy ahogy megvagyok , az unokák adnák a legnagyobb örömet ,ha többet lennének velem.
Néha úgy érzem az a bizonyos küret eltaszította tőlem a gyerekeket, pedig hidd el imádom a srácokat. Mégis keveset vagyok velük.
Péterem tüdejéből hatalmas sóhajjal köbméternyi levegő szabadult fel .Az volt az érzésem elakarja fújni magától a múltat, amely olyan mélyen belevésődött az életébe.
Adsz még egy sört főnök? Jól elszartuk az időt megint .Holnap belehúzunk és megcsináljuk az egészet ,bocsáss meg, hogy az idődet így elpazaroltam.
Bementem egy sörért, kinyitva adtam oda a kezébe, egy húzással kiitta majdnem az egész üveggel. Ez jólesett ,pótolja az elhullajtott könnyeim mormogta maga elé.
Felállt és elkezdte a szerszámokat a helyükre behordani.
A nap eközben lenyugvóra járt a szúnyogok ismét körbevettek bennünk, én is kezdtem bepakolni az asztalról az aznapi maradványainkat.
Péter megitta maradék sörét, halkan elköszönt és indult a kapu felé. Holnap akkor jövök és folytatjuk.
Néztem a távozó embert és közben arra gondoltam.
Mit folytatunk? A kertet vagy az élet történetét. Bevallom mindkettő izgatott. S nem tudtam eldönteni melyik jobban.
Asszonyom dörmögve szidott, hogy nem haladtunk a munkával. Szó nélkül leültem a gépemhez, és elkezdtem írni Péter történetét.

2006. március